Minden idők legfurcsább turné-riderei

2014. december 06. - magnetic star

foo.jpg

Hogy mi a közös egy Red Hots cukorkával teli emberi koponyában, ötven bárányfejben és egy Bob Hope hasonmásban? Ezek mindegyike szerepelt a legnagyobb rock és metal bandák némelyikének turné-riderében! A rider a zenekar igényeinek listája, amely a turnéállomások helyszíneinek kerül megküldésre. Egy zenekari rider hihetetlenül fontos dolog! A rockklubok számára nyilvánvaló, hogy a magas színvonalú buli érdekében a koncert előtt, alatt és után is a zenészek kedvében kell járni. Egyetlen fellépés is több milliós anyagi ráfordítást igényelhet, de ha csak egy zenekari tag elégedetlen a meditációs helyiséggel vagy hiányolja a szalonnát, netán a zambonit, máris homokszem kerülhet a koncert-gépezetbe, még a buli kezdete előtt. Összeszedtük a legkülönösebb, legröhejesebb és legdöbbenetesebb zenekari igényeket, hogy betekintést adjunk a rocksztárok nehezen követhető szükségleteibe.

Az egyik valaha volt legpazarabb igénylista a Slayertől származik. A 2011. évi Fun Fun Fun Festen a banda a következőket kérte: ötvenezer élő méh, száz lemészárlásra szánt hófehér kecske, vérálló esernyők, pentagram alakú szendvicstál és egy Red Hots cukorkával teli emberi koponya. Ezzel együtt – hisszük vagy sem – a Slayer nem holmi vérengzős-belezős banda. További kéréseik voltak: négy Lite-Brite, 10 doboz Go-Gurt, pingpong-asztal, zamboni, négy fekete jóga-labdaszék, Hogan hősei DVD doboz, valamint „két cipős doboz, ahová eldughatjuk a Grammy díjainkat (a dobozokon ne legyen „Grammys” felirat).”

Slayer 2013.jpg
A Foo Fighters még a hírekbe is bekerült a hajmeresztő kívánságai miatt, kezdve azzal a kéréssel, hogy a kövér roadjaik azonnal érkezés után ehessenek, mert attól lesz energiájuk „a fáradságos, 70-90 perces munkanapjukhoz.” A kövér roadoknak azonban vegetáriánus leveseket rendeltek, az ártalmas gázok problémáját elkerülendő. A 2008. évi rider a következőket tartalmazta még: egy tasak Pirate’s Booty; válogatott, nem „az előző Dio koncertről megmaradt” gabonapehely-félék; négy üveg „nem szokványos színű” Gatorade és olyan DVD-k, amelyeken nem szerepel Jamie Kennedy, Martin Lawrence vagy bármilyen sportműsor.

A Metallica vitán felül a bolygó leghatalmasabb metal bandája, de James és társai ettől még nagyon is élvezik az élet egyszerű dolgait – példának okáért a szalonnát. A zenekar állítólag kikötötte, hogy a szalonna „rendkívül fontos” és valamennyi napi étkezésnek része kell, hogy legyen. Emellett a 2004. évi arénaturnéjuk során a következőket kérték: ötmillió dollár értékű biztosítás minden egyes koncertre, alkohol felszolgálásának mellőzése a fellépések előtt és közben, valamint összesen tizenhat, hat-nyolc láb hosszú asztal a backstage-be.

Ha valaki egy rockklubban kezdi a szakmai gyakorlatát és a legendás zenészek ridereivel teli hatalmas fiókos szekrényeket bámulja, akkor azt hihetnénk, hogy Marilyn Mansoné lesz a legelső lista, amelyet áttanulmányoz. Mert hát mégis mi mindent kérhet az „Antichrist Superstar”? Sajnos csalódást fogunk okozni, mert az ő ridere inkább csak extravagáns, mint izgalmas. Manson kérése: különféle finom sajtok, minőségi csokoládé, csúcskategóriás pezsgő (Cristal, Moet) és két üveg abszint, valamint tonnányi nassolnivaló, pl. Haribo gumimacik, Doritos és gabonapehely 2% tejjel. Híre ment azonban, hogy Manson egy alkalommal kopasz, fogatlan prostit rendelt – igaz, a preferált nem megemlítése nélkül.

0b02.jpg

Nem, kérem szépen, Ozzy Osbourne nem rendel sem denevért vagy galambot, hogy leharapja a fejét, sem pedig életnagyságú Alamo makettet, hogy levizelje. Amikor a Black Sabbath 1999-ben a Panterával és a Deftonesszal turnézott, a „Sötétség Fejedelme” a legkülönfélébb igényekkel állt elő, hogy megőrizze egészségét az út alatt: kért három oxigénpalackot már a berakodás idejére, na meg egy „valódi fül-orr-gégészt” a koncerthelyszínre érkezés idejére. Kérte továbbá, hogy az orvos legyen jártas a B-12 injekció beadásában energia-termeléshez és Decadron adagolásában gyulladások ellen.

A Red Hot Chili Peppers tagjai spirituális oldalukról is jól ismertek, 2000-ben pedig különböző igényeikkel igyekeztek fenntartani lelki egyensúlyukat. A banda a következőket kérte: aromaterápiás gyertyák, friss gyömbérgyökér, friss papaya-lé és huszonnégy egy literes palack hawaii vagy ausztrál gleccservíz. És ez még nem minden, mert igényeltek egy kis helyiséget is szőnyeggel, szigorúan meditációs célra. A meditáló-szoba falait közepesen erős vagy sötét színnel kérték befesteni, egyedül a kék nem jöhetett szóba. Nem felelt meg és kész.

Iggy Pop és a legendás Stooges az egyik legelismertebb és egyben legveszélyesebb punk rock banda. A rájuk jellemző bizarr humor a riderükben is megmutatkozik, egyszer ugyanis az alábbiak szerepeltek az óhajaik között: „valami, aminek heréi vannak”, egy Bob Hope (amerikai színész, humorista, 1903-2003) hasonmás és hét alacsony növésű ember a Hófehérke-mese hét törpéjének jelmezében. Egy kis derűt is belecsempésztek a listába, pl.: „Ha a mekis kaja és a kóla vagy a nyelvem kitépése és a gerincembe való átültetése közül kellene választanom, már bizonyára nyaldosnám is a saját seggemet…”

iggy-pop.jpg
A Shinedown a 2009-es turnéja alkalmával vicces ridert állított össze, amellyel felidézték a híres Foo Fighters ridert azzal a kérésükkel, hogy kapjanak válogatott gabonapehely-féléket, de azok „ne az előző esti Color Me Badd újjáalakuló buliról megmaradtakból legyenek összeszedve”, na meg a legendás Van Halen-féle barna M&M agymenést is, mivel azt követelték, hogy a gyümölcsízű Skittles cukorkák közül legyenek kirostálva a lila színűek. A banda szerint ugyanis „a lila a terroristák színe”. Kéréseik között szerepelt még 12 csomag válogatott helyi kézműves vagy „minőségi import” sör. Barry Kerch dobos a sörök nagy barátjának hírében áll és „ha nem kap jó sört, dühbe jön… ez azonban nem tévesztendő össze az alkoholizmussal, az olyanok gyűlésekre járnak.”

A Gorgoroth Norvégia egyik leghírhedtebb black metal bandája, amely provokatív színpadi show-ja, sátánista nézetei és számtalan erőszakos cselekménye révén került reflektorfénybe. 2005-ös turnéjuk során a zenekar kérései között jelentős mennyiségű sör, bor és tömény ital, valamint eper ízű óvszer szerepelt. Igényeltek továbbá – viccen kívül – ötven bárányfejet, kétszáz méternyi szögesdrótot és egy ácsot, akinek „a tartó alkalmatosságokat kell elkészítenie a szögesdrótnak, a barikádoknak, a kereszteknek stb.” a zenekar színpadi show-jához. A világ egyik első számú botránybandájának lenni nem kis melóval jár, talán ezért kért a csapat az öltözőjébe masszőzt is.

Ha a heavy metal súlyos parti-arcairól beszélünk, talán a Mötley Crüe tagjait előzte meg leginkább a hírük. Miután azonban a banda úgy döntött, megtisztul, azt kérte a koncertszervezőktől, hogy nézzenek utána, van-e helyi gyűlése a Névtelen Alkoholistáknak, amelyre a zenekar is elmehetne. Ami a dolgok humoros oldalát illeti, a Mötley Crüe állítólag rendelt egy üveg krémes mogyoróvajat, egy géppisztolyt, egy tizenkét láb hosszú boa constrictort és egy üveg Grey Poupon mustárt. Alkohol nélkül is érezheti jól magát az ember, nem igaz?

motley_crue.jpg
Mégis mihez kell a Nine Inch Nailsnek a koncert előtt kukoricakeményítő? Házi szaftot akarnak készíteni? A banda egyszer kikötötte a riderében: „Kettő (2) doboz kukoricakeményítő (NAGYON FONTOS)” álljon rendelkezésre minden koncert előtt, ami látszólag komplett őrültség – kivéve annak, aki tudja, hogy a tagok (divatszakértői tanács következik!) a bőrruháikat borították be kukoricakeményítővel a színpadra lépés előtt, hogy grunge-os, poszt-apokaliptikus hatást váltsanak ki a kinézetükkel. Nem kukoricáznak! Ja, de…

Ami az EDM szupersztár Deadmau5-t – aki koncertjein hatalmas méretű világító egérfejet hord egyfajta sisakként – illeti, az ő élete anélkül is elég bizarrnak tűnik, hogy az ember betekintene a turné-riderébe. Ha azonban a méretes rágcsálófej nem volna elég különös, az ő kérése az, hogy minden egyes bulija alkalmával legyen az öltözőjében „egy nagy, legalább öt inch méretű felfújható gumiállat felfújt állapotban”. Inkább meg sem próbáljuk elgondolni, mire kell az neki. Az ilyesmit jobb a képzeletre bízni.

A Killers leginkább az első albumának, a Hot Fussnak köszönhetően vált ismertté. Mégis vannak, akiknek inkább a Brandon Flowers énekes által csapott hűhó juthat eszébe velük kapcsolatban. Ő ugyanis a 2010-es szólóturnéján válogatott gyümölcslekvárokat kért az öltözőjébe a riderében. Ebben eddig nincs semmi irracionális, viszont a hét minden napjára egyfajta meghatározott ízben kérte ezeket: „Vasárnaponként és keddenként eper, hétfőnként és csütörtökönként barack, szerdánként, péntekenként és szombatonként pedig kizárólag málna” – áll a konkrét kitétel a szerződésben.

M.I.A. a jelek szerint nem vesződik saját táncosok toborzásával, inkább a riderére hagyatkozva keres magának női táncosokat. Konkrétan olyan 20-25 év közötti lányokat, „akik jól néznek ki a színpadon és érzik a zene ritmusát.” Ezt akár jó fej dolognak is mondhatnánk: minden koncerthelyszínen a szervezők választják ki azt a néhány hölgyet, akik burkát öltenek magukra és ropják a táncot M.I.A. oldalán a deszkákon. Mások fizettek már súlyosabb árat is azért, hogy bejussanak egy buliba.

bjork.jpg
Björk esetében el lehet felejteni a piát, ő lazítani szeret a fellépések előtt. Az izlandi tündér otthonias hangulatot szeretne az öltözőjébe és ahelyett, hogy masszőzzel, akupunktúra-specialistával vagy reflexológussal utazgatna, a helyszínen kéret magához szakember(eke)t. „Ez nagyon fontos számára” – hangsúlyozza a rider. Bármiről is legyen szó, a dolog bevált: Björk az elbűvölő erejű előadásairól híres és az ellazult állapot nyilván segít neki e hatás elérésében.

Adele ridere nem totál bizarr, ellenben egyedi és figyelmes mások iránt. A brit énekesnő kérése az, hogy az ingyenjeggyel érkező koncertlátogatók adományozzanak húsz dollárt (vagy annak megfelelő összeget) jótékony célra. A befolyt összeg a Sands nevű Egyesült Királyságbeli jótékonysági intézményhez kerül, amely arról ismert, hogy „mindenkit támogat, akinek kiskorú gyermeke halt meg és segíti a kisgyermekkori halálesetek számának csökkentésére irányuló kutatásokat.” Ez ám a nagylelkűség!

Na, ez most nekünk is magas. Egy Pearl Jam koncertben a nívós élő előadás sava-borsa benne van, a só szerepe pedig a színfalak mögött is fontos. A banda ridere ugyanis pontosan „négy karton Epsom sót” irányoz elő „egészségügyi célokra”, amelyeket azonban nem nevesít. Hogy milyen egészségügyi célokról lehet szó? Számunkra is rejtély…

Ki gondolná, hogy Rufus Wainwright ennyire finnyás? A színpadon jó természetű arcként mutatkozik az énekes, a kulisszák mögött azonban cseppet sem fogja vissza magát, ha arról van szó, mit nem akar: a rider szerint kenyeret, tésztát, angolosan készült húst, cukrot, tejterméket (beleértve a vajat és a tejfölt is), diót, műanyag evőeszközöket, csokoládét, Evian vizet és alkoholt sem. A magyarázat minderre: „Rufus szigorú diétát tart, ezért kérjük, hogy maximálisan vegyék figyelembe valamennyi, az étkezéssel kapcsolatos kérését.” Továbbá: „a hal legyen olívaolajban (ne vajban) grillezve”, „a salátákhoz öntetet kérünk, sajtot NEM”, „a tojás és a csirke pedig NE nagyüzemi tenyésztésű legyen.” Íme, egy ember, aki tudja, mit nem akar!

Bob Dylan fia, Jakob Dylan a Wallflowers riderében nem köntörfalaz: az a kérése, hogy ne legyen „semmiféle utalás rá ‘Bob Dylan fiaként’ a plakátokon és a hirdetésekben (ideértve a nyomtatott és a rádiós hirdetéseket is)”, az olyan konkrét fogyasztási cikkeknek pedig, mint a répa-lé, frissen facsartnak kell lenniük és a tonhal se Chicken of the Sea márkájú legyen. Most komolyan, szerintetek észreveszi, ha ezek a kikötések nem teljesülnek? Esztétikai érzéke viszont kétségkívül van. Ahogy azt a riderben udvariasan megfogalmazza: „KÉRJÜK, FORDÍTSANAK GONDOT AZ ÖTLETES KÜLCSÍNRE!”

janesaddiction2012_638.jpg
A Jane’s Addiction önmagában is elég bizarr jelenség, nem csoda hát, hogy a turné-riderükkel ők is helyet kapnak nálunk a bizarr igények listáján. Hogy melyik konkrét kérésükkel érdemelték ki ezt a kétes dicsőséget? „Kettő (2) Zig Zag papírtekercs (narancssárga csomagolásban)” elég indok, nemde? Na, nem mintha bármi illegális dologgal vádolnánk a bandát – mert hát mi rossz van egy papírtekercsben?! –, ám nem csodálkoznánk, ha nem csak dohányzáshoz használnák. Lévén kaliforniai a csapat, könnyen lehet, hogy van olyan tag, aki orvosilag szorul marihuánás gyógykezelésre. Nothing’s Shocking, mégiscsak a Jane’s Addictionről beszélünk ugyebár…

A Guns N’ Roses tagjai a rock n’roll rosszfiúi voltak. És mire van szükségük a rosszfiúknak? Naná, hogy pornóra! Az egyik régi turné-riderükben a zenészek „válogatott felnőtt-magazinokat” kértek, példaként pedig a Penthouse-t és a Playboyt hozták fel. A kérés az egykori tag Bryan Mantia tréfás megnyilvánulása volt. Szintén kiderült a riderből, hogy Axl Rose énekes imádja az olasz konyhát. Ő ugyanis az angyalhaj, a primavera és a fettucini alfredo tésztát, na meg a friss, nagyméretű pepperoni pizzát említi benne az elfogadható ételek között.

A pontos idő 18 óra 20 perc. Aki ismeri Peter Gabriel turné-riderét, tisztában van azzal, mit jelent ez: egy hölgynek készen kell állnia arra, hogy Peter Gabriellel foglalkozzon és a „foglalkozás” jelen esetben mélymasszázst jelent. A Genesis egykori énekese az egyik riderében egy órás izomlazító, általa „hippi” stílusúnak nevezett mélymasszázst kért; a masszőz nem lehetett sportterapeuta vagy csontkovács és egy órát kellett kibírnia egy tömjénillatú helyiségben. A Gabriel-féle egyenlet: „csillapítás + lazítás + nyugtatás = boldog művész.”

rolling_stones.png
Nyilvánvaló, hogy a Rolling Stones tagjai imádják a nőket, de bizonyos megjelenést is elvárnak a körülöttük sürgölődő hölgyektől. Az 1997/1998. évi riderükben „két csinosan öltözött, jól ápolt hoszteszt” kértek minden turnéállomásra. Mielőtt azonban bárkinek malac gondolatai támadnának, a hoszteszek feladata az volt, hogy a koncert napján délután 3:00 órakor a tálalásban segédkezzenek a zenekar számára fenntartott díszteremben. Megfelelő segítséget még könnyen találhat az ember, snooker-asztalt már jóval nehezebben, márpedig ez utóbbi évek óta követelmény a banda részéről. És hogy egyértelmű legyen a dolog, snooker-asztalról van szó, nem pedig pool-asztalról – plusz a snooker golyókat is a szervezőknek kellett biztosítaniuk.

A Beach Boys újra turnézik és egynémely pályatársukhoz hasonlóan nekik is gondjaik vannak bizonyos színekkel. A formáció három nagy BIC márkájú öngyújtót kért, lehetőleg ne a gyermekvédős fajtából. A dolog izgalmas része azonban nem ez: a csapat hangsúlyozza, hogy az öngyújtó nem lehet zöld. A „zöld” gondolkodásmódot ugyanakkor felvállalják, mivel az étkezőhelyiségbe szelektív kukákat kértek, továbbá a műanyag poharak és tányérok használatának mellőzését.

Paul McCartney köztudottan mély tisztelettel viseltetik minden élőlény iránt, ideértve a fákat, növényeket és virágokat is. Turné-riderjében azt kéri, ne fákkal fokozzák a hely hangulatát. Hat ép leveles (szoba)növény ellen viszont nincs kifogás. A rider kiemeli: „Olyan növényeket akarunk, amelyek alul éppúgy sértetlenek, mint felül: pálmákat, bambuszt, békeliliomokat stb., nem pedig fatörzseket.” Virágokat szintén kér: javasolt a nagy mennyiségű Casablanca liliom, a hosszú szárú halvány rózsaszín és fehér rózsa, valamint a frézia.

Közismert, hogy Sammy Hagar szereti a tequilát, de olykor előfordulhat, hogy valami másra szomjazik: Billy Joelt idézve „a bottle of red, a bottle of white” – úgy bizony, Sammy „Red Rocker” (aki ezek szerint „White” is) Hagar ma este bort szeretne. Vörösből mondjuk egy üveg francia vagy kaliforniai Pinot Noir, olasz Borolo, kaliforniai Merlot vagy Cabernet Sauvignon, fehérből meg kaliforniai vagy európai Pinot Blanc, kaliforniai vagy európai Sauvignon Blanc vagy Chardonnay. A színpadra viszont alacsonyabb kategóriás italokat kér: tizenhat mexikói sört, két liternyi Gatorade-et, tizenhat palack szénsavmentes vizet, továbbá kólát, 7-Upot és Dr. Peppert.

rushclockworkband_638.jpg
A Rush tagjainak ízlése roppant szerteágazó, ha szeszről van szó. Szeretik is estéről estére megvariálni a felhozatalt. Ha italozós kedvükben vannak, 750 ml-es üvegekben kérik a piát. Hogy milyet, az attól függ, a hétnek melyik napja van éppen. Hétfőn Meyers Dark rumot, kedden Chivas Regalt, szerdán Martell Cordon Bleu konyakot, csütörtökön Tanqueray gint és 12 doboz tonikot, pénteken Glenlivet malátaviszkit, szombaton Sztolicsnaja vagy Moszkovszkaja vodkát, vasárnap pedig Courvoisier Napoleon konyakot. Na, ki melyik napon mulatna együtt a Rush-sal?

Aki Cheap Trick koncertre megy, jó eséllyel igen precízen kiszámolt méretű színpadon fogja látni őket. A zenekar a turné-riderében kiköti, hogy a színpaduk legyen professzionális és egyszintű: minimum negyven láb hosszú és negyven láb széles, valamint a talajtól számítva négy-öt láb magas. A banda hozzáteszi, hogy nem enged a színpad méreteiből, ha csak nem az eredeti felállású Led Zeppelin, The Who vagy Rolling Stones kérésére.  A korrektség kedvéért kiegészítik annyival, hogy „az EGYEDÜLI további kivétel Little Richard.”

Az angolok teázni szeretnek, a The Who tagjai pedig ízig-vérig angolok. Pete Townshend, Roger Daltrey és a néhai John Entwistle annak idején kávét, angol reggelit, kamillateát és tejet (tejszín kizárva) kértek a turné-riderükben. A muzsikusok mindegyike Evian vizet és narancslevet is kért bőven, Daltrey és Entwistle alkoholt is: előbbi vodkát, utóbbi brandyt.

Minden idők talán legbizarrabb turné-riderében (1982) a Van Halen ragaszkodott az M&M cukorkákhoz, kivéve a barna színűeket. Miközben azonban mindenkinek emiatt főhetett a feje, a zenekar emellett csemege gyanánt heringet rendelt, na meg egy nagy tubus KY Jelly síkosítót is. Amúgy az M&M kérést korántsem viccnek szánták: így akartak meggyőződni arról, hogy a szervezők minden este rendesen odafigyelnek a fontos biztonsági (pl. színpadépítési) kérdések legapróbb részleteire is.

A cikk a Loudwire és a Diffuser cikkei alapján készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr156949421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum