RockStation

Hallgasd meg a Sonata Arctica új albumát!

2014. március 27. - sunthatneversets

Sonata Arctica 2013.jpg

Holnap jelenik meg a finn Sonata Arctica új albuma Pariah's Child címmel. A zenekar volt olyan rendes, hogy pár perccel ezelőtt a teljes albumot meghallgathatóvá tette. Aki pedig élőben is szeretne új dalokat hallgatni, az április 30-án menjen el a Club 202-be ugyanis a zenekar ott koncertezik.

Tovább

Április 30-án nyit a Barba Negra Track

Barbatrack2.jpg

Új néven, új koncepcióval kezdi a 2014-es szabadtéri szezont a Rákóczi híd budai hídfőjénél épülő Barba Negra Track, az újbudai Barba Negra Music Club szabadtéri kiadása. A szervezők négynapos bulival ünneplik a nyitásra külsőleg is megújuló koncert- és partyhelyszínt, ami április 30-án kezdi az idei szezont, és a hazai zenei élet legnagyobb neveivel várják a szórakozni vágyókat egész nyáron át.

Tovább

Elindult a Talentométer 4.

Talentometer2.jpg

Idén negyedszerre rendezi meg az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt, közös könnyűzenei tehetségkutató versenyét, a Talentométert. A 2014. április 20-án záruló regisztrációs időszak alatt öt műfajban (pop/rock, metál, világzene/népzene, hip-hop/reggae, jazz/kísérleti) tudnak nevezni a feltörekvő zenei egyéniségek és tehetségek a www.talentometer.hu honlapon.

Tovább

Itt az új Linkin Park-videó

2014LinkinPark_Instagram_050214.jpg

A Linkin Park új dalát a Guilty All The Same címűt már mi is bemutattuk itt az oldalon. A csapat  most a Project Sparkkal karöltve videót is készített a dalra, mely a zenekar új albumán a június 14-én megjelenő The Hunting Party címűn kap helyet.

Mike Shinoda februári blogbejegyzése alapján a készülő lemeztől az eddigiektől eltérő hangzásra lehet majd számítani. Hozzátette, ha elmondaná, milyen is az pontosan, a dalok egy héten belül átalakulnának valami egészen mássá. Azóta kiderült, hogy az új anyag egy 90-es évekbeli stílusú rock lemez lesz, így nem bánnánk, ha az előző mondat vége mégsem lenne teljesen igaz. A videó hajtás után.

Tovább

Az ember, aki sosem hibázik: Chuck Ragan - Till Midnight (2014)

chuck-ragan-till-midnight-600x600.jpg

Az idő nehezen telik, miközben egy porlepte busz ablakából kábultan meredsz a tájra. Hosszú utad alatt, miközben kietlen puszták, és zsúfolt nagyvárosok útvesztőjében keringsz, van időd elgondolkozni a világ dolgain. Hiányzik a család, a barátok, a napi rutin, de nincs benned harag. Te választottad, hogy így éled az életed, és ezer meg ezer mérföldeket teszel meg önszántadból, hogy eljuss a világ városaiba, a zenédért rajongók tömegeihez, és adsz magadból egy darabot, a művészetedből. Az életedből, az örömödből, és a bánatodból. Ha így teszel, nem sokban különbözhetsz Chuck Ragantől, ettől az érdes hangú folk/country énekestől, aki a Hot Water Music poszt-hardcore zenekar élén vált igazán ismerté, majd szólóénekesként eltávolodva a punk/hardcore zenétől, megtalálva a saját, önálló hangját, lassan kultikus magasságokba emelkedik.

Tovább

Crying Shame - Új Motörhead szöveges-videó

Motorhead_Sept2013.jpg

Ha már koncert Lemmy egészségügyi állapota miatt mostanában nem volt, nézzünk meg egy új Motörhead szöveges videót, mely a tavalyi Aftershock album Crying Shame című dalára készült. Állítólag Lemmy már jobban van - ezt ő maga nyilatkozta a Rolling Stone-nak - és alig várja, hogy az áprilisban kezdődő amerikai turné elinduljon.

Tovább

ZENE MINDENKINEK A TITANIC FILMFESZTIVÁLON

ABandCalledDeath_1.jpg

2014-ben immár 21. alkalommal rendezik meg Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, április 4. és 12. között. A versenyfilmek és a különböző tematikus blokkok mellett – ezúttal is számos zenei témájú mű akad. A Zene mindenkinek címet viselő szekció programja nyolc filmmel több évtizedet fog át a hatvanas évektől napjainkig.

Tovább

Az eredeti Sex Action felállás a RockBeach-en

Rock Beach logo.jpgA tavalyi évben útjára indított Rock Beach Fesztivál egészen erősen kezdett (Overkill, Paradise Lost, Gojira) és eszük ágában sincs visszavenni a tempóból, aminek mi rettenetesen tudunk örülni. Az idei heppeningre már - igaz idő előtt - kiderült, hogy jön a HC alapvetés, a Biohazard. Hazai szempontból viszont egy igazi kuriózummal tudnak szolgálni a szervezők:

"Egy különleges magyar koncertet szeretnénk bejelenteni, eredeti felállás, egyetlen fesztiválon a 2014-es évben, a Rock Beach nagyszínpadán a...Sex Action!"

A hírt pár órával ezelőtt a fesztivál FB oldalán találtuk.

Hegyalja: ELMARAD!

Hegyalja 2014.jpg

Az alábbi híreket pár perccel ezelőtt közölték a Hegyalja szervezői a Facebookon:
"A Hegyalja Fesztivál területén folytatott és tervezett munkálatok következtében az idei Hegy’ elmarad. A végsőkig küzdöttünk ennek elkerülése érdekében, de sajnos a döntés elkerülhetetlenné vált. Nincs olyan lehetőség, amellyel megváltoztathatnánk a dolgok állását."

Új animációs videóval jelentkezett a Gojira

Még 2012 nyarán jelentkezett nagylemezzel a francia Gojira. A csapat szekere azóta is folyamatosan fut, így nem átallottak most egy új videóval jelentkezni, melyet egy spanyol animációs stúdió készített a Born In Winter című dalra. A csapat egyébiránt nemrég új koncertlemezt is kiadott Les Enfants Sauvages címmel, melyet hajtás után meg is hallgathattok az elejétől a végéig.

Tovább

Volt egy fejed: Omega Diatribe - Iapetus (2013)

0001959618_10.jpg

A 2008-ban alakult budapesti Omega Diatribe bemutatkozó lemeze még 2013. októberében jelent meg. A lemezt decemberben sikerült először meghallgatnom és az első élményem a kiadvánnyal kapcsolatban az volt, hogy letaglózott. A kőkemény groovos matek metal nem könnyű a fülnek, egymás után kétszer meg pláne nem, ezért tartottam egy-egy nekifutás között némi szünetet. Aztán egy időre el is feledkeztem róla, de a napokban újra kezembe került a CD-jük és még egyszeri nekifutásra végül megszületett a kritika is. A hajtás után a magyar djent színtér új reménységének bemutatkozó lemeze.

Tovább

Új videóval jelentkezett a Five Finger Death Punch

fivefingerdeathpunchband2013.jpeg

A Five Finger Death Punch The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell Volume 2 című albuma tavaly novemberben jelent meg, amelyről most a lemez egyetlen feldolgozás nótájához az Animals által világhírűvé lett The House Of The Rising Sun című dalhoz készült videó. A Zoltan Bathory vezette csapat jelenleg Európában turnézik, nyáron pedig a nagyobb európai fesztiválokon is feltűnik. Magyar dátum azonban továbbra sincs a koncertnaptárban.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum