Egy igazi „matek metál” eseménynek lehettünk szemtanúi október 6-án az A38 hajón. A The Dillinger Escape Plan már harmadjára látogatta meg hazánkat, és a viszonylag sűrűn kiadott lemezeknek köszönhetően csak 3 évet kellett várni a legutóbbi óta…persze annak, aki ott volt. Én először láthattam őket, ezért is volt számomra az év egyik legjobban várt eseménye. Külön öröm, hogy ezúttal a hajót vették be, mert a TDEP zenéje kívánja a tökéletes hangosítást. Értelemszerűen a csapat legutóbbi One Of Us Is The Killer címmel ellátott nagylemezét turnéztatja, ami igencsak meg is határozta a setlistet.  A turné alatt az ausztrál Circles és a brit Maybeshewill tölti be az előzenekar  szerepét. Természetesen én is furcsállottam az összeállítást, bár a Circles-t egyáltalán nem is ismertem korábban.

Circles

A Circles az este nyitó zenekaraként csúszás nélkül 8 órakor már a színpadon volt. Ahogy már említettem nem ismertem a zenekart,  a koncert előtt sem pótoltam be a számaikat, de kíváncsian vártam, hogy  hogy szól majd élőben ez a viszonylag friss djent zenekar. Középre mentem és nagyon koncentráltam a Circles produkciójára, ami igen meggyőző volt. A csapat stúdió minőségben, eszméletlen pontosan adta elő dalait, amit többek között a kiváló hangosításnak is köszönhető. Viszont annak ellenére, hogy a Circles zenéje nagyon technikás és mérnöki, még sincs benne túl sok váratlan megoldás.

Mondjuk a djent, mint műfaj létezése is kérdéses számomra, de az biztos, hogy mostanra elég sok zenekar követi a Periphery-s vonalat. Nos a Circles-től is ilyesmit lehet várni, de kétségtelenül profik. Élőben meg még inkább élvezhető a sok érthetetlen riff, szinkronban vele a dob, a néha kissé erőlködős dallamos ének és a hirtelen megállások electro sample-ökkel. Egyébként én élveztem, az első nagylemezük pedig nem rég jelent meg Infinitas címen.

Maybeshewill

A brit Maybeshewill is járt már nálunk tavaly, akkor főzenekarként. Én nagyon kedvelem a zenéjüket, és figyeltem is, hogy jönnek-e mostanában hazánkba, de azt nem gondoltam volna, hogy a The Dillinger Escape Plan előzenekaraként fogom hallani. Furcsa, de jó összeállítás.

Végül is a kezdésnél ugyan nem telt meg a terem, többen voltak bent, mint amire számítottam. A csapat 9 számmal készült, nyugtatóként a Dillinger előtt.  A setlist vegyes volt, mind a három lemezről hallhattunk dalokat, valamint 2 új számot is. A hosszan elnyújtott, kidolgozott, dallamos témák élőben is kellőképpen megállták helyüket. Ami különösen tetszett benne, hogy voltak témák, amik laptopról szólaltak meg, de amit lehet bejátszottak, és a legfurább hangokat is kihozták a gitárból vagy a szintiből. Amiben a Maybeshewill különbözik a legtöbb post-rocktól, hogy (,ha nem is arra épül, de) bőven vannak benne matekos megoldások (5/4 és hasonló ütemek), és ez a közös mind három fellépőben.  A hangszerek megszólalásának aránya nagyon el volt találva, ami ismét a hangosítás érdeme, a basszusnak meg nagyon szép hangja volt, kellően ki is volt emelve, aminek én nagyon örültem. Annyira tetszett a Maybeshewill koncertje, hogy majdnem elfelejtettem, hogy mindjárt kezd a The Dillinger Escape Plan.

The Dillinger Escape Plan

A főzenekar fellépése előtt nem volt nagyon alkalmam megmozdulni, de úgy terveztem, hogy ezután sem fogok, hanem inkább hátrébb maradok a hang teljessége miatt. Hogy őszinte legyek, már a TDEP színpadra lépése előtt tudtam, hogy pozitív véleményem lesz a koncertről, már az pozitív, hogy ott vannak az A38 hajó színpadán, a hang jó, ők meg biztos nem rontják el annyira, hogy ne legyen élvezhető.A terem nagyjából megtelt, a kezdésig már számoltam a perceket, majd egy elég hatásos vetítéssel vette kezdetét a koncert. Amint megszólalt Prancer (amit egy kicsit elsiettek) a tervem meghiúsult, és bementem közép-előre. Egy elég erős és hosszú set-et kaptunk 17 és fél számmal az összes lemezről. A legtöbb dal az idei albumról volt, de kaptunk az előzőről is párat, a két legnagyobb slágeres szám is felcsendült (Milk Lizard, Black Bubblegum), ezen kívül a lényegesebb dalok az első albumról (43% burnt, Sugar Coated Sour), és az elmaradhatatlan Sunshine The Werewolf és a Panasonic Youth.

Nagy örömömre egy fél szám erejéig megidézték kedvenc EP-met a Come To Daddy-vel. Dillingerék gépként darálták le számaikat, itt-ott a dalok között minimális beszéddel megszakítva. A számok remekül megszólaltak, szinte, ahogy a felvételen, a dob hangja sem veszett el a rengeteg cintányér mellett. A plafonra mászás itt sem maradhatott el Ben részéről, egyébként egy kissé kedvetlennek tűnt a zenekar, de leginkább Greg, de ilyen egy turné. Ettől eltekintve tényleg profi módon hozták a dalokat és elég gyorsan lezavarták a koncertet. Hirtelen azon kaptam magam, hogy már visszatapsoljuk őket. Ráadásnak a Gold Teeth On a Bum-ot, a Come To Daddy részletet és a 43% Burnt-öt kaptuk (az utóbbinál nagyon jól ki volt emelve a gitár). Nekem hatalmas élmény volt, de szerintem, aki ott volt az így van vele, remélem nem kell sokat várni a következőre. A koncertért köszönet a Phoenix Music Hungary-nek és az A38 Hajónak.