I. Ez Is Magyar Dal! Napja - és velük mi lesz? avagy, hazai angol dalok best of, 2014

2014. szeptember 23. - Nemesúr

magyardalnapja_logo_anti_1.jpg

1 hete lecsengett a Magyar Dal Napja. Őszintén szólva 1 meghíváson és 2 Budapesten látott koncertposzteren kívül hozzám más nem jutott el belőle - hiába a számos vidéki helyszín, hiába a párhuzamos(!?), és mintha néminemű tematikus bontásra törekedő koncertkínálat, hiába a talán minden eddiginél nagyobbnak ígért media covering... Nem volt eget rengető, mondjuk ki, lássuk be: se tévében, se rádión, se neten nem ért hozzám bármi érdemi reflexió, vagy akár egy tikszaros említés róla, és még az ott szereplő zenészkomák is csak vállat vontak: van ilyen is, hát vótunk, hát jóvót. Sőt, a nem-fővárosi helyszínekre (Boldog?! Hajdúnánás?! Martonvásár?! komolyan?) úgy fest, a "népünnepély szervezői", legyenek helyiek vagy központiak, csak a térségbéli parányi & big bandeket hívták, meg a szarráropott sarkú néptáncos-népzenész bagázst, akik valószínűleg minden nyüves helyi minifeszten amúgy is csujogatnak - mintha a kortárs rockzene, vagy akárcsak a kortárs magyar, de angol nyelvű zene egyáltalán nem is létezne. Mintha az nem is lenne magyar.

Ezt szeretnénk orvosolni. Az Ez-Is-Magyar-Dal!-Napjával azt tervezzük, hogy minden évben szeptember 2. hétvégéjén felhívjuk a figyelmeteket azokra a friss, nyugati színvonalú, mégis keleti állapotok közt boldogulni kénytelen hazai előadókra, akiknek a kultúrpolitika jelenlegi menete, vagy a becsontosodott kőbányai közízlés nem juttat elég rivaldát. Majd mi. Nekik. Helyettük. Kúriabéli puhányok, nyavalyások, ha gyötör a láz, fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok: el se fogjátok hinni, hogy EZEK a bandák, ezek a számok, mind-mind magyarok...

FIGYELEM! Eme válogatás kimondottan olyan dalokra fókuszál, amik eleve könnyebben emészthetőek (lennének) a nagyközönség számára (ha a rádió és a tévé venné a fáradságot éjfél előtt is foglalkozni velük), no meg idei frissességűek, így számos, szintén kiváló hazai rock-, metal- és hardcore zenekarról nem teszünk említést itt. Brütális testvéreim, a ti időtök a Rock Napján jön el ;) Most pedig olyasmik, amik nektek talán túl puhák, a zenei szerkesztőknek túl kemények, és mindenki más szerint: "hol volt ez az életemből?". (+ Tekintsétek úgy, hogy vasárnap, nem kedden jelentünk meg cikkileg. Jövőre így lesz, későscserkész-becsszó.)

S O N Y A

Kezdjük egy bocsánatos tétellel: sokaknak ez már talán nem is rock, de hát e cikk sem egy esélyegyenlőtlenségi verseny. A SONYA zenéje mozgalmas és eredeti: indie, postrock és formabontó gitárpop határmezsgyéjén lépked kiszámíthatatlan tánccal, vékony bokával, illékonyan. A hangzásból sugárzik valami megkérdőjelezhetetlen nőiesség, de a legkevésbé sem csajzene: a profizmus a Szimfonik Liveban Mad Worldöt éneklő Korbucz Sonya éteri hangján és az évtizedes tapasztalatú tagok (Shell Beach, dUNA) játékán is érződik. Elhanyagoltsága teljességgel érthetetlen, pláne, miután idén megnyerték a VIVA Comet legjobb videoklip-díját is az erősen wtf, egyszersmind gyönyörű lenti termékkel. 

Terrible Ted

Aki hiányolta az embertelen Hangmás-frontman Minda Endre sajátos angolságát, s a Haunebuban és Tumoban rostokoló zenésztársai üldögélését, az...! Tovább hiányolhatja, mert a rádiók és a törvények Tedékre is basznak.  E viszony nyilvánvalóan kétirányú. Pedig amit csinálnak, simán leférne a tengerentúlon bárhol, ahol nem rettennek meg egy kis fuzztól: depresszív hangörvények, fojtogató post-punk hatások, még angolul is mottószerű szövegek, és mind az öncélú depit, mind a metálkodást sikerrel kikerülő, morgós-zajos heavy rock, ahogy a tápcsövön kifér. Eszembe juttatja a Lullabies - Era Vulgaris  közti átmeneti korszakot a QOTSA-nál, de annál dögösebb, meg a remek, űrsötét Beastmilket is, annál viszont pörgősebb: tökéletes recept. Erre lehet gonoszakat táncolni meg szétrázatni a némberek kócát. A lemez ingyenes, olasz underground-rádióadók keresik őket a dalaikért (csak hát csórók lelkeim, még ilyen muzsika után is) és ja, egy nyugalmazott pankrátor medvéről nevezték el magukat... Mi a tosz kell még, hogy valaki végre rájuk hívja a Wired-öt, vagy legalább a Fókuszt? Mondjuk egy hétvégi lemezbemutató?

BABEL

Ez a goup meg nem tudom, honnan került elő, de alig pár hónap alatt gyakorlatilag a semmiből felmásztak a Sziget és az A38 színpadára, ahol nemzetközi szintű bandákat támogatnak. Megjegyzem, indokoltan. Bár játszanak magyar számokat is (amiket szintén nem hallottam vagy láttam pár "menő" blogon túl), ha önerőből nem nézek utánuk, és szintén ingyen bugázható teljes lemezük után, sose jövök rá arra a jóságra, ami bennük van: A Silversun Pickups végéről megfogni ilyen lehet az Audioslave-et. Még egy kis hangzás-egységesítés, arculatbővítés nem ártana, de a baromi fiatal Ipolyi Gáts-Hunor hangja, "meghurcolt művész" jelenléte és mindkét nyelven hatni képes szövegei minket eléggé megtaláltak ahhoz, hogy minimum e listára (és remélhetőleg a playlistedre) tegyük őket.

The Keeymen

Ezekről a szerencsésekről csak annyit tudni, hogy volt pár koncertjük a Bajcsin meg a Vittulában, meg hogy a Néhai Bárány postpop-stoner-izébigyó és a Bozo alterszatíra zenekarok közös römigyereke. Meg hogy az amcsi SURF Magazine már az első primkó kis felvételüket címlapon hozta le. Reméljük, a direktbe elírt név nem akadályozza meg, hogy Kulcsemberré váljanak a hazai bulizenélésben, mert ez biza, kérem, igényes, játékos, sajátos karakterű surfrock itten, amin látszik, hogy tiszta örömzene, oszt' mégis hat. NYYYYÍÍÍÍÍ, akarunk még!

Dope Calypso

A Kollaps és Haunebu (megint két méltatlanul hanyagolt, halála után perszehogylekultikusozott) zenekarok "budiromjaiból sarjadó liliom" ez a zsír új, alig 3 hónapja aktív formáció, 3 kitapasztalt, koravén de korántse vén rock'n'rollerrel. Piszok egyszerű struktúrájú, tömör, rövid számok, 3 ének, 2 gitár, 1 dob, rezgő vokáleffekt-koktél (amitől úgyse hallanád, ha magyar lenne a szöveg), mindenki benne van nyakig, a végtermék pedig zsigeri, szédülős garázsrock egy kis post-punkos ridegséggel nyakon hányva egy tuti rockshow utáni afterezésre ítélt garázspub bokáig leves mellékhelységében, miközben odakint valami bevodkázott fasz haverod beszabadul a DJ-laptophoz, és Damnedet mixel össze a Stranglersszel. Itt is van klip, itt is van privát, őrjöngő albumdebüt (mert egyből ingyen nagylemezzel jönnek - komolyan, kedves frekvencia-bárók, lassan már nekünk kéne fizetni, hogy játsszátok a jót?) meg Hajózás, és október 2.-án lesz a hivatalos nagylemez bemutatója a budapesti Toldiban. Mindemellett irtó profi, nemzetközi szintű keverés, és élőben is olyan hangzás, amit én állami támogatásból juttatnék el nemzetközi kiadókhoz: negyed-ötödilyen garázsbandák már a világot járják be... Ingyen hallgatózásra, letöltésre fel tehát, vagy rád is küldenek egy Kukabőrű Agyfalót!

Grand Mexican Warlock

"A" Hazai Supergroup. A Magyar Mars Volta. Ilyetén titulusokkal illették a Bazinagy Sámánombrét, mikor megjelent szörnyen nehéz, mégis lenyűgözően kimunkált debütalbumuk, az Aeons, idén pedig jött a kiérettebb, könnyedebb, de semmivel se könnyebb Hell, Sweet Hell - ami nemcsak kollégám meglátása szerint lett egy műremek. A boszorkányos banda élen az ország egyik legprofibb, legszélesebb hangkészletű énekese, Undos, aki ráadásul akcentus nélkül beszéli és botlás nélkül írja a látomásos angol dalszövegeket, körülötte a Turbo, Shell Beach, Jazzékiel, The Idoru, Esclin Syndo és még ki tudja hány remekebbnél remekebb (és angol ill. határokat feszegető zene mellett döntése miatt mediálisan szintén számkivetett) zenekar tagjai sürög-forognak. Év elején lement egy országos albumbemutató minitúra is, szóval a "falusiságot" se hanyagolják el. A pólóik a legmenőbbek a hazai piacon. A besavazott-torzított-kiabálós Pink Floyd B-side jellegű szerzemények helyett pedig épp ennek a kis megható gyöngyszemnek csináltak marha erős képi világú és jelentéstartalmú klipet... A Fisherman's Tale egy miniatűr francia dráma, egy audio-aszpirin komoly lírai mélységekkel, szinte üvölt magáért, hogy hé, azért készültem el, hogy játszva legyek... De hát Istenem, Radics Dzsidzsi meg Pákó nyilván közvetlenebbül tud szólni a magyar néplélekhez. Még azt se tartanám kizártnak, hogy valami szerkesztőnek nagyon nem tetszett a forradalmárkodás, és gyakorolta a jó öreg öncenzúrát - aztán eszembe jutott, hogy ugyan, miket is beszélek, mit is tudnak a kortárs pop/rockzene döntnökei a kortárs pop/rockzenéről?... Megyek is, letörlöm a bőgéstől jött taknyamnyálam, mielőtt megyünk tovább...

Wattican Punk Ballet

Az ország legimádnivalóbb artpunk garázsduója, az örmény multi-instrumentalista testvérek Gaya és Karen még mindig össze-vissza tördelik a nyelvünket, az eszünket és hallójárataink elhalt hámsejtjeit. Kodály-Method klip, állandó vendégeskedés a legmenőbb budapesti színpadokon és tavaly országos miniturné, közös játék a Deap Vallyvel (de még milyen!), legendás zenei előd (Deti Picasso), orosz, magyar, örmény és angol nyelv- és kultúra-kavalkád, blues-struktúrák meggyalázása és sabbathos pszichedélia, gyerekdalok tökig tolt distortiönnel, boák, babaruhák és édes, édes zaj. A WPB valami teljesen egyedi, egy kawaii, ugyanakkor érces kis szörnyecske, 2 test és 1 lélek, de fiús-lányos tudathasadással. Szégyen és gyalázat (a magyar örmények hazai hagyományaira nézve különösen), hogy kizárólag élőben találkozni velük. De élőben is megéri. Ja, és persze, akkor már egyik legjobb vidijüket is hadd virítsuk a népnek:

Rosa Parks

A skótoknál a Mogwai, az izlandiaknál a Sigur Rós, a frankoknál a Tottorro, a japánoknál pedig a Mono már bebizonyították, hogy az elsőre nagyon bonyolult- és hosszadalmas-fajta post-rockban rendre semmi sincs a posztmodern bántó, érthetetlen elvontságából: valójában csak gyönyörű, barátságos, lélekemelő zene jut a hallgatókhoz. A Rosa Parks pont ilyen zenét nyom. A Képzelt Város szintén, de őket 1x-2x (!!!) már elcsíptem a Petőfin. Persze a marhafriss Péterfy-krémek, '96 óta változatlan ízű Lovasi-szalámik és Parov Stellar szárazkenyerek kényszerű reformdiétája alatt már tán el is felejtettem az ilyesmi ízét... Mindenesetre, a Rosa Parks új, idei lemeze, az I Scream, You Scream, We All Scream For Mainstream príma lett: vidám, meleg hangulatú, minden tekintetben optimista, "barát"-zene, ahol még a matekból is (számomra: sajnos, a mezei hallgatónak viszont: hurrá,) érezhetően visszavettek. Az instrumentális zene ellen a magyar hagyományos média eleve mintha valami szent undorral viseltetne, az énekmentes számok angol (HÖRRR!!!) számcímei pedig gondolom felérnek egy instant pokolba, vagy legalábbis lomtárba küldéssel a (rend)házuk táján. Amit láthatólag nem tör meg se 2 saját kiadású lemez, második bakelit, se 4 külföldi turné. Na mindegy, az ő bajuk... meg mondjuk az enyém, meg a bandáké, meg... Áh, inkább hallgassuk, csak felbaszom magam, az ilyen muzsika pedig akkor jön a legjobban.

Cante Diem

Mi történt pontosan Bős-Nagymarosban? Miért kellett leállnia a Magyar Népmeséknek? Meddig friss a túró a Túró Rudiban? És a Cante Diem hogy a toszba nem futott még be? A magyar rögvalóság nagy kérdései. Hazánk variációja a Vinesra és a Subwaysre ez a 3 fiatal: szőke maca, Johnny Depp-hasonmás a fronton, szolid-csini dobosgyerek. 4 év aktivitás, klipek, Kansas City USA Rock Festival, Subways előtt játszani... Hogyhogy nem hallottam még róluk jóformán én se, mikor 2 EP-n meg egy 30Y-nal közös turné első pár megállóján épp túl vannak? Kiállás előre adott, a számok slágeresen pofonegyszerűek, mégis, a rétegzett dallambontás, dupla vokál és néha egy kis karcos-zajos szóló beleszögeli a rockot is. Az áthallás az ihletforrások irányába hatalmas, de épp nem klón a dolog, és egyébként is, ezekre a bandákra idehaza is kapnak a fiatalok, akkor meg?! Ha még EZ is túl kemény a hazai adóknak, javaslom, tömjék ki a műsorsávjaikat fülzsíros vattával. Mindenki jobban járna.

The Trousers

Az ország egyik legocsmányabbul sarokba állított bandája. Minden egyes alkalommal, mikor valami fonott szakállú  félhulla motoros, aki egyébként zsinórban lebuzizná az egész bandát egy vasalt frufru meg egy kendő miatt, valami random korcsmában betalál a "hóó' van az a régi jau zene, Led Zep, Jimmy Hernyó mög mind a büdös britt(!)ek, jaj" c. kiselőadásával, azonnal beugrik a The Trousers. (Sajnos csak a fejembe, nem az ajtón, pedig micsoda klip lenne belőle. Meg mennyi meglepi-koncert.) Meg az is, hogy belefojtom a papát a sörébe, de hát nem az én rezortom megtanítani őt a tudatos fogyasztóvá válásra, nem, ez a hullámhosszot szövögető okosok kezében lenne, de látszik, hogy ők már régen letettek a rockzenéről. Hallottam már a saját becses fülemmel (meg nem nevezhetem melyik, ésnapjainklegjobbslágerei) rádióadó munkatársától, hogy "Megsúgom: nem teszünk be rockzenét. Még puhát se. Még Queent se. Soha. Az megosztó lehet, és az emberek néha gyorsabban vezetnek tőle. A britek is ezt csinálják ám már mióta". (Hát nem, nem ezt csinálják, jelzem itt halkan... Akkor nem tartanának ott, ahol, globálisan.) A 3 nagylemezes, Fonogram-díjas, Hellacopter/Imperial State Electric-frontember által magasztalt és kiadott(!) hazai zenekar a 70's évek rockját a legbugisabb végén fogja meg, legyen szó hardrock opuszról, Kinks-hangulatú csónakcsuka-koptatóról, vagy csak simán jó popszámokról, amik még egy nyelvi antitalentumnak is fülébe tapadó sorokat nyújt. Sőt, most hétvégén a Rohamban klipet forgatnak, és azt akarják, hogy te is benne legyél! Mikor ránézek egy olyan zenekarra, mint ők, akkor jövök rá, hogy ezt az országot el kell hagyni - zenei értelemben is. Ha ezt az egyszerű, múltban gyökerező, de a holnapba növekvő, dögös muzsikát sincs, ki értékelje, akkor el kell vinni oda, ahol lesz, aki majd de.

THe pUnch

Az Ivan & the Parazol és Middlemist Red felfutása óta már széles vásznon dúló hazai retró-rock revival egyik kényszerű mellékpályása a THe pUnch. Arcitc Monkeys, The Moog, Tame Impala és minden létező britpop és indie banda hatásából próbálnak a fiúk kikeverni valami sajátot. Sokáig úgy festett, jót sikerül, ha sajátot nem is, most már ebben sincs kételkedni való: újabb ingyen album, brit minőség, brit akcentus(!), brit színvonal, itt a Balkán feltáji végében. SŐT! Ők eljutottak odáig, hogy az MR2 néha véletlen még játssza is őket! Kár, hogy ehhez ennyi pedált kellett kihúzni meg BPM-et lemetélni, de hát, de hát. Az a fajta zene ez, amit elsőre még tán el is kapcsolnál, mert túl puhapöcsnek érzik Iron Maidenen kinőtt füleid, aztán mégis bennhagyod, mert milyen kis "catchy", aztán 1 perc múlva már tudni akarod, ki játssza, mert hát, mondjuk ki: jó. Hát, na jó, na: . Közmé'Diáknak való.

apropó pecsét rs.jpg

Na de, miért nem csak egy sima ajánlót írtunk?
Megérte J.Lo-nyi segget keríteni ennek az egész tirádának? 
Meg egyébként is, "minek rinyál mindenki, ami jó, az majd befut, há' szabadpiac van, há' jóbornaknemköllacégééér, há'nem'há"?

Há' nem.

A 2011. január 1.-n életbe lépett médiatörvény szerint:
A lineáris rádiós médiaszolgáltatásban a zenei művek közzétételére szánt évi teljes műsoridő legalább harmincöt százalékát magyar zenei művek bemutatására kell fordítani.”

Az előzetes tárgyalásokban még akár 40 százalékról volt szó, amit a magyar SZERZŐK közösség, élén olyanokkal, mint a Belmondóval, a Nyerssel és 100+ hazai sláger írójaként elismert Czutor Zoli, és amit az egész hazai zenész szakma (Egyedi Peti - Óriás, Isten Háta Mögött; Lukács Laci - Tankcsapda) felsóhajtós elégedettséggel fogadott. Aztán amikor áttolták... ezt... a riszpekt házon, felhördült mindenki, ugyanis: a magyar állam által elfogadott jelenlegi szabályozás szerint kizárólag az számít magyar dalnak, ami magyar nyelven, vagy Magyarországon "bevett" etnikum nyelvén & magyar állampolgártól szólal meg. Minden más a külföldi kvótába kerül, a külföldi pályáztatáson indulhat, és a külföldi előadókkal - olyanokkal, mint Lady Gaga vagy Macklemore - kénytelen piaci/hallgatottsági versenybe bocsátkozni az éterben. 

bullShit.jpeg

Ez azt jelenti, hogy a magyar kultúráért felelős egyének megtagadták magyarságukban és diszkriminálták piacilag az összes fent hallható előadót, és mindenkit, aki ma, bár magyar és magyar emberekhez szól, de azt nem magyarul teszi. Tehetséges, a globális jelenből, és nem a hazai békapitya-szobábansamplerezett-gumirock hagyományból merítő, mondjuk "csak" 10 évvel ezelőtti standardhoz nyúló zenészpalánták? Szevasztok. Rockabilly teddyboyok, bluesmanek, jazzénekesnők? Szevasztok. Superbutt, Brains, Irie Maffia, Insane, Subscribe, Turbo, PASO, Freshfabrik! Szevasztok... És szevasztok, kedves hallgatók. Ha akartok ebben az országban még valaha olyan zenét hallani, nyelvtől függetlenül, ami valóban KORTÁRS, ami valóban UTAT MUTAT, vagy csak egyszerűen van pofája és ötlete valami MÁST csinálni jól, azt ismerjétek el; ismerjétek fel, hogy minden újító áramlatot épp ezek, a külföldhöz nyúló és abból kiinduló remek bandák indítottak be. Ha nem lett volna anno Amber Smith, vagy Moog, simán valószerű, hogy ma nem lenne Pegazusok Nem Léteznek és Magashegyi Underground sem. És vice versa: ha nem készült volna az Omega-diszkográfia úgy harmada angolul (is el), ők se lettek volna egy picit világraszólók, még ha Red Starként is a tengerentúlon, vagy még ha a Scorpions által is. Netán ez itt lent nem dereng már senkinek? Egy kis emlékeztető: 

Akinek van egy kis esze meg kapcsolati hálója, megy tovább az ő útjukon, de nélkületek, kedves olvasó-hallgatók, mert nem lesz miért visszajönniük. Hisz most is azt hallják, azt látják, azt érzik: nem az ún. magyar zene világába tartoznak. Ez egy sokkal nagyobb probléma a rockzene hazai látszólagos megfeneklésénél...

Ez már egy új kor, és - személyes meglátás következik - a magyar zene élvonala a zenei ötletek vasárnapi piacán túlárazott, svéd nyugdíjas producerek által kádárkockás plédre tett minták recirkulálásával, és nem forradalmi faszasággal, rock'n'rollhoz méltó lázadó erővel érvényesül. Ha pedig azt várjátok, hogy egy egész nap szóló, de veletek nem sokat törődő plasztikdoboz emelje istensorba a kedvenceiteket, vagy egy olyan rádiós játszáslista, amire eleve fel se kerül(het)nek, már tolhatjátok is a váliumot a dalünnepnapos roséfröccs mellé.

hungarian monsterradio.png

Hallgatni nem elég. Menjetek a bandáitok után. Lájkoljatok, osszatok meg, keressetek élő és online fórumokat, ahol valódi zenei élet folyik. Elegyedjetek beszélgetésbe. Adjátok a számaikat a spanoknak pendriveon, ne várjátok, hogy majd egyszer előkeresi. Látogassátok a klubokat: minél többet, minél gyakrabban (és ne alkudozzatok a párszázas belépőből, plíz). Mindig, mikor megjelentek egy koncerten, leteszitek a voksotokat a zenekar, a hely, az élőzene, a kultúra mellett. Merjétek hát a falra ki, illetve magatokra tenni azt, amit még hallani akartok. Vagy nézzétek a celebipar emberi melléktermékeivel telített, haknit harsogó, művirág-koszorúzott sétahajókat, az üres színpad előtti matyó népviseletben húszezredszerre is ugyanúgy toporzékoló táncházakat, a 15 évvel ezelőtti nyugat híg, műkörmös kópiáit és az ezredforduló környékén meghasonlott tinikori rockbandáitok szánalmasan 4/4-es önparódiáját, mindössze csapatos-öregfiús nosztalgiától hajtva... És sírjatok csak azon, hol vannak az ifjú tehetségek, hol vannak a Cseh Tamás-szintű óriások. És le ne vegyétek a szemeteket arról a kurva bulihajóról, ami épp az orrotok előtt úszik le a Dunán.

Boldog (többi) magyar dal napját. Tessék integetni.

~

írta és illusztrálta Nemesúr(/Nemes Márk)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr376717643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amigarockwell · http://www.youtube.com/Amigarockwell 2014.11.16. 13:25:03

Teljes mértékben egyetértek! Viszont a populárisabb mellett kellene egy olyan válogatás is ahol a kicsit keményebb illetve extrémebb magyar, ámbár angolul éneklő előadók szerepelnek

Nemesúr 2014.11.17. 10:34:09

@Amigarockwell: Simán lehet, hogy lesz ilyen, pláne, ha nem rogyunk meg a torlódó cikkek súlya alatt, de az nem a Magyar Dal Napján lesz :) Itt kimondottan a többek által emészthetőbb vonalat részesítettük előnyben, mert rengeteg rockerben él a kép, hogy azért nem hallgatják a "natúr" zenefogyasztók a magyar rockzenét, mert "puhák". És itt épp közelíteni akartuk a szélesebb közönséget ezekhez a bandákhoz, nem távolítani - az erősen rétegzenei tartalommal épp ellentétes hatást érnénk el, és azoknak a bandáknak sem vágya mondjuk kereskedelmi médiában szerepelni.

Viszont, még egyszer: eljöhet annak is a napja :3
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum