Ami nekünk a második nap a VOLT-on, az Sopronban már a negyedik és 80 kilométerre a fesztiváltól nem úgy nézett, ki a látogatásból bármi is lesz szombaton, mert mocskos idő és eső kezdte elvenni az ember kedvét a bulizástól. Bár a soproni web kamerák azt ígérték, hogy nem lesz rossz idő, de azért kissé mégis félve indultam meg, így épp sikerült odaesni a dánok jelenleg legígéretesebb exportcikke, a Volbeat koncertjére. (fotók: Magasi Dávid, Kisalföld)
Már blogunk hasábjain is írtunk arról, hogy a Novarock-on mekkora partit rittyentettek és több helyen olvastam már, hogy milyen műsorra képesek, de erről magam is szerettem volna megbizonyosodni. A tökéletes fesztiválzenekar a Volbeat. Ennyi. Folyamatosan lebegett bennem, hogy egy rockkoncerten vagyok, esetleg egy családi napon, egy majálison. Néha Elvis Presley és Johnny Cash betétekkel lazáztak, máskor pedig eszeveszett tempóban tekerték a nótákat. A banda egy jól összeszedett szettel érkezett, persze az új lemezről is voltak szépen dalok (Pearl Hart, Lola Montez, Dead But Rising), de a régiek is jól pörögtek. Őszintén én az legutóbbi lemeznél álltam be a Volbeat őrületbe, az ment egy darabig kocsiban, de amit koncerten tudnak ezek a srácok, az elképesztő. Amellett, hogy nagyon élnek a színpadon és látszólag végig hülyéskedik az egész show-t, pontosan és jól szól együtt az egész. Persze a buli motorja a Michael Poulsen, de a basszer srác is folyamatosan tüzelte a publikumot. Ők pedig természetesen vevők voltak erre. A fülledt nyári meleg délután ellenére nagyon sokat voltak kíváncsiak a dánokra, és nagy bulihangulat alakult ki. Annak ellenére, hogy sok olyan bulizót láttam, aki kisgyermekkel érkezett (nyakban és zajvédő fülessel ördögvillázva – helyesek voltak), mintha gyereknapra jöttek volna, a hallgatóság összetételét sokkal hitelesebbnek éreztem, mint egy nappal ezelőtt a Tankcsapda koncertjén (a szappanbuborékok miatt még mindig rémálmaim vannak...)
A Hurts előtt nagy lehetőség nem volt hosszabbításra, de azért hosszasan osztogatták a relikviákat a zenészek. Pengetők, dobverők és –bőrök, csuklószorítók stb. stb, fél berendezést elosztogatták.
Kellemes szájízzel baktattam át az Akváriumhoz, ahol az idén tíz éves Road kezdte rendes évi VOLT-os buliját. A tavalyi lemezről indították a kört a Fojts meg a sötétben című dallal, erre mondják, hogy az alaphangot meg is adták. A tömeg összetömörödött elől, hogy jó helyen legyen a közös dalolászáshoz és persze az őrült pogóhoz. Mindig kettős érzésem van a Roaddal kapcsolatban. Fülhallgatóról egyszerűen nem akar működni az élmény, viszont koncerten beszarás, hogy milyen jók! A kezdés után persze jöttek a régi kedvencek, jó buli lett a vége. Végre itt éreztem magam először igazán rockernek a fesztivál alatt – nem fintorogtam semmire, egyszerűen annyi történt, hogy a kisebb színpadhoz azok jöttek, akik tudták, hogy mi fog történni. Ezért hatalmas piros pont megint a Road-nak.
Egy zenekar maradt ki a szombati napból, amit nagyon bánok, de a Subscribe éjféli kezdése nem volt elfogadható számomra, így öregesen elindultam hazafelé. Pedig az idei lemezük miatt nagyon kíváncsi voltam a bandára, de majd legközelebb.
Összefoglalásként mit is lehetne írni az idei VOLT-ról? Mellettük szól az az elképesztő rutin, amivel dolgoznak, amitől az ember nem foglalkozik egy percig sem olyan hülyeségekkel, hogy van/nincs olcsó/drága kaja vagy pia, hogy milyen körülményes bejutni, vagy a parkolás kérdése. Ezek olyan természetességgel működtek, hogy egyetlen dolga volt az egyszeri fesztiválozónak: megtalálni a színpadon a kedvencét és rohadt jól éreznie magát. Hogy egy kicsit populárisabb lett a fesztivál és a rétegzenékre inkább fogékony rockernek kissé keresgélnie kellett a tuti bulikat? Ezt nem lehet felróni a szervezőknek. A világ változik, átalakul, a VOLT is. A trú rockerek meg találnak maguknak elegendő számú igazi rocker fesztet szerte az országban (FEZEN, RockPart...). Külön köszönet a VOLT szervezőinek, hogy idén első alkalommal tudósíthattunk erről a fesztiválról.
