Pro és kontra: Mercenary - Through Our Darkest Days (2013)

2013. augusztus 21. - sebiszabi

mercenarythroughcd.jpgKevesebb, mint egy hónap múlva, szeptember 5-én a Showbarlangban foghat ki egy jó kis északi melodeath estet, aki erre kíváncsi. Az est fővendége a dán melodikus metált játszó veterán Mercenary lesz, a koncertkörút apropója pedig az új nagylemez, a Through Our Darkest Days, amelyik hetedik már a sorban a 1991-óta működő bandának. E kritika ugyan talán kissé megkésett, hiszen az album már július 27-e óta elérhető, de talán jó ráhangolódás a koncertre és az új lemezre.

Habár az idők folyamán a banda felállása rengeteget változott, tagok is játszottak más-más hangszeren, ha úgy hozta az élet, a stílus mégsem változott sokat az elmúlt albumok alatt. Ugyanazt a furcsa ötvözetét hozzák a melodikus death és a power metalnak, mint ami például a 2011-es Metamorphosis lemezen is hallható volt.

Viszont ami egy picit kissé elveszi az élét az egész albumnak, hogy a fent vázolt stílusokat ritkán egy dalon belül olvasztják egybe, inkább felváltva az egyes nóták között kapjuk meg. Így egy kétszínű lemezt kapunk, ahol ugyan többféle irányzatot szerető hallgatók is megtalálhatják a számításukat, ám ugyanilyen eséllyel meg is szűrik ezzel a tábort.

Szedjük hát mi is két kupacra ezt a kilenc dalt és kezdjük el pro és kontra egymással szembe állítani őket. Vegyük előbb a power dalokat, mert ők is egy ilyennel futnak neki az ötvenpercnyi albumnak. Az albumkezdő A New Dawn egy nagyon dallamos és fülbemászó dal. Szerethető, remek kis darab. A szólók, a riffek, a refrén minden a helyén, a kiállás talán a végén egy picit fura, de azért azt is meg lehet bocsátani. Viszont hiába várunk több ilyen remekbeszabott dalt, sajnos nem nagyon van több. Mármint e halmazban nem, de erről később. A Welcome The Sickness például más sokkal sablonosabb és felejthetőbb nóta. Amikor hallgatja az ember, nem érzi annak, de egyszerűen semmi nem ragad meg belőle. Aztán a lemez vége felé a Starving Eyes alatt újból együtt tudunk szépen bólogatni a Mercenary-vel, hiszen ez a dal megint nagyon jól sikerült, itt sem kell rengeteg ismétlés ahhoz, hogy pötyögjük a refrént.

Aztán ott van a Generation Hate, amit nem tudok osztályba sorolni, kicsit ez is, az is. Ami biztos, hogy koncerten csordaüvölteni egészen jól lehet majd. Van benne energia bőven, sodrós nóta, egészen elkapja az embert, még ha kicsit olyan elcsépelten hangzik, hogy „We’re the Generation Hate”.

Nézzük az érme másik oldalát, amikor északi barátaink végre azzal foglalkoznak, amihez a skandinávok igazán értenek: szomorkodni és ezt jól dalba foglalni. Sajnos a fent felsorolt dalok hiába ütősek, jól énekelhetőek és dallamosak, közelébe sem érnek azoknak a daloknak, amik inkább a melodeath stílus felé konvergálnak. A címadó Through The Darkest Days a felvezető két poweresebb dalt úgy vágja haza, ahogy azt illik. Minden másodpercét szereted, jó témák, nem tolakodó billentyűs betétek és elszállós énekfutamok.

És hogy lehet erre még egy lapáttal dobni? Úgy, hogy előszedjük A Moment of Clarity című szerzeményt, ami ugyanúgy zseniálisan összerakott dal, csak pluszba tegyünk még hozzá egy kis extra világvége hangulatot és máris készen van a lemez legjobb dala. A Beyond This Night ehhez a dalhoz nem ér fel, de még így is egy remek nóta, középtempós témákkal, kissé málházósabb dallamokkal és építkezéssel. Az albumot záró Forever The Unknow már nem annyira erős, inkább csak valamiféle levezetés, kissé túlerőltetett zongorával, mondjuk, hogy éppen elfér.

mercenary_web.jpg

A világot nem váltja meg az album, nagyot sem álmodtak, inkább a jól bevált recept szerint dolgozott a Mercenary. De legalább jobbra sikerült, mint a korábbi nagylemez. Két bivalyerős nóta húzza a lemezt, ezt a vonalat talán jobban erőltethetnék. A power/heavy metalos darabok jók, de inkább arra alkalmasak, hogy megóvják a hallgatót a letargiától. Márpedig, ha ez a cél, akkor erre a Through The Darkest Days nem a legjobb választás. A szeptemberi koncert másik fellépője, a finn Omnium Gatherum idei lemeze mutatja meg, hogy ezt máshogy is lehet csinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr155467564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum