Szó sincs arról, hogy valamelyik sportportál babérjaira törünk. Igaz, a Népliget és a Fradi pálya tőszomszédok, a cikkcím dacára mégsem meccs utáni csetepatéról szól az írás. Csupán a volt Sabaton tagokat és a hajdani Astral Doors énekest felvonultató újdondász svéd sztárcsapat fellépését s annak körülményeit követjük nyomon. Ők a Civil War.
Polgárháború helyett csaknem családi háborúval indítottunk. Nejem ragaszkodott hozzá, hogy várjuk meg a 24-es villamost - könyörgöm, egy megállóra! - és a BKK üdvöskéje oly soká érkezett, hogy elvileg le kellett volna csúsznunk a Wisdom program feléről. Ez nem történt meg, amit állítólag annak köszönhettük, hogy a megbízott cégnek majdnem 24 órára volt szüksége a színpad felépítéséhez. (Másnap miért maradtak el fellépések, vagy rövidült játékidejük a kiírthoz képest, Jóisten tudja.)
Anyósomnak hála, felismertem a helyszínt: feleségem jó édes anyja két éve (mikor utoljára Szeptemberfeszt volt, hisz tavaly feltúratott a Népliget) mindig itt szakadt le tőlünk, hisz e helyre rakták a nóta vagy mifene színpadot. Elkámpicsorodtam, hogy ily kicsi, két-háromezer embernyi terület is elég nekünk. Kellett nekem bemelegítésként wackeni Running Wild final showt nézni, tán ezért vizualizáltam előre stadionnyi embert. Hisz Európa-hírű zenészek nyomják nekünk ingyé', már csak a kíváncsiság is kihajtja az embert. Mo-n ennyit hajtott ki, túl kellett lépni ezen és örülni, hogy az angol nyelvű dalszövegek handicapjét magára vállaló Wisdomot ennyien és ilyen hanggal várták!
A várakozásnak félóra késéssel termett gyümölcse. Szokták mondani munkahelyi késések esetén: nem baj, majd annyival korábban megyünk haza. Nos, Wisdomékkel mindez megtörtént: Nagy Gábor énekest színpad széléhez hívták közölni: ennyi volt, ő pedig e tényt a csalódás hangján kommunikálta tovább nekünk. De addig is volt Live Forevermore meg Wisdom (mármint a dal) pár bejáratott slágerrel karöltve és néhány tétel a pár héten belül esedékes új lemezről. Utóbbiakról egyetlen hallgatás után dőreség lenne értekezni.
Ahogy a sportban, ugyanúgy fémzenei területen is minduntalan reménykedik az ember Nagy Magyar Sikerben. A Wisdom végigturnézta Sabatonékkal Európát (nem véletlen, hogy íme, az oldalági leszármazott előtt muzsikálnak). Érthető tehát, hogy azon tűnődtem, vajon mi választja el a mi ötösfogatunkat a világsikertől? Arra jutottam, hogy Nagy Gáborék - bármilyen magas lécet ugranak is - euro-powerükkel egy sokak által learatott mezőn próbálnak kalászokat gyűjteni.
Lezavarásuk után a szervezők 10 perc türelmet kértek - jól sejtette a többség, hogy az a idő lesz két-háromszorosa is a bejelentett időnek, ezért intenzív szétszóródás vette kezdetét. Ilyenkor jön rá az ember, hogy az általában dög unalmas és sablonos intrók alkalmazását mégiscsak okos emberek találták ki. Amikor a Civil War egyszer csak megjelent a színpadon, alig egy-két száz meglepett fesztivállátogató fogadta őket. Vérprofizmus, az persze volt. Írhatnám, hogy Nils Patriknak szeme sem rebbent, ha nem takarta volna látószerveit napszemüveg.
Így viszont abban a szürreális élményben lehetett részünk, mely szerint Ozzy Osbourne lépett színpadra és Ronnie James Dio hangja szakadt ki torkából. Hiába, egy bizonyos kor után az ember ifjúi ideáljait keresi. A magam részéről itt a Népligetben közelebb kerültem a reményhez, hogy létezik Dio-hasonlatokra méltó dalnok a szakmában, mint amennyire a youtube-on fellelhető Civil War felvételek esetében álltam. Johanson torkából élőben valahogy tisztábban tört elő a hang, zavaró krákogásait otthon felejtette.
A második tételre, a St. Patrick's Dayre végre kitömtük a rendelkezésünkre álló teret. Mivel a lemezt teljes egészében nem hallottam, ezért duplán koncentráltam. Ami ebben a koncentrálós állapotomban zavart, az az állandósult középtempó. Ezért marad nyitva a kérdés, vajon egy LEGENDA születésének voltunk-e tanúi, vagy csupán egy tucatbanda első szárnypróbálgatásait figyeltük.
Úgy látszik, még a sabatonos időkből öröklődött a fiúk háromötödének hazánkhoz való kötődése, mert aranylemezük átadására is e budapesti helyszínen került sor. Svédországban ez húszezer példány felett dukál. Oly kevés idő telt el a kezdetek óta, hogy nem akartam hinni a fülemnek, mikor finálét konferáltak. Ó, az az átkozott tíz órai csendrendelet! Nem lehet legalább egy-egy ilyen nemzetközileg is fontos esemény esetében kivételt tenni? Mondjuk mikor közel s távol szinte nem is akad lakóház? Ha egy-két ablakot be is kellett volna zárni, a kérdés így nyitva maradt: játszott volna-e még az egylemezes banda mondjuk a tagok eddigi pályafutásának vonatkozásában? Vagy elég volt a Sabatonból? A három innen származó fiú a sztárzenekarban megszokott állandó ugra-bugrára mindenesetre már totálisan nemet mondott, színpadi mozgásuk a minimum felé tendált.
Még két nóta akadt horgunkra. Az egyik az I rule the univers, amit jómagam elsőnek csekkoltam a bandától. Hallatán felmerült bennem a kérdés: vajon szükségünk van-e még egy Sabatonra? Népszavazás döntött a kérdésről: ezrek fejezték ki Nils Patrikkal (és Napoleonnal hisz róla szól a nóta) azon érzésüket, hogy uralni akarják a teljes világot. Élőben persze sokkal áthatóbban működik minden, mint youtuberól.
A befejezés viszont katartikusnak adatott. A Rome is falling nem csak nekem lehetett favoritom, mert többen kiáltozták már be a program folyamán a dal címét. Talán éppen e dalnak volt szerepe tudatosítani bennünk, hogy nem csupán egy Sabaton esetére vonatkoztatott Dolly birka klónozódásának lehettünk tanúi, hanem egy ùj és veszélyes bestia születésének.
Fotó: Civil War facebook
