A sokkoló színpadi produkcióval kísért, apokaliptikus hangulatú zene híveinek örömünnepe volt ez az este – bármilyen ellentmondásosnak is tűnik ez így leírva.
A hazai Entrópia Architektúrával most „találkoztam” először, jóllehet tizenegy éve létező együttesről van szó. Amit a hattagú formáció bemutatott, azt nyugodtan tekinthetjük egyfajta szeánsznak, amelyre az ősi, hagyományos megközelítés és a formabontó törekvés egyaránt jellemző. Értem ezalatt úgy a zenei ötleteket, mint a hangszeres megoldásokat. Utóbbiakról annyit, hogy a csapat bőséges eszköztárába a rockban / metalban szokványos torzított gitár mellett a fagott, a sampler és a fémből eszkábált ütőhangszer-arzenál egyaránt belefér. Egyértelműen érződött a muzsikusok azon törekvése, hogy egész külön világot idézzenek és szólaltassanak meg – akinél ilyen alkotói igény fel sem merül, annak kár is ezzel a műfajjal próbálkoznia!.. – és a vizuális adalékkal (díszlet, háttérvetítés) is a spirituális tartalomra erősítettek rá.
A Corrections House ezzel szemben mindenfajta külsőség nélkül, a teljességgel lecsupaszított színpadon, a hangszerek – és az elektronikusan megszólaltatott ritmusok – erejére, na meg Mike IX Williams (Eyehategod, Outlaw Order, Arson Anthem) egzaltált előadásmódjára támaszkodva döngölt a földbe. Azaz szembesített a jelenkori emberi lét minden nyűgével és kilátástalanságával. Tette ezt nyersen, egyszerű, ám annál találóbb és kíméletlenebb megfogalmazásban, ahogy ehhez az erőteljesen ipari hatású zenéhez és ezekhez a sokat látott, kultikus arcokhoz illik.
Sőt, ilyet és így, ezzel a hitelességgel és hatásfokkal csakis négyüktől lehet várni. Scott Kellytől (Neurosis, Tribes Of Neurot, Shrinebuilder stb.) a legszimplább riff vagy kipengetett hang is ütős és ellentmondást nem tűrő, mellette Bruce Lamont (Yakuza) szaxofonjátéka is meghatározó stílusjegye a Corrections House-nak. A vokáltémákat felosztották egymás között, néha Sanford Parker (Minsk, Nachtmystium) is becsatlakozott és volt, hogy mind a négyen kieresztették a hangjukat a súlyos mondanivalót alátámasztandó.
Mike megjelenése és frontemberi munkája az élő show külön színfoltját jelentette. Kezében állandóan egy könyvet szorongatott, vélhetően a saját verseinek, írásainak a gyűjteményét. Időről időre fel is ütötte, hogy némi felolvasóest / spoken word előadás jelleget csempésszen a műsorba. A lemez címadó tétele, a Last City Zero éppen az ő szavalására épül. Egyébiránt azonban nem volt egyénieskedés, mind a négyen a zenének alárendelve tették a dolgukat.
Az album anyagának zöméből és a Hoax The Systemből összeállított program befejeztével Mike azzal búcsúzott, hogy visszatérnek még. A nálunk immár törzsvendégnek számító Scott mindenképpen, hiszen két hónap múlva a Neurosis billentyűs Noah Landisszel közös projektje mutatkozik majd be a hazai közönségnek. A Corrections House jövője meg egyelőre maradjon nyitott kérdés. Ha ez a négy egyéniség tud még időt és energiát fordítani rá, abból egészen biztosan a debütáló koronghoz hasonló mélység és sötétség támad majd. De már a Last City Zero lemez által többek lettek ők is (miután zeneileg annyival többet adtak önmagukból), a koncert által pedig egy élménnyel gazdagabbak lettünk mi is.
KONCERTFOTÓK HAMAROSAN.