„Nem akarunk mást, mint a Death élményét megadni a rajongóknak” – Death To All interjú

2014. július 14. - magnetic star

20.jpg

Azon ritka alkalmak egyike az alább olvasható beszélgetés, amikor az egyik interjúalany a zenekar menedzsere. Eric Greif azonban az egészen korai időkben is közeli barátja volt Chuck Schuldinernek, majd a Death ügyeit is intézte, így a lehető legpontosabban és leghitelesebben tud nyilatkozni a Death To Allról, bármely aspektusból. Vele együtt a Testament soraiba nemrég visszatért Steve DiGiorgio bőgős is megszólalt, hogy a DTA történetének összefoglalása mellett felelevenítse a Death-hez és Chuckhoz fűződő régi emlékeket is.

Először is hogyan fogalmaznátok meg a Death To All lényegét? Amolyan hivatalos Death tribute zenekarról beszélünk?
Eric: Hivatalos megközelítésből ez egy megemlékezés Chuck zenéje előtt. Méghozzá a lehető legautentikusabb módon, olyanok közreműködésével, akik dolgoztak együtt Chuckkal élete során. Így adjuk meg a Death rajongóknak a jelenleg egyedüli lehetőséget, hogy átélhessék a zenét. Szóval a volt tagok álltak itt össze, én pedig az egykori menedzser vagyok és igyekszünk nagyszerű bulikat játszani, hogy különösen a fiatal rajongóknak nyújtsunk  élményt a Death muzsikájával, na persze Chuck nélkül ez nem ugyanaz.
Steve: Az ötlet nem tőlünk zenészektől származott. Valaki látni szerette volna, mi történik, ha olyan arcok állnak össze, akik részei voltak Chuck életének és zenéjének. Tettünk ezzel egy próbát, a rajongóknak pedig bejött, úgyhogy folytattuk. Nincs semmiféle elvárás arra vonatkozóan, meddig menjen tovább a dolog. Az emberek hallani akarják és jönnek az ajánlatok is, szóval továbbra is játszani fogunk. De nincs szó semmi többről, mint egy vagy másfél órányi nosztalgiáról. Mindenki azért jön, hogy lássa a régi arcokat, amint a régi nótákat nyomják és hogy utána boldogan menjen haza. Ez minden: csapunk egy szórakoztató estét a múltbeli dolgokkal.
Eric: Az ötlet eredetileg azoktól a srácoktól származott, akik a Sick Drummer Magazine nevű online extrém dobos-magazint szerkesztik. Ők annak idején dolgoztak együtt Gene Hoglannel és Sean Reinerttel. Ők vetették fel, hogy mi lenne, ha összehoznának néhány Death zenészt, majd Seanon és Gene-en keresztül felvették a kapcsolatot velem, hogy kérjem a család hivatalos álláspontját és támogatását. Én azt válaszoltam nekik, hogy az ötlet nagyszerű és tovább dolgoztunk rajta. A két sráccal azonban nem vált be az együttműködés, úgyhogy az elmúlt évben magam vettem kézbe az ügyeket és toboroztam össze a zenészeket. Ahogy Steve mondta, addig fogjuk csinálni, amíg az emberek hallani akarják.

19.jpgA Death To All aktivitása nyilván az állandó zenekaraitok (Cynic, Testament) elfoglaltságának függvénye lesz mindig is.
Steve: Így van, mindannyian egyensúlyozunk. Most, turné közben is azon vagyunk, hogy  koordináljuk a rövidebb és hosszabb távú terveinket. Próbáljuk megfelelően időzíteni a dolgokat, hogy mindenki tudjon foglalkozni az anyabandájával is.

A teljes Death diszkográfia is újra kiadásra kerül időközben?
Eric: Igen. Az egész világra érvényes szerződésünk van a Relapse Recordsszal valamennyi album újbóli kiadására egyet kivéve, mégpedig a Symbolicot, amelynek jogai a Roadrunnernél maradnak. A Scream Bloody Gore újrakiadása van még hátra, később a bakeliteken fogunk dolgozni, majd jön egy díszdoboz. Utána meglátjuk.

Max Phepls gitáros-énekes az egyetlen olyan tagja a formációnak, aki soha nem volt tagja a Deathnek. Mennyire fogadja el őt a közönség?
Eric: Eleinte még kissé fura volt a szitu egy éve, hiszen roppant fontos szerep hárul rá, de szerintem most már mindenki elfogadja, hogy nem próbál Chuck lenni. Ő egyszerűen Max Phelps. Úgy néz ki, ahogy és úgy játszik, ahogy. Az egyetlen dolog, amivel azt próbáltam elérni, hogy kicsit jobban idézze Chuckot az volt, hogy egy B.C. Rich Stealthet adtam a kezébe. Ettől eltekintve a modora, a játéka és az énekstílusa mind a sajátja, én pedig elégedett vagyok vele. Szerintem mindenki elfogadta őt. Még Chuck családja is megdöbbent, amikor először látta Philadelphiában az elmúlt évben. Lenyűgözte őket, szerintük csodálatosan teljesített.

Akkor azt lehet mondani, hogy magának a zenekarnak is jó a fogadtatása?
Eric: Igen, én még nem is találkoztam rossz véleménnyel. Az elvárás mindössze annyi, hogy a Death egykori tagjai Death dalokat játsszanak és ezzel megörvendeztessék az embereket. Én ezért csinálom az egészet. Csodálatos az a túláradó szeretet, amellyel az emberek Chuck zenéjét és szövegeit fogadják – magát a lehetőséget, hogy mindezt élőben láthatják és hallhatják. Mivel pedig Chuck 2001 óta már nincs közöttünk, más módon nem is nyílna alkalmuk rá. Ez örömmel tölti el őket, én pedig boldog vagyok emiatt.

Általánosságban mi a véleményetek a tribute zenekarokról, legyen szó már nem létező és adott esetben többé nem is újjáéleszthető vagy még ma is aktív csapatok előtti tisztelgésről?
Steve: Chuck halála óta úgy veszem észre, hogy az underground és extrém metal bandák közül a legtöbb tribute zenekara a Deathnek van. Ami bennünket kiemel ezek közül, az maga a tény, hogy részesei voltunk azoknak az időknek, amikor a Death aktív zenekar volt. A promoterek pedig a világ minden tájáról hívnak bennünket, vagyis az emberek hisznek abban, amit nyújtani tudunk nekik. Talán nálatok is van Death tribute banda, viszont mi Chuck társai voltunk annak idején és ma is azt csináljuk, amit akkoriban csináltunk, méghozzá a tőlünk telhető legjobban.
Eric: Számomra hiteles, amit csinálunk, hiszen utaztam együtt a Death-tel a turnékon ugyanezekkel a zenészekkel. Nyilvánvalóan Chuck az egyetlen, aki hiányzik. Kereshetem mindenütt a buszon, de sehol sincs. Viszont nem is próbálunk Death lenni. Chuck halálával a Death is megszűnt létzeni 2001-ben. Kész, vége, ennyi volt. Ez itt a DTA, egy utazó road show, amely igyekszik annyira hitelesen játszani ezeket a dalokat, amennyire csak lehetséges 2014-ben. Nézd meg a Slayert. Ők elvesztették azt a tagjukat, akit én a legfontosabbnak tartok. Mégis a folytatás mellett döntöttek. Az ő választásuk volt. Ha továbbra is ragaszkodnak a Slayer névhez és ha az új taggal is akarnak lemezeket készíteni, az az ő dolguk. Más csapatok, ahonnan alaptagok távoztak, úgy döntöttek, hogy tribute banda lesznek és nem a tényleges zenekarként folytatják. Ez meg az ő dolguk. Mi nem akarunk mást, mint a Death élményét megadni a rajongóknak. Még azt is hittük, hogy ez az egész csak egy turnéra szól majd, de aztán hirtelen újabb ajánlatok jöttek, mert mások más helyeken is hallani akarták ezt. Igent mondtunk rá, megcsináltuk és azt hittük, hogy ezzel lesz vége. Erre két év elteltével továbbra is nyomjuk és még mindig kapunk ajánlatokat, még mindig tart az érdeklődés...
Steve: Nehéz erről általánosságban beszélni a saját szempontunkból, mert nem vagyunk a többi banda helyében. A Queen is Queenként próbálja folytatni. Nem mintha mi az ő szintjükön lennénk, ők ugrottak be először összehasonlítási alapként. Még egyszer a lényeg a mi szempontunkból: valaki más hozakodott elő azzal az ötlettel, hogy összetrombitálja a régi tagokat és azóta is ebből építkezünk. Ennyi. Egyikünk sem úgy állt hozzá, hogy muszáj ilyen tribute dolgot összehoznunk. Ha a rajongók hallani akarják, akkor örömmel teszünk eleget a kérésünknek. Amit csinálunk, az beleillik a „tribute zenekar” kategóriába, ugyanakkor annál többről, valami valósághűbbről van szó. Persze nagyon vékony az a vonal, amely elválaszt attól, hogy imposztorok próbáljunk lenni, hiszen Chuck már nincs köztünk. Viszont tudjuk ezt és nem is kell, hogy bárki emlékeztessen erre. Úgyhogy azt igyekszünk sugallni a közönségnek, hogy csak egy töredékét hozzuk vissza a dolognak, nem pedig az egészét.

10.jpg
A „death metal” stílusmeghatározás Chuck agyából pattant ki vagy már korábban, a Death-től függetlenül is létezett?
Steve: Mindenkinek megvan a saját véleménye arról, hogy honnan ered. Én akkor ismertem meg Chuckot, amikor a Mutilation demón dolgozott és már használta ezt a kifejezést, tehát ő is hallhatta valahol. Talán a Possessed-féle Death Metal nótából vette, amely tankokról, háborúról, meg ilyesmiről szól. Vagyis akkoriban már használatos volt.
Eric: Chuck soha nem tulajdonította magának a death metal létrejöttét. Sőt, az évek múlásával meg is csömörlött attól, hogy az emberek death metalként emlegették a Death-et, amely szerinte egyszerűen csak metal banda volt. Még ha történetesen extrém is.
Steve: Aztán magából a Death névből is elege lett és a legutolsó albumon már a Control Denied-ot használta helyette. Mindig egy lépéssel mások előtt járt.

Hogyan alakul a még ki nem adott Control Denied dalok sorsa?
Eric: Egy teljes albumra való van belőlük. Chuck röviddel a halála előtt készült el a saját részével. A dobos Richarddal (Christy) dolgozta ki az anyagot. Shannon (Hamm) azonban lassan halad a gitártémáival, amelyeken Jim Morris producerrel munkálkodik. Ha olyan szerencsénk lesz, hogy egyszer majd a végére érnek, akkor talán Steve is feljátssza a részeit és Tim (Aymar) is ráénekel... Nem ígérek semmit. Nagyszerű volna, de nagyon nehéz ügy. Shannonon iszonyatos nyomás van.

A tagság nyilván a Human albumhoz kötődik leginkább, hiszen azt lemezt készítettétek el együtt. Mely más Death anyagok a kedvenceitek?
Steve: Minden albumról vannak kedvenc pillanataim. Igyekszünk elég változatosan összeállítani a műsort ahhoz, hogy a teljes életművet átfogjuk. Ez a mi közös döntésünk és közös nevezőre kell jutnunk. Azt játsszuk a bulikon, amit mindenki jóváhagy. A lemezek közül nem feltétlenül azokat favorizálom, amelyeken játszottam. Vannak más emlékeim is azokból az időkből, de rajongója voltam Chucknak – amellett, hogy a barátja is. A legnagyobb kedvencem talán a Spiritual Healing album. Számomra az jelenti a jellegzetes Death megszólalást. Chuck sosem ragadt le egy adott hangzás mellett, de akkoriban minden részlet a helyén volt. Abban az időben csak balekit és kazetta formátum létezett, a bakelit pedig hangszórószaggatóan szólt.
Eric: Az én kedvenc albumom egyértelműen a Spiritual Healing, mivel az egy átmeneti időszak volt Chuck életében. Mind személyes síkon, mind pedig zenészként, szerzőként. Nagyon boldog vagyok, hogy magam is átélhettem mindezt. Az első két album brutalitása és a Human között ez volt a fejlődés útjának a közepe. Tavaly a Humant állítottuk a program középpontjába, értelemszerűen a felállás miatt. Viszont az én elképzelésem az, hogy a DTA egyfajta best of műsort játsszon inkább. Ezzel együtt jövőre megpróbálunk jobban fókuszálni a Symbolic anyagára, mivel akkor lesz húsz éves az album. Lehet, hogy a tagság is változni fog, hiszen a DTA alapötlete is az volt, hogy ne változatlan felállásban játsszon a csapat. Ha jövőre visszajövünk Európába, az az elképzelésem, hogy Gene Hoglan fog dobolni. De ennek semmiféle konkrét oka nincs, csupán annyi a cél, hogy a rajongók megbecsüljék a DTA-t.
Steve: Kiadványunk úgyse lesz, szóval így vagy úgy fel kell frissülnünk.

18.jpg
A Death felállása állandóan változott. Mennyire múlott Chuckon, hogy a Human korabeli tagság sem maradt együtt sokáig?
Steve: Rengetegen kérdezték már tőlem, milyen volt Chuckkal dolgozni. Minden tag esetében más és más a helyzet. Volt, hogy Chuck rágott be az illetőre valami miatt annyira, hogy kitette a szűrét. Volt, hogy valaki már nem tudott tovább maradni a zenekarban. Volt, hogy a lehető legjobb viszonyban váltak meg egymástól. Szóval minden eset egyedi, nem egyféleképpen történtek a dolgok. Maga Chuck nagyon is tisztában volt a tagcserékkel és azt kezdte érezni, hogy nehéz embernek tartják. Én viszont majdnem minden lemezen dolgoztam vele. Néha kisebb, máskor teljes mértékben. Így aztán ezer különböző olyan szituációt éltem át, amely tagcseréhez vezetett. A lényeg, hogy a Death az ő bandája volt, az ő elképzeléseit tükrözte és volt, hogy egyesek valamivel többet akartak. Neki azonban rajta kellett maradnia az úton, amelyet vizionált. Ma, tizenöt év elteltével mindannyian úgy látjuk, hogy neki volt igaza.

Tekintve azt a hosszú időt, amelyet vele töltöttetek, van-e különösen kedves emléketek Chuckról?
Eric: Chuckot emberként ismertük, nem pedig olyan messianisztikus alakként, amilyennek ma állítják be egyesek. Nem a metal megváltója volt, nem angyalszárnyakon szállt le a földre. Ezeket a dolgokat viccesnek tartom. A Facebook oldalamon Michelangelo egyik festményének van egy kifigurázott változata, amelyen Chuck Schuldiner alászáll az égből és megérinti Mózest... Számomra mindez röhejes, mert én láttam őt büdös zokniban mászkálni vagy csirkeszárnyakat enni. A privát emlékeimben az maradt meg, ahogy együtt ökörködünk. Imádtunk a tükör előtt állni, a hajunkat babrálni és samponokról, meg a legmenőbb cuccokról beszélgetni, mint a csajok... Nekem, mint ember hiányzik. A családjával sok időt töltök és a nővére tök olyan, mint ő, csak kirúzsozva, úgyhogy állandóan ő jut eszembe. És az irodám is tele van bekeretezett Chuck fotókkal, lemezborítókkal, újság-címlapokkal, meg ilyesmivel. Azt kívánom, bárcsak több jutott volna neki harmincnégy évnél!
Steve: Összetett személyiség volt, hiszen a nyilvánosság felé pozitív képet kellett mutatnia magáról. A magánéletben viszont ugyanolyan idétlen ökör tudott lenni, mint mi, többiek. Sokat lógtunk együtt. Eljárogattam hozzá, kenuztunk a parkban a folyón és minden nap csaptunk barbecue partit. Imádta az állatokat, imádta a kis unokaöccsét....
Eric: ...és imádott főzni. Vagy legalábbis próbálkozni vele.
Steve: Egyfelől teljesen normális, hétköznapi arc volt. Másfelől a végtelenségig összetett személyiség. Sőt, néha egyenesen őrült, hiszen benne is megvolt a művészemberekre jellemző excentrikusság. Lehetetlen volna egy konkrét emléket kiemelni, vele mindig szétröhögtük az agyunkat.
Eric: Azt hiszem, az a legkülönlegesebb a DTA-ban, hogy annyira kötődünk Chuckhoz mint emberhez. Nem akarunk gagyizni, a lehető legközelebb akarjuk hozni a produkciót a Death-hez. A Death logót is ezért használjuk, nem pedig azért, mert jogom van használni, ugyanis én és Chuck családja rendelkezünk felette. Azt akarjuk, hogy a srácok teljességgel megérezzék a zene erejét és hogy teljes értékű élményben legyen részük. És mivel ismerjük Chuckot, szerintem ő is rábólintana erre. Tetszene neki. Szerettük Chuckot, mint embert, ezért a lehető legjobbat akarjuk nyújtani.

FOTÓK: MÁTÉ ÉVI
https://www.facebook.com/DeathDTATours

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr26503569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum