Néha előfordul, hogy elapad a fejőstehén teje. Mit tesz ilyenkor a jó gazda? Ápolgatja a bocikát, hagyja pihenni a jószágot, esetleg rosszabb helyzetben levágja, és megy a kamrába a friss húsi. Kellemetlen, de van az a helyzet, amikor az utolsó a legjobb választás. Bocsánat, kihagytam még egy opciót! A másik tehenet duplán fejed meg, és kisajtolsz belőle mindent.

A Slipknot sok vitát kiváltó banda. Úgy gondolom, hogy hagyni kéne azt a zenekart, és mindenkinek új bandát csinálnia, vagy maradjanak együtt, de más névvel. Soha nem felejtem el azt a kijelentést, miszerint addig van banda, amíg Ők kilencen vannak. Ehelyett mi folyik? Majdnem mindenki valami projectben tevékenykedik, és dobálóznak hangzatos kijelentésekkel. Itt van mondjuk ez a Scar The Martyr.

Jordison már megmutatta magát anno a Murderdolls-ban, ahol voltak szép pillanatok, de mégsem ért az anya banda közelébe. Most meg itt van ez a banda, ami nekem az év egyik legnagyobb csalódása. Azt hittem, hogy valami egyedi cucc lesz, ami talán kicsit betegebb lesz, mint a gyilkos babák, vagy legalább lesznek rajta annyira elvont dolgok, mint az Iowa számban tudjuk, hogy az inkább Chris terepe, de azért egy-két gyilkosabb témát vártam volna. Ehelyett kaptam egy hatalmas adag koppintott témát, ultra gagyi hangzást, és totál klisés metalt.

A zene szót használni azért nem szeretném, nem merem, mert szerintem a zene egy olyan dolog, ami a szívedből fakad, ha Te csinálod, nem pedig másokat majmolsz. Ezért sem értem annyira a tribute bandákat… Igazából, ha itt nem lenne Joey, akkor ez egy olyan banda lenne, ami nem, hogy a világhírnévig nem jut el, de még egy olcsóbb tehetségkutatón is visszadobják őket, hogy srácok bocsi, de gyertek vissza akkor, majd ha nem a Rammstein hangzását lopjátok egy az egyben, amire pedig a mostani Amerikában annyira népszerű Five Finger Death Punch-os, számomra, üres klisés gitár és ének témákat írtok.

Amikor hallgattam a tizenöt számot tartalmazó debüt albumot, a harmadik szám után úgy éreztem, mintha ezt már legalább két órája hallgatnám. Monoton, egyhangú zene, ami abszolút nem ragad magával. Akkor vártam utoljára ennyire, hogy beérjek a suliba, és ki vehessem a fülhallgatót, amikor úgy csikart a hasam, hogy azt hittem a Kálvinon mentem be csinálok a gatyámba.

Egy szó, mint száz, nagyon nem jött be ez a zene, sokkal többet várok egy Jordison szintű zenésztől. Rossz dolog ennyire lehúzó kritikát írni, de hát néha ilyen is becsúszik. De semmi gond, mert azért van még pár hónapunk az évből, lesznek itt még jó muzsikák.