Egy koncert után haza felé mindig két dolgon gondolkodom. Mi legyen a cikk címe, illetve mit írjak ide? Most úgy döntöttem, hogy pár szóban összefoglalom a szeptember huszonnyolcadikai estét. Hova álljak? Beszarás. Bunkó. Büdös. Fültágító. Kultúra. Nem semmi. Észvesztő. Na, akkor most tessék hajtani és elolvasni a beszámolót.

Szeretem mikor egy zenekar tart dedikálást, ráadásul nem is horror időpontban. Mindössze a kapunyitás előtt egy órával, így mindenkinek van ideje megérkezni, ráadásul nem is tíz percet dedikált az In Flames, hanem egy egész órán át (ritka az ilyen) Nagyon barátságosak voltak a srácok, és mindenkinek szívesen aláírták bármit, amit hoztak.Vicces volt látni, hogy miközben vártak a rajongók a dedikálásra addig hátul a While She Sleeps legénysége kis régi camping biciklikkel ökörködöt, azzal vitték be a cineket, amiket már állványokra szereltek, fociztak, jól érezték magukat.

A kapunyitással voltak gondok, de itt még nem lehetett tudni, hogy miért. Be vallom a While She Sleep-et koncert előtti napon fedeztem fel magamnak. Nagyon nem csinálnak semmi újat a srácok,de mégis magával ragadnak egy fél másodperc alatt. A koncertjük sajnos mindösszesen tizenöt percig tartott a csúszás miatt. Na, de miért volt csúszás? Lawrence "Loz" Taylor énekes mindent elárult. A nagy hülyülésben a dobosuk bokája kiment, így most egy kicsit megvariálták az estét. Ha jól értettem, akkor most a basszusgitárosuk dobolt, a gitárosuk basszerozott, és az egészet megfejelték azzal, hogy a gitár technikus dobolt! Vagy lehet a gitáros dobolt, és a technikus helyettesítette? Ebben nem vagyok 100%-ig biztos. Nem voltak könnyű helyzetben az egyszer biztos.... Loz azonban nem semmi frontember. Olyan karizmatikus ember, aki magával ragad, és nem bírod levenni róla a szemed. Hátra vágódhat izomból, még akkor sem hagyja abba az éneklést, rálép a kordonra és a képedbe tolja a mikrofont, hogy ordíts vele. De, ha még ez sem lenne elég, akkor levágja a mikrofont a földre, és lejön a tömegbe, hogy elkezdje szétlökdösni az embereket egy kis wall of death-hez. Eszméletlen egy alak. Ahogy mondtam már a zenéjükben nincs semmi extra, valahogy még is kíváncsivá tettek, hogy mit alkotnak egy egész lemezen. Nagyon remélem, hogy valamikor láthatom őket egy kisebb klub buliban is.

Aztán jött az a zenekar, akit bevallom egyáltalán nem vártam. Az új As I Lay Dying alias Wovenwar tipikusan azt a tini punci nedvesítő pop-metalt játssza, amit ki nem állhatok. Ez a túrj a hajadba sampon reklám arcoknak szól ez a zene. Igazából ennyivel ezt le is zárnám. Egyszerűen gagyik, sablonosak, rádiónak szánt zene.

Nagyobb átszerelés után jött az In Flames. Amit annyira vártunk már 2011 óta. Fontos megemlíteni már itt az elején. A göteborgi brigád akkor is és most is remekül megállta a helyét. Hallottam, hogy egyszer a  Novarockon úgy tolták le az első két számot, hogy kifelé semmi nem szólt, csak bambult rájuk a közönség. Na, hát a koncert elején elöl álltam, és hasonló érzésem volt az ének terén. Egyszerűen Andersból semmit, de semmit nem hallottam! Ha nem tudtam volna a dal szövegeket akkor kb. instrumentális koncert lett volna. Így aztán elindultam a keverő felé, hogy ott vajon, hogy szól az anyag. Ott természetesen már jobban szólt az egész koncert, és be kell vallani, hogy a srácok játszhatnak bármit, azt vér profin tudják hozni.

Niclas most, hogy végre tényleg teljes értékű tag, és tudja, hogy hol is van a helye a bandában. Régen idegesítően sokat szerepelt. Most viszont tudja, hogy mi merre hány méter, így sokkal szimpatikusabb figura lett. Björn és Peter visszafogottan penget, nem szerepel sokat, de azért néha csúnyán néznek az emberre, hogy magához térjen a dalok közt. Daniel viszont nekem nagyon fura volt. Nem igazán volt itt, nagyon lazán ütötte azokat a dobokat, hiányzott belőlük az az igazi vad húzás. Nem volt rossz, de nem is volt az, amit megszoktam tőle. Direkt néztem videókat, hogy csépli a dobot, itt meg csak úgy simogatta. A hangsúlyt a zenekar főleg az új albumra a Siren Charms-ra helyezte, ami részben megérthető, hiszen ez az új lemezt, ezt kell megturnéztatni. Csak hát.... egyszerűen ezek a lassabb dalok annyira nagyot nem ütnek élőben. Nem rosszak, mert például a Paralyzed, Trought Oblivion, In Plain View, With Eyes Wide Open dalokkal semmi bajom, de azért az emberek mégis csak a Trigger - Only For The Weak dalokra mozdulnak meg rendesen.

Egy biztos, ha lesz a jövőben In Flames koncert, akkor nekünk ott lesz a helyünk. Meglessük őket, mert profi, színvonalas műsorral rukkolnak mindig elő. Szeretjük őket, szeretni is fogjuk abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy jók. Lehet fikázni az új albumot, el lehet rá mondani minden rosszat, de amúgy nem egy rossz album. A teltházas Barba Negra azért mindenesetre meggyőzi a srácokat remélem, hogy kicsit gyakrabban is lehet errefelé jönni. Béke, Szeretet, Metal!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.