Kreatív lemez: Letlive - The Blackest Beautiful (2013)

2013. július 23. - ZándokiA

letlivecover.jpgA letlive a post-hardcore színtér meghatározó zenekarának tekinthető, ennek ellenére eddig hozzám csak az ismerősök által mutatott dalok jutottak el. Természetesen mielőtt nekiálltam megírni véleményemet a Kalifornia állambeli együttes harmadik nagylemezéről, sokszor végigpörgettem a korábbi kiadványokat is.  A 2005-ben megjelent Speak Like You Talk hallgatása az ének miatt elég kellemetlen élmény volt, szerencsére később ebben nagy fejlődést lehet tapasztalni. A The Blackest Beautiful-ból kiderült, hogy a letlive megtalálta végleges zenei irányát, ezt onnan gondolom, hogy a dalok felépítését és jellegét tekintve akár a Fake History folytatása is lehetne az új szerzemény. Dallamos refrének, letisztult riffek (az első albummal ellentétben, ami a tagcseréknek is köszönhető) és egy-két apróság amitől nem lesz monoton a lemez.

A legjelentősebb különbség az új albumon az énekben található. Ezúttal rengeteg vokál/effekt került a tisztán énekelt refrénekbe, illetve viszonylag sok tiszta ének van a versékben, bridge-ekben is elhelyezve. A sok tiszta énekkel persze nincs baj, hiszen Jason Aalon Butler hangja rengeteget fejlődött az első lemez óta, viszont a sok vokálnak és effektnek köszönhetően olyan érzésem volt, mintha egy hardcore Backstreet Boys-t hallgatnék, mondjuk a nyitó Banshee-ben inkább csak az ének dallam miatt. Az ének mellett a másik lényeges javulást a hangzásban tapasztaltam. A korábbi lemezeken borzasztó száraz volt az egész, mintha basszus nem is lenne, az újon jóval teltebb, bár a dob hangja még így is nagyon tompa.

letliveband2013.jpg

A lemez nagy előnye, hogy pörög, de mégsem maradnak ki a lassabb tételek. Számomra az első érdekes dolog az albumon a White America’s Beautiful Black Market volt, már egyből az ütőhangszeres intró, de főleg a tempóváltások miatt verse és refrén között. És egy-két üresjáraton kívül előkerültek igencsak jó tételek, a That Fear Fever gyors tempója, illetve a basszus kiállás miatt, a Virgin Dirt az izmos screamje miatt a végén, a Younger a refrénje és a fura gitárszólója miatt, a The Priest And Used Cars a vége felé beúszó reggea-s gitártéma és az újra előkerülő ütőhangszerek miatt érdemes a többszöri hallgatásra. A Pheronome Cvult egy személyes kedvencem, viszont a befejezés nem lett igazán eltalálva. Tulajdonképpen ami zeneileg érdekes volt mind leírtam, nincs agyonbonyolítva a letlive zenéje, persze a műfaj nem is kívánja, de annál változatosabb lett a The Blackest Beautiful, el is fért volna még egy-két szám a lemezen. A dalokban igen fontos szerepe van a szövegeknek, amik kőkeményen és egyértelműen megmondják, hogy "mi van". A The Blackest Beautiful eléggé meghozta a kedvemet a letlive-hoz, érdemes várni a folytatásra, mert (mint már említettem) még valószínűleg sokat ki tud hozni a csapat a műfajból.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr755417728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum