Kérsz egy almát?: Apey & The Pea - Devil's Nectar (2013)

2013. július 17. - KoaX

apey_devilsnectar.jpgA magyar stoner/doom/sludge közösség eléggé kicsi. Ezt sajna be kell ismerni, de bízunk benne, hogy folyamatosan nő, hiszen egy ennyire jó műfaj simán megérdemelne nagyobb figyelmet. Mondjuk az utóbbi években azért pár hazai koncertszervezőnek, köszönhettünk jó pár olyan koncertet, mint pl: Red Fang, Black Tusk, Karma To Burn, Down, Kyuss, hogy tényleg csak pár nagy nevet említsek. De most itt nem róluk van szó. Most a hazai színtérre figyelünk. Itt is vannak azért igazi gyöngyszemek, akik megállják a helyüket, még az idő múlásával is. Amióta nincs Remembering The Steel, PanterA tribute, és a Neck Sprain is szünetelt Áron Andris alias Apey addig sem ült a babérjain, hanem megcsinálta először szóló projektjét, majd az Apey & The Pea zenekart, aminek a műfaj kedvelői közt egyértelműen hatalmas sikere van! A srácok most jelentkeztek az új anyaggal, a Devils Nectar-ral, ami egyértelműen fontos mérföldkő a hazai rock életben.

Mit kell tudni az Apey & The Pea-ről, ha esetleg nem ismernéd? 2009-ben a három jó barát összeállt ismét egy bandába, és stonerkedni kezdtek. Azóta meg mi van? Második album, csomó jobbnál jobb koncert, töretlen underground sikerek. Reméljük, hogy a sikerből csak még több lesz! Na, és miért? Egyszerűen ez az album kegyetlen jó. Apey hangja nekem mindig fura volt egy kicsit, de ez a furaság az, ami miatt annyira királyul bele illik ebbe a feelingbe. A dalokat néhol átjárja az igazi fű szag, de még sem esnek szét atomjaira, hanem  összenyomnak, maguk alá gyűrnek, és a rabjukká tesznek. Imádom a torzított, mélyre hangolt gitárokat, és ezt a műfajt. Nem tehetek róla, de tényleg csak ódákat tudok zengeni az ilyen bandákról.

apey&.jpg

Lássuk akkor az anyagot. A már ismert klipes Judas kegyetlen hosszú, és nagyon komor hangulatú. A dalos pacsirta itt kiengedi a hörgősebb durvább hangját is, ami igazán tetszik. De ez a szám akkor is egy nehezen emészthető darab, kell hozzá az a bizonyos hangulat, akkor tud igazán kibontakozni. Mondjuk ez a hangulat amúgy jellemző végig a lemezen, csak úgy, háttér zenének egyszerűen nem tudod hallgatni. Oda kell rá figyelni, érezni kell a lüktetését, az egésznek szíve, lelke van.

Az abszolút kedvencem a kicsit dallamosabb The Rite. Az a gitár téma megtámasztva Makkos dobjával, és Zolika basszusjátékával valami zseniális. Ebben kicsit ott van Apey korai projectjeinek a feelingje, de még is ez egy zenekari darab. Ami még eszméletlenül bejött, a lemez vége felé hallgató tekerős Bullet The Red Piker. Ebben nagyon ott van az a Lacira jellemző húzós dobolási technika, nem hiába nőtt fel a gyerek Vinnie Paul dob témáin. Kevés olyan dobos van, aki ennyire mögé tudja rakni azt, ami kell, és ettől lesz igazi élmény hallgatni egy ilyen dalt.

A hangzásra semmi panaszom nem lehet, de az az eddigi anyagokra se volt jellemző, hogy gagyin szóltak volna. Elemezhetném itt az összes dalt, hogy itt meg ott az a téma, pergetés, pengetés, hogy és mennyire tetszik, de egyszerűen nem lenne értelme, mert mindenki azt hinné, hogy le lettem fizetve, vagy csak azt, hogy mélyen bent van a nyelvem pár fenékben, ami persze nem igaz.

A lényeg: HALLGASSÁTOK a srácokat, kövessétek nyomon őket a FACEBOOKON. Itt pedig MEGHALLGATHATÓ az anyag. Minden jót a srácoknak, és nem sokára találkozunk! Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr835411530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum