Kevés olyan zenekar létezik kerek e világon, akik képesek a rajongókat ilyen magas hőfokon tartani, mint a DM. A koncert előtt egy héttel még simán lehetett állóhelyre jegyet kapni, ami azt sejtette, nem lesz tele a Puskás, de mire a Welcome To My World első hangjai felcsendültek, egész szépen megtelt a Stadion. Persze a közönség már közel sem olyan vehemenciával rajongja körbe imádott zenekarát, mint mondjuk '88-ban, amikor 13 évesen nyomorogtam a BS-hez vezető kis hídon, és körülöttem Martinok és Martinák, Dave-ek és Alan Wilder hasonmások nyomorogtak hosszú órákon át a bejutásra várva, majd a legforróbb poklot idéző hangulatot varázsoltak az azóta a lángok martalékává vált sportcsarnokban. Ma már egy ilyen esemény inkább sajtótájékoztatóra hasonlít, mint koncertre. A digitális világ térhódítása nem kímélte a zeneipart sem. Nem csak a lábát tette be, hanem páros lábbal rúgta rá az ajtót, ami szerintem egy roppant torz és beteg elegye felgyorsult világunknak. Ha az emberek a mobiljuk helyett inkább arra koncentrálnának, hogy a valóságban is megéljék azt, ami velük történik, és nem koncentrálnának arra, hogy elkapják A PILLANATot, talán mindenki beljebb lenne eggyel. Az egész már csak azért is érthetetlen, mert a DM minden egyes turnéjukról tökéletes minőségű, megfelelő terjedelmű dvd-t jelentet meg. Ja, hogy Manyika vagy Pityuka nincs rajta....