Lefelé vesszük az irányt: Down - Down IV : Part Two (2014)

2014. május 10. - KoaX

Down Part II.jpg

Mit vársz egy olyan bandától, aminek az öt tagjából három számodra rock istenség kategóriába esik? Nem tehetek róla, de úgy látom, hogy Jimmy Bower és Phil Anselmo, amihez hozzá nyúl az arany lesz. Vagy legalább egy olyan cucc, ami nekem marhára bejön. Imádom a Super Joint Ritual-t, az EyeHateGod-ot sem vetem meg, nem is beszélve a Down-ról (és itt most direkt csak ezt a három bandát említettem)  Nehéz úgy írni róluk, hogy ne legyen az ember elfogult, de azért igyekszem megtenni, ami tőlem telik. Hajtás után pedig megismerkedhetsz a Down új anyagával, ami a Down IV - Part Two címre hallgat.

Egy biztos, hatalmas öröm volt, hogy erre az EP-re nem kellett éveket várni. Tartották magukat a srácok az elképzeléshez, és viszonylag hamar megjelent az előzőhöz képest. Kíváncsian vártam mit fognak alkotni törpapa (Kirk Windstein) kilépése után, de szerencsére nem kellett csalódni. Az albumborító nem lepett meg, tovább vitte az előző vonalát, csak most nem kereszt, hanem egy templom van rajta. Gondolom a végén majd a négy EP-t, ha szépen egymás mellé rakjuk kaphatunk egy képet, vagy nem... majd kiderül. 

Be kell vallanom az előző lemez annyira nem jött be. Nem volt rossz, de azért nagyon messze volt attól, amit most produkáltak. Lehet, hogy Kirk távozása felnyitotta a csipájukat, és kizökkentette őket a komfortzónából, aminek hála egy igazán húzós anyag született, több, mint százhatvan riffel. Azért ez szép teljesítmény el kell ismerni, ráadásul a riffek tényleg jók! A Windstein helyére érkező Bobby Landgraf előtt meg le a kalappal, mert ahogy olvastam kivette szépen a részét a lemezírásból. Azért gondolom, hogy Pepper része nagyobb volt, de valahogy most nagyon egyben van a lemez. Úgy lehetne jellemezni a legjobban, hogy a három nagylemez egybegyúrása, ötvözése a Part Two.

Down 2014 2.png

A nyitó Steeple igazi húzós darab, első hallgatásra totál meglepett rajta Anselmo mély hörgése az elején. Nagyon intenzív dal, amire koncerten rendesen lehet majd a fejünket rázni. We Knew Him Well hasonló vonalon mozog, mint a nyitó dal, ezek erősítik a Nola érzetet az emberben. Aztán a Hogshead/Dogshead - Conjure már inkább kicsit a Bustle vonalán mozognak. Az utóbbi dal a lassabb éneklősebb hangulatával ráadásul egyből a kedvencem lett. Jobban szeretem valahogy, ha Phil bácsi énekelget, mint veszett módjára visít. Különben sem megy már neki annyira a dolog, mint a Pantera időkben. A Sufferer's Year nyitó dob témájáról nekem, mindig a GNR You Could Be Mind-jának eleje jut eszembe. Nem tehetek róla, de marhára hasonlít szerintem, érdemes meghallgatni. A végére pedig maradt nekünk egy Bacchanalia című dal, ami az ismerősök nagy kedvence. Tökéletesen vezeti le az EP-t, és olyan hatást kelt benned, hogy újra megnyomod a play gombot.

Egyszerűen nem lehet megunni ezt az anyagot. A Killer Be Killed mellett nehéz lesz eldönteni év végén, hogy mi kerüljön majd első helyre. Az biztos, hogy ezekben a srácokban még mindig van kakaó, és ha minden igaz (Anselmo így ígérte) akkor még idén, bár szerintem inkább jövő tavasszal visszatérnek hozzánk. Addig pedig nincs mást hátra, mint hallgatni a dalokat, és várni a nagy napot!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr96142206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum