20 érdekes tény a Black Sabbathról

2014. augusztus 02. - sebiszabi

Black-Sabbath2_1.jpg

Közel öt évtizedes karrier, világszerte 70 millió eladott lemez, időtlen klasszikus dalok egész sora - A Heavy Metal Keresztapjai. Ezt köszönhetjük a Black Sabbath-nak. Ebből a hosszú történetből szemezgetett ki a Loudwire 20 olyan apró érdekességet, melyről talán nem mindenki tudott, nem mindenki számára ismertek. Ezt a listát találjátok a hajtás után. Időgép ON.

1. A zenekar ez első dal felvételei előtt majdnem feloszlott, mert Tony Iommi 1969-ben elhagyta a zenekart a Jethro Tull kedvéért. Később szerencsére meggondolta magát.

2. A Black Sabbath nevet egy régi horror film plakátjáról kölcsönözték. Érdekes, hogy pár hónappal az első lemezük megjelenése előtt egy amerikai psych rock banda, a Coven bemutatkozó albumán szerepelt egy Black Sabbath című dal. A Coven basszerét úgy hívták, hogy Oz Osbourne...

3. A Black Sabbath első lemezének borítóján szereplő hölgy kilétéről senki nem tud semmit. Annyira nem, hogy azóta gyakorlatilag önkéntes száműzetésre vonult a képet készítő fotós is.

4. A Paranoid album borítóját megint nem értették a rajongók. A magyarázat az, hogy az elmosódott harcos alakja az album eredeti címére utalt, ami a War Pigs lett volna, de az utolsó pillanatban ezt megváltoztatták.

5. A Paranoid lemezen található Fairies Wear Boots című dalt egy harci bakancsot viselő skinhead figura ihlette, aki a banda korai koncertjein rendre megzavarta.

0b10.jpg

6. Bill Ward dobos hírnevét azzal alapozta meg, hogy vadul és nagy erővel dobol. Ez a hatás a korábbi nagyzenekari jazz dobosoktól származik, mint Gene Krupa és Buddy Rich. A stílus leginkább a legelső lemezen érthető tetten.

7. Az 1973-ban megjelent Sabbath Bloody Sabbath című lemez, tükrözve a hetvenes évek progresszív irányzatait, kissé másféle hangzással jelentkezett. Megjelentek például billentyűs és fúvós hangszerek a zenében. A zongora futamokat a Yes együttes billentyűse Rick Wakeman játszott fel szívességből, akinek állítólag zenei tehetségével csak alkoholfogyasztási szokásai vetekedhettek.

8. Az 1976-os Technical Ecstasy című lemez borítójának tervezéséhez a nagy hírű Hipgnosis művészeti csoportot kérték fel, akik többek között a Pink Floyd lemezek borítóit tervezték. Ozzy később az elkészült műről ennyit mondott: "Olyan, mintha két robot kefélne egy mozgólépcsőn.."

9. Hivatalosan a Black Sabbath és Ozzy Osbourne útjai '79-ben váltak el, de igazából már '77 végétől nem volt benne a bandában. Pótlására (míg Ronnie James Dio-t meg nem találták) beugrott Dave Walker, a Savoy Brown nevű együttes korábbi énekese. Még egy felvétel is van a youtube-on egy vele felvett dallal.

10. Hogy ki ajánlotta Ronnie James Dio-t a banda énekesi posztjára 1979-ben? A zenekar menedzserének, Don Arden-nek lánya, Sharon Arden. Akit később úgy ismerünk, hogy Sharon Osbourne...

0b03.jpg

11. Geoff Nicholls, aki 1979 óta szállítja a zenekar számára a billentyűs futamokat és segíti Ozzy-t a koncerteken, és ő jegyzi a Heaven and Hell jellegzetes basszustémáját is. Ez a téma egészen kísértetiesen hasonlít Nicholls korábbi bandájának, a Quartz egyik dalában, Mainline Riders-ben hallgató témára.

12. Amikor a korábbi Deep Purple énekes Ian Gillian csatlakozott a bandához 1983-ban, akkor az volt a terv, hogy egy vadiúj bandát hoznak létre, sőt 1986-os Seventh Star már Iommi szóló albumaként jelent volna meg. De kiadói nyomásra mindkét lemez Black Sabbath címke alatt jelent meg.

13. A Seventh Star megjelenésekor a zenekar aktuális felállása tükrözte a banda körül akkor uralkodó állapotokat. Glenn Hughes énekelt, aki korábban a Deep Purple basszera volt, Eric Singer, a későbbi Kiss és Badlands dobos ütötte a bőröket, a négyhúrost pedig Dave "The Beast" Spitz kezelte, aki az Anthrax-es, Dan Spitz tesója.

14. Az 1987-ben megjelent The Eternal Idol album éneksávjait eredetileg Ray Gillen énekes énekelte fel, de miután kilépett a bandából, az énekrészeket lecserélték az új énekes, Tony Martin által előadottakra.

15. Tony Iommi eljegyezte Lita Ford-ot, a 80-as évek metal istennőjét. Még egy lemezt is összehozott neki, ám a hölgy ez után lelépett és felbontotta az eljegyzést is. Majd ezek után elénekelte a híres duettjét, a Close My Eyes Forever-t Ozzy-val.

0b12.jpg

16. A Headless Cross albumon található When Death Calls dalban található tekerős gitárszólót Brian May, a Queen gitárosa játszotta fel.

17. A 1992-es Dehumanizer albumon újra együtt dolgozott Iommi és Ronnie James Dio - de nem sokáig. Ugyanis ugyanebben az évben Ozzy szervezett egy (állítólagos) búcsúbulit Costa Mesa címmel, amin Dio nem volt hajlandó fellépni - ezért Iommi újra kirúgta a bandából. Ezért a buliban Rob Halford-ot, a Judas Priest frontemberét kérték fel, hogy segítse ki a bandát a koncerten.

18. Geezer Butler egyik legjobb cimborája, akivel együtt támogatják az Aston Villa focicsapatát, az Oscar-díjas színész, Tom Hanks, akivel gyakran együtt nézik a meccset a pálya széléről.

19. A banda 2001-ben már majdnem rögzített egy visszatérő albumot az eredeti felállásban (Iommi, Ozzy, Butler, Ward) Rick Rubin vezetésével, de ez akkor a meghiúsult Ozzy épp akkor futó MTV-s sorozata a The Osbournes miatt.

20. A 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon szereplő örmény Dorian rockegyüttesnek a dalát Tony Iommi írta.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr216567201

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ateista, teista pszichés betegség 2014.08.03. 10:50:00

Az a szóhasználat, hogy Isten, önmagában pszichés zavarok látens diagnózisa és hordozója. Hiszen Istenek vannak, amelyek mindegyikét emberek teremtették. - Iván Gábor IGe

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JimGilmoure 2014.08.03. 10:02:21

Zsír. Bosszuvágy 4 letölt. :)

Aktív Gitár · http://aktivgitar.hu/ 2014.08.03. 21:39:17

Érdekes cikk, a Sabbath meghatározó zenei élményem gyerekkorom óta.

Ha valakit érdekel Tony Iommi részletesebben, itt írtam elég részletesen arról, mi is történt a kezével, illetve sok szakmai részletet a gitárjairól.

aktivgitar.hu/gitar_barkacsolas/a-metal-atyja-es-gitarjai/
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum