RockStation

Zseniális Ganxsta Zolee és a Kartel feldolgozás a Quimby-től

2014. december 30. - sunthatneversets

quimby_ganxsta_tribute_02.jpg

Pár hete terjedt el a híre egy készülő Ganxsta Zolee és a Kartel tribute lemeznek, melyről már bemutattak két elképesztő feldolgozást Saiid (Akkezdet Phiai) és Mc Columbo-nak (Brains), valamint az Alma Együttesnek köszönhetően. Ami azonban ezután történt, arra senki sem számított. Jött a Quimby!

2015-ben 20 éves születésnapját ünnepli a Ganxsta Zolee és a Kartel, amit úgy próbál stílszerűen megünnepelni, hogy kiadójával, az 1G Records-szal közösen felkérte a szakma jeles képviselőit, hogy készítsenek fel- vagy átdolgozást a Döglégy-repertoárból. A zenekarok szabad kezet kaptak, hogy a 20 év során született dalokat a saját szájuk íze szerint formálják.

A nyilvánosság bevonásával mintegy két hete indult be a projekt, mikor is Saiid (Akkezdet Phiai) és Mc Columbo (Brains) feldolgozásában bemutatták a legendás „Rossz vér” című dalt. Ezután egy héttel később egy újabb meglepetéssel jelentkezett a menedzsment, az Alma Együttes új szerzeményével, akik a „Stricik és kurvák” átdogozásával, saját fordításban a „Kicsik és durvák” című, gyerekkompatiblis dallal rukkoltak elő.

Majd a múlt héten sem tétlenkedett a kiadó, néhány napja újabb premiert szervezett. Szinte karácsonyi meglepetésként érte a rajongókat, hogy a Quimby is készített Ganxsta Tribute dalt. Egy teljesen új szám született, átemelve az elmúlt évek Kartel szövegeiből Kiss Tibi és Varga Livius értelmezésében.

A Hasta La Ganxsta című dalhoz azon nyomban gyártottak egy klipet is, amit  Ipacs Gergely rendezésében a FilmDrops jegyez. A klipet néhány nap alatt több mint 145 ezren tekintettek meg. A helyszín egy Budapest környéki kisváros temetője volt. A klip különlegessége, hogy jó néhány, a Tribute projektben szintén résztvevő zenekar tagjait is felfedezhetjük, mint mellékszereplő. Így a Junkies, az Uzipov, a Fish!, a Muriel, az Alma Együttes vagy a Soerii & Poolek tagjai is megjelennek a klipben. A remek rendezés, operatőri munka (Hartung Dávid) és vágás (Szeljak György) mellett érdemes megemlíteni a sminkes/maszkmestert, Sapanidis Athinát, akinek Varga Livius - a klipben látható - elképesztő külsejét köszönhetik a rajongók.

És igen, ahogy az már lenni szokott, lesz lemezbemutató is! A mintegy 20 előadó részvételével elkészülő tribute lemez bemutatása is nagyszabású vállalkozás lesz! Sztárvendégekkel és show-val ünnepli a zenekar a 20. születésnapját a Barba Negra Music Clubban 2015. január 10-én, szombaton. Zolee-ék a kétórás program során végigveszik a Kartel két évtizedes pályafutásának legfontosabb állomásait.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr477022095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum