Bayou nyílik a kis-Balkánra - Psycho Mutants: Baby Burn (2014)

2014. október 26. - Nemesúr

psychomutants-babyburn top.jpg

Már régóta adósok vagyunk ezzel a kis írással beharangozóink után... No meg azután, hogy a Psycho Mutants újra felhívta figyelmünket nem csak itthon egyedülálló zenéjével arra a sötétségre, ami akkor sújthat le a nagyszobára, ha frankofón füllel fogunk bele a legsötétebb alt-country és blues-rock keresztezésébe, azt fűszerezzük egy kis tangóval, egy kis Ká-Európával, és végül Louisianaban, egy épp továbbállni készülő karnevál bayouján találjuk magunkat, a szezon utolsó éjszakáján. Mert a Baby Burn pontosan ezt az élményt nyújtja - és az, hogy az egyenletből teljesen kimarad Magyarország, a lehető legjobb dolog, ami történhetett e kiadvánnyal.

Villany le, füstölő és barnasör be!

psychomutants-lineup.jpgA lemez külseje a szemet, belseje a fület gyönyörködteti: mindegyik egy kicsit, de nem zavaróan egzotikus, "bogaras", és ez a kilógás a tagok mutáns portréin is látszik.  A Taxidermiában végzett kultikus munkájáról közismert Szőlősi Géza hazai képzőművész-fenegyerek igazán kitett magáért, mind az album art, mind az Everybody's Young God klip készítése során: a mohazöldes, rózsás-píres árnyalatok egy ártatlan, tündéri atmoszférát adnak a különös, sötét hangulatú lemeznek...

A dalok fogós, feledhetetlen riffekkel operálnak, de túlhasználják a repetitív sémák erejét... A számok baromi hangulatosak, de a legtöbb borzasztóan egyszerű: egy-két akkord, intro-verze-refrén végig variálása jellemzi, nincsenek tagolt bridzsek, kirívó variálások, és főleg: kirobbanó katarzisok. Ez különösen a gonosz No Hero már-már fülfájásig újratolt refrénjében és az Everybody's Young Godban tűnik fel... Mert az oké, hogy Nick Cavenek se kell bonyolult daltest, viszont ő végig lángol vagy döglődik a színpadon. Hallható ikonjuk, a Deadbolt szénfekete gomolygásától elég messzire kerültek mára, és sajnos hiányolom a durván torzított gitárokat, amikor megjelenhetnének, pedig szinte felpuhítva csak: ha jól emlékszem, anno egy "minden eddiginél garázsrockosabb" lemezt ígértek. Megnyugtat a tudat, hogy így is marad egy sajátosan komisz, demenciás-fenyegető éle a daloknak, amik szavatolják, hogy azonnal csettints és felkapd a fejed a hallatukra, bárhol is légy.

psycho mutants katarzis.jpg

Az első album frank táncdalkincse és a második tango-orientáltsága után egy olyan új elemre leltek a fiúk, ami igazán kikerekítette legerősebb oldalukat: az összetett, több lábon álló hangzást. Ez pedig a gothic americana világa volt. A Dust To Dust-ban csak ízelítőt kapunk belőle, a Waiting For The Sun meg egyszerűen tragikus szótlansággal kisétál az ajtón, búcsú helyett... Majd az azt követő rejtett szám, a hátborzongató, keserűen szépséges Requiem - főleg a briliáns csellójátéknak hála - egyenesen elrágcsálja a szív ereit. A monotóniát igyekeznek persze felrázni, amivel csak lehet: a harmonika, az elektromos orgona, szintik, bendzsó, csörgő, echók, cselló és zongora (és a mögöttük ülő príma vendégzenészek, többek közt Papa a 30Y-ból) mind-mind telítő funkciót töltenek be, ami változatosabbá, rétegzettebbé teszik a mutáns balladákat. Mondhatni, Quimbysednek a számok, csak nem egyszerre bazsevál ez mind (sajnos), pedig akkor szerintem még tán Kisstibiéket is lenyomnák. Mondjuk egy még teltebb, búgóbb, mélyebb gitártónus kialakítása (és a trombita és harmonika központi hangszerré tétele) minden számon sokat dobna... mintha a keveréskor direkt spóroltok volna az alsó tartományokon, bár letisztultnak, ugyanakkor zavaróan luftosnak tűnik az összhangzás.

psychomutants-2.jpg

Az album tetőpontjai azok a kis epizódok és számok, amik a leginkább elütnek az oly karakteres "központi hangzástól": az FM erősen ipari zajos szintije, az Everybody's Young God 60's évek garázspunkját, Movie Star Junkiest idéző orgonája... és főleg az egyszerűen zseniális Taking A Waltz. Ez Jehan Pnaumero francia hangosbemondózásával, fojtogatóan bánatos-költözőcirkuszos hangulatával, Bruszel Balázs érzéki trombitajátékával, és főleg hirtelen megszakadásával magasan az album egyik, ha nem a legjobb dala. Az ezt követő, táncdalos Babel mintha csak a hajnali illatos, új mezőkre induló vaudeville-karaván vidámra fordulását adná meg: egy harmatosan keserédes virradat a spicces, utolsó éjszakára.

Csak bizonyos hangerőtől hallatszik minden teljesen a felvételről, ezt kompenzálandó el tudnék képzelni testes csordavokálokat is, ha már 6-an vannak a fiúk a zenekarban. Mégis, a banda legmarkánsabb védjegye Zoli Cash (Karnics Zoltán) még mindig önálló személyiséggel zengő, pöcemély baritonja, amitől majdnem felizgultam még én is, persze szigorúan zenei értelemben. A dalszövegek magvasabbak és hosszabbak, törekednek egy saját érzetvilág, "félszívű balkán cowboy" narratíva kialakítására, és bár az erős akcentuson és a vibratokon is bőven lenne csiszolni való, még mindig egyszerűen öröm hallgatni őket - főleg, mikor Zoli BÖMBÖL, ahogy az alattomos, feedback-gazdag Hit Me-ben teszi. (Ami a legközelebb áll egy katartikus csúcstételhez a Baby Burnön). Az album végére érve egy ritka, igényes extra is észrevehető: az egész nagylemeznek kimunkált íve van, ha a számok egyenként nem is, de egymásutánjában nagyon is változatosak, valódi utazás-élménnyel kényeztetnek, és ez ritkaság ma: mindig van minek elejébe néznünk, ha a Psycho Mutantset hallgatjuk.

psychomutants-zizz.jpg

Annyira jól állnak Zolinak a vokáltorzító effektek, mint a csapatnak a megvadulás, bár többet élnének ezekkel! Még érzem, hogy nem szabadulnak el teljesen, nem törnek ki, mintha valami még vissza lenne fogódva a szinte üvöltő, vörös-fekete, ördögi erőből, ami ebben a zenekarban szunnyad... ott rejlik a sorok közt mindez, talán csak nem találtak még neki megfelelő formát.

*Ja, amúgy itt a teljes album, ingyen hallgatásra várva. Milyen jóarc mutánsok ezek má'!

psychomutants-babyburn cover.jpg

A hatosfogat sosem volt jó - talán ez évig - abban, hogy konzekvens, faltól falig melóval itthon egy stabil rajongóbázist építsen magának (vagy épp a hazai közönség nem volt megfelelő alapanyag ehhez...), pedig zenéjük, bár első hallásra nem tűnhet így, teljesen alkalmas rá... Már számos koncerten tapasztalhattam meg személyesen is, micsoda szuggesztív megszólalással rendelkeznek: egyszerűen milf-nedvesítő, látótér-szűkítő hatásuk van, anélkül, hogy bárkit is mímelnének. Látszik, hogy most végre lassan rászánják magukat a felzárkózásra: kivasalták a fekete ingeket, csináltak egy beteg jó arthouse klipet, francia kiadóhoz szerződtek és - nem csak frank gitáros-bendzsós-harmonikás-mindenesüknek, Jehan Pnaumeronak hála - egyértelműen külföldi orientáltságú karrierben gondolkodnak. Felejthetetlen mindenféle Est Cafés, Fishing On Orfüves, PEN-es és Szigetes bulik, 7 év munkája után is talpig országos ismeretlenségben látva őket, erre csak azt tudom mondani, hogy OUI. 2015 februárban jön a No Hero klipje és külön single-je a galloknak, hisz a rádió-játszási ráták szerint egyre jobban rájuk kapnak odaát, sőt, közelít egy kis-európai turné is, a legjobb ottani booking a PYRPROD szervezésében! Nagyon helyes. Remélem, ők lesznek az a zenekar, akik bebizonyítják a hazai színtérnek, hogy ez egy nagyon is járható út, amennyiben kimunkálsz egy olyan minőségi szintet és egyedi varázst, mint ők tették a Baby Burnnel...

psychomutants-3.jpg

...Mert az út ki van jelölve, és minden arányprobléma ellenére ez egy európai színvonalú lemez: ezerszer karakteresebb és egyedibb, mint lényegében bármi, amit idén hallottam a hazai felhozatalból. (Már a Dope Calypso mellett.) Talán a pontszámból nem ez derül ki, de ez a zenekar már most valami teljesen (és nem csak itthon) egyedülállót csinál, ez pedig mintha +1 (lent nem jelezhető) teljes Koponyát adna hozzá - tekintsétek így! A Psycho Mutants 3. lemeze egy lassan melegedő, egzotikus, vérfekete varázsital, ami még nem forrta ki magát, s aminek ha mernek még vehemensebben, finomkodástól mentesen aláfűteni a 4. albumra valódi tüzet fog fialni. Addig is, hátradőlök, és hagyom, hogy a bor, a gyertyák és e lemez tegyék a dolgukat, ha egy breton cserediáklány penderülne az utamba. És ezt ajánlom nektek is, mes cher ami.

~

by Nemesúr(/Nemes Márk)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr646830701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum