Az év meglepetés-bulija - Therion, Arkona @ 2013. december 10. Club 202

2013. december 15. - viliricsi

Therion3.JPG

A Therion nem egyszerűen egy szimfonikus metal zenekar. Theriont hallani, hallgatni: utazás! A svéd társulatot (igen, talán ez lehet a legjellemzőbb szó rájuk) jómagam a „tragikus sorsú zenekarok” közé sorolom. Legelhíresültebb epigonjuknak, a Nightwishnek már egy tegnap előtt született csecsemő is fel tudná sorolni tíz-tizenöt dalát, még a metal operának hívott műfaj világra hívóinak neve – ez a Therion – csupán a mélyebbre ásató rock-történészeknek súg valamit. Viszont ők ezen a decemberi kedd estén egy egészen különleges előadásra készülhettek – alább kiderül, miért is. (fotó: Török Tamás)

Az esemény több kérdést is felvetett. Itt volt/van mindjárt az, ami (tapasztalni) a rock zenével foglalkozó újságírókat is igencsak megosztja: kell-e egy (viszonylag) ismert zenekar köré valóságos mini-fesztivált szervezni? (Sokszor még a magyar szervező is odarakja saját üdvöskéjét.) A magam részéről itt is az arany középúton vélem meglelni az igazságot: egy előzenekar KELL (mint ahogy a motort ajánlatos beizzítani egy téli beindulás előtt), kettő éppen ideális, három sok(k), négy rettenet (számoljuk azt is bele, hogy a legelső színpadra lépő a történelem folyamán még soha semmit nem ért). Mindenesetre az újra fogékonynak kell lenni – ez történetünk szempontjából különös jelentőséggel bír majd.

Jelen esetben három lehetőség lett volna új kedvencek megtalálására – ha nem szolnak közbe bizonyos halaszthatatlan munkahelyi problémák. Nyugodt voltam, hiszen a szervező Concerto Music facebook-os oldalán „civilként” rákérdeztem a menetrendre, és valami hihetetlen gyorsasággal jött is a válasz. Ha nem elírás történt, még az Arkonat is elkapom!

elo7.JPG

Igaz – szintén az imént említett oldalra fellinkelt klipp alapján – tőlük nem sokat vártam. A csalódás kellemesnek bizonyult: még a „képes nóta” egy elég populáris dal volt, amelyhez a „pattogós” orosz nyelv valahogy nem passzolt, itt élőben mesebeli hangulatot tapasztaltam. Az orosz Dalriada – így jellemezhetném a folk metal gárdát. Cseppet sem „nyugatmajmoló”, annál inkább oroszos témákat tálaltak, valami iszonyú energiával – ebben is élen járt a farkasirhába bújt szőke énekes hölgyike. Hogy hogy a sz.rba nem fulladt meg beöltözve, csengő hangú vokálból hörgésre váltva, s eközben fel-alá szaladgálva-ugrálva – csak a Jóisten tudja. A közönség szó szerint táncolt a muzsikára! Lehet, tényleg igaz, hogy a szőkeség összefügg a naivitással, amennyiben az énekes lány megkérdezte, tudunk-e oroszul (gavaritye paruszki, vagy valami ilyesmi), majd a hajdani hazai nyelvoktatásról képet kapva inkább angolul társalkodott tovább. Az „utolsó dalt” kétszer is bekonferálta (egyedül egy férfi méltatlankodott a környékemen, hogy „má’ az előbb is ezt mondtad”) – másodszorra már nem tréfált.

Az átszerelési szünetben átélhettem azt a bizonyos „itthon vagyok” életérzést. Nem csupán amiatt, hogy – sokszori ittlétemnek köszönhetően – a személyzet minden tagját minimum látásból ismerem, hanem a fával burkolt hajdani villamosremíz egyszerre adja meg számomra az erdő nyugalmát, és a metal zene egyszerre meditatív és felpörgető energikusságát.

Therion18.JPGEnnél is jobb érzés volt tudomásul venni a nagy érdeklődést. A Club 202 nem egy hangár, de csurig töltődését akkor is becsülni kell. Különösen ilyen vészterhes időkben, mikor éppen a koncert előtti hétvégén, a tizedik Iron Maiden lemezzel azonos című kereskedelmi tévés tehetségkutatóban az sms-sel szavazók és a zsűri közös erőfeszítéssel toltak be a legjobb három közé egy levitézlett pornósztárt, kellenek a példaképek jelszóval. Ez így Karácsony előtt éppen jól jött. De még jobban jött nemrégiben a Rómeó Vérzik MAHASZ-lista vezetése (sok gigasztárocska előtt), és ez a Therion-teltház, bizonyságul: vannak még normális emberek ebben az országban.

Még tovább gondolni, átbeszélni jelenlévőkkel mindezeket azonban nem volt több idő: végre felharsant a Therion intrója, miközben a tagok is lassanként előkerültek. Sorfalat álltak, s emögül lépett ki a produkció szellemi atyja, Christofer Johnsson gitáros – ezúttal is némafilm-korszakot idéző öltözékben, zsebórával, keménykalappal. Ha már az öltözékeknél tartunk: örömmel vettem, hogy Thomas Vikström énekes ma este az öltözőben felejtette Chip and Dale hangulat hajóskapitány-egyenruháját, a lányok pedig gyönyörűek voltak, ahogy kell! Egyikük,a szőke Liena olyannyira lány volt, hogy – tudomásunk szerint – ő a férfiénekes lánya, de azért a barna Lori Lewist is meg kell említenünk (mi az hogy!). Ha e három vokalista hangját és előadói stílusát a tehetségkutatókba sms-t küldők megtapasztalhatnák, többé aligha pazarolnák idejüket-pénzüket utcáról (vagy annak sarkáról) beesett, majd zenei gyorstalpalón keresztül vert „tehetségekre”.

Therion44.JPG

Nagy fazonok a Therion zenekar tagjai: érdemes szóba hozni a Jack Sparrow dizájnú másik gitárost (akinek a kalapos fejével is folyamatosan headbangelő Johnsson szimpatikus módon oly sokszor teret adott), és a Billy Idol alteregó basszert is. Hiányoltam az egy évvel ezelőtti buliról az arisztokrata küllemű billentyűst – hangszerével együtt, mert vagyok annyira konzervatív, hogy zavarjanak a laptopról küldött effektek.

Ha már hasonlítgatjuk az ez év decemberi előadást a múlt év októberihez, legutóbb a közönség mintha nem tudta volna eldönteni, hogyan kell viselkedni egy ilyen „zenehíd” jellegű eseményen, csupán külön unszolásra mert tombolni. Itt már a színpadra lépést is megfelelő hangerejű ováció fogadta, hogy – a sajátos módon összerakott program ellenére – végig megmaradjon az egyidejűleg vad és emelkedett hangulat.

Szóval igen, az összeállított program…valahogy divatba jött a koncerteken egy az egyben, hangról hangra lejátszani a fellépő egy klasszikus albumát. Itt sem történt más: Therionék rögtön belevágtak a Rise of Sodomba, majd nyitószáma után szép sorban elővarázsolták a ’98-as Vovin album többi tételét. Az Eye of Shiva előtt Lori meg is kérdezett minket: na vajon melyik szám következik? Egy kézen meg lehetett számolni, hány ember üvöltötte be a dalcímet az egyébként hangos közönség soraiból.

Therion13.JPG

A koncert második része (melyet egy hosszú Christofer Johnsson-monológ vezetett elő) volt az a bizonyos metal opera. Legalábbis abból részletek. Mert hogy állítólag ilyen eddig még nem készült, sőt, a rock operák is valójában rock musicalek, hiszen  – ezt mondja jó Christoferünk –  eddig nem tartották magukra nézve kötelezőnek az operai műfaj szabályait.

Nehezen tudnám megítélni, hogy amit ezen a koratéli éjszakán hallottunk, mennyire volt szakszerű. Számomra – főként a Therion-életmű javarészéhez viszonyítva – ezek a dalok túl direktnek tűntek. A nyitány kivételével dob-basszus-ritmusgitár-szólógitár  hangszerelésű volt minden tétel, időnként olyanokat zúztak, hogy az csak na! Mondhatnánk: újabb mélységek feltárása helyett visszatérés volt ez a Therion legrégebbi, egyszerűbb világához. Végülis nem baj: a népeknek tetszett. A nóták közti szünetben fel-felharsant a zenekart éltető kórus. Veszélyes mutatvány volt egy teszt-állapotban lévő produkciót előrántani a cilinderből, hiszen a közönség nagyobb része nem másért jön, minthogy ifjabb korszakának kedvenc dalaira tombolhasson egyet. Szóval Vikströmék 19-re húztak lapot, és bejött nekik!

Az említett epizód a ráadás formájában jött el: a ’96-os, meghatározó (mondhatni: műfajteremtő) Theli lemezről jött el hozzánk két dal, az Invocation of Naamah illetve a „megasláger” To Mega Therion. Hathatós biztatásunk hatására a zenekar még egyszer visszajött, ezúttal a 2004-es Lemuriaval, mely így élőben még nagyobb katarzis volt, mint „konzerv” változatban (meg akusztikusan, mint 14 hónapja).

Therion50.JPG

Na, erre azután nem mondhatjuk, hogy 12 egy tucat best of buli volt, hanem egy érdekes, továbbgondolásra, megvitatásra méltó programot húztak elő a tarsolyukból a fiúk -  és a lányok. És ez így volt jó, talán csak egy kritikai észrevétel: egy ilyenfajta mágikus-misztikus zenéhez, mint egy alátámasztásképpen sokkal gazdagabb látványvilág is társulhatott volna.

Aki pedig lemaradt erről (és a tavalyi) buliról, az nézze és hallgassa, milyen a Therion élőben. Bár ez a koncertfelvétel nem a 2013-as budapesti koncerten forgattatott, a megfelelő módon varázsolja ide egy ilyesfajta esemény hangulatát.

A fotókért külön köszönet Török Tamásnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr885693229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum