A black metal gyökerekkel rendelkező és egy időben kelta/pogány/folk metal csapatként elkönyvelt ír Primordial a 2000-es évek eleje óta folyamatosan tágítja ki saját zenei határait és lemezről lemezre hagyta maga mögött a fenti kategóriát. Sőt, ma már a műfaj egyik legegyénibb, voltaképp minden skatulyán és címkén felülálló bandáját tisztelhetjük bennük – és nem is csupán underground viszonylatban! 2014 egyik csúcsalkotása is az ő kezük alól került ki Where Greater Men Have Fallen címmel. A karizmatikus frontemberrel, Alan Averill Nemtheangával ennek apropóján beszélgettünk…
A Primordial minden aktuális dolga ellenére hadd kezdjem azzal, milyen élmény volt számodra a közelmúltbeli Dread Sovereign koncert Budapesten. Jól érezted magad?
A.A.: Igen, persze. Leszámítva azt, hogy durván tíz perc után jött az az áramszünet... Viszont tetszett az a kis hely és elég jó közönség verődött össze. Egy ilyen kis underground turnéhoz az ember nem fűz nagy reményeket, de azért klassz volt.
Általánosságban milyenek a benyomásaid Magyarországról és az itteni emberekről? Bizonyára kialakult már benned valamilyen kép rólunk, hiszen több helyen is felléptél már nálunk.
A.A.: Valóban jó párszor megfordultunk nálatok, az első koncertünk 2002-ben vagy 2003-ban lehetett. Bár az is lehet, hogy még korábban, talán 2000-ben... De tetszik a hely. Az első három vagy négy alkalommal nem láttam mást Budapestből, mint a repteret, az utat a buli helyszínére, a klubot, majd ugyanezt a visszafelé úton is. Viszont néhány éve ott nyaraltam, úgyhogy sikerült többet is felfedeznem magamnak az országból. Egy élmény volt. Érdekes hely, izgalmas történelmi múlttal. Lenyűgöző. Tetszenek a régi kelet-európai városok a festői szépségük miatt.
Eleve vonzódsz a történelemhez. A korai Primordial szövegek nagy részét Írország történelme ihlette és minél többet látsz a világból, bizonyára annál jobban megihlet az egyetemes történelem is.
A.A.: Igen is, meg nem is. Tévhit, hogy a Primordial szövegei valaha is a kelta vagy az ír mitológiáról szóltak. Az első lemezek néhány szövegében esetleg érintettük a témát. Ilyen volt mondjuk a Children Of The Harvest vagy a Sons Of The Morrigan. Általánosságban viszont az utóbbi négy-öt, de különösen az utolsó három-négy albumunk igen konkrét mondanivalót hordoz. Univerzális témákról van szó, nem kizárólagosan ír vonatkozású dolgokról és nem csupán áldozathozatalról, mártíromságról. Így azoknak is releváns lesz az üzenet, akik Peruban vagy Palesztinában élnek. És ahogy magad is mondtad, ezt a sok utazás is teszi. Úgy tartják, az utazás szélesíti az ember látókörét.
Azért volt annak idején kelta nyelvű albumcímetek, gondolok itt az „Imrama”-ra.
A.A.: Igen, az „Imrama” egyfajta spirituális utazást vagy effélét jelent. A gitárosaink dobták be annak idején, a külső borítóra pedig egy druida-vagy sámán-szerű alak került, ő jelképezi ezt a bizonyos spirituális utazást.
Ma viszont már nem gondolkodtok kelta nyelvű dalszövegekben, igaz?
A.A.: Nem, azt már huszonegy éve megcsináltuk. Ugyancsak tévhit, hogy a Priomrdial kelta metal vagy folk metal. Semmi közünk a mitológiához és a fiktív dolgokhoz. A brutális, kendőzetlen valóságot mutatjuk, meg mindent, ami történelmi, és amit a modern világ pénzzé tesz. Így mondjuk el, hol tartunk most. Akik úgy gondolják, holmi kelta vagy fantasy metal banda vagyunk, azok nem figyelnek a szövegekre vagy a külcsínre. Talán az olyan régi pogány bandákkal vannak közös vonásaink, mint az Enslaved, a Hades Almighty, az Einherjer, a Negura Bunget vagy a Sólstafir. A kora 90-es évek black metalban gyökerező színterével. A legtöbb modern kori folk metal banda nem más, mint power metal szőrmecsizmában. Ahhoz semmi közünk nincs, jóllehet turnéztunk és játszottunk együtt ilyen csapatokkal. Mi, ha úgy tetszik, a sötét oldalt képviseljük. Ha van is bennünk bármi folkos, az nem zeneileg értendő. Merítünk a hagyományos zene elemeiből a Primordiallal, de nem nyilvánvaló módon.
Mi ihlette az új album címét, illetve címadó számát?
A.A.: A legtöbben a zenekarból úgy gondolták, a legutóbbi lemez címe, a Redemption At The Puritan’s Hand túl bonyolult lett. Ezért most valami egyszerű, könnyen megjegyezhető és egyértelmű címre törekedtem. Amellett azonban, hogy a Where Greater Men Have Fallen egyszerű, könnyen megjegyezhető és egyértelmű, a 19. század végi Európa, sőt a világ útját szemlélteti. A nagy reményeket, amelyeket az emberek a 20. századhoz fűztek az ipari és technológiai fejlődés szempontjából. De ehelyett a 20. század olyan mértékű vérontást és háborúskodást hozott, amilyenre senki nem számított. Ily módon az album a be nem váltott ígéretekről és a széttört reményekről szól.
Tehát nincs hazafias, konkrétan az ír történelemre vonatkozó aspektusa?
A.A.: Nem mondanám. A nacionalizmussal kapcsolatos nézeteim megváltoztak az évek során. Hogy ki melyik szeletet követeli magának a Föld nevű sárgolyóból, az egy összetett elmélet, amelyet egyesek olykor durván bemocskolhatnak vagy eltorzíthatnak. Vannak a lemeznek magasztos pillanatai, de hazafiasnak nem igazán nevezném ezeket, mert az album egyfajta elismerése annak, hogy a háborút elvesztettük és talán már csak a mi személyes harcunk maradt, amelyet vagy megnyerünk, vagy elvesztünk. Szóval e tekintetben itt nincsenek heroikus nacionalista vonások. Hősiesség a maga módján esetleg. Hazafiasságnak azonban nem nevezném ezt. A Ghosts Of The Charnel House dal a 20. századi ír társadalomról szól ugyan, de hazafiasnak abszolút nem mondanám ezt sem.
A hangzás terén jelentős előrelépés történt, egyszerre erőteljesebb és tisztább a sound ezúttal. Mondhatni, metalosabb…
A.A.: Így van. Súlyosabb, sötétebb és valamivel élőbb. A basszus is jobban szól, a dobhangzás is nyitottabb. Pontosan ezt akartuk elérni. Nem mintha az előző pár album megszólalásával gondunk volna, csak most hangmérnököt és stúdiót váltottunk és én is új technikákat akartam alkalmazni. A régi bandák könnyen leragadnak a megszokott módszereknél, mert nekik úgy kényelmes és biztonságos, mi viszont eldöntöttük, hogy az ellenkezőjét fogjuk csinálni!..
Te magad is hatalmasat fejlődtél énekesként. Nyilván mások is mondták már rólad, de nekem is határozottan az a benyomásom, mintha Bruce Dickinson és Quorthon hangja ötvöződne az énekstílusodban.
A.A.: Igen, a Bruce Dickinson hasonlatot már hallottam. Ezt elismerésnek veszem, az Iron Maiden eleve az egyik kedvenc bandám. Az ember elsajátít ezt-azt és fejlődik, zenészként és személyiségként egyaránt. Én is kurvára aggódnék, ha az első album óta visszaesett volna a teljesítményem. De 2007-08 táján úgy döntöttem, kicsit komolyabban veszem a dolgokat és odafigyelek arra, ami körülöttem történik: jobban ügyelek a zenei struktúrákra és megpróbálom pontosabban elhelyezni magamat bennük, vagyis jobban beleilleszteni az éneket az adott szerkezetbe. Tehát a 70-es, 80-as évek rockos, metalos megközelítését alkalmazom. Muszáj tanulni!..
A Twilight Of The Gods és a Dread Sovereign is segített ennek a célnak az elérésében?
A.A.: Persze. A Twilight Of The Godsban szabad a pálya, ott tényleg azt csinálok a hangommal, amit csak akarok. Vannak egyszerűbb és célratörőbb nóták, meg olyanak is, amelyekben jobban el tudom engedni magamat és közben új dolgokat sajátítok el. A Dread Sovereignben megint másfajta hangon énekelek, ott viszont a producerkedést tanulom. A Dread Sovereign album hangzása és produkciója ugyanis alapvetően az én munkám volt. Nagyon élveztem ezt a melót, rendkívül büszke is vagyok rá. Az új Primordial lemeznek már úgy álltam neki, hogy tudtam, mi miért történik. Pontosabb rálátásom volt mindenre.
Feltűnt, hogy a friss promo fotók egyikén-másikán ugyanolyan kapucnis pulóver van rajtad, mint amilyen a Dread Sovereign bulin volt rajtad. Ilyen lenne a „hivatalos” új kinézeted a Primordialban?
A.A.: Nem is tudom. A Primordialban hol militaristább, hol meg black metalosabb a kinézetem. Időről időre változtatok rajta. Azt hiszem, mindig is izgatott, hogyan tudnék némi atmoszférát teremteni és a szokványos farmer-póló megjelenés amúgy sem passzolna ide. Azon kívül a kapucnis pulóver kicsit távolságtartóbb.
Kinek a munkája a lemezborító?
A.A.: Costin Chioreanué. Azé a román srácé, aki a Roadburn-ös munkái révén elég ismertté vált. Nagyon rendes gyerek. A borítóhoz is új embert kerestünk most a változatosság kedvéért. Ezúttal fényképet akartam a borítóra, nem pedig festményt. Valami figyelemfelkeltőt, valami esztétikailag izgalmasat. Kicsit a neo-folklór zene ihlette, amelynek az esztétikáját nagyon szeretem, szemben a modern heavy metal borítókkal. Az nem az én asztalom, azok a photoshopos borítók valami borzalmasak!
Még az Óévben volt három németországi fellépésetek az új album megjelenése kapcsán. Lesz 2015-ben rendes turné?
A.A.: Kétlem. Bonyolult ügy ez. Nem igazán akarjuk már követni a turnézás régi modelljét a hétfői, keddi szerdai koncertekkel. Az ilyen buliknak ma már nincs sok értelmük. Valószínűleg inkább a hétvégékre fogunk tervezni fellépéseket a különböző térségekben. Lehet, hogy azelőtt láthattál bennünket egy hétfői napon valami kisebb helyen, de nem tudom, lesz-e még erre példa. Ez a korunkkal, a felelősséggel, az anyagi kérdésekkel, a családdal, a földrajzi távolságokkal, a repülőutakkal is összefügg. Na meg ott az összes többi unalmas részletkérdés… Anyagilag már nem praktikus egy keddi napon valami kisvárosban játszani százharmincnyolc embernek, szóval nem kizárt, hogy utaznod kell, ha látni akarsz bennünket. Bár ettől még lehet magyarországi koncertünk, mint ahogy eljuthatunk más országok fővárosaiba is, de inkább alkalomszerűen fogunk játszani. Viszont hosszabb bulik lesznek, megfelelő előzenekarokkal. Azt sem mondom persze, hogy biztosan nem lesz már rendes turnénk. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Most mindenesetre nincs lekötve semmiféle folyamatos turnénk. A csütörtöki, pénteki, szombati napok az igaziak, na meg az ilyen alkalomszerű, hosszabb koncertek. Ha minden fellépésünk szombati napra esne, sokkal többen jönnének el. Lássuk be, a fesztivál-kultúra évek óta aláássa a turnézást. Ha valahol hétfői napon tudnánk játszani négy-ötszáz embernek, arra nem mondanánk nemet, de ma már ez nem így működik.
Van-e valamilyen konkrét cél, amelyet az új lemezzel kitűztetek magatok elé?
A.A.: Nincs. Egyszerűen csak megcsináltuk és most várjuk a fejleményeket. Én személy szerint szívesen játszanék olyan helyeken, ahol még nem jártam: Dél-Amerikában, Mexikóban, egyes kelet-európai országokban… Ezen kívül semmi. Reméljük, hogy tetszeni fog a lemez azoknak, akik szeretik a bandát. De egyik albumunkkal sem tervezgetünk előre. Lesz, ahogy lesz…
Van-e valamilyen különleges hobbid, amelynek élsz, amikor épp nem a zenével foglalkozol?
A.A.: Semmi rendkívüli. Szeretek sportolni, mindig is érdekelt, hogyan tudom megőrizni az állóképességemet. Meg utazni is szeretek. Általánosságban nem túl eseménydús az életem.
Milyennek látod a jelenlegi ír metal színteret? Több figyelmet kap-e a mozgalom, mint néhány éve?
A.A.: Vannak friss, új bandák, de egészében véve nem annyira színtérről beszélhetünk, mint inkább helyi zenekarokról és rajongóikról. A hétvégéken helyi szinten ma is megpezsdül a koncertélet, amikor a kis csapatok játszanak, én viszont kissé már eltávolodtam ettől, mert pár korosztállyal idősebb vagyok, mint azok a huszonévesek, akik eljárnak ezekre a bulikra. Kis ország vagyunk…
Elmondható-e, hogy a Primordial segített valamelyest ráirányítani a nyilvánosság figyelmét a többi ír bandára?
A.A.: Hogyne. A srácok úgy tekinthetnek ránk, amikor zenekart alapítanak, hogy „a Primordial is megcsinálta: eljutnak olyan fesztiválokra, mint a Graspop és hatalmas tömegek előtt játszanak sikerrel” és ez inspirálóan hat rájuk. Miért is ne?
http://www.primordialweb.com
Koncertfotók: Réti Zsolt
