Gyors, dallamos, bonyolult: Protest The Hero - Volition(2013)

2013. december 11. - ZándokiA

protestvolition.jpg

Előző írásomban azon sajnálkoztam, hogy még nem volt idén olyan lemez, amire azt mondhatnánk, hogy az adott zenekar eddigi csúcsa….nos kijött az új Protest The Hero. A zenekart eddig is teljes mértékben elismertem, lemezeik mégsem voltak túlhajtva a lejátszómon. Ezt viszont már hetek óta pörgetem, néha csak egy-egy számot belőle, és tényleg az eddigi legjobb Protest The Hero anyag (szerintem). Röviden összefoglalva: nagyon gyors, nagyon dallamos, és nagyon bonyolult.

Önmagában ez a három jelző minden Protest The Hero-ra igaz, véleményem szerint a titok a dallamok fogósságában van. Itt is ugyanúgy vannak 7/8-ad, és ahhoz hasonló, a legkevésbé sem egyszerű ritmikájú refrének, viszont nincsenek annyira kitekerve a dallamok, hogy ne tudja a hallgató befogadni. És itt főként az énekre gondoltam. A két gitár, és még a basszus is rengeteg dallamot húzott, amihez az ének már sok volt az előző lemezekben. A Volition-ön viszont nagyon eltalálták az arányokat, ahol szükséges, ott csak kisebb skálán mozog az ének dallama, igazodik többnyire a gitárhoz. Persze vannak kivételek, mint a Tilting Against Windmills, ami egy két riffen kívül egy elég feledhető pontja a lemeznek. Amit nem értek az album szerkezete szempontjából, hogy miért nem a Drumhead Trial került előre.  Rövid, gyors intrójával jól beindítaná a lemezt, a Clarity-t pedig az album közepe felé tudnám elképzelni. De ez semmit nem vesz el a Volition minőségéből, szinte kifogástalan anyagról van szó. Minden dal végtelen kreativitásra és kidolgozottságra utal és persze összhangra az egyes szólamok/hangszerek között. Ami még könnyít a számok megértésében, hogy több hosszan kitartott téma van, esetleg ritmusbeli variálásokkal (Mist). Ezek többnyire bonyolultabb gitár „tekerések” (Without Prejudice) vagy épp egyszerűbb tapping témák (Yellow Teeth).  

3359-protest-the-hero-photo.jpg

A legnagyobb kedvenceimet már kiemeltem, a többi meg egyszerűen nagyon jó, energikus, és összetett (nem irigylem tőlük a stúdiózást). A vokál kiegészítések is jól működnek, legyen az scream, vagy női ének. Ami nagy előnye az összetett daloknak, hogy mindegyikben találok egy olyan témát, amiért érdemes sokszor meghallgatni a számot. Ilyen volt a Plato’s Tripartite, ami kissé vontatott (persze az extrém gyors Protest The Hero-hoz képest), viszont a közepénél hallható riff nagyon jól felpörgeti, és a befejezés is elég hatásos, ami a refrén variációja. A Without Prejudice a slap-es basszusfutamai miatt érdekes, és akkor ki is emelném a basszusgitár munkáját a lemezen (amiben persze a hangmérnök is benne van), itt tényleg hozzátesz a zenéhez. Igaz progresszív zenékben annyira nem, de a metálban (úgy általában) szeretik mostanában basszus sávot lejjebb húzni és legfeljebb a gitár lekísérését adják neki feladatául. A lemez győztese nekem a teljesen egyedi Mist volt. Egy aranyos rádióbarát dallamra épül , amit persze a stílusnak megfelelően szétvariálnak. Ebből hirtelen vált egy komolyzenébe illő riffre, amit majd egy percig húznak (,de úgy, hogy a hallgató egy másodpercre se unatkozzon), végül pedig egy újabb vidám dallam és egy vonós outro….10/10. Szóval szerintem sok progresszív zene kedvelő egyetért velem, ha azt mondom, hogy a Protest The Hero az év albumát komponálta meg, A legjobb pedig, hogy január 26-án a Dürer Kert nagyszínpadán láthatjuk őket a Tesseract, a másodjára hazánkba látogató The Safety Fire és az Intervals társaságában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr665684971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum