Kevés zenekarnak van olyan csavaros története, mint a Corrosion Of Conformitynek. Harminckét éve alakultak a mai felállással (meg akkor még plusz egy énekessel), és kezdetben thrash/punk/crossover vonalról indultak, a kilencvenes évektől Pepper Keenan is beszállt, 94-ben pedig kiadták a doom/stoner szcéna egyik legkultikusabb albumát, a Deliverence-t, utána metálosabbra vették az irányt, végül 2006-ra kifulladni látszottak. Pepper Keenan a Downra koncentrált akkoriban, a COC meg feloszlott, hogy aztán négy év múlva újra összeálljon az eredeti trió, hogy onnan folytassa, ahol kezdte.
A két évvel ezelőtti, visszatérő lemezük bejött, de korántsem lett egy olyan karakteres lemez, mint amit a doom érájukban hallhattunk. De ezzel könnyen ki lehetett békülni, gyakorlatilag ők is igyekeztek leszögezni, hogy ez most egy új Corrosion Of Conformity, és ha nem arra készülünk, hogy most a Deliverence part 2-t hallgatjuk, még pozitív csalódás is érhetett minket.
Egyébként akárcsak a 2012-es selftitle albumon, itt is több helyről építkezik a trió. Tizenegy számból áll a IX, de nehezen tudtam beazonosítani, hogy mi lenne a főirányvonal. Talán az az ízes iszapos doom, ami felidézi a Pepper Keenennel megerősített COC-t. Legalább is néhány szám erre enged asszociálni. Bulvár hír: a Down gitáros egyébként egy nem túl régi interjúban beszélt arról, hogy ínyére lenne újra a Corrosion Of Conformity-vel dalokat írni.
A IX után ez valamennyire érthető is, mert a nyitó páros Brand New Sleep, Elphyn majdhogynem 94-be reptet vissza. Súlyos, csimbókos, lomha riffek, fejrázásra ítélt ütemek. A nem túlzottan kidolgozott, elemi erejű, primkó stoner rock kedvelőinek ínyenc falat. Ebben a vonalban lehet talán a legtöbb kapaszkodót találni a IX hallgatása közben. A The Nectar is idekapcsolható, kiegészítve azzal, hogy Reed Mullen dobos itt-ott beleszalad a tika-tika erdőbe, de még időben kifullad, hogy velőtrázó, szellősebb doom ütemet pakoljon a magabiztosan megdörrenő riffekre. A Who You Need To Blame szintén az rnr stoner mezsgyén leledzik.
Viszont! Mégsem mondanám, hogy ezek lennének kiemelve a lemezről, de a többi dal kicsit nehezebben értelmezhető. A Denmark Vesey egy kétperces autentikus punk dal, és még abból sem épp a legkiemelkedőbb. Az On Your Way 70-ben, vagy 90-ben is íródhatott volna. Black Stone Cherry vagy Rainbow dal is lehetne, ha nem lenne benne néhány tökéletesen öncélú dallam beletuszkolva. A kicsit fals gitárral kezdő Trucker egy metálosabb megközelítésű dal, ha metál alatt a 70-es évek heavy vonalára gondolunk. A Tarquinius Superbus meg szintén valahogy kifolyik a kezeik közül. De szinte minden dalban van legalább egy, nagyon állatul elkapott rész. De majdnem ilyen biztos, hogy lesz benne egy önkényes elrugaszkodás is, ahol a kitekert riffek, és ütemek valahogy nem működnek.
Fura lemez lett a IX, előzőleg azt hittem, hogy az előző Corrosion Of Conformity album irányába mozdulnak megint; ez részben be is jött, de a stoner rock/doom vonal markánsabb lett, mint ahogy a kicsit szokatlanabb megoldások is. Ebből meg az sült ki, hogy van egy lemez, amiről jó esetben lesz 3-4 szám, amit néha napján talán meghallgatnék, de legalább ugyanennyi olyan dal van, amit gondolkodás nélkül kitörölnék az album mappájából. És ha ez most, mondjuk, egy nyolc számos lemez lenne, a kicsit tölteléknek tetsző tételek nélkül, ez egy baszott jó megjelenés lenne, vagy legalább is elég jó, de így van egy kis rossz szájízem, hiába került közelebb a Deliverence-hez a IX, mint az elődje.
