A Los Angeles-i Twitching Tongues, mondhatni, a szemünk láttára nő fel. Méghozzá szédítő tempóban. Tavaly nyáron (nyilván emlékszünk) az Eyehategod előtt nyomtak egy életerős félórát, most meg önálló turnén tértek vissza. Peregnek azok a nyelvek, kérem szépen, nem csak ránganak!..
A Wasted Struggle-t is tavaly nyáron láttam legutóbb és – gyakran egyenesen black metalba hajló – muzsikájuk azóta sem lett barátságosabb, de ez így is van rendjén. Akciófronton sincs változás egyébként: az énekes Robi viszi a hátán a show-t, többnyire a közönség soraiban rohangálva. Az osztrák Withers sem csinál gyökeresen mást, az ő hatásaik között is bevallottan ott van egyebek mellett a Cursed és a Converge. Nagy általánosságban azt szokás mondani, az osztrák előzenekar egy külön műfaj. A Withers ehhez képest egyáltalán nem rossz, bár kimagaslónak sem tartom.
A pittsburghi Code Orange Kids albuma meg a Deathwish Inc.-nél jelent meg – nem akarjuk kitalálni, melyik banda lehetett meghatározó a hangzásvilágukra nézve?.. Zeneileg persze megáll a saját lábán a Reba Meyers gitáros-énekesnő vezette társulat (rajta kívül a másik gitáros Eric és a dobos Jami is kiereszti a hangját, na meg spontán módon a Twitching Tonguesból a Young tesók is bekapcsolódtak párszor) és frenetikus élő előadásuk is figyelemre méltó. Ám a heves mozgás közepette inkább csak birkózott a hangszerekkel a csapat, amit sajna semmiféle látványosság nem képes ellensúlyozni. Indulatos, feszültséggel teli, de hangulatos átvezető témákban is bővelkedő hardcore / punkjuk így most még otthon hallgatva az igazi.
Az Eyes Adjust - Astigmatism (Of The Phallic Muscle) kettőssel berobbanó Twitching Tonguest, mint koncertprodukciót nézve pláne ég és föld volt a különbség. Michael Cesario betonbiztos alapjaival nincs az az ingoványos terep, amelyen ne tudna simán menni a „járgány”. Colin Young énekest leszámítva jobbára egy helyben lecövekelve döngöltek a kaliforniaiak, de ez nem feltétlenül az a zene, amelyre fel kell szántani a színpadot. A kiforrott játék mellett különben is lejött a deszkáktól a szív és a lélek.
Colin illő módon megemlékezett szegény Joey LaCaze-ról, aki nem sokkal a közös tavalyi turné után hunyt el. Ettől a mozzanattól eltekintve viszont nem sokat szövegelt, hadd jöjjenek a jobbnál jobb nóták egymás után, minimális szünetekkel. A műsorban nyilván számos átfedést fedezhettünk fel a múltkorival, a csúcsot számomra ezúttal is a Preacher Man és a World War V jelentette, de a Merauder-féle Master Killerre abszolút nem számíthattunk, úgyhogy ezzel a bombameglepetéssel is telibe találtak.
Nem érdemes itt semmit túlragozni, az év egyik legfontosabb klubeseménye volt. Hardcore és metal viszonylatban egyaránt.
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. MÉG TÖBB KÉP ITT.