Október 23-a idén duplán is ünnep volt Magyarországon – legalábbis a dallamos metal, konkrétan a műfaj progresszív vonulatának alapbandájaként (el)ismert Queensrÿche rajongói számára. Nekünk a remek koncert mellett a jeles napot az alábbi interjú tette teljessé. Miután sikerült Michael Wilton gitáros értésére adnunk, hogy a buli dátuma révén miért is nyer egészen új értelmet a (műsorra ezúttal nem tűzött) Revolution Calling dal címe, igyekeztünk alaposan körüljárni az 1990-es években kezdődött válságos korszakot és a Todd La Torre énekes csatasorba állításától, illetve az idei albumtól számítható visszakapaszkodást, külön kitérve a csapatnak a közeljövőre vonatkozó terveire.
A szimplán Queensrÿche-ra keresztelt idei albumotok egészen a Billboard 200-as lista huszonharmadik helyéig vitte. A zeneipar mai általános állapotát, illetve a zenekar helyzetét tekintve hogyan értékeled ezt az eredményt?
Michael: Úgy gondolom, ez egy kiváló eredmény, ha azt nézzük, hol tartunk most mi és hol tart a technológia. Nagyszerű lemezszerződést írtunk alá a Century Media kiadóval, ők pedig nagyon boldogok, amiért már több mint ötvenötezer példány talált gazdára a CD-nkből világszerte. Ezzel máris köröket vertünk az előző CD-re. Ugyanakkor a technológiának is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Attól függ, honnan nézzük. Úgy érezzük, mi a szerencsésebbek közé tartozunk. Az emberek nyilván bele akarnak hallgatni a zenébe, mielőtt megveszik a lemezt, ami így is van rendjén. Tőlünk viszont egyre többet és többet akarnak hallani és ez óriási dolog. Az is bennünket igazol, hogy az előző turnéinkon a rajongók állandóan a régi számokat, az első öt-hat album dalait követelték. Ezen a turnén pontosan az első öt-hat album dalait játsszuk nekik, az ő nagy megelégedésükre. Ugyanakkor az új nótákat is kérik, amire viszont az előzőekben nem volt példa.
Az új lemez címe egyszerűen Queensrÿche, a turné elnevezése pedig Return To History. Ezek szerint valóban úgy érzitek, fordulóponthoz érkeztetek (már csak az új énekes miatt is)?
Michael: Igen. A borítón meg ott az emblémánk, a jelképünk, amivel azt fejezzük ki, hogy a Queensrÿche egy zenekar és nem csak egy emberről szól. Újra felépítettük a Queensrÿche-ot, visszakormányoztuk a hajót a jó irányba. A „jó irány” alatt a tagság személyes dinamizmusa is értendő. A zenekaron belüli összhang olyan, mint tizenéves vagy húszéves korunkban volt, amikor egy pincében írtuk együtt az első EP és a Warning album nótáit. Kommunikáltunk egymással. Ami meg az üzleti oldalt illeti, egy teljes új csapat dolgozik körülöttünk. Van egy nagy és erős menedzsmentünk, ami azért fontos, mert mint tudjuk, sokat számít, hogy ki kit ismer a szakmában. Két koncertügynökségünk és egy sajtóügynökségünk is van. Olyan az egész, mint egy hatalmas hálózat. A Mindcrime, Empire, Promised Land időkben volt ilyen nagy csapatunk, amikor teljes gőzzel nyomultunk.
Vagyis visszatért a régi tűz, a régi szenvedély és motiváció?
Michael: Így van. Az hajt bennünket, hogy érezzük, tudunk valamit nyújtani. A döntés azonban a rajongóké, az ő szavuk számít. Már a Rising West néven lejátszott két bulink (a zenekar első két fellépése Todd La Torre-val – a szerk.) is minket igazolt. Hiszünk a tagság összetartásában és mindenki más is ugyanígy teljes mellszélességgel áll ki mellettünk.
Todd La Torre énekes és Parker Lundgren gitáros személyében most már a fiatalabb korosztályok is képviseltetik magukat nálatok. Ez a tény is közrejátszott az újbóli fellángolásban?
Michael: Itt azért a kényelmi és funkcionális tényezők is nagyban közrejátszanak. Toddal nyilván képesek vagyunk eljátszani a régebbi számokat, amelyeket az emberek hallani szeretnének – márpedig azokat úgy szeretnék hallani, ahogyan a CD-ken is szólnak. Nem kellett egy sor jelentkezőt végigpróbálnunk, egyszerűen csak összefutottunk és megismerkedtünk vele. Nem tudtam, hogy Queensrÿche rajongó és hogy el is tudja énekelni a dalainkat. Az egész egy jól elsült kísérlet volt. Mivel fiatalabb, a hangterjedelme is megvan még. Parker meg pláne fiatal. Huszonhat éves, a Rage For Order megjelenésekor még meg sem született (nevet). De ügyesen játszik, az esze is a helyén van és igen elkötelezett a mostani Queensrÿche iránt.
Az idei lemezen Todd minden szempontból úgy énekel, mint Geoff, bár helyenként lehet hallani, hogy képes volna elrugaszkodni tőle. A jövőre nézve várható, hogy többet ad majd a saját egyéniségéből?
Michael: Szerintem az ő stílusa eleve hasonló, mivel inkább progresszív vagy opera-hatású zenéken nőtt fel, mint grunge énekeseken vagy sütiszörnyeken. Tökéletesen is illik a Queensrÿche-ba. Geoff-et bevallottan a hatásai között tartja számon, akárcsak Bruce Dickinsont vagy Rob Halfordot. Ő így énekel és sok irányban tette szabaddá az utat számunkra. Rajongóként ismeri az első öt Queensrÿche albumot, mi pedig már csak kényelmi szempontból is ezekről játszunk, hiszen mást nem is tud (nevet).
Mely dalokat próbáltátok el vele először?
Michael: Olyan nótákat próbáltunk el először együtt, mint a Roads To Madness, az Eyes Of A Stranger, a Queen Of The Reich, az En Force, a Child Of Fire... És mindegyik ment neki. Amellett dobol is, valamikor talán ezt is felvehetnénk majd a műsorba show-elemként...
A lemezre visszatérve, hogyhogy az egyik legkevésbé jellegzetes dalt, a Falloutot választottátok klipszámnak?
Michael: Ez a dolog marketing szempontból érdekes. Azért alakult így, mert amikor az emberek meghallották a nótát, nem tudták biztosan, ki játssza. Ez akár előny is lehet, ha az ember új, fiatal közönségréteget céloz meg. Ilyenkor kockáztatni kell. Mi is bedobtunk egy olyan dalt, amely szerintünk sem úgy szól, mint a régi Queensrÿche. Sokan agyaltunk ezen a menedzsmenttel, a lemezcéggel és a promóciós munkát végző arcokkal. Végül bevált a dolog. Eredetileg a Redemptiont tettük közzé először a Youtube-on ízelítő gyanánt és az is jól futott. Úgy hallottam, háromszázötvenezerszer nézték meg és óriásinak tartom, hogy így sikerült megfogni vele a régi és az új közönséget. Áthidaltunk egy szakadékot és pontosan ezt kellett tennünk annak érdekében, hogy fenn tudjunk maradni a piacon. Nem élhetünk a hagyatékunkból, a régi lemezeinkből. Új anyagokat kell írnunk és meg kell mutatnunk az embereknek azokat. Most pontosan ezt tesszük.
Hogyan tekintesz vissza a Promised Land utáni időszakra? Mi vezetett az akkori irányvesztéshez?
Michael: Ezt nem lehet egyszerűen és könnyen megválaszolni. Sok apróság vezetett odáig. Többen is a magunk útján indultunk el, hogy különböző forrásokból merítsünk hatásokat. A technológia szintén közrejátszott ebben, hiszen minden digitalizálódott és mindenki kialakíthatta a saját kis házi stúdióját. Ez megbontotta a kreativitásunkat ahelyett, hogy egyesítette volna. Ami ennek következményeként történt, az szerintem bármely más szakmában megtörténik. Egy vállalkozás ereje az infrastruktúra mellett a kommunikációval mérhető. Azzal, mennyire könnyíti meg a kommunikáció a dolgokat, hogy ne egyvalaki hozzon döntéseket, ráadásul a többiek tudta nélkül. Most mindenki kommunikál mindenkivel és ez a siker kulcsa. Mindenkinek tudnia kell, hogy mi történik. Mindenkinek ki kell vennie a részét a munkából és a rendszer részeként kell dolgoznia. Olyan nincs, hogy hátradőlsz és másra hagyod a melót, így ma már nem lehet fennmaradni. Provaktívnak kell lenned a marketing, a promóció terén, na meg az Interneten, a Facebookon is. Ha azért küzdesz, hogy a neved megmaradjon a köztudatban, ahhoz bizony erőfeszítéseket kell tenned.
Akkor Chris DeGarmo kilépése és Geoff ámokfutása is csak részben ad magyarázatot a történtekre?
Michael: Chris és én együtt nőttünk fel, gyermekkori barátok voltunk és csodálatos dolgokat írtunk együtt. Éveken át turnéztunk együtt és együtt is tettük a Queensrÿche-ot gitárközpontú koncertbandává. De az emberek változnak és a mi életünk is eljutott arra a pontra, hogy egyeseknél ilyen vagy olyan okok miatt már múlóban volt a lelkesedés. Ha pedig egy egyenletből olyan meghatározó tényező esik ki, mint Chris, akkor elindul a vad kísérletezgetés azzal, hogyan működhetne továbbra is a dolog. Reméltük, hogy megmarad a korábbi összetartás a bandán belül, de nem maradt meg. Próbálkoztunk, ahogy tőlünk tellett, bevettünk különböző gitárosokat és voltak is jó pillanataink, ám az eredeti varázslat már elszállt. Lehet folytatni, lehet módosítani dolgokon és új normákat kialakítani, amikor azonban eljutsz arra a pontra, hogy megszűnik a kommunikáció és eltűnik a lelkesedés, akkor dalszerzőként már csak néhány dalban van hited. Ilyenkor vagy a búcsúnak jön el az ideje, vagy a továbblépésnek valami új felé. Ez elkerülhetetlen. Rengeteg tényező játszik szerepet benne. Olyan ez, mint egy válás. Tudod, hogy valami nincs rendben, de továbbra is együtt éltek, mígnem valami gázos dolog történik. Az ember próbálja helyrehozni, mert úgy gondolkodik, hogy nincs gond, majd csak jobbra fordul a helyzet. Nekünk is jöttek az újabb lemezeink és nem voltunk velük elégedettek, de mindig úgy gondoltuk, a következő majd jobb lesz. Egy válás előtt azonban minden nap egy rakás szar. Egyik nyomorúságos nap a másik után, amíg a tényleges válás megtörténik. Dióhéjban ennyi a Queensrÿche sztorija is. Nem mindenki nézett szembe ezzel, viszont az akkori tagságból négyen ugyanúgy láttuk a dolgokat. Eljött a változás ideje. Szükségünk is volt rá. A rajongók, sőt a családjaink is szembesítettek minket azzal, hogy így nem mehet tovább és tennünk kell valamit, ami persze nehéz ügy, ha az ember harminc éve játszik zenekarban, de már tényleg el kellett gondolkodnunk azon, így akarjuk-e folytatni. Dehogy így akartuk! Jó néhány évnyi kreativitás van még bennünk! Épp most forgattunk egy hatalmas videót három dalra, amelyet hamarosan közzé is teszünk. Népes stábbal dolgoztunk, mint a régi szép időkben. Nagyon lelkesítő lesz. Ki fog derülni belőle, amiről már beszéltem: mindenki egy hullámhosszon van, mindenki kommunikál mindenkivel, mindenki boldog. Olyan ez, mint egy új szabadság. Eltűntek a negatív, lelombozó dolgok. Mintha egy horgony került volna le a lábamról (nevet).
Az előbb elmondottak fényében szerinted jó ötlet volt folytatni az Operation: Mindcrime sztoriját? (Azzal együtt, hogy Ronnie James Dio vendégszereplése nem volt egy utolsó szakmai hozadéka a próbálkozásnak...)
Michael: Az az anyag egy olyan stádiumban készült, amikor fogalmunk sem volt, mit csináljunk. Voltak a zenekarban olyanok, akik hevesen tiltakoztak ellene. Emiatt volt érdekes megcsinálni, legalábbis számomra. Nekem is voltak ellenérzéseim, de csapatjátékosként kivettem a részemet a munkából. Persze tudtuk, hogy meg sem fogja közelíteni az első részt. Játszottam rajta és írtam is néhány dalt, amelyek felkerültek rá, de az eredetivel össze sem hasonlítható!
Mennyire érzed, hogy a régebbi Queensrÿche dalszövegekben megfogalmazott gondolatok ma is időszerűek?
Michael: Vannak ilyenek. Vegyük mindjárt a Warning és a Rage For Order dalait. Az NM 156 az ember nélküli társadalomról szól, ma meg már itt vannak a robotok és a robot-irányítású fegyverek. Az egész most válik valósággá. Vagy ott a Surgical Strike a Rage For Orderről: ma sok a repülőgépes művelet és az olyan háború, amelyekben ezeket alkalmazzák. Olykor arra reflektálunk, ami körülöttünk zajlik, máskor meg vízió-szerűen írunk arról, mi történhet. Viszont általánosságban – hacsak nem valami komplett történetről van szó – pusztán az adott kor képzelőereje tükröződik a dalokban. Én személy szerint az időtlen szövegeket szeretem jobban, amelyek nem kötődnek évszámokhoz, hanem inkább egzisztenciális kérdésekkel foglalkoznak és legfeljebb csak célzások, utalások vannak bennük. Fontos azonban, a dolgok legyenek egyensúlyban, nehogy a banda túlságosan is a gondolkodó ember zenekara legyen, mert akkor senki nem tud kapcsolódni a témákhoz.
A jelenlegi helyzetben két zenekar is birtokolja a Queensrÿche nevet, amíg a bíróság meg nem hozza a döntést a névhasználat jogáról...
Michael: Ha belelovalod magadat ebbe, akkor skizofrén a szitu, de vannak embereink, akik ezzel foglalkoznak. Mi roppant bizakodóak vagyunk, hiszen itt a banda alaptagjainak a többsége játszik. A zenekart mi indítottuk el. Rengeteg érv szól mellettünk, a rajongók pedig a mi oldalunkon állnak. Hisznek bennünk és meghozták a maguk döntését. Nekünk az ügyvédekkel és a bírósággal kell tárgyalnunk, többet nem is tehetünk. Ebben a szakmában képesnek kell lenned a stressz-szintet szabályozni (nevet). Nyilván a pályánknak egy fontos időszakáról van szó, aggódunk is miatta és nagyon komolyan is vesszük, de beleőrülni azért senki nem fog. Novemberben és decemberben lesz majd előrelépés, de legrosszabb esetben is januárra marad a döntés. Majd meglátjuk. Utána visszatérhetünk a kérdésre.
Említetted, hogy a rajongók valósággal követelik az új dalokat. Vannak is már friss nótáitok?
Michael: Vannak. Mindenkiben pezseg a kreatív energia és mindenki írja a számokat. Amennyire én tudom, már öt dalunk van a következő lemezre. Jim Barton (a banda sikerkorszakának producere, aki az idei lemezen is velük dolgozott – a szerk.) is jelezte nekünk, hogy ismét szeretne velünk dolgozni. Addig akarja ütni a vasat, amíg meleg. Folyamatosan várja tőlünk az új demókat, az új dalokat. A mi tervünk meg az, hogy minden évben átjövünk Európába.
Egy-egy dalotokkal a Ford Fairlane kalandjai, illetve az Utolsó akcióhős filmek zenéi között is lehetett találkozni annak idején. El tudnád képzelni az újabb számok valamelyikéről is, hogy egy film zenei betétje legyen belőle? Milyen filmben hallanád viszont a legszívesebben?
Michael: A Szárnyas fejvadásznak mindig is nagy rajongói voltunk, abban bármelyik számunkat szívesen hallottam volna. De most van készülőben egy Redemption című film. Tök jó lenne, ha a mi Redemption dalunk bekerülne (nevet). A lehetőség mindig adott. A Queensrÿche egy különleges zenekar a rajongók számára. Ha sikerül közös nevezőre jutnunk a filmiparral, az nagyszerű. De most lépésről lépésre haladunk. Újjáélesztjük a kapcsolatainkat a szervezőkkel, a klubtulajokkal és a rajongókkal Európában, meg az Egyesült Királyságban. Visszahozzuk a metalt és azokat a dalokat, amelyeket hallani szeretnének.
http://www.queensrycheofficial.com
Fotók: Réti Zsolt
