Oké, hogy ebből élek, de akkor is a móka a lényeg - Interjú Rob Zombie-val

2014. június 18. - KoaX

03_50.jpg

Vannak azok az előadok, akikkel, ha interjút kell készíteni, akármennyire is van rutinod majd bekakilsz az izgalomtól. Aztán persze nem lesz semmi gond, minden megy általában simán. Rob Zombie is ebbe a kategóriába esik nálam. Kegyetlenül izgultam, hogy minden rendben menjen, igaz csak tíz perc állt a rendelkezésemre. Egyben biztos vagyok! A színpadon őrült rock sztárként viselkedő manus, egy eszméletlenül aranyos figura. Hála a szuper allergiának nem minden szót tudok értelmesen kinyögni kisfiús zavaromban, ellenben ekkor sem háborodik fel a csávó, hanem előkapja a szemüvegét, hogy leolvassa a puskámról a kérdést és ilyet szól: Semmi gond haver, nekem a szemem a rossz, nem tehetünk róla. Az élő halottunkról a hajtás után még többet is megtudhatok!

Ahogy néztem eléggé sok koncertetek van mostanában. Mennyire megerőltető egy ilyen turné?
Rob: Ez nem egy rossz dolog. Igazából eléggé könnyen bírom ezt a turnét most, sokat utazunk, de ez nem jelent problémát. Ez a melóm, ez az életem, egyszerűen nem probléma.

Most játszotok először Magyarországon. Izgulsz amikor olyan helyen játszol, ahol előtte még soha?
Rob: Igen, izgatott vagyok mindig, mikor olyan helyen játszunk, ahol előtte még soha. Tudod sokan azt se tudják, hogy honnan jöttél, nem tudnak rólad gyakorlatilag semmit. Ez izgalmas, és egyben rendkívül érdekes is.  

03_43.jpgVan valamilyen rituáléd koncert előtt?
Rob: Nem, nem igazán. Hehehee, csak simán várom a bulit.

Mivel szoktad tölteni az idődet a turnén, amikor éppen nincs semmi dolgod?
Rob: Ezen a turnén sajnos semmi szabadidőnk nincs. Állandóan utazunk, aztán felmegyünk a színpadra, követjük a programot, játszunk egy jót, de semmi extrára nincs időnk ezen kívül.

Mi alapján állítjátok össze az aktuális számlistát?
Rob: Próbálunk mindig egy kicsit változtatni, hogy ne legyünk unalmasak. Meg mellette magunkat is szórakoztatjuk. Tudod, nekünk ez tényleg még mindig szórakozás is. Oké, hogy ebből élek, de akkor is a móka a lényeg.

Te, hogy látod, mi a különbség az Európai és Amerikai koncertek között?
Rob: Úgy látom, de ez nem egy rossz különbség, hogy az Európai fesztiválok sokkal nagyobbak, sokkal több embert bírnak megmozgatni. Sokkal populárisabb, népszerűbb itt a rock- heavy metal műfaj, mint Amerikában, ez talán a legnagyobb különbség.

Beszélgessünk egy kicsit az új albumról. Honnan jött a címe?
Rob: Ez csak egy örült gondolat volt. De nem kell félni, csak úgy kipattant egy vasárnap a fejemből

03_52.jpgA borító ötlete honnan jött? Kicsit nekem olyan 70-es évekbeli hippi hangulata van.
Rob: Jól látod. Egyszerűen vonz ez a világ, bejönnek az ilyen képek, borítók. Frank Zappa borítóiért is megvoltam anno veszve, kegyetlen, hogy a csávó miket ki nem talált.

Nálatok, hogyan születik egy dal? Jammelésekből, vagy hogy?
Rob: Most úgy készültek, hogy John 5 és én leültünk aztán elkezdtünk dolgozni. Nem igazán vagyok az a jammelős fajta. Viszont eszméletlen gyorsan össze tudtuk így rakni az albumot.

Melyik dal a kedvenced az albumról?
Rob: Mindegyiket szeretem nagyon, de valamiért az albumról az utolsó dal közelebb áll egy kicsit a szívemhez. A Trade In Your Guns For Coffi egy rövidebb, de marhára ütős dal lett. Ja, ezt szeretem a legjobban játszani.

Ginger Fish mit tudott hozzá rakni az új dalokhoz? Miben más Ő, mint az elődje Joey?
Rob: Nos, Joey egy nagyon, de tényleg nagyon jó dobos. A gyors dalokat olyan energiával tudja nyomatni, hogy attól leszakad az ember feje, Ő sokkal inkább egy igazi heavy metal dobos. Ginger pedig sokkal inkább a groove-ok embere, sokkal inkább funky-san tud dobolni, amitől más lesz teljesen az album hangulata is.

A szövegeidben gyakran megjelennek a szörnyek, melyik a kedvenced?
Rob: Szeretem igazából az mindegyik, de a nagy kedvencem Frankenstein, és King Kong. Ohhh haver most látom mi van a kezeden! (Itt heves tetoválás mustra kezdődik, megvizsgáltuk egymás Fekete Lagúna szörnyes varrását, és nevetve konstatáltuk, hogy az is egy igazán remek film)

03_51.jpg
Tudom, hogy a régebbi bandákat részesíted főleg előnyben, de szoktál újabb zenékkel ismerkedni?
Rob: Van egy dél-afrikai banda a Die Antwoord, őket nagyon szeretem. Nagyszerű zenét tolnak.

Te, hogy látod, visszafog még jönni valaha a CD a divatba, mint most a bakelit?
Rob: Kizártnak tartom, az emberek szerintem azért szeretik jobban a bakelitet, mert az egy olyan spéci dolog. Tudod nagyobb és izgalmasabb. Én is gyűjtőm amúgy őket! Imádom a régi film zenéket, azokban van valami megfoghatatlan, valami különleges.

Melyik a kedvenc klasszikus horror filmed, és miért?
Rob: Az eredeti Frankenstein az nagy kedvenc.Ez már szerintem így is marad. Az igazi jó horror filmek tényleg a klasszikus régiek. Ha jól tudom Lugosi Béla is innen származik, a legnagyobb Dracula.

03_47.jpg
Mit gondolsz, Frankenstein szörnyének tényleg meg kellett halnia?
Rob: Figyelj, ha azt nézzük igazából ő sose hal meg, mert mindig újra lehet éleszteni ugyebár. De igazából imádom, mert neki tényleg van lelke.Húúú, elkezdtek a testvéremék játszani, jó durván szólnak, hehhee

Neked is elég sok tetoválásod van, melyik a kedvenced?
Rob: Igazából imádom mindegyiket, egyiket sem bántam meg soha.

Lehet tudni valamit az új filmedről?
Rob: A 31 október harmincegyedikén fog a mozikba kerülni, cseles nem? Hehehe, Igazából sokat nem szeretnék még róla elmondani, de akinek bejöttek az eddigi filmjeim az most sem fog csalódni!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr546315122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum