Mélyen - Deep Purple: Now What?! (2013)

2013. augusztus 02. - viliricsi

deep_purple_now_what.jpgA rockzenében – és a vele kapcsolatos újságírói tevékenységben – az a legcsodálatosabb, hogy aktualitása nem vész el, csak átalakul. Hiába halogattam gondosan a világ egyik legnagyobb legendája legújabb fejezetének kritikáját, az élet más tálalásban újból elém pakolta az ügyet. 

Fiatal (talán 20-22 éves) barátommal a 62-es villamoson futottunk össze. Csillogott a szeme, ahogy újságolta: megvan jegye a FEZEN-re, s azzal együtt a vesézésünk szenvedő alanyát jelentő hard rock alapvetés produkciójára. Legnagyobb dolognak tartom a világon, ha egy huszonéves nem a Balaton Sound valamelyik sztár dj-nek pultja előtt csorgatja nyálát, hanem a (leginkább) hetvenes évek monumentális rock bandájának lecsekkolására vállal be utazást. Ez volt az oka, hogy nem osztottam meg vele alábbi tűnődésemet.

Mivel minden idők legnagyobb(nak tartott) hard rock zenekarának legfényesebb tündöklése idején még én is igencsak a műanyag dömpert tologattam, talán másképpen látom ezt a korszakot, mint az előttem tíz-húsz évvel születettek. Ebből a látó-, vagy inkább hallószögből pedig überebbnek tűnik számomra a szóban forgó időszak kultbandái közül mondjuk a Nazareth, vagy a „szegény ember Deep Purple-jének” bélyegzett Uriah Heep.

Aztán. Nincs túl nagy szerencsém a DP mai felállásával sem: az én énekesem – a régi-új Ian Gillan helyett - David Coverdale, basszusgitárosom (illetve szintén énekesem) Glenn Hughes volt, vagyis nem csak volt. Ez persze saját vélemény, de tippem szerint már sokkal többen osztják azt a meglátást, hogy Deep Purple Ritchie Blackmoore és Jon Lord (R.I.P.) nélkül olyasmi, akár egy Kincs, ami nincs-remake Bud Spencer és Terence Hill mellőzésével.

Deep Purple 2013.jpg

Az ember mégis reménykedik, hogy a név kötelez, ez mégiscsak a Deep Purple, mely nyolc év (effektív) felkészülési idő után rukkol ki új anyaggal. Hogy azután a két előzetes, a Hell to Pay illetve az All the Time in the World inkább Tom Jones-szot, mint sem hard rock zenekart idéző soundja szétfoszlassa illúzióit.

Nagy szerencse, hogy a lemez összképileg ennél azért jobb. A klippes Vincent Price és vele együtt a Weirdistan nevet birtokló zönge, ha nem is méltó a hajdani Woman from Tokiohoz és a többi dalóriáshoz, legalább hangszerelésében idéz valamit a Purple-védjegyes, klasszikus időkből. Igaz, ezek által még jobban kidomborodik a nóták java részének – Out of Hand, Body Line és társai – zavaróan populáris, laza középtempós megszólalása.

Az anyagot keresztül-kasul vizslatva egyetlen „év dalai top 10” várományosra bukkantam, ez pedig az indító Simple Song. Stílusilag, hangulatilag a zenekar hajdani siker-dalának, a Child in Time „kisunokájának” tartom, mely egy másféle elrendezésű világban akár „nagyapja” nyomdokaiba is léphetne. És itt megint csak érthetetlen, miért kelti a többi dal azt a határozott benyomást, hogy a mai Deep Purple egész egyszerűen nem rendelkezik zeneszerzővel (zeneszerzőkkel), és a hangszereléssel is komoly gondok adódnak időnként. Pedig Steve Moorse tényleg jó szólókat, riffeket szállít, még Don Airey futamait hallván hasonlóan megborzong az emberfia, mint a nagy elődöt, Jon Lordot fülelvén.

Az album ilyetén színvonal-beli pulzálását gyaníthatóan az adja, hogy talán évtizedek óta hánykolódó ötletek lettek előásva – kényszerűségből. A többiből meg, ha egy ismeretlen logó alatt kerül a nagyérdemű elé, ide a rozsdás bökőt, hogy nem lenne énekes halott. Nagy kár ez olyankor, amikor a kortársak – Black Sabbath, Uriah Heep – szárnyalnak. Bár én ezt (még…) könnyen mondom, de ezek szerint az életkor nem ad felmentést. Ja, és a cikk első felében idézett mondásban az alanyt és a határozót ideje volna felcserélni. A zenekar holnap 20.30-kor a FEZEN Fesztiválon lép fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr715435826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tollact 2013.09.09. 19:26:26

Bocs de te valami más lemezt hallgattál...Ez egy igenis érett, teljesen kiforrott anyag, Ja hogy nem olyan mint a Machine Head? Eltelt 40év. A zenekar jelenleg ezt a hangot testesíti meg, kissé elgondolkodtatóbb, progresszívebb irányba mennek. Én pont a többi említett bandánálérzem, hogy nem tudnak , vagy nem is akarnak kilépni a régi árnyékukból. Mellesleg a FEZEN-en egy kellemes 1 és háromnegyed órát nyomtak, fiatalokat megszégyenítő energiával. Én nagyon örülök, hogy kimentem!

viliricsi 2013.09.09. 23:08:39

Szívből kívànom Neked Tollact, legyen sok örömöd a DP további albumaiban és koncertjeiben!
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum