RockStation

5 évig a Lővér kempingben a VOLT Fesztivál

2013. április 10. - sunthatneversets

volt2013sajtó.jpg

Tavaly nyár óta kérdéses, hogy maradhat-e a megszokott helyszínén a soproni VOLT Fesztivál. Azt már hónapokkal ezelőtt kijelentették a szervezők, hogy továbbra is Sopron ad otthont az eseménynek, a fesztivál sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a következő öt évben biztosan a soproni Lővérek, vagyis a megszokott helyszín ad otthont a VOLT-nak. Azt is megtudhattuk, hogy a legtöbb hazai fellépőt felvonultató fesztiválon idén majd’ 30 világsztár is tiszteletét teszi, és sok év után – egyetlen koncerttel – a VOLT közönségét örvendezteti meg az Emil RuleZ! zenekar, a nyitónap programját pedig a Punnany Massif csapata szervezi. A VOLT Fesztivál fő támogatója 2013-ban is a Telekom.

Tovább

Itt az első 40…: Újabb fellépők a FEZEN-en

Deep Purple band 2013.jpg

Azt, hogy a székesfehérvári FEZEN evolúciója csodával határos mértékben felgyorsult, az elmúlt évek kiválóan bizonyították, azt pedig, hogy ez a fejlődés idén is folytatódik mindenki tudja, aki felcsipegette az elmúlt hónapokban elszórt információmorzsákat. Ám az ismétlés sosem árt, nem is beszélve azokról, akik lemaradtak valamiről. Nézzük tehát, kiket is lát vendégül 2013-ban a fehérvári MÁV pálya!

Tovább

Várakozáson felül: Stone Sour - House of Gold & Bones part 2. (2013)

Stone Sour House 2.jpgKisebb várakozás előzte meg a Stone Sour új lemezének megjelenését, ami a House of Gold & Bones sorozat második része. Az album jóval a hivatalos megjelenés előtt meghallgatható volt a rajongók örömére, és én is kíváncsi voltam, ugyanis a már említett lemez első része nálam inkább egy közepesre vizsgázott, az eddigi anyagokhoz képest. Egy rutin lemezt kaptunk, aminek az oka talán az, hogy csak 2 év telt el a 2 nagylemez közt, a folytatás pedig már meg is érkezett, nagyjából egy évre rá. És bár Corey-ék egy komorabb hangulatú anyagot ígértek, semmi váratlanra nem számítottam igazán. A 2010-es Audio Secrecy-t hallgatva úgy gondoltam, hogy már nem lehet kihozni sokkal többet a Stone Sour-ból, de az még ideális volt pár töltelék számtól eltekintve. A House of Gold & Bones viszont erősítette csak, ezt a feltételezésemet, tehát ilyen előítéletekkel már csak kellemesen csalódhattam, és kis híján így is lett...

Tovább

Nem lesz Arch Enemy-koncert a FEZEN-en!

Arch_Enemy_Angela_Gossow.jpg

Magánéleti okokra hivatkozva lemondta a nyári fesztiválos fellépéseit a svéd Arch Enemy, így a FEZEN Fesztiválos fellépésük is elmarad. A lemondás mögött olyan, meg nem nevezett családi ügyek állnak, amelyek az adott időszakban teljesen lekötik a figyelmüket. Jelenleg a csapat azon dolgozik, hogy a lemondani kényszerült koncerteket valamikor a jövő évben tartsák meg.

A FEZEN szervezői már gőzerővel dolgoznak a megfelelő pótláson, és ígéretük szerint pár napon belül megnevezik a helyettes személyét.

Novemberben Budapesten játszik a Children Of Bodom

Childre Of Bodom BP.jpg

Halo Of Blood címmel június 6-án érkezik a Children Of Bodom nyolcadik nagylemeze, melyet ősszel egy nagyszabású Európa turné is követ. A Concerto Music jóvoltából azonban csak Budapestig kell utazni azoknak, akik látni szeretnék a zenekart, ugyanis november 22-én a PeCsa Music Hallban lépnek fel a finnek. További információk később!

Dead City Radio And The New Gods Of Supertown - Új Rob Zombie-videó

Rob Zombie 2012.jpg

Venomous Rat Regeneration Vendor címmel április 23-án érkezik Rob Zombie új albuma, melynek producere  a legendás Bob Marlette volt. Dead City Radio And The New Gods Of Supertown címmel korábban már mutattunk egy új dalt a lemezről, ehhez most videó is készült, melyet természetesen maga Zombie mester rendezett.

Tovább

Már megint nem jön Magyarországra a Black Sabbath

black-sabbath-2012-2.jpg

Június 11-én érkezik a Black Sabbath várva-várt, szinte eredeti felállásában rögzített új nagylemeze a 13. Pár hete már jeleztük, hogy hamarosan az év végére tervezett Európa turné dátumai is bejelentésre kerülnek. Nos ez tegnap megtörtént és ahogy a tavaly az Tony Iommi betegsége miatti Ozzy & Friends néven futó turné, úgy ez sem ér el sajnos Budapestig, de még Bécsig sem, így a magyar rajongóknak Prágáig kell utazniuk egy Black Sabbath koncertért. A koncert-turné dátumait hajtás után találjátok.

Tovább

My God Is The Sun - Új Queens Of The Stone Age-dal lemezverzióban

Qotsa Like.jpg

Nemrégiben mutattunk egy új dalt My God Is The Sun címmel a június 4-én a Matador Records gondozásában érkező új albumról, amely a ... Like Clockworks címet kapta. A dalt a csapat akkor a Lollapalooza Brazil Fesztiválon játszotta, most viszont hajtás után meg tudjuk mutatni a lemezverziót is. A sztárok egész sorát felvonultató lemez hat év csendet tör meg, és a csapat nyáron a Volt Fesztivál vendége lesz.

Tovább

Észak-ír robbanás: Gama Bomb - The Terror Tapes (2013)

Gama Bomb The Terror.jpgA klasszikus thrash metal zenekarok nagy visszatérésének korát éljük. Egymással turnézgatnak, sorra adják ki a lemezeiket, de azért a rutinos öreg rókák között van néhány feltörekvő zenekar. Trónkövetelők, ha úgy tetszik. Nem mondom, hogy mindegyiket ismerem, de a Municipal Waste mellett jó eséllyel tör be a régi nagyok mellé az AFM nemrégiben felfedezett üdvöskéje, a Gama Bomb is. Negyedik albumukról alább olvasható az elemzésünk.

Tovább

Itt a metal keveredik a hardcore-ral, viszont a „metalcore” címkét teljesen bemocskolták és felhígították: Killswitch Engage-interjú

Killswitch1.jpg

A metalcore halott, vagy nem? Ezt mindenki döntse el maga, az viszont tény, hogy a műfaj úttörőjének számító Killswitch Engage népszerűsége mit sem csökkent az utóbbi években. Ráadásul a napokban a banda Disarm The Dsecent címmel új lemezzel jelentkezett, melyen már ismét Jesse Leach énekest hallhatjuk. Ez szolgáltatta a témát ehhez az interjúhoz. 

A „Disarm The Descent” nagyszerű lemezcím. Ki találta ki, és mi a jelentése?
Jesse: Az eredeti címet („Disarming The Descent”) a bőgősünk, Mike D dobta be. Némi egyeztetés után úgy döntöttünk, elhagyjuk az „-ing”-ot...
Adam: Lenyestük.
Jesse: Lenyestük, és – mint a mellékelt ábra mutatja – „Disarm The Dsecent”-re módosult a cím. Ez lényegében egyfajta csavaros megfogalmazása a megváltásnak vagy a feltámadásnak.

Tovább

Richie Sambora nem vesz részt a Bon Jovi turnéján

richie-sambora-teeth.jpg

Azt már pár napja lehet tudni, hogy Richie Sambora gitáros nem vesz részt a Bon Jovi turnéján. Az indok a zenekar közleménye szerin "személyes okokra" vezethető vissza, de a New York Post értesülése szerint Jon Bon Jovi felesége, Dorothea tehet a történtekről. A hírek szerint ugyanis Sambora most semmiféle elvonón nem vesz részt, viszont Jon Bon Jovi felesége, akinek komoly befolyása van a Bon Jovi működésére nagyon szeretné, ha a turné pia és drogok nélkül futna le, de Sambora állítólag már kevésbé szerette volna ezt, így a bulvárújság értesülései szerint kitették a zenekarból.

Sambora egy csütörtöki Twitter-üzenetben annyit közölt, hogy köszöni, hogy aggódnak érte, jól van, de Los Angelesben kellett maradnia, hogy egy személyes dolgot elintézzen. A turnén jelenleg Phil Xenidis gitározik Sambora helyett, aki már 2011-ben is kisegített, akkor Sambora valóban elvonóra ment. A zenekar szerintünk csapnivalóan rossz új lemezéről ITT írtunk.

Az Anthrax frontembere énekelte az amerikai himnuszt a Chicago Bulls mérkőzésén

Joey B.jpg

Múlt pénteken rendezték a Chicago Bulls - Orlando Magic kosárlabda-mérkőzést. Mint az Amerikában szokás, a mérkőzések előtt valaki elénekli a himnuszt. Nos, ez a valaki most az Anthrax énekese Joey Belladonna volt. Arra már számtalanszor volt példa itthon és külföldön is, hogy valaki ebbe rendesen belesül, nos Joey barátunk szerencsére nem ebbe a sorba állt be, mit azt az alábbi - egyébként az együttes gitárosa Scott Ian által felvett - videón is hallatszik. Egyébként, ha valaki nem tudná, a csapat július 30-án a Budapest Parkban játszik.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum