Koncertajánló: 2013 június 7. péntek, Trafik Klub - Naam (USA), Magma Rise, Room of the Mad Robots, Kilian

2013. június 02. - sunthatneversets

naambeach.jpg

Talán van, aki a 2008-ban alakult New York-i Naam nevéről egy másik egy szótagból álló nevű amerikai bandára, az Omra asszociál, még akkor is, ha nem tudja, hogy ennek az egy szótagnak is fontos jelentése van a szanszkrit nyelvben és a hindu vallásban. És milyen jól teszi, hiszen a Naam zenéjéről egyébként is az Omra lehet a leginkább asszociálni, a bandára, amelyik az izzadtságban és karmikus szenvedélyekben dagonyázó sivatagi stoner rockot megtisztította minden profán piszkától, és létrehozta a kizárólag a zenei pszichedélia vallási élményére koncentráló misztikus rockot. A Naam rengeteget tanult tőlük: a durvaság nélküli, hipnotikus riffelés, a duruzsoló gitársound, a kántáló ének és a sajátosan transzbaejtő hullámzások mind-mind megvannak náluk is.

Tovább

Krisiun koncert júliusban

krisiun02.jpg

Extrém baráti jegyárral rohamoz július 5-én a brazil death metal egyes számú csapata, a Krisiun. A Club 202-ben tartandó koncerten két hazai csapat is szerepel: a debreceni Angerseed és a budapesti Kill With Hate, mely a Wacken Metal Battle nevű tehetségkutató friss győzteseként hamarosan a világ egyik legnagyobb metal fesztiválján, a  Wacken Open Airen is színpadra állhat.

Tovább

Új színpadi show-val nyomul a KISS Európában

KissStage.jpg

Június 1-én azaz tegnap indult a KISS világkörüli turnéjának európai köre Stockhomban. Erre a turnéra új színpaddal és showelemekkel készült a banda, melyek igencsak látványosra sikeredtek. Hajtás után megmutatjuk, hogyan indul a KISS koncertje. Ha valaki ezt látva úgy dönt, hogy meg akarja nézni őket, akkor június 15-én a nickelsdorfi Novarock Fesztiválon megteheti.

Tovább

Júniusi megjelenések

new-release-report.JPG

Bár a nyári hónapok nem kifejezetten erősek a lemezmegjelenések terén, ez a június szakít a hagyományokkal és annyi jónak ígérkező metál és rock albumot szabadít a világra, amennyi nincs is. Lesz új Megadeth, QOTSA, Children Of Bodom, The Black Dahlia Murder, Amon Amarth és August Burns Red. Ja, és hogy a legfontosabbat elfelejtettük? Nem, nem felejtettük el. Lesz új Black Sabbath album is. Pirossal a tervezett recenziók. Na szevasztok!

Tovább

Bang Your Head!!! 2013: Rázni jó!!!

0accept2012_63.jpg

Az élő zene varázsa a nyári szünidő / szabadság idejére is elkísér és ha valahol, hát Németországban igazán bő merítésből válogathat a rajongó, ha fesztiválozni támad kedve. A Bang Your Head!!!, amelynek a Stuttgart vonzáskörébe eső Balingen város ad otthont, a lassan két évtizedes múltra visszatekintő, hagyományteremtő rendezvények egyike. A kilencvenes évek közepe óta olyannyira masszív és lojális törzsközönsége alakult ki, hogy ha az ember inkább megkímélné magát a kempingezés megpróbáltatásaitól – 2005 égszakadását azóta is emlegeti mindenki, aki átélte –, akkor már az előző esztendő vége felé érdemes intézni a szobafoglalást a környék valamelyik szállodájában! (fotó: Réti Zsolt)

Tovább

The Satanist címmel jön a Behemoth új lemeze

7157400227_8c6014ca0d_o.jpg

A Nergal vezette lengyel extrém metálos Behemoth 10. nagylemeze The Satanist címmel a Nuclear Blast kiadásában jelenik meg valamikor az ősszel. A felvételek Lengyelországban a bialystok-i Hertz stúdióban készültek a Wieslawscy testvérek és Daniel Bergstrand (Meshuggah, In Flames, Soilwork) irányítása mellett. (Fotó: Réti Zsolt) 

Őszi koncerthírek, Volbeat-Hegyalja jegyakció a Concerto Musicnál

volbeat02.jpg

Bár a nyári fesztiválszezon éppen hogy megkezdődött, az őszi és téli klubkoncertek listája is alakul már, hiszen az elmúlt hetekben számos nemzetközi metalbanda jelentkezett be Budapestre. Szeptemberben a Finntroll, októberben az Orphaned Land és a Freedom Call, novemberben a Children Of Bodom és a Soilwork, decemberben a Therion és az Arkona, jövő februárban pedig az Iced Earth tér vissza egy-egy koncert erejéig. A nyárra koncentrálóknak pedig egy különleges bérletakcióval állt elő a Concerto Music és a Hegyalja Fesztivál: aki kombinált jegyet vesz a június 18-ai Volbeat koncertre és a tokaji fesztiválra, az akár 10.000 forintot is megtakaríthat a vásáron!

Tovább

A 2013-as Pécsi Egyetemi Napok, rockerilag - 0. nap

PEN_2013_Live.jpg

Egyetemistának lenni jó, pécsinek lenni jó, zenélő pécsi egyetemistának lenni PENiglen kikúrt jó, a sör nem vizes (nagyon), a biztonságiak nem bunkók (nagyon), a lepény nem drága (nagyon), a buli az van (még nem nagyon, de majd!). Lényegében így summázhatjuk a visszatérő Pécsi Egyetemi Napok első felét. Mielőtt bárki mást mondana, jelezném: rockerilag is BŐVEN volt mit keresni a Bőrgyárban, már annak, akinek nem az Acélszív az alfa és omega; és e valami nem pusztán a skótmintás miniszoknyák és elhagyott félüveg szeszek alján volt csak lelhető! A 0. nap még nem sokat, de valamit csak-csak.
Összevisszafoglaló. Egy.

Tovább

Paul Bostaph lett a Slayer régi-új dobosa

Paul Bostaph.jpg

A Slayer hivatalos oldalán megjelentek szerint újra Paul Bostaph lesz a Slayer dobosa, aki a télen a bandából kitett Dave Lombardo utódja lesz. A bejelentés hivatalosnak és véglegesnek tekinthető, tehát nem a június 4-én Európában induló turnéra szól. A Jeff Hanneman halála miatt végleg megüresedett gitárosi posztot továbbra is Gary Holt tölti be.

Paul egy nagyszerű dobos és egy igazán jó barát, és nagyon boldogok vagyunk, hogy úgy döntött, csatlakozik a zenekarhoz. - mondta Tom Araya. Még mindig elég zsibbadtak vagyunk Jeff halála miatt, de nem akarunk csalódást okozni az európai rajongóknak és meg kell kezdeni előre haladni és miután Paul elfoglalja a helyét a bandában, minden sokkal könnyebb lesz.

Nagyon izgatott vagyok, hogy újra csatlakozhatok a Slayer-hez - tette hozzá Bostaph. Korábban egy nagyon intenzív 10 évet töltöttünk együtt, melyben sok móka volt és jó zenéket csináltunk. Olyan ez számomra most, mint ha a hazajönnék.

Paul Bostaph 1992-től 2001-ig volt korábban a Slayer dobosa, olyan lemezeken játszott, mint a Divine Intervention (1994), a punk feldolgozásokat tartalmazó Undisputed Attitude (1996), a Diabolus in Musica, (1998), és a God Hates us All (2001).

Letette a 2 millió dolláros óvadékot és kijött a börtönből az As I Lay Dying énekese

As-I-Lay-Dying.jpg

Bár a rossznyelvek eddig is azt pletykálták, hogy az As I Lay Dying énekese Tim Lambesis, nem biztos, hogy az a csóró gyerek, aki ne tudna akár 2 millió dollár óvadékot letenni szabadulása érdekében, most tényleg kiderült, hogy azért megy ez neki. Május 30-án délután ugyanis a május 7-e óta a vista-i börtönben gyilkosságra való felbujtásért csücsülő Lambesis-ért letették a 2 millió dollár (450 millió forint!) óvadékot. Mint az várható volt, GPS nyomkövetőt szereltek a testére, és nem létesíthet kapcsolatot a megöletni kívánt feleséggel és három adoptált gyermekével.

Csak emlékeztetőül: Tim Lambesist május 7-én tartoztatták le, ugyanis egy általa bérgyilkosnak hitt, beépített rendőrt akart megbízni felesége megölésével. Ő maga és ügyvédei először kategórikusan tagadták a vádakat, később azonban már a túlzott mértékű testépítést, és a túlzásba vitt szteroidhasználatot tették felelőssé a történtekért. Hogy Lambesis tárgyalására mikor kerül sor még nem tudjuk, de akár 9 évet is kaphat tettéért.

Új Nine Inch Nails album még az idén

TRentReznor.jpg

Trent Reznor azt már korábban bejelentette, hogy idén reaktiválja a Nine Inch Nails-t és új felállással fog majd dolgozni. Nemrég viszont azt a hírt olvastuk, hogy szinte készen van az új NIN lemez és ez a Columbia Records gondozásában fog megjelenni. Reznor később meg is erősítette, hogy aláírt a Columbia-hoz. Emellett néhány nagy nívójú fesztiválon is fel szeretne lépni, de semmi túlvállalás, mert az új lemezre szeretne fókuszálni.

Az új album címét még nem tudjuk, sem azt, hogy mikor fog megjelenni, annyit viszont tudunk, hogy a korábbi basszer, Eric Avery távozott a bandából, de érkezett gitáros posztra a korábbi turnétag, Robin Finck.

Adományt gyűjt a tornádó áldozatainak a Killswitch Engage

Killsitch Engage band2013.jpg
A Killswitch Engage ma indul el idei egészen királyra sikerült új albumának, a Disarm The Descent albumának amerikai turnéjára. Az első koncert Oklahoma City-ben lesz és a együttes bejelentette, hogy a május 20-i tornádó áldozatainak megsegítésére a teljes jegybevételt, valamint a pólók eladásából befolyt összeg teljes egészét egy Oklahomai bank számlájára utalja. 

A természeti csapás múlt hétfő délután sújtott le Oklahoma City városára, és pusztított 2 kilométeres sávban 200-220 km/h-s sebességgel. A katasztrófában 24 ember, köztünk 9 gyermek halt meg és körülbelül 2400 épületben keletkezett jelentős kár.

Tony Iomminak élete végéig küzdenie kell a rákkal

tonyIommi.jpg

Habár a Iommi jól reagált a kezelésekre a 2012--ben diagnosztizált rákbetegségével kapcsolatban, néhány sajnálatos hír is megjelent a Black Sabbath legendás gitárosával kapcsolatban. Úgy gondolták, hogy a limfómája eltűnt, de orvosai nemrégiben arról tájékoztatták a zenészt, hogy talán soha nem lesz teljesen tünetmentes. 

Iommi harca a betegséggel a közelmúlt egyik legfigyelemreméltóbb története. Elhalasztották a Black Sabbath lemezének a 13-nak a felvételeit, valamint a koncerteket a gitáros kezelése miatt, aki ez alatt folyamatosan új riffeken és témákon dolgozott. Az új lemez így várhatóan június 11-én jelenik meg.

Unify: No Consequence szöveges videó

noconsequence-mmxi-low.jpg

Az angol progresszív metál banda idén áprilisban jelentkezett második nagylemezével az IO-val. A lemez a Basick kiadó égisze alatt jött ki, ami már önmagában garancia lenne a minőségre, de emellett a zenekar nagyon technikás és összetett, bár nem könnyű anyagot tett le az asztalra. Az albumról a Unify című dalhoz készült egy szöveges videó, ez van a hajtás után

Tovább

Régen minden jobb volt...: Queens Of The Stone Age - …Like A Clockwork (2013)

QOTSA_LikeClockwork-Packshot.jpgAmikor a Queens Of The Stone Age kiadta a Songs For The Deaf albumát, az akkori felületes ismeretségből adódó szimpátiám rajongássá változott. Előtte a Rated R-es klipeket el-elcsíptem, és azok is bejöttek, de a 2002-es lemezük anno annyira megfertőzött, hogy a mai napig benne van az öt legkedveltebb lemezem között, és később az azt megelőző két korong is okozott számos kellemes pillanatot. Ezek után, és persze az akkori „Kyuss utóbanda” titulussal járó reputáció miatt, azt vallottam, hogy a QOTSA bármit is dob majd a köznek, az száz százalék, hogy egy ünnep lesz számomra. Naív voltam.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum