Némileg erőltetett tréfa, de Jeff Scott Soto útja éppúgy olasz földről, a Frontiers Rock Festivalról – hamarosan jön majd a harmadik nap krónikája is, benne az ő szólófellépésével!.. – vezetett Budapestre ez alkalommal, mint a miénk. Csak éppen ő néhány nappal később érkezett, apróbb bosszúságtól sem mentes utazás után (a Milánóban felejtett, de azóta szerencsésen megkerült táska történetét szépen végig lehetett követni az énekes saját Facebook oldalán). A Club 202-ben tartott turnéindító buli előtt ültünk le beszélgetni.
Milyen élmény volt számodra a Frontiers Rock Festival?
Jeff: Csodálatos! Egy jó lehetőség volt arra, hogy találkozhassak minden barátommal és pályatársammal, meg hogy ismét rajongó lehessek, hiszen mindannyiukért rajongtam, amikor felnövőben voltam. A közönség soraiból nézve a bulit én magam is zenerajongó vagyok, mint mindenki. Csak éppen más helyzetben vagyok, mint a legtöbben: a koncertek után bemehetek a színfalak mögé egy-két italra velük. Szóval hatalmas volt. A saját bandámmal persze jobban élveztem a játékot, mert a saját fellépéseimen minden szempontból kontrollálni tudom, mit és hogyan csinálunk. A társaimat viszont nem tartom ellenőrzés alatt: ők is adnak nekem energiát és én is adok nekik. A W.E.T. ezzel szemben még mindig új formáció, továbbra is hangolódunk egymásra és figyeljük, ki hogyan dolgozik a színpadon.
Negyedik alkalommal jársz nálunk. Kialakult-e idővel valamiféle kötődésed Magyarországhoz? Van-e kedvenc klubod vagy egyéb helyed?
Jeff: Az első alkalommal egy hajón játszottunk, az nagyon bejött. Tetszett a színpad, a dizájn, egyedülálló az egész. Főleg mivel onnan a gyönyörű városra is rá lehet látni! Lenyűgöző volt! Bárcsak három-négy napnál is több időt tudnék itt tölteni! Holnap pihenőnapunk lesz, úgyhogy mindenképp szét akarok majd nézni egy kicsit a városban. Általában úgy érkezünk meg egy helyre, hogy másnap reggel már megyünk is tovább, de holnap szabadnapunk lesz, úgyhogy végre beiktatunk egy városnézést. Csak magukat a klubokat ismerem, Budapestről nem sokat tudok. Várom is, hogy alaposabban megismerjem! A legutóbbi alkalommal egy jó nagy hodályban (Barba Negra – a szerk.) volt a buli. Ott is tetszett a színpad, meg a terem is, csak éppen nem jöttek elegen ahhoz, hogy megtöltsék. Jó lett volna, ha megtelik a placc, de hát hatalmas volt a hely. A mostani klub talán inkább való a közönségemnek.
A harminc éves jubileumi turnéd startol itt Budapesten és hadd gratuláljak a kerek évfordulóhoz. Hogyan lehetséges ekkora életművet egy este alatt összefoglalni? Gondolok itt egyebek mellett a Talisman számaira, amely zenekar nyilván csak egy a sok közül a pályád során, de mégis sokan fogadnánk szívesen több teljes nótát is...
Jeff: Hát, sajna nem te állítottad össze a dallistát... Azért nyomjuk a medley-t, mert túl sok Talisman dalt kellene eljátszanunk. Hatalmas a választék és nem zárhatom rövidre a dolgot egy szem I'll Be Waitinggel, Colour My XTC-vel vagy Mysterious-szal, mert rengetegen hiányolnák a többit. Ezért van az egyveleg. Némileg más a műsor a korábbihoz képest, de nem akarom lelőni a poénokat, mert a mai este után úgyis mindenki tudni fogja a programot. Viszont már vannak ötleteim arra, mit változtassunk rajta később. Egyelőre nem volt lehetőségünk annyit próbálni együtt, amennyit kellett volna, csak Milánóban gyakoroltunk egy napon át. Nem módosítottunk sokat tavalyhoz képest, csupán néhány nótát vettünk ki és helyettesítettünk be más dalokkal. Ugyanakkor azért is játszunk sok mindent tavalyról, mert új helyekre megyünk ezzel a turnéval. Úgy négy vagy öt olyan állomásunk lehet, ahová visszatérünk az elmúlt év után. A többi hely új, vagyis ott az emberek nem láthattak minket tavaly. Szóval ami az elmúlt évből lényeges számomra, az az idei bulikon is megmarad.
Az idei Sweden Rock, illetve az ottani exkluzív műsor után hogyan alakul majd a Talisman története?
Jeff: Ha végleg nem is zárul le, de jó másfél évig biztosan nem fog történni semmi, hiszen mindenki túlságosan elfoglalt. Ezt a bulit is négy évbe telt megtervezni és nehéz mindenkinek úgy alakítania az életét, hogy egy rendes turnét is összehozzunk esetleg. Nincs menedzsmentünk, nincsenek szervezőink, úgyhogy jobb híján megcsinálnánk mi magunk, csak hát képtelenség mindenkinek az elfoglaltságait ehhez igazítani. Nagyjából úgy áll a dolog, mint a Mr. Biggel: soha nem oszlottak fel és ha k is újból összeálltak, akkor remélhetőleg valamikor mi is összeállunk még.
A télen bizonyára ott leszel majd a Trans-Siberian Orchestra soros turnéján. Várható, hogy ott már a most készülő, a Romanov dinasztiáról szóló új anyagról is elhangzanak dalok?
Jeff: Ezt most még nem tudom. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy hírt adhassak a TSO dolgainak az alakulásáról. Azt megerősíthetem, amit te is tudsz, vagyis a Romanov albumon folyik a munka a stúdióban, szóval remélem, még idén elkészül az anyag. Ahogy a kiadó is reméli.
De te is dolgozol velük, igaz?
Jeff: Persze, hogyne.
Addig meg új anyagod is jön.
Jeff: Ez egy új zenekar lesz, Soto néven. Azért döntöttem így, mert a szólólemezeim eléggé egységesek a maguk AOR / dallamos rock / hard rock irányultságával, ez viszont sokkal súlyosabb. Nem akarom, hogy összemosódjon a szólópályámmal. Hasonló a helyzet az olyan bandákhoz, mint a Winger, a Dio vagy a Daughtry, ahol szintén vezetéknévből lett a csapat neve. Itt nyilván én vagyok az énekes, de rendes zenekarról van szó, amelynek a neve történetesen a vezetéknevemből lett. Nem szólóalbumról beszélünk tehát. Ha turnénk lesz, akkor nem fogok majd a szólólemezeimről játszani. Nincs értelme vegyíteni a kettőt.
Mi jut eszedbe először, ha a szakmában eltöltött eddigi harminc évedre gondolsz?
Jeff: Az, hogy kurvára megöregedtem! Ha-ha! Harminc éve csinálom már? Akkor most mennyi is vagyok? Harmincöt? Ha-ha! De nem tűnik annyinak. Először az jut eszembe, hogy nem tűnik ez annyira hosszú időnek. A húsz évvel ezelőtti dolgok is mintha csak öt éve történtek volna. És ahogy ma is csinálom, azt nem küzdelemnek nevezném, hanem inkább próbálok feljebb lépni. Mondjuk úgy, hogy vannak még lezáratlan ügyeim. Vagyis folytatni fogom, amíg csak el nem jutok egy bizonyos szintre, ahol már elmondhatom, hogy a pályám kiteljesedett. Akkor leszek boldog, ha majd arénákat töltök meg, na persze addig baromi kemény meló vár még rám. Rengetegen dobják be a törölközőt és adják fel azokat az álmaikat, hogy valaha elérik ezt. Én soha nem adtam fel és soha nem is fogom! Amíg lesz, aki eljön a koncertjeimre és amíg képes leszek járni és énekelni, folytatni fogom! Szép időket éltem meg a Journey-vel és játszottam nagy színpadokon a Talismannal meg Yngwie-vel is. Jó párszor volt részem benne, de azt akarom, hogy minden estém ilyen legyen.
Apropó: igaz, hogy jó eséllyel pályáztál a Gotthard énekesi posztjára, miután Steve Lee elhunyt?
Jeff: Beszélgettünk akkoriban a dolgok állásáról és pusztán azért nem szállhattam be hozzájuk, mert már elköteleztem magam valami más mellett. Ha nem vágok bele abba, akkor találkozhattam volna a srácokkal. Óriási lett volna összeülni, hogy kiderüljön, megvan-e az összhang köztünk.
Nic Maedert jó választásnak tartod?
Jeff: Én személy szerint nagyon bírom őt, az új számok különösen jól szólnak vele. A legutóbbi anyaguk is nagyszerű. Élőben még nem láttam őket, holott a turnémenedzserünk közös. Most épp egy rövid szünetet tartanak, ő meg állandóan meséli, hogy mi a helyzet velük, úgyhogy muszáj lesz végre elcsípnem őket. Szóval szerintem jól nyomja a gyerek. Nem Steve Lee, de hát Freddie Mercuryből is csak egy volt, mint ahogy Steve Lee-ből is. És Steve Perryből is csak egy van.
Ha már Freddie került szóba, szerinted van még értelme a Queennek folytatnia nélküle?
Jeff: Hogyne lenne! Ez az ő bandájuk, ők pedig zenészek, akik ebből élnek. Nincs olyan ok, amiért ne játszhatnák a saját zenéjüket. Erre tették fel az életüket, szóval minden joguk megvan ahhoz, hogy folytassák. Az énekessel persze nem mindenki lesz elégedett, de ez az ő választásuk. Leljék örömüket benne és játsszák a saját zenéjüket! Ha hozzám jönne holnap valaki azzal, hogy a Talisman volt a legnagyobb bandám és Marcel halálával többet nem játszhatom azokat a dalokat, azt mondanám neki: „Baszd meg! Addig játszom ezeket a dalokat, ameddig csak akarom! Az én dalaim!”
A szólóbandád tagsága állandó vagy azon is múlik, hogy éppen milyen irányban szeretnél elindulni?
Jeff: A srácok nagyszerűek! Mindent megadnak nekem ahhoz, hogy megvalósítsam az elképzeléseimet. Sőt, még annál is többet! Ilyen társakat igen nehéz ám találni. Előttük is kitűnő zenekarom volt, de túl sok részlet maradt ki az összképből. Túl sok láncszem hiányzott. Amikor összehoztam ezt az új csapatot, nyilván reménykedtem abban, hogy be fog válni és remekül is sült el a dolog.
A végtelenségig lehetne sorolni a nagyobbnál nagyobb neveket, akikkel együtt játszottál. Vannak olyan kedvenceid közöttük, akikből össze tudnál állítani magadnak egy álomzenekart?
Jeff: Korábban voltak, ma azonban már nehezen tudnám megválaszolni ezt a kérdést. Pontosan azért, mert annyi csodálatos emberrel játszottam, akikkel mindig is szerettem is volna. Ez volt az álmom. De végső soron akkor vagyok a legboldogabb, ha olyanokkal tudok együtt dolgozni, akik ugyanolyan motiváltak, mint én. És akiknek ugyanazok a zenei elképzelései. A bandámban ugyanis mindenkinek merőben más a zenei ízlése, együtt mégis sokkal többre megyünk, mintha megpróbálnánk bevonni valaki mást, akinek teljesen eltérőek az elgondolásai. Ezért számomra az az álomzenekar, amelyikben most vagyok.
Visszakanyarodva Olaszországhoz: jó a viszonyod a Frontiers kiadóval?
Jeff: Abszolút. Nem váltunk el rossz szájízzel egymástól, egyszerűen túl keménynek találták az új anyagot. Áldásukat adták rá, hogy másnál jelentessem meg, bár az előző hét vége után talán még meggondolják magukat, úgyhogy le fogunk ülni tárgyalni és meglátjuk, érdekli-e őket...
Az angliai Firefestet idén tartják utoljára. Mit gondolsz, lesz még folytatása a Frontiers-féle fesztiválnak?
Jeff: Lehet és szerintem jó esély van rá. Hatalmas sikere volt. Persze elsőre nagyot is kellett gurítaniuk. Rengeteg bandát hívtak és biztosan mélyen a zsebükbe nyúltak, hogy ilyen színvonalú fellépőgárdát hozzanak össze. Nem is tudom, sikerül-e majd újra megugraniuk ezt a szintet, de szerintem csak jót tesz nekik, ha folytatják, hiszen lemezcégként, kiadóként elég erősek már ahhoz, hogy koncertfronton is tevékenykedjenek.
http://jeffscottsoto.com
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
