Öregdiák Nyervákrock, avagy a múlté a jövő - King Tuff: Black Moon Spell (2014)

2014. október 30. - Nemesúr

king tuff black moon spell vinyl_1.jpgA Black Moon Spell az az album, ami valszeg első hallásra felcsesz, idegesít, mégsem akarod majd kivenni a lejátszóból, és nagyjából a 2. szám közepére hátradőlsz, amikor pedig vége, módszeresen elszomorodsz. Minden, ami romantikussá tette a rock'n'rollt 1965 és 1980 között, itt, ezen a szent lemezen keveredik össze és böfögődik vissza brutális echókon, az önirónia és önparódia határán egyensúlyozó szövegeken és nyávogó éneken át, popzenévé NEMgyalázva, hanem magasztalva! Kyle Thomas nagyot alkotott a Black Moon Spellel, és letette végső voksát a minimalista, feel-good rock (avagy, ahogy ő mondaná, A Rock) mellett. Olyan, mint a Misfits, csak cukibb; olyan, mint a Ramones, csak lazább. Egy egyszer s mindenkorra 20 éves ősrock'n'roller esszenciális önarcképe a Black Moon Spell - viszont neked, kedves Hallgató, nem muszáj mély fejtegetésekbe bocsátkoznod hallgatása során, mint nekem.

Csak rázni a csípődet, vizezni a sört, áthívni a lányokat és befűteni a bongot.
Hiszen ez a zene ezért él.

Ezer meg egy hatás turmixolódik itt egy kis "zöld-ízű", olcsó sarkiboltos agylevessé... Hogy a 80's-90's években gyereknek lenni örök élmény, az itt is kiderül: szinte látom magam előtt a lávalámpát, a kopott horrorfilmposztereket és rozsdásra fárasztott kazismagnókat, mikor a Black Moon Spellt hallgatom. A hangzás is nyers, kopottas, az autentikusság fontosabb volt a remek minőségnél: a cinek zörögnek, a tamok tompák, a gitárok súrolnak, valahogy az összhatás mégis kedvesen béna, mintha csak legjobb spanunk meglepően színvonalas demóit hallgatnánk 11 után egy lerúgott, 100 rongyos volvóban a külváros fele. (Ha eltekintünk a magas tartományban kimondottan fülhasogatóan reszelő gitártól.) A szirup sűrűségű nosztalgiafaktor nagyon is tudatos King Tuffnál, és megszólalásában sose volt kiérettebb, koherensebb: előző, indiesebb lemezei után véglegesen elkötelezte magát a rock mellett, a dalokból kihallatszik egy jó adag Ziggy Stadust-érás David Bowie, korai, riffelgetős Black Sabbath, Siouxie Sioux & the Banshees depizés és sétálós ütem nélkül, sőt, olyan horrorpunkok is, mint a Misfits vagy a Blitzkid, nyakon öntve egy jó adag Alice Cooper-féle epres művérrel, no meg keverve késő esti varietékkel és Libabőr-képregényekkel, a Monster Mash gagyogásától a Kedvencek Temetőjéig.

king tuff 4.jpg

Mindezalatt mégis hangulatos, iszonyatosan kapós-slágeres, 90% rádiópozitív a termék, és ez nem egy erőltetett megalkuvás, hanem nagyon is tudatos barátkozás a hallgatóval, a back-to-basics, pőre tinirockhangzás dicsérete. Ahol (az amúgy ezen albumon több számban is doboló!) Ty Segall túlfőzi varázsgomba-krémlevesét saját dalkonyhájában, ott Kyle a hálószobába költözteti a geart a garázsból. Az eredmény álomszerű, de nem álmos, kényelmes, de nem pihe-puha. Csak simán jó.

A karaktert az idióta, No Bunnys hanghordozás, a szuper-modoros, nazális ének, a háttérbe kevert, finom, de folyamatos zaj, váratlan hatalmas betorzítások és verdeső visszhangok adják. Ezek minden bizonnyal amatőrnek tűnhetnek egy metal-puristának, de a daloknak különös telítettséget, nagypofájú bájt nyújtanak inkább, arról nem is beszélve, hogy nem hogy meglovagolják, hanem sajátosságukkal egyenesen diktálják a mai rockzenei trendeket, és sikeresen adnak hozzájuk... valamit.

king-tuff-mgid-uma-video-mtv.jpg

Viszont leginkább csak zeneileg. A csattanós, gyerekdal-szerű szövegek direkt ilyen kedves-bugyuták, amin az ember kénytelen is röhög. Kiváló helyzet- és ars poeticus énmeghatározás a lemez, de felmerül az emberben a kérdés, hogy tényleg ennyire kevés akar(jon)-e lenni a jövő retrorockere, és hogy ezután mi felé lenne képes nyitni? Egy ilyen sor, amellett, hogy megnevettet, azért el is gondolkodtat... szomorú, aggódó előjellel: "King Tuff a nevem, Elment az eszem, Jó hogy látlak, Megzabállak, Mert elgurult gyógyszerem." Ugyanez az infantilizmus egyszerre cuki és évődve kötekedős a hisztis barátnőknek bekészítendő, egyszálgittyós szonátákat meggyalázó I Love You, Ugly-ban. Szerencsére az irónia-faktor nem megy át hipsterkedős önmegvetésbe, hanem épp egészséges arányban marad az önfeledt szórakozás és a "még egy lapáttal" művisége. 

A Black Moon Spell címadó dala baromi untató reszeléssel kezdődik, amit egyből megszeretünk, ahogy szépen felépül egy csúcs kis csajvokálos refrénné; az albumon 2-3 alkalommal is előjövő noise-ban dús (a Cramps-féle nyitányozás csak nekem ugrott-e be?) átkötő szövegek nyújtanak egy kis színesítést, narratívát... Mindenképp csúcsteljesítmény a Black Holes In Stereo több réteg distortion alá temetett űrrock-garagepunk torzszülöttje, és az instant klasszikus Headbanger, ami a heavy metálba és egymásba őrülten szerelmes kölykök románcát énekli meg. A dalok a lemez vége felé szinte egybefolynak, csak az (egész pszichedelikus-ledzepes) Eyes of the Muse és az I Love You, Ugly azok, amik egészségesen kitekintenek az illegális gimis házibuli-hangulat keretéből. 

King+Tuff.jpg

Hát akkor mi kéne, vagy mi nem, még? Több kontent? Bonyolultabb számvázlatok? Nagyobb ívű balladák? Egy tisztességes zárótétel? Igazi "tét", egy kis komolyság? Ezek egyike valószínűleg elférne a következő lemezen, de ez, itt, ez annyira kerek így, hogy nem tudnám megállapítani, melyik. Mindenesetre egy biztos: már most tudom, mit fogok szarrápörgetni Halloweenkor, ahogy elnyújtott kisujjal és az indiános bőrkabimban vedlem a Majomagyvelő-snappszot :) 

A teljes album közkincsé tétetik addig is, EMITT:

Azt meg még meglátjuk, sikerül-e kijutni november 29.-én Bécsbe, hogy élőben is letüdőzzem a tündérpor és olcsó kölni keverékét, Kyle-al egy légtérben...

~

by Nemesúr(/Nemes Márk)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr886830723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum