RockStation

Villámháborúval zúzták le a svédek Budapestet – Deathstars (S), The Dead And The Living (S), Krell (H) @ A38 Hajó, 2014.10.20.

2014. október 24. - viliricsi

0deathstars2014_09.jpg

Az „álomhajó” felé igyekezvén el kezdtem érteni, miért tartják csodásnak a magyar fővárost. Előttem a koncert helyszínéül szolgáló A38-as állta útját a hullámoknak, a háttérben a Művészetek Palotája világított az összes létező színben. Ha megfordultam, a Szabadság híd zöld kontúrja zárta a látóhatárt. Már jó pár éve ezt bámulom, most is a folyó túlpartjáról egyszerűen csak átvillamosoztam, viszont ezen az estén próbáltam az utazó szemével nézni Budapestet. Arra gondoltam, egy ilyen város ilyen helyszínén igenis, szívesen játszanék, még akkor is, ha nagyobb koncerthelyszínek teltházaihoz lennék szokva.

Természetesen a „csillagosok” helyzetébe képzeltem magam, és nem a Krell együttesébe, bár igaz, ők voltak számomra a nap (vagy talán az év) meglepetése. Mégpedig azért mert az énekesnő jobb keze felől döbbenten vettem észre Riki Churchöt, a Junkies basszusgitárosát. A zene ennek ellenére egyáltalán nem hasonlított a húsz éve működő punk-rock bandáéra. Inkább az est fénypontjának muzsikájával éreztem rokonságot; nem véletlenül kerültek ide. A digitális alapra felhúzott metál szűz füllel jónak tűnt, de komolyabb vélemény kialakításához komolyabb hallgatás szükséges. A körítés mindenesetre nagyon profi volt. Az énekesnő, bár nem az esetem, mégis jól mutatott a szűkre szabott cuccokban. Tudta, mikor harsánynak lenni, vagy éppen háttérbe vonulni. Utóbbit például akkor kellett cselekednie, mikor Riki is dalra fakadt.

Nem tudom, le lett-e már írva a Rockstation hasábjain, hogy KFT. De ha „véletlenül” mégse, akkor most leírom: KFT. Talán már elég idős vagyok, hogy e különleges magyar bandának Bábú vagy-korszakára asszociáljak a The Dead And The Living színpadra lépésekor. Természetesen csak a külsőt illetőleg. Fehérre festett arcok, régimódi öltözet, pantomimes mozgáskultúra. A zene viszont karcosított HIM. Az énekes valóban emlékeztettem egy kicsit Ville Valora (HIM), és hasonlóan karizmatikus személyiségnek tűnt. Érdekes volt a mélyen háttérbe húzódó, és ott békésen álldogáló basszusgitáros. Őt látva pedig szegény észidészis Malcolm Youngra gondoltam, ahogy – igaz más hangszeren – a háttérből tolta az alapokat a többiek játéka alá.
Bevallom, a sablonos elnevezéstől féltem egy kicsit, de prekoncepcióm valósággá változása helyett még néhány dallamfoszlány is megmaradt a fejemben. Talán nevet kellett volna cserélniük a Deathstars múltkori, Dürer-kertes előzenekarával, kiket éppen Marionette-nek hívtak.

0deathstars2014_45.jpg

Itt az A38-as hajón még az (általam már egyszer látott-hallott) főzenekar színpadra lépése előtt elkönyvelhettük: három kitűnő együttes éjszakája volt/van/lesz ez a hétfői. Fél órás átszerelésre volt szükség, hogy a terem fokozatos elsötétedését követően a technikusok zenéjének lehalkulása megadja azt a bizonyos jelet. Az addig türelmes közönség óriási ovációba tört ki, majd vastapssal fogadta az intrót, sikítással pedig a sorban (Bernadotte kivételével) színpadra lépő tagokat. Ezek azok a pillanatok, amire azt mondhatjuk: akinek mindez nem hatol le a szívéig, az nem igazán rocker. Nem igazán zenekedvelő? Nem igazán ember? Bocsánat…

A zenészek a legutóbbi (The Perfect Cult) albumról a Temple of the Insects-t kezdték már játszani, amikor – elmaradhatatlan tányérsapkájában – besétált a színpadra Whiplasher Bernadotte. Előneve dacára úgy tűnt, elérzékenyült a zenét túlharsogó közönségüdvözlettől, de egy környi séta után magára talált, és külsejével ellentétben álló, vészesen sötét tónusú orgánumán elkezdte gyártani a szigorú dalsorokat.
Másodikként a nem is oly régi  (2011) válogatáslemez bónusz-dalát, a Metalt hallgathattuk meg, majd jött az „örök klasszikus” Synthetic Generation. Ismét az újabb szerzemények világába kalauzolt minket a Ghost ReviverDeath Dies HardExplode hármas befutó. Ezek közül a magam részéről a legutóbbira esküdtem, hogy azzal kezd a banda, hiszen az a The Perfect Cult nyitószáma, de a viszonylag egyszerű Temple… szintúgy jó választásnak bizonyult. Gyönyörűen volt felépítve a Deathstars programja, mintha a nóták légójáték darabkái lennének.

0deathstars2014_60.jpg

A hangzást ritka tökéletesként lehetett aposztrofálni mindhárom fellépő játékideje alatt. A hangerő visszafogottabb volt ugyan a két évvel ezelőtti, Dürer kertes buliénál, de legalább nem szart be az összes énekmikrofon. A népség kicsit visszafogottabb volt, például nem alakult ki pogókör sem, igaz, vagyunk néhányan, akik ezt nem különösebben bánjuk. A hajó gyomrában megszoktam, hogy szabadon lehet ide-oda néző-, és hallópontot változtatni, most azonban ez lehetetlen volt. Mivel agresszívebb énemet otthon felejtettem, egy óvatlan energia-italozást követően a bárpult közelébe ragadtam, nem nagyon tudtam előre menni már. Így is jól láttam, részint a színpad közepén elhelyezett dobogó segítségével Emil (gitár) és Jonas pózolásait, sőt még azt is, ahogy Oscar Leander dobos rázta minden egyes leütéskor alig létező rőzséjét.

Nem maradhatott ki természetesen a Night Electric Night album címadója sem. Az egyetlen dolog, ami valójában zavar a Deathstar munkásságában, az a dalok ugyanazon kaptafára való felhúzása. No de egy koncertre valót belőlük pont össze lehet csemegézni.

Érdekességként lehetett megéli, hogy a ráadás mindhárom dalát a második lemez, a Termination Bliss adta. A hisztérikus vissza-taps és skandálás után a Play God érkezett, majd ezt követte a Cyanide, no és természetesen nem maradhatott el a Blitzkrieg, a „villámháború” sem, mellyel végképp térdre kényszerítették Budapestet.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr906828129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum