RockStation

Holdraforgó címmel megjelent és szabadon letölthető a Bálnalovas zenekar első nagylemeze

2013. április 24. - sunthatneversets

BálnalovasHoldra.jpg

Holdraforgó címmel megjelent és szabadon letölthető a Bálnalovas zenekar első nagylemeze. Az együttest a Polly Is Deadből Polonkai Tamás alapította. Az eredetileg több énekessel dolgozó projektből Máris Viktor Nárcisz énekes csatlakozásával lett igazi zenekar. Mellette olyan énekesek szerepelnek az első lemezen, mint az Apey And The Pea és a Neck Sprain zenekarokból ismert Áron András, Egyedi Péter az Óriásból vagy Sohajda Péter a Shapat Terrorból, aki egyben a lemez hangmérnöki tenedőit is ellátta. Május 3-án a zenekar lemezbemutató koncertet tart a Dürer Kertben, ahol fellép még az Angertea, a Benzin, a Kyuss feldolgozásokat játszó Green Machine, és a 2005-ben feloszlott Polly Is Dead is eljátszik két dalt a 20 éves jubileum alkalmából. További információk a koncertről ITT. Hajtás után pedig az album meghallgatható.

Tovább

Felszínen maradni: Drowning Pool - Resilience (2013)

Drowning_Pool_-_Resilience.jpgA texasi Drowning Pool élete igazán alakulhatott volna sokkal könnyebben, de nekik nem ezt dobta a gép. Majdnem egészen biztos vagyok benne, hogy rengetegen ismerik úgy a zenekart, hogy nem is tudják, hogy ismerik. A bemutatkozó albumuk leghíresebb/leghírhedtebb, a zenekar máig legismertebb dala a Bodies, egy rakat film betétdala volt. Azóta pedig öt albumon négy különböző énekes. Dave Willamst holtan találták a turnébuszban, Jason Jones-szal nem bírtak, így kirúgták, egyedül Ryan McCombs húzta két lemezig, de ő lelépett egy másik banda miatt, de legalább a többi tag állandó. Szóval így érkeztünk el Jasen Moreno-hoz és a 2013-as vadiúj lemezhez, a Resilience-hez.

Tovább

Panic Station - Új kislemez és klip a Muse-tól

Muse-Panic-Station-Video.jpg

A Muse még tavaly jelentkezett The 2nd Law című nagylemezével. Az együttes legújabb kislemeze, a Panic Station június 3-án jelenik meg. A dalhoz készült klipben a zenekar Tokió utcáin látható. A Muse jelenleg amerikai turnéjának utolsó állomásait játssza, majd hamarosan stadionturnéra indulnak az Egyesült Királyságban és Európában.

Tovább

Vendégek voltunk a világ legjobb klubjának szülinapján - 10 éves az A38 HAJÓ

a38hajo.jpg

Éppen a Rockstation kérdését követően kezdtek megelevenedni az emlékek az A38-as állóhajó (mint szórakozóhely) tíz éves szülinapi partijával egybekötött sajtótájékoztatón. Hogy milyen kegyetlen küzdelem volt a vállalkozást feltenni a térképre. Kezdetben volt a hitetlenkedés, oly mértékben, hogy néhány külföldi sztárt csupán folyékony érvekkel lehetett meggyőzni: a hely igenis alkalmas koncertek megrendezésére. (Például a Toy Dolls látogatása kapcsán esett meg hasonló történet.)

Tovább

Felemás debütálás: Device - Device (2013)

DEvice cover.jpgAki figyelemmel követi a Rockstation hasábjait, az valószínűleg találkozott már a Device formáció nevével. Akik nem, azoknak mondom: a Disturbed frontember David Draiman s az ex-Filter gitáros Geno Lenardo közös projektjeként jött létre, és idén áprilisban jelent meg a debütáló albumuk. A két úriember mellett elég komoly húzóneveket sikerült a projekt mellé állítaniuk. A lemezen szerepel az Avanged Sevenfold énekes M. Shadows, Serj Tankian, a Rage Against The Machine gitáros Tom Morello, a Halestorm énekesnője, Lzzy Hale, a Black Sabbath basszusgitárosa, Geezer Butler, de még Glenn Hughes is közreműködik az egyik számban. Már csak a lista miatt is érdemes kicsit részletesebben beszélni a lemezről.

Tovább

Színpadra született: Jeff Scott Soto, Jorge Salan, Danger Angel, Avatar @ Barba Negra 2013.04.20.

JSS.jpg

Most morgolódhatnánk azon, mennyire igazságtalan, hogy egy olyan nagy múltú és páratlan tehetségű előadó, mint Jeff Scott Soto rendre alig pár száz ember előtt játszik – ránézésre ezúttal is lehettünk annyian, mint az előző két alkalommal, sőt nagy százalékban ugyanazok az arcok jelentek meg  –, ám azt mondom, ne tegyük! A legfontosabb, hogy barátunk négy év után ismét itt járt, és olyan fergeteges bulit csapott, hogy még jó ideig emlegetni fogjuk!

Tovább

Keep Floyding: Pink Floyd dalok a SOTE Klubban

KeepFloyding_live_net.jpg

Április 26-án Magyarország első, és máig leghíresebb Pink Floyd tribute zenekara játszik a nemrég megnyílt SOTE Klubban. A világhírű angol pszichedelikus rockzenekar legnépszerűbb dalait azokhoz illő látványos show műsor keretében hallgathatjuk végig a nagyteremben, a Pubban pedig házibuli hangulat várja a táncolni vágyókat.

Magyarország első Pink Floyd tribute zenekaraként, 1999 óta működik a Keep Floyding, mely eredetileg Echoes of Pink Floyd néven kezdte pályafutását. Zenei céljuk, küldetésük egyértelmű: a Nagy Előd minden korszakának hiteles megszólaltatását tűzték maguk elé, a névváltás pedig azt az újabb célt tükrözi, hogy a zenekar a hazai sikerek mellett nemzetközileg is meghatározó Pink Floyd show-vá formálódjon.

Tovább

Egy kézzel játszó basszusgitáros a Machine Head-ben?

0nova2_27.jpg

Pár hete írtuk meg, hogy a Machine Head turné-basszusgitárost keres Adam Duce távozását követően, a nyári amerikai Rockstar Energy Drink Mayhem fesztiválturné állomásaira. Ahogy az várható volt rengeteg jelentkező küldött be anyagot. Döntés ugyan később születik, de egy jelentkezőt külön kiemelt a csapat. Ő pedig Frank Memolo, aki egy születési rendellenesség miatt nehezen használja a jobb kezét így csak bal kézzel játszotta el az egyik legnehezebb megtanulandó dalt a This Is The Endet (videó hajtás után). A Machine Head a következő hetekben kiválasztja a megfelelőnek tűnő jelentkezőket, akik együtt jammelhetnek a csapattal. Végső döntés ezek után! (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Ne feledd a gyökereidet!: H2O, Nations Afire @ A38 Hajó, 2013.04.21.

Flyer H2O_1.jpgEgy egész karriert fel lehet fűzni a címben is említett és már a '96-os debütáló lemez Family Tree című dalában is citált Don't Forget Your Roots jelmondatra. Persze ez cseppet sem reklámfogás Toby Morse és csapata, az H2O részéről, hiszen a hitelességük megkérdőjelezhetetlen, és a NYHC szubkultúra iránti feltétlen elkötelezettségük úgyszintén. A fegyverhordozóból (ex-SOIA road) frontemberré avanzsált Tobyból csak úgy árad a pozitív energia, igazán üde színfoltja a színtérnek. Nagy várakozással tekintettem a buli elé, mivel szeretem az H2O munkásságát, és a hosszú szünet után kiadott 2008-as Nothing To Prove lemez igazán nagyot szólt. Sajnos előző hazai bulijukról lecsúsztam, itt volt az ideje az első találkozásnak.

Mielőtt erre sor kerülhetett volna, volt itt pár előzmény. A Hanoi csapatáról sajnos egy az egybe lecsúsztam, de az Idoruból sem sikerült sokat látnom, és amit láttam...az alapján nem lenne fair bármit is írnom.

Tovább

Új albumon dolgozik a Fleshgod Apocalypse

Fleshgod A.jpg

A szimfonikus, technikás death metalban utazó olasz Fleshgod Apocalypse már javában dolgozik új, harmadik albumán. Az egyelőre cím nélküli lemez a tervek szerint augusztusra várható. A csapat szerint ez lesz az eddigi legminőségibb munkájuk, melynek komponálásával rengeteg időt töltöttek el. Nem mellékesen a csapat május 21-én a SepticFlesh társaságában lép fel Budapesten lép fel a Club 202-ben. További információk ITT.

Tovább

A Duracell jegyében: Ossian - A tűz jegyében (2013)

Ossian A Tűz.jpgE sorok létrehozása előtt visszalapoztam az előző, sokakból vegyes érzéseket kiváltó Ossian-album recenziójához. Jómagam a lelkesedők táborához csatlakoztam, elsősorban azt értékelve, hogy egy negyedszázados jubileumi torát ülő zenekar – szinte mindenkivel ellentétben – nem egy bénán összefércelt live cd-vel ajándékoz meg minket, hanem friss, ropogós nótákkal. Lángolásom elmúltával is őrzök néhány passzust emlékeimben: a gyilkos középtempós Negyedszázat, a száguldó Végsebességet, a balladisztikus Kettőből egyet, vagy a magyar „we are the championt”, azaz a címadót. Mégis, az Az lesz a győztest az idő keze a végén valahogy a középmezőnybe helyezte le nálam az Ossian-lemezek között.

Tovább

Jövő februárban Budapesten játszik az Iced Earth

Iced Earth 2013.jpg

Ritkaságszámba megy, hogy egy majd egy év múlva esedékes koncertet már bejelentsenek, most mégis ilyenről adunk hírt. 2014. február 5-én a Concerto Music szervezésében Budapestre látogat az Iced Earth, akik a Club 202-ben adnak majd koncertet. A csapat Live In Ancient Kourion című DVD-je április 15-én jelent meg. A koncerttel kapcsolatban bővebb információkat majd ITT találtok.

Tovább

A Door Into Summer - Új Joe Satriani-videó

Joe Stariani Unstoppable.jpg

Május 7-én, az Epic Records gondozásában jelenik meg Joe Satriani új lemeze, mely az Unstoppable Momentum címet kapta. A lemezhez már az első videóklip is elkészült mégpedig az A Door Into Summer dalhoz. Satriani most új háttércsapattal (Mike Keneally billentyűs (Dethklok), Chris Chaney basszusgitárossal (Jane’s Addiction) és Vinnie Colaiuta dobos) rögzítette az albumot. Videó és az albumra kerülő dalok címei hajtás után.

Tovább

KONCERTAJÁNLÓ: Al and the Black Cats (USA), The HepCats, thekillingscreens @ Dürer kert [2013.04.29. hétfő]

Al and the Black Cats.jpg

Az amerikai Al and the Black Cats punk-rock'n'roll trió újra Budapesten! Legutóbb másfél éve jártak felénk, akkor egy vasárnap estéből csináltak szempillantás alatt pénteki hangulatot. Közhellyel élve - de nem túlozva - a vérükben van a zene, erre (klasszikus rockabilly-rock'n'roll, a pogo-punk poposságával) egyszerűen születni kell. Hiba lenne kihagyni, ha már sikerült újra visszacsábítani őket! Ha minden igaz, ez már a hatodik európai turnéjuk, pedig még mindig csak a húszas éveik közepét tapossák. Házigazdák a rockabilly-rnr hármas The HepCats és a mocsokrokk trió thekillingscreens.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum