Ha az emlékezetem nem csal az első Vader demóról talán még a Metallica Hungarica hasábjain olvastam a '80-as években, és őszintén bevallom akkor a zenekar és a "lengyel death metal" kitétel mosolyt csalt az arcomra. Pedig mennyire nem volt igazam! A Vader azóta a Behemoth és a Decapitated társaságában Lengyelország legismertebb metal zenekarává nőtte ki magát, és nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket.
A death metal nem a kedvenc műfajom, kevés olyan banda létezik akiknek szívesen megnézném a koncertjét vagy meghallgatom a lemezeit de pont a Behemoth és a Decapitated okozott igen kellemes meglepetést élőben a fesztiválokon és talán a Vader is szolgál meglepetéssel.
A Tibi Et Igni a tizenegyedik lemezük és én eddig egyetlen Vader albumot sem hallottam! Amennyire időm engedte rohamtempóban próbáltam orvosolni ezt a hiányosságot, hogy legyen némi fogalmam a munkásságukról. Nem mondanám, hogy új kedvenc zenekarommá léptek elő, de szerencsére ők is jóval azon a határon belül vannak, amit még élvezni tudok a death metalból. A gyorstalpaló Vader tanfolyam után az első benyomásom az, hogy ez egy gyors, dühös album, és ott folytatódik ahol a Welcome to the Morbid Reich befejezte: régi idők death metalja keverve bőséges thrash hatásokkal. Annak ellenére, hogy megújult a felállás (Nem számít, Wiwczarek a Vader szíve és lelke) tartják magukat a klasszikus Vader hanghoz.
A közel két perces hátborzongató intro majd szakít a Go To Hell a legjellemzőbb Vader dal az albumon. Gyors, megalkuvást nem ismerő, sallangmentes, ennek ellenére elég változatos. Majd a Deicide befolyásolta Where Angels Weep és a szintén intenzív Armada On Fire után az első komoly benyomást a Triumph of Death tette rám a fülbemászó riffekkel. Ennek eleme a thrash és a hagyományos metal, néhány, a legjobb szólók közül itt hangzik el az albumon. A zenekari háttértémák, masszív riffek, Slayer befolyásolt szólók és Paweł Jaroszewicz bombasztikus dobolása mellett több thrash elem köszön vissza a figyelemre méltó Hexenkessel-ben. A többi szám rendkívül jó közepes tempójú (Abandon All Hope, Worms of Eden),de természetesen az album továbbra is tartalmazza a blastbeat részeket és a hörgést. A The Eye Of The Abyss rövid de masszív hangzású már-már epikus, a Light Reaper pedig ötvözi a Slayer hangzású szólókat és a lassú részeket.
Tibi Et Igni inkább agresszív, bombasztikus tempójú és egyszerű riffeket tartalmazó, hatalmas intenzitású lemez, ugyanakkor érdekes és változatos, de a Vader akkor a legérdekesebb ha lassít egy kicsit. Mindvégig van egy határozott Slayer hangulat, mert a Slayer, mindig is (Wiwczarek által)a zenekar ihlető forrása volt. Két kedvencem a Triumph of Death a gitárszólók és a játékosság miatt emelkedik ki mint furcsaság ezen az albumon, valamint a melankolikus The End című felejthetetlen gyászének, mely egy nagyon is tradicionális heavy metallal zárja az albumot. Az egyetlen negatív dolog az albumon a hosszú bevezető, amely gyakorlatilag átugorhatatlan, bosszantó, hogy újra és újra meg kell hallgatni a bevezetést, teljesen felesleges.
A tíz új szerzemény jól megírt, a legmagasabb színvonalú és nincs köztük helykitöltőanyag, elég annyit mondani, hogy az én szemszögemből a Tibi Et Igni egy nagyon jó lemez. A meglepetés sikerült!
