Hallgasd meg és töltsd le az új Amon Amarth címadó dalát!

2013. április 14. - sunthatneversets

Amon Amarth 2013.jpg

Éppen tegnap írtuk meg, hogy júniusban érkezik az Amon Amarth új albuma Deceiver Of The Gods címmel. A címadó dal máris napvilágot látott, és amellett, hogy meghallgatható egy e-mail cím megadása után még le is tölthető.

Tovább

Metálgyász: Elhunyt Chi Cheng a Deftones volt basszusgitárosa

chi-cheng-deftones.jpg

43. életévében tegnap hajnalban elhunyt a Deftones volt basszusgitárosa, Chi Cheng, közölte a zenész édesanyja. Chi Cheng egy 2008-as autóbalesetben sérült meg olyan súlyosan, hogy bár állapotában azóta ugyan kisebb javulások álltak be, képes is volt egyes testrészeit mozgatni, de teljes öntudatát, beszédkészségét sosem nyerte vissza.

Chi Cheng a Deftones 2006-os albumán, a Saturday Night Wristen szerepelt utoljára, balesete után a Quicksandből ismert Sergio Vega helyettesítette. A zenekar az elmúlt években több jótékonysági koncertet is adott érte, melynek bevételeit a tetemes ápolási költségek kifizetésére fordították. Mi egy örök Deftones klasszikussal emlékezünk rá. Nyugodjék Békében!

Tovább

Megérkezett a 3D-s Guns N' Roses koncertfilm előzetese

Axlmain.jpg

Korábban már írtunk róla. hogy Appetite For Democracy címmel 3D-s koncertfilmet jelentet meg idén a Guns N' Roses. A felvételek még tavaly november 21-én készültek az együttes Las Vegasban, a Hard Rock Hotel & Casinoban adott koncertjén. Hogy pontosan mikor jelenik meg a film még nem ismert, minden esetre előzetes érkezett hozzá, melyet hajtás után nézhettek meg.

Tovább

Mágia a faluban: Imperial State Electric @ Cafe Central, Weinheim, 2013.04.09.

Imperial 1.PNG

Weinheim, zápor, enyhe szél, 8 fok, a hajam nem érdekel. Úgyis rövid, meg sapkát is hordok. De hol a klub? Nem klub az, kávézó a helyi Művház első emeletén. Central, de nem igazán a központban. Illetve mihez képest? A lényeg, hogy megvan. Izgatott tömegnek nyoma sincs. Én azért izgulok, a többiek meg egykedvűek. Az idő teszi? Zenekar sehol, hotelban pihennek, biztos mert esik, meg kedd van, meg egy faluban vannak. Azért ha már elmásztunk idáig check-check a zegzugokat. Semmi. Otthon a ruhásszekrényemben nagyobb élet van. Mire a svéd előzenekar belecsap a mindenhonnan összelopkodott, de az egyéniséget gondosan nélkülöző műsorába, ami egyöntetű közönyt idézett elő nálunk, addigra a hely szépen megtelt. Voltunk vagy 37-en. De lehet 51-en, nem számoltam meg. 

Tovább

800 forintos Testament koncert a Zöld Pardonban

IMG_8212.jpg

Korábban már jeleztük, hogy nagy valószínűséggel lesz a Zöld Pardonban Testament koncert a nyáron. Pontos dátummal akkor még nem tudtunk szolgálni, most viszont már megvan az is: Chuck Billy-t és zenekarát június 24-én lehet majd látni a Zöld Pardonban, a jegyár pedig mindössze 800 forint! További információk ITT. (Fotó: Orbán Péter)

Megadeth: Borító és dalrészlet

Megadeth-Super-Collider.jpg

Június 3-án érkezik a Megadeth új lemeze Super Collider címmel. Most már borítót is tudunk mutatni hozzá, amely közel sem hasonlít ahhoz amit pár hete már lehetett látni több helyen. Az albumon olyan dalok szerepelnek majd, mint a country sztár Willie Nelson vendégszereplésével készült The Blackest Crow, vagy a Disturbed énekes David Draiman közreműködésével megspékelt Forget To Remember és Dance In The Rain. További dalcímek:  House Divided, Super Collider, Burn, King Maker, illetve Don’t Turn Your Back. Ez utóbbiból IDE kattintva egy rövid részlet is meghallgatható.

Így nyomta az Alice In Chains a Jimmy Kimmel Live!-ban

Alice In Chains 2013.jpg

Április 10-én a z ABC TV Jimmy Kimmel Live! című műsorának vendége volt a hamarosan - egészen pontosan május 28-án - The Devil Put Dinosaurs Here címmel, új lemezzel jelentkező Alice In Chains, akik 3 dalt is eljátszottak a műsorban. A korábban már ismert Hollow és az örök klasszikus Man In The Box mellett még egy új dal is bemutatkozott Stone címmel. A 3 dal hajtás után tekinthető meg. 

Tovább

Ma este Tankcsapda a Barbában

Tankpromo03-Fotogyar-Acsai Miklos.jpg

Tavaszi hadjáratának kellős közepén jár a debreceni Tankcsapda. Lukácsék fővárosi menetelésének utolsó állomása lesz a ma este a Barba Negra Music Club, ahol a srácok bebizonyítják, hogy ez az a ház, ahol a legjobb méreg is jobban üt, mint eddig bármikor. Ez lesz a zenekar első fellépése a Barba Negrában, garantált szórakozásnak ígérkezik.

Tovább

A halál, életében: Hypocrisy - End Of Discolsure (2013)

Hypocrisy End.jpgBevallom őszintén. Nem rajongok a death metal-ért. Sőt az esetek nagy százalékában kegyetlen mód tud idegesíteni. Lehetséges, hogy nem egy ilyen mondattal kellene egy Hypocrisy lemezkritikát kezdeni? Mondjuk nincs ezzel semmi komolyabb probléma szerintem. A country zenéért sem rajongok, de azért néha még is eszméletlen jól tud esni egy kis Johnny Cash. Mostani heteimre viszont nem az akusztikus gitár a jellemző, hanem sokkal inkább az örült pergetések, tekerések, duplázások, és hullákat is felrázó hörgések. Essünk is neki, és fedjünk fel mindent!

Tovább

Októberben újra Budapesten az Orphaned Land

Orphaned Land BP.jpg

Október 4-én, All Is One című lemezének Európa turnéja keretében ismét Budapesten lép fel Izrael legismertebb metal zenekara, az Orphaned Land. A helyszín a Club 202 lesz. A csapat jelenleg az utolsó simításokat végzi új nagylemezén, amely június 24-én jelenik meg. További információk később ITT.

Mikor az ég a földre szállt (és még lejjebb): VHK & Psycho Mutants @ Pécsi Est Café, 2013.03.09.

vhk-pecs-pecsi-est-cafe-2012_03_09.jpg20.20
A parkolóban találkozok a szigetvári komákkal. Lusták, nem akarnak bemenni Psycho Mutantsre, csak a VHK által gerjesztett pincepogóra és csomagtartóban csempészett kannásborra kíváncsiak. A lesajnálás és a tapasztaltság fölényének keverékével ciccegek. Odabent még senki, mondják, még közel 1 óra, mire koncert lesz, viszont ingyen vihetek posztert. Azért ez szép volt. Visszasétálok, kényelmesen elköltök egy kis vecsernyét, aztán mandalás pólót fel, és sej, a Caféba le. Gyanútlanul. Megérkezek egy sámánjurta bendőjébe, amit a következő 3 óra során csak 10 percig hagyok el.
21.40
A pécsi, egykor méltóbb ismertséget is megélt, 3. lemezét végsimogató Psycho Mutants nyit. A koncert feléről lemaradtam ugyan (mint utólag kiderült, el is kellett az energia), de a 2. fele egyértelművé teszi: ez a fekete inges urak legfrankóbb koncertje, amin eddig módom volt jelen lenni. A 6 tagú banda rendkívül egyszerű alapokból építkező, mégis változatos zenéjében központi elemet kapnak a következők: váltogatott hangszerek, bugyinyűvő bariton, ijesztő bekiáltások, csodálatos akkordion- és trombitajáték… frank táncdalok, a legfeketébb country, és az a fajta bár-rockzene, amit alig űz más rajtuk kívül idehaza. Tangót, szenvedélyt, szarkazmust, pszichedéliát virágoztatnak ki a színpadon, a show energikus, mindenki táncol mindenhol, bár a dalok sötétek, a mikrofonnál a Lugosi Béla és Betty Paige zabigyerekének tetsző Karnics Zoli, az izzadságban borszag, a falakban finom lüktetés. Szól a Tango with me, Western Devil, és egyéb ismerős nyalánkságok… Hatalmas műsort adtak, a világítással különösen túlvilági hangulatot varázsolva, igazán méltó felvezetője voltak a VHK-nak: az ilyenek miatt érdemelnének újra kiemelt figyelmet az itthoni fesztiválokon, s ezt a sokáig hujogató közönség is lelkesen konstatálja.

Tovább

Elkészült a Nomad zenekar új videóklipje

nomad.jpg

Elkészült a Nomad zenekar első videóklipje az Engedd, hogy még egyszer című dalhoz. A fekete-fehér kisfilmben a teljesen átalakult csapat új énekese, a Csillag születik című tehetségkutató felfedezettje, Juhász Marci játssza a főszerepet. A Nomad a héten Kazincbarcikán és a budapesti ShowBarlangban már élőben mutatja be új dalait.

Tovább

Korántsem zökkenőmentes átmenet: Steve Lukather @ Budapest, PeCsa Music Hall, 2013.04.07.

0stevelukheter2013_40.jpg

Újabban – felettébb örvendetes módon – nem múlhat el úgy év, hogy ne lássuk élőben Lukather mestert, akár a Toto-val, akár szólóban. Olykor azonban – jóval kevésbé örvendetes módon – hősünk budapesti fellépése más bulikkal is ütközik a fene nagy dömping közepette. Előző önálló estjét az Iced Earth kedvéért áldoztam be, most viszont (már csak az optimista kicsengésű interjú okán is) mindenképp meg akartam tapasztalni, hogyan megy végbe élőben az idei Luke-albumon lezajlott átmenet...

Tovább

Exkluzív 30Y-koncert és hazai zenekarok dömpingje a 2013-as Pannónia Fesztiválon

Flyer PAFE.jpg

A 30Y zenekar a Szentimentálé című előadását mutatja be 2013-ban, jellemzően olyan terekben, ahol rock&roll zenekarok ritkán járnak: klasszikus zenei koncerttermekben, színházakban, réten, szoborparkban… vagy éppen a Pannónia Fesztivál kizárólag erre az eseményre kialakított helyszínén. A koncert kulisszája (a zenekar tagjaira és a speciális színpadelemekre való vetítés) előadásról-előadásra újraértelmezi a Szentimentálé addigi előadásait, ahogyan folytonosan átrendezi a teret – állandó viszonyban az élőképpel, a koncerttér tényleges tárgyaival, a változó színpadelemekkel és legfőképp a Szentimentálé-dalokkal. A könnyűzenei fesztiválok közül 2013-ban egyedül a Pannónia Fesztiválon – a 30Y zenekar ugyanis idén kizárólag itt ad koncertet.

Az idei PAFE-n több mint 150 hazai zenekar lép fel, köztük a legnagyobbak – a Tankcsapdától a Vad Fruttikig, a Zagartól a Kiscsillagig, a Punnany Massiftól a Brains-ig.  A fesztivál évek óta elkötelezett híve annak, hogy a magyar zenekarokat helyezi a fesztivál középpontjába; éppen ezért mindenki megtalálja a saját kedvencét – stílustól függetlenül. A fesztiválra látogatók a PAFE 6 színpadán a legnagyobb együttesekkel, a hazai könnyűzene krémjével találkozhatnak, de megnézhetik a feltörekvő, új tehetségek koncertjeit is.

Május 16. és 19. közt tehát mindenki megtalálja a hazai kedvencét, mindösszesen 7900 Ft-os bérlet- és 3900 Ft-os jegyáron, így nem túlzás, ha azt mondjuk: a PAFE még mindig vetekszik a „legmegfizethetőbb” fesztivál címért.

További részletek:
www.pannoniafesztival.hu
www.facebook.com/pannoniafesztival

Intronaut koncert holnap Budapesten!

Intronaut.jpg

A Los Angeles-i behatárolhatatlan stílusú, de a közmegegyezés szerint progresszív metalt játszó Intronaut zenéjében pszichedelikus, latin és jazz elemek is helyet kapnak. A 2004 óta aktív zenekar legújabb albuma márciusban látott napvilágot Habitual Levitations (Instilling Words With Tones) címmel. A lemezbemutató turné Budapestet is érinti, így áprilisi 11-én a Rocktogonban mindenki átélheti, milyen sokszínű muzsikát játszanak a kaliforniai srácok. Az este fellép még a progresszív metált játszó The Atlas Moth és a thrash/doom elemekkel tűzdelt Castle alakulata is. További információk ITT.

Hardcore újdonság a fővárosból: Interjú az Inhale Me zenekarral

inhale 4.jpg

Április 6-án szombaton a már másodjára megrendezett Dubs & Cores rendezvényen jártam a Tündérgyárban. A színpadon 4 -core zenekar, illetve ugyanannyi DJ kapott helyet az este folyamán. A műfajban már ismert és  kevésbé ismert együttesek egyaránt felléptek. A Claps for Caroline és a Project for a Better Dream mellett az Inhale Me debütáló koncertjét tartotta, ami elég jó kezdés. A tavaly decemberben alakult csapat óriási léptekkel halad előre, amit a hamarosan elkészülő klip is mutat.

Meséljetek a megalakulás körülményeiről, hogy került össze az Inhale Me tagsága?

Dávid: Már korábban kezdtük ezt a műfajt, mint ez a zenekar, az egyik gitárosunknak volt már vagy 30 zenekara, nagy sikerrel futott az összes..., Zsoltival, a basszerosunkkal játszottak egy bandában (nagyon korán) a Found and Lost-ban, aztán játszottak még egy zenekarban, de ezek mind feloszlottak. Utána én kerültem össze a Zsoltival a Fairytale from the Coffin-ba, de 2 sikeres koncert után az énekes távozása miatt mi is abbahagytuk. Később, hirtelen ötlettől vezérelve, Zsoltival elkezdtük a Fairytale-t újraszervezni, eredménytelenül. Beszállt Deni, az énekesünk, később Eddie is, aki hozta a dobosunkat, Danit, és most új néven működik a zenekar, ez az Inhale Me.

Tovább

Fényérzékeny srácok: Burnout - Reflektorfény Árnyékában (2013)

burnout_reflektorfeny.jpgDe most komolyan! Mennyire magától értetődő és fülbemászó név egy rockbandának a Burnout! Mintha mindig is ismertem volna őket, pedig még egyetlen dallamot se hallottam még tőlük. Pedig nagyjából egy hónappal ezelőtt akár el is csíphettem volna őket, mert olyan közel játszottak az otthonomtól, hogy még akár biciklivel is elgurulhattam volna a helyszínre, de hát nem jött össze az élő megismerkedés, így maradt egy youtube-os lejátszási lista, meg egy jó hangosra tekert hangfalpár, amiből az új lemezük, a Reflektorfény Arnyékában bömbölt.

A székesfehérvári banda 2007 óta egy kislemezzel és egy nagylemezzel tette le a névjegyét a hazai rockéletben és jó néhány tehetségkutatón lepték meg az arra érdemes zsűriket. És a zenéjüket hallgatva ez rohadtul nem véletlen.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum