RockStation

Age of the Rage: Rage, Tri State Corner, Lion Twin @ A38 Hajó, 2014.10.01.

2014. október 06. - sunthatneversets

IMG_2683.jpgj.jpg

A világ minden kincséért sem szeretnénk belekiabálni a közeli önkormányzati választások bábeli zűrzavarába, csupán egyetlen dolgot érzünk szükségesnek leszögezni: Budapest szórakozóhelyek tekintetében jól teljesít! Testközelből tapasztaltuk ezt, hiszen szombaton a Barba Negra kalóztanya vendégei voltunk, szerdán pedig már az A38-as hajó feneketlen gyomra nyelt be minket.

Valóban: mintha egy ajtó zárulna be az ember mögött, amely a valóságtól elválaszt. Ezt a máskor kellemes érzetet ezúttal klausztrofóbia helyettesítette: mintha a belépésemkor már játszó Lion Twin kissé túl lett volna hangosítva. Ha valami – sok száz koncert után – már az én fülemet is bántja, az nagyon gáz. De ezt a problémát néhány tíz métert hátralépve mondjuk a küszöbig ki lehetett küszöbölni (most már értem, honnan eredeztethető ez az ige), viszont azt a furcsaságot már nehezebben, hogy az előzetes híresztelésekkel szemben véletlenül sem pop-metal csapatról volt szó, hanem egy Maiden-féle ikergitározást középpontba állító, nem igazán eredetieskedő koedukált társaságról. Pedig a zodiákus image-dzsel semmi gond nem adódott, és a frontlányok is mindig bájosak szűk bőrnaciban és egyszerű trikóban, még akkor is, ha karvastagságukkal szembesülve Kalifornia kormányzója átretusáltatná összes régi filmjét.

IMG_2103.jpgj.jpg

Meglepően gyors átszerelés után időközben kitisztult hangzással megtámogatva érkezett a régi ismerősnek számító Tri State Corner. Még/már a Nazereth előzenekaraként részesültem abból a fajta profizmusból, amit ők képviselnek. Az egyik gitár helyén egy buzuki nevű görög húros hangszer működik, így próbálják érdekesebbé tenni muzsikájukat, s elérni, hogy beszéljenek róluk. Most, a jó hangosításnak köszönhetően végre megértettem, mi végre is ez a furcsa elegy. Kicsit a görög tengerparton érezhettem magam, miközben METALt hallgattam. Mindezt tehettem egy nagyon karizmatikus, a közönséggel kiválóan kommunikáló frontember segítségével. A Nazareth koncert előtt megfogadtam, hogy otthon is hallgatni fogom őket, azután ez elmaradt, de most már nincs mentség.

IMG_2202.jpgj.jpg

És akkor következett a szülinapi buli! Az ünnepeltnek, a Ragenek kora: 30 év! Ennek (gyertya)fényében  a zenekar valamennyi korszaka az ünnepi asztalra került. Olyan szinten, hogy csupán a két legsikerültebb album a Unity illetve Soundchaser képviselte magát három-három nótával (Down, Set this World on Fire, címadó, illetve War of Worlds, Great Old Ones, és szintén a címadó), a többi dal tekintetében a lehető legnagyobb volt a szórás.
A hangzás a Rage esetében ismét főszerephez jutott: csupán a harmadikként elővezetett, egyébként kihagyhatatlan War of Worlds alatt tisztult meg, vagy inkább az ekkorra felerősödött közönséghang takarta el a kásahegyet.

Ha már a népségnél tartunk: meglepő, de nem sikerült dugig tölteni még az A38-as koncertteremnek szerény méretű rakterét sem. Akik viszont voltak, így együtt nagyszerű közönségnek bizonyultak! Nem volt hasonló őrjöngés, mint amit szombaton tapasztaltam a Barbában, nem repkedtek a söröskorsók, nem alakultak pogó-körök, viszont a „szakszerű” együtténeklés nagyon működött!

IMG_2446.jpgj.jpg

Láthatóan jól is esett ez az ünnepelteknek, bár ezt leszámolva is nagyon élvezték a közös zenélést. Hilgers dobos arcáról egy pillanatra se fagyott le a mosoly, már amennyire meg lehetett ítélni óriási szerkója takarásában. Peavy Wagner (basszer és énekes) szinte egy volt közülünk, szeméből meghatottság tükröződött vissza reakcióinkat látva-hallva. Victor Smolski pedig – ellenkezőleg! – igazi rocksztár, aki – mialatt a bolygó egyik legjobb, legszínesebb játékát nyújtja – a pózolásokhoz, a közönséggel való incselkedéshez is nagyon ért. Élő bizonyíték ő, hogy a mennydörgésszerűen elsöprő hangzás eléréséhez nem szükséges két-három gitáros, elég egyetlen is, ha az érti a dolgát.

Ha mindez nem elég, had közöljem: soha ilyen fényarádét nem tapasztaltam e „kicsiny” koncertteremben! Amire már céloztam: szintén show-elemként tartható számon a Dream Theather, vagy éppen Queensryche koncerteken megtapasztalt komplexitású dobszerkó.

A fentebb leírtak adtak mintegy hátteret a Rage markáns zenei világának. Brutál riffek ágyaztak meg azoknak a csodálatos ívű refréneknek, melyek egy igazságosabb (zenei) világban világslágeri státuszt érdemelnének. Aki netán az utcáról tévedt le hajónk gyomrába, még az is simán élvezhette a bulit, és a harmadik refrént már velünk harsoghatta.

IMG_2336.jpgj.jpg

Az „utolsó” dal (mely koránt sem volt utolsó) alatt valóságos népünnepély varázsolódott a terembe: a Higher than the Sky refrénjét hosszan zúgta a tömeg. Nem kis meglepetésre Smolski gitáros aláfestés gyanánt rázendített az Eye of the Tiger jól ismert riffjeire. Visszataps után a Set this World on Fire és a Soundchaser érkezett – utóbbi kapcsán biztos voltam benne, hogy az est legutolsó tételét „tapossuk”.

Pedig még hátra volt a desszert, egy négy számos akusztikus blokk. A meglepetés erejét fokozta, hogy megjelent a színen a Tri State Corner énekese, és kongázni  kezdett a háttérben. Egyszerűen csodás volt ez a levezetése az amúgy is ünnepélyesre és jó hangulatúra sikerült szülinapnak. Végül az Empty Hollow gyönyörű refrénjével fülünkben lépdeltünk ki a hajóhídon át az őszi éjszakába.

FOTÓK: TÖRÖK HAJNI. TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr116762943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum