Tankcsapda, Pokolgép, Ganxsta Zolee, Depresszió, Eye Beyond Sight, RAF II és a többiek - Csapongás a VIII. Nagyudvarnoki Rockfesztről

2013. augusztus 22. - viliricsi

RockfesztTank.jpg

"Érdemes Pestről idáig eljönni a Rockfeszt miatt?"   - szegezi nekem a kérdést egy környékbeli fiatal.  Elgondolkodom a válaszon. Helyzetünk speciális: barátaink élnek itt. Összekötjük a kellemest a hasznossal: a vendégszeretet élvezetének közepette megtekintjük a Rockfesztet is. De amúgy is érdemes megtenni a fránya 150 km-t. A Rockfesztnek - igaz, párszázas látogatottságú, meghitt hétvégi programból néhány év alatt "tankcsapdás" tömegrendezvénnyé nőtte ki magát - még mindig afféle "mindenki ismer mindenkit"-jellege van. De ha nem ismersz senkit, valahogy akkor is az az érzésed: régi haverock közt vagy. Ha bénázol a sátorállításnál, rögvest megjelenik öt-hat arc (szerencsére kezekkel együtt), hogy segítsen. A cuccokat nyugodtan ottfelejtheted a sátrad mögött. (Igaz, okostelefonnal és euróval tömött pénztárca tekintetében ezt  nem mertem kipróbálni.) A magyarul szót sem tudó szlovák pecsenyesütő kirohan bódéjából üdvözlésünkre, noha már tavaly sem voltunk jó vásárlók. Na és, kérdem én, melyik az a fesztivál, ahol egy tóba fejest ugorva kezdheted a napot? (A hatás 10 doboz energiaital elfogyasztásával egyenlő, persze csak alapos bemosdás után javallott.) 

Megkapó, hogy a helyiek milyen szeretettel fogadnak egyes magyarországi bandákat, holott jó ideje részeseik már a budapesti bőségnek. Pokolgép témában sem ragadtak le Kalapács Józsinál és amíg a hajdani number one magyar metalcsapat odahaza ezerfős klubban ünnepli a harmadik x bekövetkeztét, addig itt egy egyszerű fesztivál- fellépésen kétszer-háromszor ennyi népesség fogadja őket. Olyannyira, hogy első nap ők a főzenekar egy nem kutya mezőnyben. E nyitottság miatt hat különösen furcsán, hogy '90-ig bezárólag nyomnak nótákat, de a 8 és 65 év közötti hallgatóságnak így is bejön a műsor.

A "helyi nevezetességekkel" kapcsolatban is némi fejlődés tapasztalható: a napokat kezdő, környéki fiatal csapatokat sem fogadja végre méla közöny ezen a nyolcadik feszten. A második napon a War is Our a power és a thrash határsorompóján egyensúlyozva megmozgat néhány kezet és lábat a 60 fok ellenére is.

RockfesztRómeó.jpg

Talán csak a somorjai illetőségű, de Magyarországon is sztárcsapatnak számító egyik banda hallgatósága okoz némileg csalódást. Hiába, nem lehet senki Rómeó saját hazájában. A próféta Vérzik. Jó Club kétszázkettőnyi közönség tanúja ennek, igaz, a lelkesedés három wigwamnak is megfelel. Ha már itt tartunk: előkerül egy totemoszlop is (mikrofonállvány gyanánt), rajta egy melltartó függ. Az intrójukban két néni szereti egymást. Ezek után mi is következhet, mint a Hol vagytok, kurvák? Persze, azután hallhatunk Szerelmes Dalt is. Nem véletlen, hogy ezen a ponton egy nagyon sikeres közönség-énekeltetés kerekedik. Nem csupán a zenekar legjobb nótájának tűnik ez, hanem az utóbbi évek egyik legjobb magyar dalának.

Mielőtt az anyaországi „giga-sztárokra” térnék vissza, néhány mondatnyit had időzzek a helyi bandáknál. Érdemes. Ott van például az Eye Beyond Sight. Igényes death metáljukat tolták már a Sepultura (!) és a Kreator (!!) előtt is, nálunk egyelőre a lőtéri kutya sem ismeri őket. Én is kissé lemaradtam a történetben: a csupa szív Tomi helyett – sajnos betegség miatt végleg – egy (úgy tudom) venezuelai származású srác (rohang)áll az énekmikrofon mögött. Ő is gyönyörűen hörög, csak még szokni kell az új szitut.

Az első napot a szintén itt nagyon elhíresült, de nálunk kevéssé ismert RAF 2 zárja. Öt éve hallgatom őket, eddig klasszikus hard rock csapatként gondoltam rájuk, most azonban a progresszív vonal dominál. Talán csak a slágernek számító Miért? hozza a tipikus hard rock vonalat, no meg Hervay „Enosz” Laci hangja amolyan „Tunyós” (Tunyogi Péterre emlékeztető).

Leges-legutolsó fellépő, afféle levezetőcsapat a Phoenix. Öt éve láttam őket, azóta némi fejlődés tapasztalható. Szerencsére a fejfájdítós Tom és Jerry intro eltűnt. A basszusgitáros-énekes srác a hátán viszi a műsort, melyet dallamos heavy metal nóták alkotnak, mind saját szerzemények.

RockfesztPokolgép.jpg

És akkor, ahogy ígértem a „sztárokról”. Egy fesztivál – különösen, ha egy színpados – arra is jó, hogy az ember meghallgasson olyanokat, akiket otthon esze ágában sincs. Így talán egy-egy esetben előfordulhat, hogy azontúl másképp tekint az adott előadóra.

Ganxsta Zolee rapje iránt továbbra sem rajongok, de el kell ismerni: szemtől szembe, fültől fülbe elég érdekes ez a gengszterizmus. Ráadásul Zana Zoli is a mi kutyánk kölyke, amennyiben rock-dobos múltját vesszük alapul. Zenéje – talán ezért is – élőben dörren, élőként hat, szinte csak a fúvósok jönnek gépről. Néhol egyenesen metál-alapokon nyugszik, máskor latinos ízeket hordoz. A színpadkép végtelenül egyszerű, mégis baromi hatásos: két olajos hordóból szivárog a füst; lelki szemeinkkel szinte látjuk a köréjük sereglett new yorki hajléktalanokat.

Sajnos a Tankcsapda műsora nem részesít hasonló katarzisban, pedig elég hosszú idő telt el ahhoz, hogy a legutóbbi élményt feldolgozzam, és tiszta lappal indítsanak nálam Lukácsék. Az első részből – bár bevallom: végig leköti figyelmemet – csupán az új lemez klippes, filozofikusabb hangvételű nótája a Számolj vissza hagy hosszú távú emléket. Késik a Mennyország Tourist, néhányan nem bírják kivárni, hazafelé lődörögnek. A perdöntő többség persze marad; ezt már csak onnan is tudom, hogy hol valaki úgy rám zuhan, hogy percekig több csontomat töröttnek érzem, máskor meg fejemre ömlik a mögöttem álló korsó söre, mikor annak kedvenc nótájába kezd a zenekar. A program második felébe tömörítve a slágerek: Adjon az ég, Nekem már nem kell semmi, Ez az a ház, az említett „utazási iroda reklám”, a régmúltból pedig újra előmásznak a férgek. Az Örökké tart rádió-slágerét felpunkosítva pörgetik – ravasz megoldás, így mindenki megkapja, ami jár neki. Lukács Laci „szájonb@szott Tankcsapdaként” mutatja be csapatát, ettől kezdve minden dal hasonló jelzőt kap egy-egy tekintélyes Lukács-csulázást követően.

RockfesztDEp.jpg

Nem mondom, a „depressziós” Halász Feri sem fukarkodik a jelzőkkel, de legalább némi humort csempész két kib@szott közé. „Aki a legmagasabbat ugorja a most következő szám alatt, az a szervezők vendége egy karton sörre” – persze, az ajándékozók mit sem tudnak saját jótékonyságukról. A show-elemek, a közönség-uszítgatás kiválóan működik, akárcsak a dalok – kár, hogy a legutóbbi és (sztem) messze legjobb Vízválasztó cd dalaival spórolgatnak. Azért a Te vagy a szerem, a Reggel, az Álom az álomban szerencsére megvannak. Ez a Mi forradalmunk, amitől Nem akarok elszakadni hisz Itt az én időm!

Élelmes szülők – hiszen a rockfesztek manapság családi programként is üzemelnek – hatalmas asztalt csakliznak el a büféből; a gyerekek ezen ropják a Depresszió muzsikájára, és még látnak is valamit oldalról. Ez az igazi fesztivál-hangulat!

Amolyan „fél-sztárnak” számít a budapesti Csakazértis zenekar. Elhatároztam, hogy csak azért is írok róluk. Dalaik többségükben az egyén és a társadalom konfliktusát dolgozzák fel. Útravalónak megőrzök tőlük is néhány sort: „Én elhiszem, én vállalom, hogy a sorsom én irányítom”. Nem ők ugyan az utolsó fellépők, de – ahogy a címben ígértem: csapongok - és a gondolat tökéletesen alkalmas arra, hogy lezárjam szerény munkámat, ezt a fesztivál-beszámolót.

Következik a sátor összecsomagolása, a búcsúzkodás, azután már csupán Csallóköz végtelen kukorica-mezői integetnek utánunk, hogy jövőre ismét vidáman hajladozva üdvözöljenek minket. A (rock)élet megy tovább: holnap (augusztus 19) Skorpió-jubileum.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr75471190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum