RockStation

Megjelent a Trick első nagylemeze

2014. november 11. - sunthatneversets

Trick2014.jpg

Egy zenekar életében nagy mérföldkő az első nagylemez elkészítése/megjelenése, talán ez az a pont - a sok EP/demo után - ahol egy formáció kiléphet az "amatőr" előadók sorából. A Trick most ért ehhez a mérföldkőhöz, hiszen a napokban megjelent Álomgyár című lemezük.

11 dal, majd 50 perc. A mi első nagylemezünk érdekessége, hogy szinte kizárólag saját kezünk terméke. Sok barátunk segített ennek megvalósításában, az R-stage rendezvénytechnikától kaptuk a stúdiótechnikai eszközöket (mikrofonokat, hangkártyát) így saját környezetünkben, a próbatermünkben tudtunk rögzíteni. Ez nagyban hozzájárul a lemez intimitásához, mivel nem egy bérelt, idegen stúdióban kellett dolgoznunk, küzdve az idővel. - mondja a lemez készítéséről Győri Attila gitáros/énekes.

A felvételt a zenekarunk basszusgitárosa, Zdosek Ádám vezényelte le, majd később ő is masterelte az egész lemezt, ami nem kis munka a részéről, tekintve hogy a végeredmény hangzás tekintetében nem hagy maga után kívánni valót. A borító Hajdu Bernadett munkája. Érdekessége, hogy nem borítónak készült, hanem egy álmomat rajzolta le a saját elképzelései alapján. Amikor átküldte, annyira megtetszett a zenekarnak, hogy végül ez lett a sorsa.

A fizikai megjelenés nem jött volna létre a szombathelyi Pistons Pub és tulajai, Kovács Dávid é Punger Péter nélkül, akik egy náluk játszott koncertünk után felajánlották, hogy finanszírozzák a lemez nyomdai munkálatait. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora segítség. Így jutottunk 500db-hoz eddigi életművünkből, de szépen fogy... :)

Ezen kívül a lemez megtalálható az iTunes-on, a Deezer-en, a Spotify-on, a Vodafone Zene!-én, az Origo Muic-on, a Dalok.hu-n. Ha pedig valaki kézben szeretné tartani az amúgy meghökkentően igénye nyomdai végterméket, az a zenekar Facebook oldalán tud tőlünk rendelni, postai utánvétellel. Igyekszünk a közeljövőben minél több helyen eljátszani a lemez anyagát. Jelenleg a lemezen is szereplő Nyirkos éj című dalunkhoz készülünk klipet forgatni, mely reményeink szerint még idén felkerül a csatornánkra. 

Itt pedig a teljes Álomgyár-lemez:

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr916885955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum