Volt egy fejed: Omega Diatribe - Iapetus (2013)

2014. március 25. - sebiszabi

0001959618_10.jpg

A 2008-ban alakult budapesti Omega Diatribe bemutatkozó lemeze még 2013. októberében jelent meg. A lemezt decemberben sikerült először meghallgatnom és az első élményem a kiadvánnyal kapcsolatban az volt, hogy letaglózott. A kőkemény groovos matek metal nem könnyű a fülnek, egymás után kétszer meg pláne nem, ezért tartottam egy-egy nekifutás között némi szünetet. Aztán egy időre el is feledkeztem róla, de a napokban újra kezembe került a CD-jük és még egyszeri nekifutásra végül megszületett a kritika is. A hajtás után a magyar djent színtér új reménységének bemutatkozó lemeze.

A megénekelt történetek mindegyike egy gondolat körül tekereg: egy ősi írás szerint létezik egy szerződés az emberiség és egy eddig ismeretlen idegen faj között. E szerződést hívják Omage Diatribe-nak. Ebben pontosan meghatározott, hogy az emberiség a Földet mennyi ideig használhatja és nincs lehetőség ennek meghosszabbítására. Ezek alapján nagyjából kirajzolódik, hogy szövegvilág nem túlságosan barátságos és pozitív kicsengésű. Mindezt pedig őrült kemény riffekkel és dobokkal támogatnak meg. A sound leginkább Meshuggah hatású, egy csipetnyi Veil Of Maya fűszerezéssel. Az énekfutamokon is érződik, hogy az énekes srác, Komáromi Gergely valószínűleg sokat tanulmányozta Jens Kidman technikáját. De ez igaz az egész bandára, nagyon érződnek a svéd mesterek hatásai. Ugyanaz a nyugtalanító, masszív és véget nem érő darálás egész lemezen át, nem hagyva egyetlen percnyi szünetet sem.


Egyetlen apró problémám az albummal, hogy tényleg nincs semmiféle lassulás, lamentálósabb téma vagy kiállás - semmi. Fájdalomküszöbig nyomott groove-os tekerés van. A kedvencem a lemezről talán az albumzáró Runcation, a fő riff mögött mászkáló szóló miatt, ettől egészen űrbéli hatása lesz a dalnak. Az Unshadowed Day a másik favoritom, ebben a dalban a kezdése fogott meg, ahogy a belebikáznak pár másodperces felvezetés után a darálásba, az nagyon durva. A többi dal pedig őrült darálás, kissé egy kaptafára készültek, de ettől még feszes és nagyon jó tételek ezek is.

Szóval király ez,  abszolút nem érzem parának, hogy ennyire meshuggah-s lett a lemez, hiszen a svédek végtelen kincsesbányájából építkezve egészen szuper dolgok is kisülhetnek. Ennek első lépése ez a debüt album, melyben bizonyítják, hogy a zenei képesség és a tehetség megvan ahhoz, hogy egy ilyen masszívra betonozott alapról el lehessen indulni.

0001959621_10.jpg
A fejet letépő lemez súlya szinte sokkolja az embert és így nem meglepő, hogy a tavalyi év hazai lemezei közül az egyik legmeghökkentőbb kiadvány az övüké volt. A lemez jelöltként indult a Hangsúly-on is, és ugyan nem nyertek díjat, de megsüvegelendő az a teljesítmény, amit bemutatkozó anyagként letettek az asztalra. Nálam a tavalyi év bemutatkozása az Omega Diatribe. Gyerünk tovább!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr115877615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum