RockStation

VHK Fesztivál a Dürer Kertben

2014. szeptember 09. - rockstation

 

VHK2.jpg

Szeptember 12-én a Dürer Kertben lép fel a VHK. Legalább fél évig ez lesz az utolsó koncertje a Grandpierre Atilla által vezetett zenekarnak, hiszen a következő hónapokat a 2015-ös évre való felkészüléssel töltik majd: jövőre lesz ugyanis 40 éves a Vágtázó Halottkémek. A fesztiválon összesen 10 zenekar játszik, köztük az Isten Háta Mögött, a Kretens és a Képzelt Város is.

Egész estés fesztiválra készül szeptember 12-én a VHK. A "fesztivál" szót itt persze egy kicsit másképp kell értelmezni: a zenekar szerint ez egy ünnep, ahol az Élet Zenéjét ünnepelik. Az ünnep keretében egy teljes értékű, hosszúságú és hangerejű VHK koncertre számíthatunk, de a szervezők azt is kihasználják, hogy a Dürer Kertnek van egy szabadtéri színpada, egy nagyterme és egy kisterme. Így arra is lehetőség nyílt, hogy meghívjanak néhány baráti zenekart, illetve olyan bandákat, amelyeknél a zenére hatással volt a VHK, esetleg feldolgoztak VHK-dalokat. Így a VHK-koncert előtt és után csupa olyan csapat lép fel, amely a VHK zenészei számára valamilyen oknál fogva különösen kedves: minden tag ajánlott legalább egy zenekart.

Grandpierre Atilla nemrég így nyilatkozott a Rockstar Magazinnak a közelgő fesztiválról: „Mindig az volt az álmom, hogy ha lesz zenekarom, annak olyan közönsége lesz, ami nagyszerű emberekből áll, és akik megérzik egymásban az emberi összetartozás erejét, és egy igazi baráti közösséget hoznak létre. Most újra közelebb kerültem ehhez az álmomhoz. Ráadásul itt játsszuk el először az egy éve formálódó, „Szikrázó ég” című vadonatúj számunkat, ami az egész elmúlt évemet beragyogta, és hihetetlen sok erőt adott az egész év során. Sőt, ez lesz a koncertkezdés, ugrás az események kellős közepébe. Nem kukoricázunk!” A teljes interjú itt olvasható:

A napokban szinte csak jegesvödrök és versek repkedtek a közösségi oldalakon, de a VHK Fesztiválon a közönségnek kell majd a zenekarral repkedni. Grandpierre Atilláék azért is várják kimondhatatlanul ezt a fellépést, mert utána jó ideig csak a próbaterem falai hallhatják majd a VHK zenéjét, legalább fél évig nem lesznek további fellépések. Az együttes ugyanis fennállásának 40. évfordulóját ünnepli 2015-ben, és erre a különleges jubileumra hónapokon át készül majd.

VHK Fesztivál!
2014. szeptember 12., péntek 18 óra, Budapest, Dürer Kert
A VHK fesztivál fellépői: VHK, Godgiven, Psycho Mutants, Cantara, Isten Háta Mögött, Dereng, Képzelt Város, Búcsúkoncert, Perihelion, Kretens, afterparty: Dudich Ákos

További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr786682277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum