A sajtreszelő tipikus esete: Ministry – From Beer To Eternity (2013)

2013. szeptember 04. - sebiszabi

7313_583561711665107_488128812_n.jpgNem tudjuk meg valószínűleg soha, hogy az év elején történt bejelentés, miszerint Al Jourgensen utolsó Ministry albumot tervezi szeptemberre az Mike Scaccia hirtelen és tragikus halálához kapcsolódik-e vagy ez előbb-utóbb bekövetkezett volna úgy is. Utóbbi teóriát látszik igazolni az, hogy az eleddig utolsó, 2012-es Relapse című lemez sem volt túl nagy eresztés, és évek óta lefelé tart a zenekar. Ennek ellenére minden fórumon szereti az saját igazságát terjeszteni Al, szóval simán el tudjuk képzelni, ha Mike még élne, akkor nekivágna újabb lemezeknek. Bár így sem tuti, hogy itt a vége.

A szeptember 6-ra tervezett lemezt az AFM REcords jóvoltából megkaptuk ajándékba majd’ egy hónappal előbb, és hogy mekkora volt a meglepetés a „kicsomagolás” után? A hajtás után olvashatjátok.

A nyár közepén érkezett Perma War című szerzemény, ami az első kislemezre kimásolt dal volt az érkező albumról, még bizakodóvá is tett egy kicsit. Állítólag ez volt az utolsó nóta, amiben még Scaccia keze benne volt. Talán a legjobb nóta is a lemezen. Nincs ugyan gyors indusztriál tekerés, inkább csak középtempós menetelés, ettől még kőkemény riffekkel és pattogós dobok mellett dallamos refréneket és tipikus Ministry érzést kapunk.

A probléma csak annyi, hogy innentől kezdve tényleg keresni kell azokat a részeket, amitől az ember nem temeti arcát a tenyerébe. A majdnem egy órányi lemez nagy része viszont – néhány jobb pillanattól eltekintve – nagyrészt a fájdalmas szóval jellemezhető leginkább.  A dalok egy részére a végtelen egyszerűség a jellemző, már-már a tahóság peremére sodorva az adott dalt (Punch In The Face), a másik fele pedig egy nagy adag csörömpölés (Side Fx Include Mikey's Middle Finger (TV 4)) – ennek semmi köze nincs az indusztriál metalhoz.

Néhány jobban sikerült dal is van azért, a teljes igazsághoz ez is hozzátartozik. A Lesson Unlearned vagy a Perfect Storm egészen sodrósra sikerült és ember elkezd bólogatni a nóta hallgatása közben. Nem férne fel egy általam összeállított Ministry besztofra, de azért nem rosszak.

ministryalbeer.jpg

Viszont a többi…az egy rakás – ne szépítsük – szar! A Thanx But No Thanx és a Change Of Luck dalok összesen több mint negyed órát rabolnak le a játékidőből. Egyrészt nem jellemző a zenekarra, hogy 7-8 perces dalokkal operálnának, másrészt teljességgel szükségtelen és értelmezhetetlen is. Al mester szófosását hallgatni perceket át, az pedig több mint letaglózó. Mindkét dalt első négy percét simán le lehetett volna hagyni és akkor talán valami lett volna belőle. Az albumzáró Enjoy The Quiet pedig tökéletes lezárása az egész lemeznek. Ahogy ennek a lemeznek sem nagyon kellett volna megszületni, ennek dalnak sincsen semmi keresnivalója az albumon.

Tudom én, hogy nehéz olyan klasszikushoz, mint a Psalms 69-hoz hasonló lemezt összedobni, nem is ez volt a lemez hallgatásánál a cél, hogy ahhoz mérjük, de ez bármilyen viszonyítási rendszerben szörnyű. Inkább akkor foglalkozzon könyvírással, legyen politikai aktivista, oktasson prehisztorikus történelmet (legyen Pataki Attila), de még egyszer ilyet, könyörgök ne!

Ugye mindenkinek ismerős a Ford Fairlane moziból, ahogy Zuzu Petals-t jellemezték?! Pont ez jutott eszembe, amikor a Ministry utolsó(nak mondott) lemezét hallgattam: „…mint sajtreszelővel rejszolni: enyhén szórakoztató, de inkább fájdalmas”

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr675487174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum