RockStation

Végre van egy teljes Philip Anselmo dalunk

2013. május 30. - sebiszabi

Phil-Anselmo.jpg

A Pantera, a Down legendás énekesének első szóló albuma július 16-án jelenik meg Walk Through Exits Only címmel. Végre sikerült egy teljes dalt, mindjárt a címadót megcsípni az interneten. Hajtás után hallgassátok majd üvöltsétek, hogy 'It’s ruined' !!!

Tovább

Kiadatlan Zámbó Jimmy dalok kerültek elő!

Több kiadatlan Zámbó Jimmy dal is napvilágot látott az elmúlt napokban, ezek közül tennénk most közzé kettőt. Mindenképpen kiemelendő, hogy Jimmy visszakanyarodott a régi hangzásvilágához, így kissé előtérbe kerültek a gitárok és a hangulat a szokásosnál is borongósabb.

Az ismeretlennek, aki kiszivárogtatta a nótákat, ezúttal is köszönjük, hogy nem hagyta elveszni eme remekműveket.

Shape Shifter: itt az új Amon Amarth dal

Amon Amarth 2013.jpg

A svéd veteránok új, kilencedik lemeze június 25-én jelenik meg Deceiver Of The Gods címmel. Az epikus borítót természetesen ismét Tom Thiel készítete és a lemez külön érdekessége, hogy az egykori Candlemass énekes, Messiah Marcolin is közreműködik az egyik dalban. Közben készül egy mini dokumentumfilm is a felvételekről, ez is megtekinthető nálunk. Szóval a hajtás után egy csomó kép- és hanganyagot találhattok az új lemezről.

Tovább

A belassult ördög: Alice In Chains – The Devil Put Dinosaurs Here (2013)

Alice In Chains DEvil.pngLassan négy éve, hogy az Alice In Chains egy több, mint korrekt visszatérő lemezzel jelentkezett. A Black Gives Way To Blue volt az új frontember William DuVall bemutatkozása a csapatban és hát persze hogy jó énekes, de még sem az a kisugárzás, karizma, mint megboldogult Layne Staley volt, de épeszű AIC rajongó nem is várt egy hasonmást. Jól mutatja ezt az, hogy a lemez remek fogadtatásra talált és az Alice In Chains úgy került vissza a rockzene körforgásába, mintha nem is telt volna el egy évtized két sorlemez között.

Tovább

Uriah Heep: Ősszel önálló koncert a Pecsában

0uriahheep2011_11.jpg

Szeptember 21-én ismét Budapesten, a Pecsa Music Hallban zenél a Uriah Heep. A sokat látott épület falai között teljes hosszúságú, és a több mint 40 éves legendás zenekar munkásságát felölelő műsorra készülhetnek az érdeklődők, a legutóbbi, Into The Wild című lemez dalai mellett. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Május 31-ig tart a Rockmaraton bérletakciója!

Rockmaraton2013.jpgA Fesztivál szervezőitől kaptuk az alábbi levelet:

A hónap utolsó napjáig kapható a szuper akciós heti bérletünk, mindössze 6.990 forintért, utána júniusban már kicsit drágább lesz, bár a 9.990 forintos árral még mindig az ország legolcsóbb fesztiválja maradunk! Megvásárolhatjátok a Ticketportal jegyirodáiban, vagy közvetlenül tőlünk, a hivatalos weboldalunk ”jegyek” menüpontja alatt található webshop segítségével, akár posta- és kezelési költség nélkül. A fesztiválunk az idei évben is elfogadja a SZÉP Kártyát, amivel a helyszínen tudjátok majd megvenni a jegyeteket, ugyanakkor, ha még most regisztráljátok vásárlási igényeteket a weboldalunkon találh ató webshopban, akkor a kedvezményes elővételi jegyáron válthatjátok majd meg a helyszínen a bérletet ti is. Ugyanez érvényes a határon túliak számára, mivel a Felvidék kivételével a jegyelővétel sajnos nem megoldott, így nekik sincs más dolguk, mint regisztrálni vásárlási szándékukat webshopunkban, vagy emailen, és a helyszínen 6.990 forintért kapnak majd heti karszalagot. Elkezdtük értékesíteni a limitált számú VIP Pass-ainkat is, de az ellenőrizhetőség miatt, csak a rendezvényünk saját webshopján keresztül, közvetlenül tőlünk vásárolhatjátok meg őket. A Passal a vendégek használhatják a körbekerített és őrz& ouml;tt VIP kempinget és vizesblokkot, és együtt ihatnak a fellépőkkel a VIP kocsmában. A Pass ára 9.990 forint, de csak a hetibérlettel együtt érvényes. Összesen 50 darabot bocsájtottunk megvásárlásra, úgyhogy nem árt sietni, mert gyorsan el szokták kapkodni!     

Elkészült a végleges programja is a fesztiválnak. Lezárult a facebookos beszavazás és a Local Heroes tehetségkutatóra jelentkezés is. A Heidevolk sajnos magánéleti okok miatt nem tudta vállalni a fellépést a fesztivál szerdai napján, ezért helyettük a folkot black metallal ötvöző dán Svartsot zenekarral állapodtunk meg. Az utolsó pillanatban beesett még egy amerikai hardcore banda is az Alpha&Omega, így összesen 162 banda lép majd fel, köztük 12 külföldi zenekarral. Olyan nevekkel koronázzuk az idei programot, mint a Kreator, a Marduk, az Eluveitie, a Sick of it All, az Evergrey, a Business, a Veil of Maya vagy az orosz Purgen. A magyar zenekaroknál idén kiemelt hangsúlyt fektetünk a feltörekvő csapatokra és az igén yes, szubkulturális csemegékre. Olyan kultikus és nemzetközileg is elismert bandák koncertjeit hallgathatjátok meg, amik egyetlen másik fesztiválokon sem játszanak.   

Szóval nincs mire várni, ha nem akarod kihagyni az ország leghangulatosabb rock fesztiválját, ahol a legsúlyosabb arcok jönnek össze minden évben, hogy egy teljes hétig felhőtlenül jól érezzék magukat, most kell lépned! A legolcsóbb hetijegy mellett, a legolcsóbb vendéglátós árakkal várja idén is a Rockmaraton mindazokat, akik valami mást akarnak, mint amit mindenhol megkaphatnak, akik nem kíváncsiak a műanyag sztárokra és a műanyag közönségükre, akik CSAK valódi rock zenét akarnak hallgatni!  

DevilDriver: Jön a hatodik

Devildriver Winter.jpg

Bár mostanában Dez Fafara inkább a Coal Chamber dolgaival volt elfoglalva, úgy látszik mégis volt ideje, hogy összerakják a DevilDriver hatodik albumát, mely augusztus 27-én érkezik a Napalm Records gondozásában Winter Kills címmel. A felvételek Floridában az Audiohammerben készültek Mark Lewis irányítása mellett. Fafara szerint egy groove-okkal teli igencsak masszív korong született. Kíváncsian várjuk.

Nagaarum: Dobfelvételek és ambient album

nagaarum_dob3.jpgNagaarum jelentkezett hírekkel:

Múlt héten elkezdtem a dobfelvételeit a nyers black metal lemezemnek. Az egész anyag metronóm nélkül fog elkészülni, és megírt téma sincs előre. Csak leülök, és dobolok. A sávok felvételéhez összesen kettő térmikrofont használok. Pár cintányért magam csiszoltam és felületkezeltem, valamint a dobtestek politúrozása is saját munka.
A gitárokat egy speciálisan erre a célra készített egyedi Fender Telecaster kópiával fogom feljátszani. A hangszer a KSP műhelyben készül. Ezúttal a pengetős hangszerek is rendesen mikrofonnal lesznek véve, nem pedig utóeffektezéssel torzítva.

A szövegek magyarul várhatóak, témájuk pedig az lesz, ahogy a természet haragja megöli az embert. Természeti katasztrófában meghalni a legtisztességesebb véleményem szerint. Tehát lesz dal a vulkánokról, meteorokról, tornádóról, szökőárról, földrengésről. Viszont a gitárra még várni kell pár hetet (kb 3 hónap, amíg egy gitár a fa kiszabásától a lakk száradásáig elkészül), így nyughatatlan lényem a hátralévő időben kihány magából egy ambient lemezt is. A szokásos analóg szintetizátoros fantáziák lesznek rajta hallhatóak, némi környezeti flikk-flakk zajokkal megsegítve. A felvételek során hathatós segítséget nyújt Mr Match a GuilTheeből.

Új Avenged Sevenfold album és turné ősszel

Avanged Sevenfold band.jpg

A banda gőzerővel dolgozik legújabb nagylemezén, ami a hatodik lesz a sorban és szeptember-október környékén várható a megjelenése. Ami biztos még, hogy idén novemberben az új albummal és a Five Finger Death Punch-csal európai turnéra is indul az A7X. Sajnos egyelőre úgy néz ki, hogy hozzánk Bécsnél közelebb nem sodorja őket a lendület. Addig is a hajtás után a már korábban kiadott album trailer-t nézhetitek meg.

Tovább

Rock Beach: a Paradise Lost és az Overkill a fesztivál headlinerei

0527rb.jpg2013. július 26-28. között kerül megrendezésre Balatonszemesen a Rock Beach fesztivál. A szervezők két igazán nagy nevet dobtak be, mint a rendezvény fő fellépői: a gótikus metál alapvetés, a Paradise Lost és az amerikai thrash-veterán Overkill fog fellépni - utóbbit egyelőre 'szervezés alatt' címkével látták el a weboldalon. A július 27-i estére még nincs nagy név bejelentve, oda még várható egy nagy durranás. A húzónevek mellett természetesen a műfaj hazai kedvencei is színesítik a palettát. Néhány név ízelítő gyanánt: Subscribe, Depresszió, Alvin és a Mókusok, Ossian, Blind Myself, Leander Rising és még sokan mások. További információkat a fesztivál facebook-os oldalán és a hivatalos oldalukon találtok

Ma van a TEJ világnapja!

TEJ_Atlagejjel.jpgA legtöbb emberre jellemző, hogy különböző élethelyzetekben különböző zenékre van igénye. Például, ha otthon nem is tánczenét hallgat, egy buliban mégis arra mozdul meg a lába. Ezzel természetesen a zenészek is így vannak. Így fordulhatott elő, hogy Palika (Pálinkás Tamás), a rockgitáros az Isten Háta Mögött-ből összeállt egy szintissel, Zalcsival (Póka Zalán), és tánczenét kezdtek játszani. Szerencsés véletlen, hogy utóbbi éppen ugyanakkor, ugyanabban a stúdióban dolgozott zenekarával, a spacesh!t-tel, ahol az Isten Háta Mögött “Ű” című lemeze készült – így alakult meg a TEJ. A név onnan jött, hogy az első szárnypróbálgatások emlékeztették őket az egykori Moloko zenéjére, és belső körökben “az a moloko-s cucc” néven híresültek el a korai felvételek. És hát a Moloko ugyebár azt jelenti, hogy tej.

Az első dalukhoz, az Átlag éjjelhez nagyon ötletes, az arcokra mosolyt csaló klip is készült, amelyre a VIVA is felfigyelt, olyannyira, hogy a VIVA Comet 2013 keretein belül a csatorna jelölte a videót a "Legjobb videóklip" kategóriában. Íme a mű: 

Tovább

Ozzy ismét nagyon jól van

Sharon-and-Ozzy-Osbourne.jpg

Azok után, hogy nemrég Ozzy azt nyilatkozta, hogy az elmúlt másfél évben piált és drogozott - aminek családi problémák álltak a hátterében - felesége, Sharon az alábbi közleményt tette a napokban férjurával kapcsolatban: 

"Hihetetlenül jól van, több mint 80 napja tiszta és józan. Keményen dolgozik a programján. Elképesztő látni, hogy képes egy ember nyolcvan nap alatt teljesen megváltoztatni az életét, Csodálatos, hogy miként jut el a teljes kétségbeeséstől addig, hogy felelős férj és apa lesz ismét. [...] Nagyon jó példa lehet ez a többi embernek, mert nem csak Ozzy szenved függőségektől. Holnap új nap van és kezdhetsz mindent elölről, csak nem szabad feladnod. Nem számít, hogy mid van, mit értél el a démonaid benned élnek. A harc pedig mindenkinek ugyanaz."

Heaven Shall Burn és Hypocrisy a Dürer Kertben

Heaven Shall Burn 2013.jpg

Tizenhét év és hét nagylemez után látatlanul is biztosak lehetünk abban, hogy egy zenekar nemcsak megtalálta a saját hangját, hanem tulajdon korlátainak ismeretében azon is dolgozik, hogy mindig a lehető legtöbbet hozza ki magából. Márpedig a német Heaven Shall Burn nem csupán Európa, hanem a nemzetközi keményzenei élet egyik legmegbízhatóbb zenekarává nőtte ki magát az utóbbi tíz évben, és ezért is örömteli, hogy december 3-án végre nemcsak fesztiválszínpadon, hanem egy hazai klubkoncerten is bizonyíthat itthoni rajongóinak a banda.

Tovább

Vengeance Falls címmel érkezik a Trivium új lemeze?

Trivium studio.jpg

Általában fix-tuti információkat szoktunk megosztani veletek, reméljük ez is az. A minap a Thrashits.com egy hosszabb interjút közölt David Draiman-nel a Disturbed és a Device frontemberével, ahol szóba került az is, hogy a zenész manapság producerkedik is, mégpedig a floridai Trivium új lemezén, mely az oldal szerint a Vengeance Falls címet kapja.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a banda ismét a Roadrunner Recordsnál hozza ki új albumát nyár végén. A felvételek keverését Colin Richardson (Fear Factory, Machine Head, Slipknot, Bullet For My Valentine) végezte. 

Stone Temple Pilots beperelte volt énekesét

Stone Temple Pilots band.jpg

A STP háza táján sem megy minden simán, bár erről azért tesznek a tagok is. Mint korábban írtunk róla, a zenekar kirúgta a korábbi énekest, Scott Weiland-ot, és helyére leigazolták a Linkin Park-os Chester Benningtont. Scott mindezt az újságokból tudta meg. De most jön a java! A banda korábbi frontemberét be is perelte búcsúzóul, arra hivatkozva, hogy szándékosan szabotálta a STP jubileumi, 20 éves éves évfordulójára tervezett turnét. Mindezt azzal, hogy késett a koncertekről és fontos sajtóeseményeken nem jelent meg, ezért az együttes egy csomó lehetőségtől esett el.

Weiland így reagált közösségi oldalán az eseményekre: "A hétvégén is játszott a zenekar Stone Temple Pilots néven, de helytelen volt a részükről. Először is semmi jogalapjuk nincs magukat STP-nek nevezni, mert még hivatalosan a banda tagja vagyok. Másrészről, és ez a fontosabb etikátlan és nem őszinte dolog ez a milliónyi rajongóval szemben. [...] Leszarom, hogyan hívják magukat, de ez nem a Stone Temple Pilots."

Elő a pengékkel: HIM – Tears on Tape

HIM Tears.png„Egyél tehénszart. Tízmilliárd légy nem tévedhet” – ez az örök graffitis igazság jutott eszembe, amikor először hallgattam végig a HIM idei új lemezét és szórtam ki a lejátszóból félúton, aztán rá pár hétre olvastam, hogy 20 ezer eladott lemezzel az első héten az USA-ban a Billboard 15. helyén nyitott.  Az április 29-én megjelent, a banda nyolcadik nagylemezével ezért megkíséreltem egy újabb kört futni. Ezt az élményemet hadd osszam meg veletek.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum