RockStation

A lemez, ami megváltoztatta a metal zenéről alkotott képet: 20 éves a Pantera Far Beyond Driven című lemeze

2014. március 22. - xDemonswithRyux

panterafarbeyonddriven.jpg

1993-at írunk. A farmermellényeket javarészt kockás ingekre cserélték a grunge pedig megállíthatatlanul tör előre. Hiába jelentek meg olyan klasszikusok, mint a Chaos A.D, Individual Thought Patterns, vagy egy évvel ezelőtt a Vulgar Display of Power, a metal valahogy még is „háttérbe szorult”. Na, nem mintha a Pantera-nak lett volna oka panaszra. 1991-ben a Judas Priest vendégeként ruccantak át Európába népszerűsíteni a Cowboys From Hell-t. A Billboard 44. helyén landoló VDOP turnéja közben azonban a tagok már az új lemez dalain agyaltak, majd 287 napnyi utazás után újra stúdióba vonultak, hogy elkészítsék a Far Beyond Driven-t.

„A fő cél az volt, hogy keményebb legyen a Vulgar-nál. Ennek a lemeznek súlyosabbnak kellett lennie, én pedig folyamatosan azt kérdezgettem magamtól hogyan lehetséges ez? Hogyan fogjuk ezt megcsinálni?” - emlékezett vissza Terry Date a Behind the Music című dokumentumfilmben. „Mindenkinek meg volt a maga kis része, amin dolgozgatott majd miután meghallgattuk ezeket csak utána álltak össze egy egységgé. Ellentétben a FBD-el ahol mindvégig jelen voltunk mindannyian, aminek voltak ugyan előnyei és hátrányai is, de ez volt a legjobb mód arra, hogy összerakjuk a dalokat.” - elevenítette fel az akkoriban történteket Rex Brown a tavaly megjelent életrajzi könyvében.

Pantera94.jpg

A felvételek zökkenőmentesen haladtak, itt még nem kellett New Orleans-ba rohangálni Anselmo-hoz hogy meghallgassák min dolgozott. „Besétált a stúdió ajtaján, elsőre felénekelt mindent majd távozott. Nem akarta, hogy bárki a szemére vesse mit és hol énekeljen újra.” - árulta el Vinnie Paul egy 1994-ben készült interjúban. Ekkortájt kezdődtek Phil gerincproblémái, aminek következményeként rászokott a fájdalomcsillapítókra, izomlazítókra. A gépezet nem állhatott le így Anselmo gyógyszerfüggő lett, amit később az alkohol és a heroin követett, ami csaknem az életébe került egy texasi koncert után.

A Strength Beyond Strength nyers és húsba maró hangzása végig kísér az albumon, egy percnyi pihenőt sem hagyva. A Becoming-ban (Kerry King kedvenc riffje) előkerül Dimebag híres nevezetes Whammy pedálja is, ami később a védjegyévé vált olyan dalokban, mint a Suicide Note Part II vagy a Revolution Is My Name. Rex olyannyira „nem találta” a saját hangzását a stúdióba hogy a Skid Row bőgősétől Rachel Bolan-tól kért kölcsön egy Spectort amit a 5 Minutes Alone-ban „fel is avatott”. A szöveget pedig egy koncert közben történt incidens inspirálta. Erről később azt mondta Vinnie: „Volt egy srác San Diego-ban az első sorban. Phil-el kötekedett, majd amikor betelt a pohár, megkérte a közönséget, hogy verjék péppé az arcot, mire ő beperelt minket. Amikor az apja felhívta a menedzserünket a következőt mondta: Adj nekem öt percet ezzel a Phil Anselmo-val és megmutatom neki, hogy ki a fasza gyerek. Erre Phil: Adjatok nekem öt percet ennek a puncinak az apjával, hogy szétrúgjam a seggét!”

A 25 Years már jóval komolyabb vizekre evez. Ahogy Rex is mondta: „Ez volt az első dal, amit megírtunk a lemezre, csak azért emlékszem, rá mert Philip ekkortájt elég elbaszott dolgokat vetett papírra az apjáról.” A Use My Third Arm-hoz felhasználták a Vulgar Display of Power-ről anno lemaradt Piss riffjeit ami szintén 1992-ben íródott azonban a 20 éves újra kiadáson már helyett kapott ez a dal is, amihez a rajongók segítségével készítettek klipet. A Planet Caravan eredetileg a Nativity in Black feldolgozás lemezre készült azonban a két kiadó nem tudott megegyezni így végül a Pantera saját albumának végén landolt a dal.

1994.március 22-én bombaként robbant a kiadvány, ami meg sem állt a Billboard Chart első helyéig. Röviddel a megjelenés előtt problémák akadtak a borítóval így a kiadó nyomására kénytelenek voltak egy visszafogottabb verzióval előállni. A Warner Brothers még egy repülőt is biztosított a zenekarnak csak azért, hogy 5 nap alatt 20 városban tudják népszerűsíteni a Far Beyond Driven-t. Június 4-én átrepültek Európába ahol felléptek a Download Fesztiválon olyan zenekarok társaságában, mint a Sepultura vagy az Aerosmith. A koncert teljes hanganyaga az idei 20. éves remasterelt újrakiadáson kap majd helyet.

Pantera942.jpg

A többi pedig már történelem. Turné a Sepultura, Biohazard, Prong társaságában majd 1995-ben újfent visszavesznek a tempóból, hogy a következő korongon dolgozhassanak. Lett belőle még kettő - The Great Southern Trendkill (1996) és Reinventing the Steel (2000) -, de sajnos a zenekar ekkortájt indult el azon a bizonyos lejtőn, majd 2001-ben a szeptember 11-ei terrortámadás miatt félbeszakadt turné után soha többet nem álltak színpadra. Anselmo időt kért, a Darrell testvérek viszont nem voltak hajlandóak tovább várni, így 2003-ban bejelentették, hogy a csapat feloszlik. Dimebag tragikus halálával pedig a Pantera történetének végére is pont került. A tényen azonban nem változtat miszerint a Far Beyond Driven egy az ezer lemez közül, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr115871926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum