RockStation

Ez lesz a Parkban szeptemberben

2014. szeptember 03. - sunthatneversets

0limpbizkit2014_49.jpg

A Budapest Park még szeptemberben is teljes nagyüzemben dübörög. Alább megnézhetitek szeptemberben mikre partyzhattok még, mielőtt tavaszig bezárulnak a kapuk.

2014.09.05.    Péntek        Zagar feat Mc Kemon, vendég: Anima Sound System
Zságer Balázsék ezen a napon különleges vendégeket hívtak a színpadra, hogy ezzel is még különlegesebbé tegyék koncertjüket. Az alternatív-elektronikus-pszichedelikus zenét játszó együttessel Mc Kemon az Irie Maffiából állt össze erre az estére, vendégzenekarként pedig az Anima Sound Systemet kérték fel. Egy igazán izgalmas estének nézünk elébe…

2014.09.06.    Szombat    Quimby, vendég: Vasárnapi Gyerekek
A nagysikerű májusi koncert után, hol máshol tarthatná szeptember 6-i nyári, szezonzáró koncertjét a Quimby, mint a Budapest Parkban. Magyarország legnépszerűbb zenekara ez alkalommal se adja alább, hiszen célja, hogy olyan koncertet varázsoljon a színpadra, amivel emlékezetes, izgalmas élményt ajándékozhat közönségnek. Ezen a koncerten láthatjuk ELŐSZÖR a megújult vizuális háttéranyagot, ami még izgalmasabb, még egyinibb, mint az eddigiek.A zene, a látvány, a hangulat mind garancia arra, hogy ismét egy felejthetetlen élménnyel legyünk gazdagabbak. A dolgunk csak annyi, hogy időben megvegyük jegyeinket és ott legyünk szeptember 6-án, a Budapest Parkban, a zenekar utolsó budapesti szabadtéri nagykoncertjén.

2014.09.11.    Csütörtök    Bikini, vendég: Abaházi Csaba és az RLB
A jól bevált dolgokon nem kell változtatni. A Bikini és vendégük Abaházi Csaba és az  RLB lassan már összeszokott csapatot alkotnak. Amit kínálnak egyszerű: FERGETEGES HANGULAT. Amit adnak: ROCKZENE. Amit várnak: SZERETETT KÖZÖNSÉGÜK.

2014.09.12.    Péntek      Scooter (D)  20 years of hardcore, vendég: Kozmix
Hidrogénszőke haj. Több mint harmincmillió eladott album. Világszerte nyolcvannál is több begyűjtött nemzetközi elismerés. Techno zene. Hardcore live show. 20 év. SCOOTER.
Szeptember 12-én a Budapest Park nagyszínpadán. 22:00 órától kifulladásig AFTER PARTY 3 helyszínen. Park Dance Arena: HOUSE CLASSIC PARTY Sterbinszky, Newl, Andrewboy, GlassdoorI Love 2000.  Stage: Náksi & Brunner, Erős & Spigi, Tommy B.
Retro Stage: Dj. Dominique

2014.09.13.    Szombat    Tankcsapda 25. jubileumi koncert
A jubileumi koncertsorozatát a Budapest Parkban zárja a Tankcsapda egy különleges bulival. Gyere el, és ünnepeld velünk a Tankcsapdát, és 25 év igazán hangos optimizmusát! Ne feledd, belépés csak meghívóval. Jegyek kizárólag a Soproni Tankcsapda sör-doboz letépő fülén lévő kóddal nyerhetők. Minden további infó itt: http://www.soproni.hu/tankcsapda

2014.09.14.    Vasárnap    The Serial Killeres (Xzibit & B-Real [of Cypress Hill] & Demrick)
Ritka alkalom, hogy egymástól függetlenül sikeres és legendásnak számító előadók összeálljanak egy új szupercsapattá. Pedig 2013-ban erre szánta el magát a Cypress Hill jellegzetesen orrhangú frontembere B-Real és az underground körökből feltört hollywoodi filmes karriert is befutó Xzibit. Maguk mellé bevették harmadiknak fiatal és tehetséges Demricket és így megalakult a Serial Killers rapformáció. Ezek a kaliforniai gengszterek biztos kirázzák lowrider nélkül is a lelket a közönségből. Tavaszi európai turnéjuk, annyira sikeres volt, hogy egy második menet erejére a rajongók visszakönyörögték őket a régi kontinensre. Ennek a keretein belül láthatjuk őket közösen első ízben a Budapest Parkban. Műsorukban Xzibit és a Cypress Hill klasszikusai is felcsendülnek majd az újabb közös számok kíséretében. Biztosan maradandó élményt okozva a hallgatóságnak

2014.09.18.    Csütörtök    Amen & Az Összközmű - Pajor Tamás szózene lemezbemutatója
Pajor Tamás az egyik meghatározó és legendás alakja a 80-as évek underground-alternatív művészvilágának. Az általa első magyar punk zenekarként alapított Neurotic később egyfajta pszeudo-poszt-punk irányba fordult. Szövegei ikonikus részévé váltak a magyar magaskultúrának, melyek hangsúlyos befolyással bírnak számos ma meghatározó költőre és előadóra.  Műfajteremtő jelentőséggel bírt ezt követően a 80-as évek végén a szintén általa alapított, és a hazai gospel úttörőjének számító AMEN, amely ez évben tartotta 25 éves jubileumi szuperkoncertjét.A mostani est keretében mutatkozik be Pajor Tamás legújabb produkciója, az Összközmű. A rap, a vers, a slam és a hagyományos magyar sláger elemeit megjelenítő műfaj elnevezése: "Szózene".

2014.09.19.    Péntek    Infected Mushroom (ISR) Old School Live Set
A pszichedelikus trance világában egyeduralkodó izraeli (jelenleg Los Angelesi székhelyű) formáció szinte már a Budapest Park házi zenekarának számít. Ugyanis a Park 3 éves fennállása óta minden évben fellép a nagyszínpadon Erez Eisen és Amit Duvdevani.
Az idei koncert azonban más lesz, mint az eddigiek. Nem is akármennyire. A zenekar ezzel a koncerttel visszanyúlik a gyökerekhez, hogy az eredeti, baljós hangvételű, nem evilági utazásra csábító, hallucinogén ütemeik és dallamaik, melyek a kilencvenes évek közepe óta tartják rabságban a rajongókat, újból felhangozzanak. Visszarepítve minket térben és időben abba az időszakba, amikor még nem tartoztak a mainstreamhez.
Turnéjuk során Albuquerque és Stockholm között szeptember 19-én útba ejtik a Budapest Parkot, hogy retro live koncertjükkel elkápráztassák a hazai közönséget.

2014.09.20.     Szombat    Hobo És Bandája: Szégyen és Gyalázat (Best Of)
Az est beszédes címe sokat elárul arról, hogy HOBO és Bandája milyen koncerttel is készül nyárzáró koncertjére. 20-án azokat a dalokat hallhatjuk majd Hobotól , amik a legismertebbek, legszeretettebbek. A közönség biztosan végig énekli majd  az egész estét Hoboval, hiszen ezeken a dalokon nőttünk fel,  ezeket a dallamokat raktároztuk el fülünkben, ezeket a sorokat őriztük meg szívünkben.

2014.09.25.     Csütörtök    PASO, vendég: Ladánybene 27
A Kapuzáró Partihét első állomásaként a Pannonia Ska Orchestra lép színpadra szeptember 25-én, a Budapest Parkban. Az est különlegessége, hogy vendégként a Ladánybene 27 zenekart hívták meg, így garantált lesz a ska-reggae örömünnep ezen a napon!
Magával ragadó stílusuk és előadásuk mindenkit megmozgat. A lábak mozognak, a szívek dobognak! A Ska örök, és magyarországi helytartójuk a PASO, a legnagyobb zenei alázattal adják át a ska hitét, boldogságát, pozitív üzenetét. Szóval szeptember 25-e, csütörtök, Budapest Park! Naptárba bevésni! Nem elfelejteni!

2014.09.26.    Péntek        Punnany Massif
„Egyszer minden jó dolog véget ér, és így vagyunk ezzel a nyárral is. Ugyan az időjárás közel sem volt ideálisnak mondható, Punnany szempontból csupa szuperlatívusszal jellemezhető az elmúlt pár hónap. Az egész itt, a Parkban kezdődött, a májusi teltházas szezonnyitóval, az innen kapott lendületet vitte tovább a csapat a legfontosabb hazai fesztiválok nagyszínpadaira - nincs nagyobb energiabomba ugyanis egy zenekar számára, mint tízezer rajongó előtt zenélni! A nyár közepén tartott Parkos ’Tizen1ek Vagyunk’ szülinapi buli újabb lökést adott. Ezek után nem is tudnánk stílusosabb befejezést elképzelni 2014 emlékezetes nyarának, mint egy utolsó hatalmas világromboló szabadtéri Punnany bulit a Parkban!

2014.09.27.     Szombat    Total Kapuzárás! - Parkzáró Koncert és MegaParty
Egy szürreális partival dupláz a total summer fesztivál, ami úgy fog minket dobálni az időben, hogy senki nem tudja majd, hogy a ‘14-es, a ‘04-es vagy a ‘94-es szezont búcsúztatjuk épp. mert zenei ízléstől függetlenül - ha akartuk, ha nem - mindenki gyerekkorát meghatározta a Happy Gang, a V-Tech, a Kerozin és Dj Dominique. Aki most gyerek, annak is. Ők és még sok más fellépő int be a valóságnak egy utolsó, őrült éjszakán. Tombold végig!

További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr896660961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum