A marylandi Misery Index idén az ötödik albumát szállította le a The Killing Gods képében. A banda kitart a death / grind műfaj mellett, amelyet továbbra is egyedi módon, hardcore hatásokkal színesítve művel. A budapesti koncertig sem kell már sokat várni, addig pedig jöjjön a Mark Kloeppel gitárossal folytatott eszmecserénk...

Új albumotok, a The Killing Gods agresszívebb és sötétebb lett, mint elődje, a Heirs To Thievery. Valóban ez volt a szándékotok?
Mark: Abszolút. A Heirsre és a korábbi anyagainkra elsődlegesen jellemző zenei aspektusok és eszközök a The Killing Godson is felfedezhetők. A különbség a Killing Gods esetében a sötétebb és természetesebb kisugárzás. Ez inkább fakad a mi közös, mélyen föld alatti pozíciónkból, mint rajtunk kívül álló egyéni problémákból. Szóval igen, ez egy szándékolt lépés volt.

Ezzel összefüggésben azonban mintha visszaszorultak volna a hardcore stílusjegyek, holott a death metal és a grindcore mellett a HC is lényeges alkotóeleme a zenéteknek.
Mark: Ellent kell mondanom, hiszen a The Weakener alapvetően hardcore nóta. Aztán ott van a Heretics és a Colony Collapse is, ahol szintén erősek a hardcore vonások. Konkrétan a marylandi hardcore-ról (Next Step Up, Stout, stb.) van szó.

A The Killing Gods a legelső stúdióalbumotok, amelyen Darin Morris gitározik. Mennyiben volt más vele stúdiózni, mint elődjével, John Voylesszal? A dalírásból is kivette a részét Darin?
Mark: Darin már jó ideje háttéremberként volt jelen a színtéren. Stúdiózenész és nekünk is segített a Traitors munkálataiban. A dolog odáig fajult, hogy megcsináltunk a Criminal Element nevű mellékprojektet vele és Vince Matthews-zal (ex-Dying Fetus). Amikor Sparky (John Volyes) kiszállt, teljesen magától értetődő volt, hogy Darin száll be, hiszen akkor már jammeltünk együtt. Darin aktívabb a stúdióban. Ő maga is hangmérnök, így jobban meg tudja valósítani azt, amit a stúdiós környezetből ki akar hozni. Ebből a szempontból nagyobb hasznunkra van a stúdióban, mint Sparky volt. A Cross to Bear, a Heretics és a Sentinels Darin dalai és mind nagyszerű nóta. A Cross to Bearnek csodás a hangulata, a Sentinels közelebb áll az Overthrow-hoz, mintha bármelyikünk írta volna, a Hereticsben pedig hatalmas groove-ok és szólók vannak. A hangszerelést viszont nagyjából fele részt Adam végezte ezekben a dalokban. Darin elsősorban az elő-és utómunkálatokban jeleskedett. Ilyen szempontból ő a banda legértékesebb tagja. Nélküle ez az egész nem valósulhatott volna meg. Van egy fasza berendezése a demózáshoz, és igazán tudja, hogyan kerüljünk közelebb a kívánt hangzáshoz az utómunkálatok során. Emellett pedig gyilkos gitáros. A szólók közel 70%-át én írtam, de azért nem vagyok annyira penge játékos, mint Darin. Mindent vele közösen dolgoztunk ki. Azt akartuk, hogy minden szóló, legyen bármilyen rövid, egy-egy emlékezetes dal legyen a dalokon belül.

A lemez első öt dala a Faust című kompozíció egy-egy tétele. A Goethe-féle Faust volt a fő ihletadó? A The Callingban német nyelvű szövegrészek is vannak.
Mark: A nyitó Faust öt részre oszlik, ezzel a lemez első tizenöt és fél percét tölti ki, szövegileg pedig Marshall Bermannek az „All That Is Solid Melts into Air” című könyvében kifejtett Faust-értelmezésen alapul. Jason, a bőgősünk jött az ötlettel, én meg kidolgoztam. Berman irodalmi szempontból állítja szembe a modernitás következményeit és a tizenkilencedik századi, a Felvilágosodásból eredő haladó törekvéseivel és a kapitalizmus térnyerésével. A Goethe-féle Fauston keresztül szemlélteti ezeket a problémákat, na meg azt is, hogy Faustot a haladó törekvései egyfajta tragikus figurává teszik, hiszen ezzel egyidejűleg mindent lerombol. Ily módon két irodalmi munkából is merítettünk ihletet, mivel az egyik a másikat használta fel a világban zajló változások elemzéséhez. Voltaképp minden dalszövegünk ilyen, legfeljebb kisebb mértékben és direktebben. Ezúttal viszont irodalmi szintre próbáljuk emelni a művészetünket.

A többi dal szövegében a politikát és a szervezett vallásokat bíráljátok.
Mark: Így van. Ezek egyértelműen a tömegek manipulációjának ősrégi mechanizmusai.

El tudod képzelni, hogy valamikor a jövőben egy teljes koncept albumotok készül majd?
Mark: Lehetséges. Még arra is gondoltunk, hogy ez a lemezünk lesz az. De nem voltunk teljesen biztosak abban, milyen mélységig akarjuk beleásni magunkat a témába, ezért épül fel úgy a lemez, mint a Rush-féle 2112. Azért döntöttünk emellett, mert vannak, akik nem kedvelik az epikus dolgokat. Ők még mindig megtalálhatják a számításukat az album második felében. Ami viszont a későbbi teljes koncept albumot illeti, nem is tudom. Jól kidolgozható témát kellene találnunk hozzá.

Ez már a harmadik albumotok, amely Steve Wrighttal készült. Hogyan osztottátok meg a munkát? Ő volt a hangmérnök, ti meg a producerek?
Mark: A Traitorst ő keverte és maszterizálta, amikor Kurt Ballout másfelé szólította a kötelesség. A Heirs To Thievery-n mindent ő csinált, a The Killing Godson pedig egyedül a dobok felvételét és a maszterizálást nem. Utóbbi Tony Eichlerhez fűződik, aki csodálatos munkát végzett és legközelebb is vele dolgozunk majd. Steve már 2008 óta működik együtt velünk, úgyhogy a banda részévé vált. Ezért elég nehéz meghatározni vagy felidézni, ki végezte a produkció oroszlánrészét. Kivette a részét a melóból, de nem azokból a dolgokból, amelyekre az ember alapesetben a „producer” szó hallatán gondolna.

Ezúttal nem működtek közre sem vendégénekesek, sem más zenészek, kivéve John Gallaghert (Dying Fetus), aki a Colony Collapse-ban szólózik. Nem is terveztétek, hogy meghívtok másokat?
Mark: De igen. Én Pat O'Brient (Cannibal Corpse) hívtam meg, hogy a The Callinghoz nyomjon egy szólót. Pat viszont éppen az új Cannibal stúdiófelvételeire készült. Rengeteg dalt írt az új anyagra és kissé be volt havazva. Nem maradt ideje arra, hogy annyi energiát fordítson rá, amennyit szeretett volna. Talán legközelebb megtisztel majd bennünket. Ez most kicsit elkeserítette. A The Calling szólórésze jó rockos és Darin hatalmasat gitározik ott. Szerintem amúgy Pat sem játszott volna gyökeresen mást. Szeretünk a barátainkkal összedolgozni.

Jason könyvet írt a death metal történetéről Extremity Retained: Notes from the Death Metal Underground címmel. A könyv még áprilisban jelent meg. Milyen a visszhangja?
Mark: A könyv kedvező visszhangra talált mind akadémiai körökben, mind a metal közösségen belül. Úgy veszem észre, egyre gyakoribb, hogy más zenekarok könyvet adnak ki a lemezük megjelenésével egy időben. Legalábbis azok a bandák, amelyeknek van mondanivalójuk. Jason könyve nagyszerű munka. Azt hiszem, a maga nemében ez az első etnográfiai jellegű összeállítás. Aki nem tudná, ez amolyan sztori-gyűjtemény azoknak az életéből, akik elindították és életben is tartják a death metalt.

Szerinted hol van a Misery Index helye a death metal történetében?
Mark: Nos, a történelem pusztán időrendiség. Ezért úgy vélem, ott van a helyünk, ahol vagyunk. Nagy hatású együttes vagyunk, különösen a death metal és a grind színtéren. Mondjuk úgy, hogy a Misery Index kezdetben a következő lépés volt a Terrorizer és a Napalm Death után, de ahogy fejlődött, annál sokkal több lett belőle. Nem vagyunk szokványos banda, mivel egyszerre illünk az új és a régi iskola csapatai közé. Talán azért van ez, mert kidomborítjuk az old school hatásainkat, de modern zenei környezetben és természetes módon, mármint abban az értelemben, hogy nem szánunk meghatározó szerepet a számítógépeknek a lemezeink megírásában és elkészítésében.

Augusztus 15-én visszatértek Budapestre. Mire számíthatunk tőletek az idei bulin az új dalokon, na meg és a Misery Index koncertek intenzitásán és brutalitásán kívül?
Mark: Az új lemezről eljátsszuk a Faust legjavát, ami mér önmagában sem kis falat. Azonkívül felvételt is készítünk majd egy kliphez és talán egy élő DVD-hez / „a kulisszák mögött” jellegű videóhoz. Úgyhogy figyeljétek a kamerákat odafent és zúzzunk egy nagyot!

http://themiseryindex.tumblr.com/
https://www.facebook.com/MiseryIndex