Blues-rock deluxe – interjú Joe Bonamassa gitárossal

2013. szeptember 27. - magnetic star

joe-bonamassa-617-409.jpg

Az állandóan aktív, csak ritkán pihenő Joe Bonamassa köztudottan páratlanul termékeny és sokoldalú muzsikus, ami a szólólemezein kívül a számtalan illusztris pályatárssal közös munkáiban is megmutatkozik. (A rockosabb oldaláról kedvelők körében különösen népszerű, idén tavasszal feloszlott Black Country Communion supergroup is csupán apróbb szegmense volt a hihetetlenül gazdag életműnek.) A rendkívüli terjedelmű és tartalmú Tour De Force – Live In London koncertanyag megjelenésének, valamint újabb budapesti fellépésének felvezetéseként beszélgettünk a mesterrel.

Korábban is megfordultál már Budapesten. Vannak-e konkrét emlékeid a városról vagy a koncertről?  
Joe: Az első benyomásom Budapesttel kapcsolatosan az volt, mennyire emlékeztet West-Side Manhattan feslő részére. Erre aztán nem számítottam! Az is meglepett, hogy rögtön az első alkalommal annyi rajongó jött el, és hogy annyira beleélték magukat az előadásba.

Ez alkalommal Derek Sheriniannel jössz Budapestre. Személyesen te kérted fel őt, hogy csatlakozzon hozzád? A Black Country Communion megalakulása óta ismeritek egymást vagy régebb óta?  
Joe: Igen, én személyesen kértem Dereket, hogy csatlakozzon a zenekarhoz, mert a Black Country projekt idején szoros barátságot kötöttünk. Tudtam, hogy nagy utazó és hosszú távon is bírja a turnézást. Ráadásul ugyanolyan száraz és szarkasztikus a humorérzékünk is, úgyhogy fogékonyak vagyunk egymás ócska vicceire. Ez szintén mellette szól.

joebonamassa2.jpgA közelmúltban indult heti rádióműsorod, a The Pickup. Mesélnél erről bővebben?
Joe: Nem sokan tudják, de idestova öt éve vezettem rádióműsort, amelyet Angliában a Planet Rock, az Egyesült Államokban pedig a Sirius Radio sugárzott. Csakhogy mindkét rádiót megvették és megváltoztatták a profiljukat is, így a műsoraim megszűntek. Szóval rádióműsor nélkül maradtam és rádöbbentem, hogy igazán élveztem a műsorvezetést, és hogy hiányzik az életemből. Ezért a menedzseremmel elhatároztuk, megcsináljuk a saját rádióműsorunkat és közvetlenül juttatjuk el a rajongókhoz. Így jött létre a Pickup, amely már egy hónapja létezik. A műsorvezető-társam egy jó barátom, Matt Abramovtiz. Vele együtt barangolunk a gitár és a kiválóbbnál kiválóbb blues, blues rock előadók és zenéjük birodalmában. Egyelőre jól alakul a dolog: úgy látjuk, a rajongóknak nagyon tetszik, amit csinálunk.

A Gibson Guitars idén rólad nevezett el egy Les Paul gitárt. Rendkívüli elismerés és kitüntetés lehet ez számodra.
Joe: Egészen kissrác korom óta álmodoztam arról, hogy egyszer egy Les Paul gitár viseli majd a nevemet. A legfinomabban fogalmazva is a pályám egyik legnagyobb eredménye, hogy a Gibsonnál az emberek ilyen nagyra tartanak, és hogy ilyen magas elismerésig emeltek.

JB-London-3D-Box-BACK-NO-JCard.jpgÚj kiadványod, a Tour De Force – Live In London igazi különlegesség lesz: négy különböző koncert, azaz négy teljesen eltérő előadás más-más helyszíneken. Miért döntöttél úgy, hogy mindezt egyszerre, egy csomagban hozod ki?
Joe: Azért döntöttünk úgy, hogy egyben adjuk ki a Tour De Force-t, mert ez a négy koncert sok tekintetben a szólópályám első szakaszát összegzi húszéves koromtól mostanáig. Ebből sok dalt az utóbbi évek során írtam és arra éreztem alkotói vágyat, hogy most rögzítsem ezeket, amikor ének és zene szempontjából minden eddiginél előbbre tartok.

Ezeken a felvételeken igen régi, az 1950-es évek végéről, illetve a 60-as évek elejéről származó Fender és Gibson hangszereken játszol. Nehéz volt ezekhez hozzáférni?  
Joe: Nem különösebben, hiszen magam is gyűjtöm a különleges hangszereket és az évek során a világ minden tájáról sikerült nagyszerű emberekkel megismerkednem, majd barátságot kötnöm, akik szintén megszállottan gyűjtik a különleges gitárokat. Mindez azzal a hatalmas előnnyel is jár, hogy amikor egy bizonyos hangzáshoz olyan gitárra van szükségem, amely nincs a birtokomban, akkor tudom, kihez fordulhatok.

Összességében 2013 már eddig is különösen eseménydús és sikeres év volt számodra. Te magad is így látod?  
Joe: Annyi bizonyos, hogy sok munkával telik. Először is januárban befejeztem a második közös lemezünket Beth Harttal (SeeSaw), amely májusban jelent meg. Aztán február és március folyamán Európában turnéztam és egy hét leforgása alatt négy különböző előadást rögzítettünk négy különböző zenekarral, négy különböző helyszínen. Na, ilyet többet nem is akarok csinálni! Utána visszatértem az Államokba, áprilisban és májusban ott turnéztam. Aztán Beth Harttal turnéztam Európában két héten át és az egyik koncertet fel is vettük, hogy majd kiadjuk DVD-n. Júliusban három hetes pihenőre vonultam, aztán augusztusban két hétre Dél-Amerikába utaztam, ahol ismét olyan országokban fordultam meg, ahol még sosem jártam: Peruban, Chilében, Brazíliában és Argentínában. Most a jelenlegi európai turném első hete ér véget lassan, de még mindig lelkesít az új műsor, na meg az is, hogy Derek itt van velünk. Nagyszerűen érzem magam.

joe-bonamassa.jpg

Vannak-e már dalaid vagy legalábbis ötleteid egy következő stúdiólemezhez?
Joe: Jó, hogy rákérdeztél, mert az előző kérdés kapcsán elfelejtettem megemlíteni, hogy még mielőtt megkezdtem volna ezt a turnét, szeptemberben leutaztam Nashville-be, hogy eltöltsek némi időt néhány dalszerző barátommal, és hogy dolgozgassunk egy keveset az új lemezem dalain. Örömmel jelenthetem, hogy jól haladok a következő album számaival, és hogy máris tetszik az irány, amerre tartok ezekkel.

Még csak harminchat éves vagy, de máris hosszú karrier áll mögötted. Hogyan indult mindez és mi segített hozzá a sikerhez a tehetség és a kemény munka mellett?
Joe: Az apám hatására kezdtem el gitározni. Zenekarban is játszott és otthon mindig volt gitár a közelemben. A döntő fordulat tizenkét éves koromban jött, amikor New York államnak a nagyvárosoktól távol eső részén játszottam egy blues fesztiválon, amelynek aznap este BB King volt a fő fellépője. BB felfigyelt rám és találkozhattam is vele. Azóta a támaszom és a barátom is. A karrieremet sok szempontból BB-nek köszönhetem. Az eredményeim titkának nyitja elsősorban a rajongókhoz fűződő kapcsolatom. Ők mindvégig segítettek az évek során és általuk jutott el a zeném másokhoz is. A rajongóim nélkül nem tartanék ott, ahol ma tartok, amire minden nap emlékeztetem is magam, és viszonzásul estéről estére próbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy a koncerteken a legjobbat nyújtsam.

Joe+Bonamassa+Picture+123.jpg
Van-e még olyan zenei műfaj, amelyben szeretnéd kipróbálni magad, vagy olyan művész, akivel szeretnél együtt dolgozni, de eddig nem nyílt rá lehetőséged?
Joe: Rengeteg olyan művész van, akikkel szeretnék együtt dolgozni. Fel sem tudnám sorolni ezeket. Egy biztos: a jövőre nézve sok különböző stílust és zenei projektet veszek számításba arra az esetre, ha ráunnék a „mindennapi melómra”. A Beth-tel közös munkámnak és a Rock Candy Funk Party projektnek sok szempontból éppen ez a lényege. Lehetőségem van kiszakadni a Joe Bonamassa-szerepkörből és legalább egy időre mellékfigura lehetek, miközben teljesen új dolgokat is kipróbálok.  

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr105534992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum