Az A38 hajót és picike, de metálilag annál vérszomjasabb-szőrösebb hazai közönségét másodszorra látogatta meg a Grammy-díjas, északi black'n'roll úthenger, a Kvelertak. Élőben nagyobb pusztítást végeztek a hallójáratainkban, mint Vörös Erik legénykorában, de úgy találtuk, ideje belekérdeznünk a mitológiájukba is - erre mit ad a norv ég? Erlend és Vidar (a fosztogatók közül az üvöltős meg az egyik pengetős) olyan csávók, akikkel bármikor elmennék baglyot sütni valami fjord tövében. InterJúeszkdforit.

(Roll down for the English Version, dears!)

RS: Uraim, hála illet titeket, amiért nyilatkoztok nekünk, ilyen tökig napban és kánikulában is.

Erlend: Tök szívesen, csak a család ne lássa!

Vidar: Rád bízzuk, hogy ne!

RS: Kezdetnek is: mit ígértek a mai tivornyátokra itt az A38-on?

Erlend: Bő 4 éve nem jártunk már itt, de jó visszatérni, pláne a hajóra. Ez egy fasza helyszín, na.

Vidar: Mindig élmény itt és nektek tolni, most is fasza lesz, a helyszín remek! Alig várjuk, hogy újra a Hajón játsszunk.

RS: Honnan hallottatok először az A38-ról?

Vidar: Nekem fogalmam se volt róla, hova mettől meddig merre, amíg a busz ki nem rakott! (röhög) Őszintébben szólva, mi nem, de a booking ügynökeink hallottak róla. Jókat.

RS: Szerény tudomásunk szerint pedig már 2x választották meg Európa legjobb Kis Zenei Klubjának, és újra és újra betölti a hozzá fűzött reményeket...

Erlend: Helyes! Minél kisebb a hely, annál frissítőbb benne rockolni.

RS: És mennyire tűritek a magyar klímát? Úgy értem, basszus, északiak vagytok. Valódi tortúra lehet most itt lenni nektek.

Vidar: Ugyan, okés. Norvégiában is tud perzselni a nyár...

Erlend: A klubokat meg úgyis feltüzeljük... Inkább olvadok el a színpadon. Ott sokkal kevésbé gáz mindent összeizzadni!

RS: Amióta csak hallgatlak, illetve nézlek titeket, azóta kínoz a kérdés: mi ez a megszállottságotok a baglyokkal? Valami bizarr fétis? Hogy találtatok egymásra ti és a totemállatotok?

Erlend: Mostanra már kb. fétisünkké is lett! Talán 2007 körül kezdődött, mikor kellett valamilyen - bármilyen - borító az első EP-kollekciónkra. A basszerünk kitalálta, hogy legyen ez, a gitárosunk firkált egyet, aztán ránk ragadt. Aztán jött Baizley, tudjátok, többek közt a Baronessből, és olyan baglyokat rajzolt nekünk, hogy azoknak egyszerűen nem lehetett ellenállni. Azóta már elengedhetetlen Kvelertak-kellékké vált a paráztatós baglyozás, sőt, bagolyfejet is növesztettem!

RS: Pont ide akartunk kilyukadni! Mi adta a Bagolyfej ötletét, és hogy működik egész pontosan? Mármint, irtó menőn néz ki, de nem vehető rá akárki, hogy egy éji madár seggébe dugja a fejét, még ha világít is a fenti vége. Szóval mégis... miért? Hogyan?

Erlend: Hogyan? Van egy hüvelyknyi kis lyuk az alsó tollak közt, úgy, azon át látok ki, aztán cső. 

Vidar: Már mióta lessük a napot a fiúkkal, hogy lerepüljön az a kurva madár! (röhögés)

Erlend: Ami lehet, közel van már... Szóval. Van nekünk egy képzőművész barátunk, úgy hívják, Erik Tidemann, és összefarigcsál mindenféle... dolgokat. Háromfejű farkasokat, heavy metal vaddisznókat, eszelős elborult festményeket... Lenyűgözött rendesen minket is. Egy nap pedig gondoltuk, rákérdezünk, van-e valamije a számunkra, erre kiderült, hogy már régóta rajongónk, és secperc alatt összedobta a Bagolyfőt. Ami lényegében egy csúcsos sisak... egy világító bagoly... seggében.

RS: Ami beteg egy szar, de épp ilyen fenségesen mutat. Mondhatjuk, hogy igazán hozzáad ahhoz a... pogány vonzerőhöz, amiről ismeretesek vagytok. Egy olyan korban, ahol a férfiideál madárcsontú, szőrtelen és rinyál, és a bíbör-klónok viszik a koncertjányokat, hat-e ez a bestialitás a gruppikra?

Vidar: Ááh, nekünk már semmi se marad! (röhög)

(szó mi szó, mi viszont katarzisban voltunk - a cikk írója is a képen, az A38-as buli csúcsán)

RS: Még a szakállra, mellszőrre, északi vérre se gerjednek? Pláne mostanában? Minden kemény csajnak ez az új szexepilje...

Vidar: Nem, még ezekre se jönnek. Bezzeg a faszik. Öreg mukik még öregebb szakállakkal...

Erlend: Szinte kizárólag férfi gruppijaink vannak. De ez tök okés, mert...

Vidar+Erlend: VISSZÜK, AKIT KAPUNK! (konszolidáltan kacsintgatós-röhögős intermezzo)

Vidar: Nő, hapi, transzi... Nekünk nyolc. Oly elfogadóak vagyunk!

RS: Jó hallani ilyen liberális gondolatokat tőletek... A metalzene nemzetközi terepén, de pláne itt Magyarországon, a közönség klasszikus, természetes férfiakat akar látni, sok szőrrel, ijesztő pofákkal, durva hangzással, és szerintem ez is a sármotokhoz ad.

Erlend: Ha te mondod, elhisszük! (röhög)

RS: Végezvén a seggnyaldosással, térjünk át a Meirre. Megtaláltam a lemezeteket az interneten: teljes egészében online, ingyen streamelhető, hallgatható, míg mindmáig megannyi banda tekinti ezt a lépést pénzügyi érmetszésnek, mondván "miért akarnánk ennyire olcsók lenni?" Titeket mi vitt mégis erre?

Erlend: Nem keresünk érdemi összeget lemezeladásokból, szóval... Fontosabb, hogy az emberek elérjék és valóban meghallgassák az albumunkat, attól aztán már egyből jönnek a showra! (Vagy nem.) Igazából ugyanis a turnézás segít csak abban, hogy bandaként életben tudjunk maradni.

Vidar: Annyi a visszamaradott fej a rockzenében, miközben nyakig ér a technológia! Mindenemet Spotifyról hallgatom!

Erlend: Egy zenekarnak ott kell jelen lennie, ahol a rajongói vannak. Az emberek megfeledkeznek utánad nézni, ha első nekifutásra nem vagy elérhető.

RS: Ezzel szemben nincs egy éve sem, hogy Thom Yorke, felindulva azon, hogy a Spotify "micsoda piócák, pénznyelők és zenészeket kirabló szarháziak gyülekezete", levette az összes Radiohead és Atoms For Peace anyagot az oldalról.

Vidar: Azt én is úgy gondolom, hogy marha sok a fejlesztenivaló rajta, tekintve, hogy a többi zenész srácok csupán (m)ennyit keresnek [Spotifyon és hasonló oldalakon], de én inkább ásnám magam bele egy ilyen biznisz működésébe és tennék a változtatásáért, mintse hogy jól "kekeckedjek a Nagy Gonosz Zeneiparral". Ez nem csak nekünk, de a rajongóinknak sem segítene.

Erlend: Vagy nézd meg a Metallicát, és lásd, hogy ez is működőképes tud lenni. Erről van szó.

RS: Maradjunk még egy picit a Meirnél! Amíg hallgattam, rájöttem, hogy mégiscsak másféle fattyú ez, mint a debüt lemez... Tisztább, hosszabb dalok, több a melodikus-klasszikusan heavy riffezgetés, és alig progos menetek, szellősebb számstruktúrák, több bontogatás kapnak rajta helyet... S bár konyhai norvégtudásomat online fordítóprogikkal kellett aládúcolnom, az is világossá vált, hogy hagyjátok fokozatosan hátrafelé a mitikus/vérengzős-belezős-horror tematikát is. A korábbi sötétség itt is jelen van, de egy hard rockhoz közelebb hangzás felé vezet az út a Meiren. Mi hozta ezeket a változásokat? Mik voltak főbb inspirációitok, hogy a vikingesből a motoros felé mozduljatok el?

Erlend: Az első albumhoz képest, ami rogyásig volt mondákkal és népmesékkel, itt tudatosan távol akartam maradni már mindezektől... A fő inspirációk itt leginkább azok voltak, amit megéltünk: szüntelen turnézás, szüntelen leégettség, pénzhiány, és tudod, mindezek egyenesen vezetnek a... kocsmásabb dalszövegekhez. Különösen, mikor heti többször másnaposan nézel dokumentumfilmeket a komákkal az űrről, és a világod nem tudod. Egyszerűen elég részegnek kell lenni csak ahhoz, hogy minden csillagmozgás értelmet nyerjen.

RS: Akkor mondhatjuk, hogy Carl Sagan az anonim-alkesz terapeutátok?

Vidar: (röhögve) Ja, ja, őt csípjük!

RS: Elég bizarr azért ezeket egy többszörös Spelleman-, sőt, Grammy-díjas előadótól hallani, akikről aztán ezek után tényleg azt hinné az ember, hogy nem szorulnak rá állandó zsé-tologatásra. Ennyire elengedhetetlen a turnézás, pláne szinte megszakítás nélkül?

Vidar: Meglehetősen! Az időnk legjavát a Föld körüli keringéssel töltjük. Ugye, ha Norvégiához ragaszkodnánk, igen jól eldőzsölnénk, viszont ha utazol, az húzós - különösen a hangcuccaid utaztatása és a repülés! De perpill igen szépen tejel az út, és rohamtempóban veretjük a koncerteket, hogy a hideg beköszöntével már más dolgunk se legyen, csak pihengetni otthon, és írni egy újabb csokor atom számot. 

RS: Tehát fél év turné és fél év pihi váltják egymást?

Vidar: Idén először próbálkozunk ezzel, igen, de ahogy mondtam, a turnézáshoz állandó, stabil pénzbeöntés kell. Egyszerűen nem engedheted meg magadnak, hogy sokáig távol maradj.

Erlend: És idővel a legjobb ajánlatok is turnén találnak be - mondjuk a turné a Mastodonnal, pláne most a Metallicával, és azért ilyenre, NEKIK csak nem mondasz nemet! Egyszerűen nem TEHETED! Nyúlik a turné, mert időről időre valami király dologba ütközünk az úton.

RS: Na szegénykéim, majd ha ráérek, sajnállak titeket ennyi melóval! Tényleg, ennyi eredmény, ilyen komoly lemezek letétele után, nem éreztetek otthon valamiféle nyomást, hogy a norvég zene, a norvég metál globális nagykövetei(vé) legyetek? Úgy értem, nem célozgattak, puhatolóztak afelé a hazaiak, hogy rántsatok magatokkal más norvég bandákat, bármerre jártok, hogy ez legyen az ő ugródeszkájuk? Egyáltalán érdekel titeket bármi ilyesmi, vagy csak a magatok dolgát teszitek?

Erlend: Nem éreztem ilyen nyomást rajtunk, de attól még teszünk a legjobbjaik szerint... Amikor csak turnézunk, egy raklap norvég bandát hozunk magunkkal, és minden interjúban megemlegetjük őket. Szóval, szerintem tesszük az elvárhatót.

Vidar: Mikor csinálsz egy sikeres bandát, a kíváncsi emberek úgyis utánanéznek más, hasonló formáknak, így nem hiszem, hogy tolni kéne nemzetileg a bandákra a feszkót, az elvárást, hogy csinálják, csinálják, csinálják még, nagyobban, másokkal... Hadseregnyi zenekart imádunk, és terjesztjük, promótáljuk őket, ahol csak futja az erőnkből meg időnkből. (kacsint egy nagyot, hogy most juszt se nem így lesz)

RS: Az északi és balti államokban közmondásosan magas szintű, könnyen hozzáférhető és nagyon fiatal kortól elérhető minőségi zeneoktatás. Ti is így látjátok? Ti hogyan csaptatok először a húrok közé?

Vidar: Persze, akadnak zeneiskoláink, de az nagyon specializált már fiatal kortól, az általános oktatásban pedig tényleg csak alapvető szintű. Én pl. 8 éves koromban kezdtem el konkrétan zenélni tanulni a suliban - de ez nem olyan kirívó odahaza, gondolom, világszerte másutt is van erre lehetőség, nem?

Erlend: Mondjuk engem nem tüzelt az iskolai zenélés, de hamarosan megszerettem énekelni, így, bár nem szerettem a klasszikus leckéket, mégis órákat kezdtem venni... Aztán hamarosan egy bandára váltottam, olyan 11 lehettem, és billentyűs voltam: egy rakat vén rockerrel játszottunk mindenfélét a Metallicától a Dire Straitsen át Jerry Lee Lewisig. Jó keverék volt, el tudtam veszíteni magam benne, és megtanultam az alapokat.

RS: Hogyan vigyázol a hangszálaidra, szinte napi üvöltözés, károgás mellett? Van valami spéci technikád: gyógynövények, teák, homeopátiás szerek, bogyók, gyakorlatok, amivel formában tartod őket?

Erlend: Őszintén szólva, szerintem egyre többet ártok a saját hangomnak, bár a fájdalmat már nem is érzékelem... Tudod, a turnézás, már megint, amiatt engedtem el magam. Nem melegítek be, vagy lazítok, semmi ilyesmi, csak felmászok a deszkákra, és recseg is a torkom, ahogy kell!

RS: Tudod, különös ezt hallani... Interjúvoltam már olyan híres üvöltő vokalistákat, mint Jeremy Bolm a Touché Amoréból, vagy Derek Archambault a Defeaterből, akikről tudom, hogy gyakorolnak, nyújtanak, elővigyázatosak, és mégis, már sérült a beszédhangjuk.

Erlend: Biza, én is sokat szívtam ezzel, mikor először mentünk turnézni... Nem volt tapasztalatom abban, hogyan használjam erre a hangomat hosszú távon, és jól el is hagytam mindig a koncert végére, de egy jó ideje ilyesmi már elő se fordul. Mittomén, még az is lehet, ösztönösen megcsináltam a magam technikáját, puszta gyakorlással. Megnéztem a Zen of Screaminget is, de nem segített előre jutni!

RS: No, akkor vegyük csak elő az élő showitokat! Mert ÉLNEK. Legjobb példája az alattatok eluralkodó atmoszférának a Kvelertak! klipje. Rendre búsan unatkozok végig 3-4 perceket, ha mást se látok egy klipben, mint egy csomó mukit ugrálni és kocsikázni a színpadok között, de a klipetekben annyi szenvedély, annyi energia és kedves, testvéries humor volt, hogy ezek után van pofám valami tényleg feledhetetlent várni tőletek! De mi a legbetegebb, ami valaha megesett veletek egy koncerten? Tömegverekedés, nudimaraton, állatáldozás?

Vidar: (röhög) Páran nekikezdtek reszelni! Nem, tényleg, élesben keféltek az első sorban, még otthon, Norvégiában. Valahol északon tuti akad egy Kvelertak-bébi...

Erlend: Sőt, az emberek dicsekednek az olyanokkal, mint "Néddmá', széttörtem a lábam Kvelertakon, aztakurva, de király!"

Vidar: Sok a kár, még mi is romboljuk magunkat, mondjuk egy fasza koncertzárásnál, mikor dugig a színpad a fanokkal és mi is rohangászunk, mint az őrültek. Egyszer Szingapúrban egy, az utolsó centiig tömött kis klubban rokkoltunk, fojtogató volt és baromi túlzsúfolt, szóval inkább kivonultunk az utcára és befejeztük a klub előtt a bulit. A közönség meg hozott-vitt minket, jött velünk. Na AZ atomkirály volt.

Erlend: Még a forgalmat is megállítottuk.

RS: Amit most pörgettek, az globális turné, vagy a következőt szánjátok annak?

Erlend: A cél most az USA és Európa bejárása volt, azt' lám, mégis becsúszott Japán és Szingapúr...

Vidar: De még Ausztráliába is tettünk kitérőt!

Erlend: Bizony. És csúcs lenne, ha többet látnánk egyszer végre Ázsiából és Dél-Amerikából is.

RS: Eljön az a nap, én mondom. Vehetitek próféciának!

Erlend: Yeah! Meg se álljunk odáig!

RS: És mi volt a legszarabb show, amiben valaha részeltettetek?

Erlend: Hát, fel tudnék sorolni párat, de igazán pusztulatos csak akkor volt, mikor annyira seggrészeg voltam, hogy állni se tudtam a színpadon, és hidd el, az nem is mókás, pláne utána... Szóval igyekszem kerülni a túlfogyasztást. Bármiből. Ettől eltekintve, ha a show szar, annak szinte mindig a technika az oka. Borzasztó szopás, mikor megveted a lábad odafönn, belevágnál, és percről percre elkezd széthullani a hangzás, a színpad, a produkció... és te állsz a közepén, és semmit sem tehetsz [mert valaki más nem tette a dolgát].

RS: A szex és a drogok csak a rock'n'roll után jönnek, mi?

Erlend: Pontosan! És így is kéne lennie mindenhol.

RS: Túl a szar ÉS mesés showkon, van egy friss, nagy dobásotok is: épp frissiben tértetek meg a Sonisphere-ről, ugye? A fotók, a postok alapján ezt akár úgy is értelmezhetnénk, hogy megtettétek az eddigi legnagyobb lépést az aréna-bandává válásotok felé. Milyen észbontó volt egy stadionnyi embernek játszani?

Bjarte: Annyira más az ilyen óriás tereken muzsikálni. Szerintem még sok munka fér ránk e téren, például a színpadképünk, a mozgásaink sem elegek, nem megfelelőek igazi aréna-méretű ramazurihoz. Nagyon más ez, mint a klubbulizás, tudod? Itt vezetni kell a tömeget, irányítani a figyelmüket... De mondanom sem kell, mekkora élmény ezeket a giga-bulikat nyomni együtt a Metallicával, hogy aztán mintegy pihenőként kiruccanjunk ide is, játszani nektek. Mindkét fajtát szeretem, amíg elég rajongó akar az arcomba mászni közben!

RS: Melyik a kedvesebb nektek: a nagy arénák, vagy a pici klubbulik?

Erlend: Azt kell mondjam, a kis helyek légköre bensőségesebb, nekem sokat jelent a testi közelség is a fanokkal.

Bjarte: Mégis, amikor elmész aztán egy fesztiválra, megint rajongó lehetsz! Az ilyen showk előtt végre kicsit elnézhetsz olyan zenekarok műsorára is, amikre mindaddig sosem találtál elég időt vagy kedvet, hogy beléjük mélyedj. De hát, ja, nekem is a nagyobb klubbos bulik a kedvenceim, mert közvetlenül beleszólhatsz minden részletbe: a fényektől a színpadképen át a közönség-oszlatásig minden rólad szól. És ez fasza.

RS: Tudjátok, vicces így beszélgetni veletek, fiúk... Játsszátok ezt a brütális, belezős-vonulós sötét zenét - Erlend pláne, főleg a Djevelben - aztán közben tök laza, békés fazonok vagytok. Hogyan engeditek szabadjára hát azt a belső agressziót, sötétséget, amiből ez a zene él? Mikor színpadra léptek, mintha csak lenyomnátok egy kapcsolót?

Vidar: Áh, tuti nem ilyen egyszerű, én állandóan ilyen lazán fasza tag vagyok! (röhög)

RS: Akkor a műsorotok inkább terápiás jellegű?

Vidar: Igen, szerintem nyugodtan mondhatom, hogy kiborítjuk a saját szarunkat a színpadra. Amikor végeztünk, lebattyogok hátul, leteszem magam, és csak nézek ki a fejemből, kész vagyok. Kvelertákolni ritka fárasztó! Eltelik egy óra, megszárítkozok, szép lassan megint fel tudok kapni egy piát és szociális életet élni, aztán nekiállni elölről...

Erlend: Ma hajnal 3-ra ezekkel meg kell lenned, szóval ne ereszd el nagyon magad, ember! (röhög)

RS: Gondolom azért, hogy visszafolyjatok a Metallicával közös turnétokba - akkor pár szót már róluk is! Tudjuk, hogy az elmúlt évtizedben megvoltak a maguk hullámvölgyei, no meg hogy nem rég Glastonburryben is kiosztották őket...

Erlend: Ja, ilyesmit hallottam. A Mogwai beszólt, ugye?

RS: Lényegében erről van szó, csakhogy a maci ezegyszer visszalőtt... (mire kifejtem nekik, mivel válaszolt a Metallica az őket ért támadásokra, fetrengenek a röhögéstől). Hetfieldék társasága emellett arról is híres, hogy személyesen keresik meg azokat a csapatokat, akik zenéje bejön nekik. Nálatok ez hogy történt? Fogta magát Lars, és mint a nagykönyvben, becaplatott egy szerződéssel?

Erlend: James Hetfield először élőben San Fransiscoban látott minket. Olyan jól álcázta magát, hogy azt se tudtuk, eljött, amíg a főnök oda nem súgta, hogy rajta van a vendéglistán! Röviddel erre ott csápolta végig a koncertet az első sorban! Ritka megható volt...

Vidar: Buli után természetesen ejtőztünk egyet közösen, és váratlan benyögte, hogy kéne nekik 2 banda, akik végigkísérik őket Európában - és legyünk MI az egyik! Ráadásul nagyon-nagyon jófejek élőben. Kirk Hammet az első közös nap jött lepacsizni velünk, viccelődtünk, meg minden. Lars meg minden egyes nap bejön hozzánk, körbekérdez, mindenki mindennel elégedett-e, nem szenvedünk-e hiányt semmiben, még mindig imádjuk-e a turnét... Kimondhatjuk, hogy ízig-vérig rajongók. Nem is tudom, mit várna az ember, hogy ekkora rocksztárok hogy viselkedjenek, aztán... hús és vér zenész mindegyik. Nagyon emberiek, két lábbal a földön. Minden egyes nap a turnén órákon át tartják ezeket a meet'n'greet rajongói találkozókat, és ez is csak azt mutatja, mennyire jól menedzselik az idejüket a fanok kiszolgálása és a KŐ KEMÉNYSÉGŰ ROCKOLÁS között.

RS: Egymás közt is ilyen felhőtlen a hangulat? Csak mert, tudjátok, évek óta keringenek a hírek, hogy alig bírták egymást elviselni, totál összeomlott a banda kommunikációja, még pszichiáter is kellett a közös megbeszélésekhez a 2000's évek dereka óta...

Erlend: Nézd, ha így volt is, én már nyomát se láttam ilyesminek.Tippem nincs, hogyan intézik a belső ügyeiket, de szerintem ugyanaz lehet(ett) velük is, mint bármi más bandával, ami évek óta turnézik: csak szükségük volt visszanyerniük a magánszférájukat.

Vidar: Hé, az én benyomásom meg épp az volt, hogy NAGYON IS lelkesnek és boldognak néznek ki mostanság!

RS: És Erl, mi újság a te másik, legkevésbé lelkes-boldog bandáddal, a setét Djevellel?

Erlend: Ohó, a Djevel! Azon biz' [mi tagok] mindnyájan dolgozunk, bár most muszájból külön-külön szálon. Ciekals, a gitárosunk, és Per, a dobfelelős gőzerővel rakják össze az új dalokat, és én is sorban rögzítem és küldöm a demóterveimet meg vokálokat, a pillanatban, hogy hazaértem, és talán, de csak talán, jövő év elejére már kint is lesz egy albumunk! Amikor összerántottuk a dolgainkat, akkor nagyon be tudunk ám indulni: az előző lemezhez 2 nap kellett csak a stúdióban, és BAMM! kész! Mondjuk szerintem már tele lehet a tökük velem rendesen, mert már showkat kéne lekötniük a távollétemben, de még tippem nincs, meddig húzzuk pontosan ezt a menetet a Kvelertakkal. Ez úgy néz ki, hogy addig lesz kb. 1 vagy 2 apró, titkos kis Djevel-szeánsz még idén. Csak csendesen, csak zárt rétegnek, de hé, ez az underground fekete varázsa. Nagy, tömött, dübörgő showkat nyomni a Djevellel sose volt prioritás.

RS: Más Kvelertak-tagok is építgetnek otthon zenei mellékvágányokat?

Vidar: Ja, Marvin a basszerosunk és én is hamarost stúdióba vonulunk, van egy friss csapatunk, a nevünk Beach Heads... Nagyon primkó, garázspunk témákat nyomunk, és a hideg beköszöntéig kussban is leszünk, de Karácsonyra szeretnénk már elkészíteni a debütöt! A logónk is épp most érkezett meg.

RS: Nagyszerű, viking urak, nagyszerű... Már csak 1 lényegi kérdés: hogy töltitek az időt otthon, egymás közt és a családdal? Békésen üldögélve az asztal körül, kisállatokat áldozva fel, gyerekeket vacsorázva, tudjátok, csak ami elvárható a videóklipek után?

Erlend: Az igazat megvallva egy lusta tosz vagyok manapság. Vetem a seggem a barátokkal, PLUSZ az én drága barátnőmmel, oda-vissza menetelni a strand és a grillasztal között, nekem bőven elég.

Vidar: Pokolba, én egy valóságos háziasszony vagyok otthon! Az én babám korán megy melózni, szóval csinálok neki egy kávét még előtte, aztán mikor elment, napközben bevásárolok, főzök valami finomat nekünk estére, eltakarítgatok...

Erlend: Ez a keserves sors vár rám is, úgy fest!

RS: E szerint mindkettőtöket stabil kapcsolat vár otthon, igaz?

Erlend+Vidar: Yeeeaaah!

RS: Ez olyan édes. Pláne a mai felgyorsult világban, az ember azt hinné, szinte lehetetlen olyan partnerre lelni, aki akár hónapokig is bírja nélkületek... Szerencsésnek érzitek magatokat, pánkok?

Erlend: (somolyog) Eh, megteszi! Mit tudunk mi a szerelemről.

Vidar: Ja, és így sosem unjuk el. Jól esik tudni, hogy mindig akad valami, valaki nagyszerűnek elébe nézni.

RS: Mint a ma esti shownak?

Erlend: Mint az éppen aznap estinek. :)

~ Köszönjük! ~

RS: First of all: what are your promises for tonight’s... feast of a show?

Erlend: Well, we haven’t played here since a lot of years, and it’s cool to be back playin’ on the Boat.

Vidar: Yeah, methinks, it’s gonnabe awesome, this venue’s great! We’re really stoked to play on the Boat again.

RS: How did you find out about A38, about this place?

Vidar: I personally haven’t found out about it untill the bus stopped! (laughs) Actually, our booking agents did.

RS: Well, as good as I recall, it’s been chosen twice to be Europe’s Greatest Club Venue, and it quite much lives up to its expectations...

Erlend: Good! it’s always refreshing to play in „smalls” for us.

RS: And how are you holding up with this Hungarian summer climate, this dogs-in-heat? I mean, you’re nordmen. It’s gotta be a pretty torture for you!

Vidar: Hey, it’s all right! We happened to have a pretty hot summer in Norway too.

Erlend: Most of the hot stuff goes on 'in da club'... I’d prefer being hot here then to melt on the stages. Yet, it’s better to be sweaty on there!

RS: All right, just because, for you know, we Hungarians are fuckin' hot.

Erlend+Vidar: (laughter) We know it!

RS: Well, there’s this thing I’ve been aching to ask you since I started listening, and moreso: watching you. What is this obsession you have with owls? I fuckin’ dig owls, but what’s with them being everywhere? Is that some spooky fetish of yours?

Erlend: It has turned into a fetish by now! I think it started when we just needed some – any – cover for our first demo collection, back when we started the band in about 2007, and our bass player just came up with the idea with having an owl on the cover. Our gutiarist then made the cover, and from there on, it just... stuck. Especially after us bonding with Baizley, you know, the Baronness guy drawing most of our beautiful stuff. Since then we went a little crazy with it, turned The Creepy Owl into a mascot, and by now I’ve even sported an owlhead!

RS: That’s exactly where I was walking up to! How did you came up with that idea, and how does The Owlhead work? I mean, it looks tremendously awesome, it’s just difficult to befriend the idea of someone showing his head up into the business end of a nocturnal predator... It’s weird, it’s fucking weird, but also a real sight. So... HOW?

Erlend: I can barely see through a little hole that’s not even a thumb’s perimeter wide, that’s how.

Vidar: We’re still waiting for the day when the damn bird’s gonna fall. (laughs)

Erlend: And that’s pretty close... So, there’s an original artist friend of ours called Erik Tidemann, and he creates... things. Like wolves with three heads, crazy paintings... One day we just asked him, he turned out to be already a fan of the band, and he made The Owlhead for us on a whim. It’s basically a helmet... inside... of an owl.

RS: It’s just sick, but also magnificent... I think I can say it really ads to the pagan charm you got. Please tell me more about this „pagan charm” you emit! Does it work on the groupies still, in an age where Bieber-types get all the girls?

Vidar: Nah, there’s nothing left for us! (laughs)

RS: Not even The Hairy aspects? I’ve heard tuff girls are heads over heels for that!

Vidar: Nope, not even that. But males, mostly. Older men with elder beards.

Erlend: Almost only male groupies, then. But that’s okay, cause...

Vidar+Erlend: We’ll take what we can get! (burst into laughters and kinky twinkles)

Vidar: Men, women, transexual... Doesn’t matter. We’re so accepting!

RS: It’s so great to hear that you're so full of such liberal thoughts! In Hungary, we are quite old-fashioned in this too... Most Hungarian metalheads love to see real dudes on stage, not these hyper-skinny jocks with town-sized holes in their earlobes flippin around ’em. The refreshingly classic metal aesthetic you have appeals to many, and I think will up the mood tonight here too!

Vidar: That’s all good! Lookin’ forward to it.

RS: Now then, let’s talk about Meir. I found your album put up on the internet for free online streaming, while a lot of bands, even today, consider giveaway a suicidal move, asking „who the fuck does that, are we that cheap?” What brought you to that decision?

Erlend: We don’t really make any money on CDs, so... it’s more important for people to be able to check our album, and so, to come to our shows afterwards. It’s really touring that makes us able to live on as a band.

Vidar: There’s still many in rock who fall back, while we thrive on modern technology, I mean, I use Spotify for nearly everything!

Erlend: A band must be present where their fans are. People forget to check you out if you’re not available at first try.

RS: Yet I’ve heard that Thom Yorke rebelled against Spotify and took all Radiohead and Atoms For Peace tunes off the page, calling it a „leech living off musicians”...

Vidar: I think there are definitiely ways to improve it, since guys don’t really make nearly any money off it, YET, but I’d rather stick to that and try to change it, instead of „fighting the Big Industry”. Wouldn’t really help us, and wouldn’t even help the fans.  

Erlend: You see the whole thing with Metallica? That’s this.

RS: Let’s get back to Meir now! While I was listening to it, I realized it’s a... clearer breed than your debut record. With longer songs, more melodic classic-heavy-riffy stuff and prog chord progressions put into it, with more spaceful arrangements... And even though I’m far from being proficient in the Norwegian language, it became clear that you are slowly leaving behind the gore-and-straight mythological/horror themes. The earlier darkness is still there, but it feels like you’re heading towards a more hard-rockish sound. What brought you to these changes? What were your basic inspirations while creating such an album?

Erlend: Compared to the first album, which was full of mythology, I just wanted to stay away from that on the second album... I mean, that's why we bloody named the album Meir (More)! I guess it was just based on [impulses recieved while] being constantly on tour, dealing with not having any money, and these leads to more... „parlour”-lyrics, like you’d say, especially when you’re having a hangover and watching space documentaries. When you’re that drunk, they make just enough sense to go with them, you know.

Hung-before. Hung-over. Hung-after.Take your picks, ladies and gents.

RS: So, Carl Sagan is your binge-buddy, right?

Vidar: (laughs) Yeah yeah yeah, we’re into him!

RS: It’s mighty strange to hear these from someone who’s won all those Spellemans and even a Grammy Award, which would make me think that these help you NOT to give a run for your money. Do you really need to do constant touring to keep your finances up?

Vidar: Kind of! Thing is, most we do is touring all over the world, I mean, if we’d only stuck to Norway, we could make a great living, but when you travel, it takes hordes of money – especially the airlines and shipping our gear! But right now, we make quite a good go anyways, and we’re doing all these shows in a row so we can go home and comes the fall, we won’t do anything, but rest and write some new, good music.

RS: It’s half a year of touring and half a year of writing all over again?

Vidar: That’s what we’ve tried to do this year, but like I said before, it’s the touring tha needs a steady money flow. You can’t stay away for too long.

Erlend: And times just bring in the best offers, like the Mastodon tour, and you kinda won’t say no that – and even moreso with Metallica, you DEFINITELY not gonna say no to THEM! There’s always some cool stuff bumping up in the way.

RS: Oh, you poor babies!... After all these accomplishments, weren’t you expected to be ambassadors of Norwegian metal? I mean, weren’t you given a push to act like a front of other Norwegian bands, expected to be a jumpstart for them too? Do you care at all with these, or you only go out there do your own thing?

Erlend: I didn’t feel any pressure or things like that, but yeah, we do our best... When we go out on tours, we bring a lot of norwegian bands with us, and always mention them here and there in interviews (winks), so yeah, we do our part I guess.

Vidar: When you establish a successful band, people will look into similar or same-kind-of bands anyways, so I think bands don’t need to be fully pumped to do their shit. There’s a legion of bands we like and promote them nearly everywhere we can.

RS: Are the legends of nordic music education true? I hear that in the baltic and nordic countries, music education from a very young age are a huge basic in youth culture... Did you end up playing music thus, or else?

Vidar: Well, we have music school, but that just either special OR basic stuff. I started taking classes when I was 8 – you see, you have an opportunity to start at an early age, but I don’t know if it’s that different from other places round the world.

Erlend: I didn’t learn that much about music in school, but singing has got to me, so eventually I took lessons, though I didn’t like the (classic and musical) songs or anything... Rather, I started playing in a band when I was, like, 11 years old, on keyboards, playing cover songs with older guys from Metallica to Jerry Lee Lewis to Dire Straits. It was a mix to lose myself in.

RS: How do you keep your vocal chords safe with all that screaming? Do you got any special techniques, like diets, herbs, special meals, excercises, to keep them in shape?

Erlend: I think I’m doing more and more harm to my voice, eventhough I don’t really feel it... You know, the touring’s got to me again. I don’t really warm-up or anything, the screeching just rolls out.

RS: You know, it’s surprising to hear that! I did interviews with other screaming vocalists like Derek Archambault or Jeremy Bolm, and I know that they practice their chords, and yet their speaking voices are damaged...

Erlend: Yupp, I had a lot of problems with it when we went on our first tour... I wasn’t experienced with using my voice thus, lost it all the time during or after shows, but yeah, it doesn’t really happen anymore to me. Dunno, I guess I developed a technique without knowing, with sheer practice. I even watched Zen of Screaming, but it didn’t help me improve any further!

RS: Let’s talk about your live shows now! The best example to their atmosphere is the Kvelertak video clip. Usually, I’m just sick about seeing dudes banging for a 3-4 minutes without nothing else to show in clips, but your video, this video, had so much pull, so much energy, I had to realise you gotta be doing some killer shows live! (Mmm-hmm, so the answers go.) But what’s the sickest thing that ever happened on a show? People fighting, getting naked, sacrificing animals?

Vidar: (laughs) Some people had sex! In the front row! Back in Norway, of course. There’s a Kvelertak baby somewhere in the North...

Erlend: And people are bragging about these, posting pics with texts like „Lookit, broke my leg @ a Kvelertak show, that’s pretty fucking awesome!”

Vidar: There’s a lot of that, even we hurt ourselves, when, you know, there’s a good encore and we run into each other (violently). There was once a show in Singapore in an extremeley small venue, it was choking and overcrowded, so we went out to the streets and finished the show outsides, and the whole crowd just came after us. Now THAT was very-very cool.

Erlend: We even stopped the traffic!

RS: Is that a global tour you’re on now – or that’ll be the next tour you wanna be on?

Erlend: Mostly it’s Eruope and the USA we’re doin now, and yet we’ve been to Japan and Singapore...

Vidar: We even hit Australia!

Erlend: Yeah, and it would be fantastic if we could play more shows in Asia and South America someday.

RS: That’ll come, I tell you. Cosider it my prophecy!

Vidar: Yeah, I hope that we won’t stop so far!

RS: ’N what was the shittiest show you ever had part in?

Erlend: There’s probably a few I could mention, but there was one extremely shitty, when I was too drunk to be on stage, and trust me, that’s no fun, especially afterwards... So I try to avoid binge-anything. Besides that, shows suck mostly because of technical issues. It just sucks when you’re on stage and shit starts breaking down over you (over and over again) and you can’t do a thing about it.

RS: Sex and drugs come only after rock’n’roll, right?

Erlend: Yes! That’s the way it should be.

RS: All after considering shitty AND great shows: you’ve just been to Sonisphere. I’ve seen the photos, read the posts... It seems to me that you made a big jump, even the keap of faith towards becoming a true arena band. What are your experiences about that? I’m pretty sure that had to be some mind-blowing thing, playing for the legions of people steady at there.

Vidar: It’s so really different, playin’ in those big arenas. I think we need to work on that too, even this set, this stage, is not enough or fit enough for true arena work. It’s so different from a club show, cause you have to, you know, lead the crowd... But it’s really, really fun though, that we get to do these big-ass rock shows with Metallica, and then we’re able to fly off a little to play for you, a little club show here. I like them both, as long as you get fans right up into your face!

RS: Which one do you prefer: small venues, festivals or big rock stadiums?

Erlend: I would say the clubs just have a better atmosphere, being so close to our audience is really something.

Vidar: Yet, when you’re on the festivals, you got to be the audience again! There you’re able to catch up on bands you’d never fully have the time or mood to go and see. Anyways, yeah, the bigger club shows are still my favorites, cause there you can control and effect everything directly: stage set-up, lights, crowd control are all up to you in the end.

RS: You know guys, it’s funny talking with you like this. You play this brütal, dark, marching-pillaging kind of music – especially you, Erlend, in Djevel (devilish laughter!) – and yet you are such nice folks. How do you unleash this inner darkness you harbor within? When you go up to the stage, you just flip a switch inside you?

Vidar: Nope, that’s right, I’m a cool guy all the time!

RS: So... isn’t all that stage agression therapeutistical for you?

Vidar: Right, I guess I can say we just unload all the shit on stage. After we’re done, I just sit down, and look out of my head, and I’m done for. Kvelertaking is pretty exhausting! So an hour passes, I dry myself, and slowly become ready again to grab a drink and go back to where it began.

Erlend: It’s gonna be about 3 o’clock tonight when we settle off, so don’t get too carried away, man! (laughs)

RS: Back to the tour with Metallica, right? So, let’s chat a bit about them. We all know they had their long and long ups and downs, like in Glastonburry recently...

Erlend: Yeah, or so I’ve heard. Mogwai dissed them, right?

RS: That sums it up. As an answer, they made tees with cutouts of all articles shaming them printed on them and made a reverse-hunting video, where they shot the hunters while dressed as bears. (laughternado). They are quite famous of approaching bands they like personally and directly. That’s how they found you too, right? Did Lars jusrt brust into your backstage as he mostly does, or what? How did you guys end up together?

Erlend: The first time was when James Hetfield came to see us in San Fransisco, and we didn’t even know that James was in the venue, untill the chief told us he’s on the guestlist! And he showed up in the front row, right all along, headbanging! We were touched...

Vidar: So we hung out together after the show a little bit, and then he just stated that they are in need of 2 bands for their European Tour, and he wanted US to be a part of it! And they’ve been really-really cool thugs, like, Kirk Hammet came to us on the very first day, shook everybody’s hands, shared jokes ’n so. And Lars, Lars just comes in every day to ask around if we’re all doing fine, if we’re enjoying the tour or need anything... They are actually fans through and through. I don’t know how would you expect such huge rock stars to behave, but the way they act is just... real. They do these meet’n’greets every day on tour with their fans for hours, and all in all, I just think they are really good at sampling their time and rocking their shit HARD.

RS: Are they that jolly amongst each other too? Because, you know, there have been news in circulation about them for years, telling us that they could barely take each other’s presence on sessions and tours, and that they suffered a total communication breakdown mostly during the 2000’s.

Erlend: Haven’t seen anything such to this very day. I don’t know much about how they arrange band business, but I think it’s gotta be the same with any band who’ve toured for ages, who just need to win their private sphere back.

Vidar: Hey, my impression on touring with them is that now they DO seem very happy and cheerful!

RS: What about your own other band, the black Djevel of the nordic woods?

Erlend: Oh, Djevel! We’re at work, but separately. The guitarist, Ciekals and Per, our drummer are heavily working on our new music now, and I’ll do my string demos and vocals as soon as I get home, and maybe by next year, we’ll have a brand new album out. When we get our shit together, it’s a pretty fast flow, last time it was 2 days in the studio and BAM!, it’s done. I think they are getting a bit frustrated though, since they are out to book shows in advance, but now I don’t know how will I fare with Kvelertak, so you can count on at least 1-2 smalltime shows in Norway coming up. Keepin’ it low profile, but that’s the black magic of the underground. Playing loud live shows is not that important for us in Djevel.

RS: Do any other members of you have side projects at home?

Vidar: Marvin, our bassist and I are also heading towards the studio soon, we’re in a band called The Beach Heads... It’s very basic, garage punk stuff comin’ right up! We don’t have anything out... untill this fall! We gonna do a record before Christmas, and we just got a logo too!

RS: Excellent, my dear viking gents, just excellent. Only one question is left! What do you do, with each other and by yourselves, when you’re back at home, laying back, with your friends and families? Do you just sit around the table, serenely sacrificing goats, eating hordes of children, you know, basic stuff we seen in your video clips?

Erlend: I’m actually prety lazy nowadays. Chillin’ and funnin’ with my friends and my dear girlfriend, from the beach to barbecue trips are enough for me.

Vidar: Hell, I’m pretty much a housewife when I’m at home! My girl goes to work early, so I make her coffee – after she leaves, I go to shop for groceries, prepare some dinner, clean up and... settle in for romance!

Erlend: This sad fate seems to be awaiting me too...

RS: This means you both have steady relationships at home, right?

Erlend+Bjarte: Yeeeaaah!

RS: That’s just lovely! Especially in nowadays’ faster and faster world, to find a real partner willing to put up without your presence for months... Do you feel lucky, punx?

Erlend (smiling): Eeeh, things will do! We understand barely enough of love.

Vidar: Thus we’ll never get bored. I think it’s fun to be waiting for anything great.

RS: A huge, sincere thank you for the lot of you, folks! Now all what's left is you smashing our ears tonight!

...and so they did.                             

                                                      

~

THANX for Gergő Tóth and MAGNEOTON for hooking us up!

made by Nemesúr(/Márk Nemes)
photoshoot during the interview by Zsombor Varga A.K.A "Esti Kornél"
the rest of the photos are made by Zsolt Réti and/or taken from the band's page