Híres metal-dalok basszusgitár-sávjai

2014. szeptember 14. - sunthatneversets

Bass guitar.jpg

Sokan úgy gondolják, hogy egy basszusgitáros a zenekar háttérfigurája, hiszen dobosnak, gitárosnak, sőt leginkább frontembernek lenni sokkal menőbb dolog, és különben is a basszer csak úgy áll ott, aztán valamit penget. Ráadásul a basszusgitárt csak nagy odafigyeléssel lehet hallani sokszor a dalokban, míg a többi hangszer játszotta dallam, tempó, szóló egyből megragad a fejben. Na, de most máshogy lesz, mert alább híres metál-dalok basszusgitár-sávjait lehet meghallgatni (se gitár, se dob, se semmi) és eldönteni, hogy mennyire egyszerű dolga is van a basszusgitárosnak. Vagy nem. 

Tovább

Na, de most ki, kicsoda a Slipknotban?

Slipknot 2014.jpg

Tudjuk a Slipknot vagy a világ legtúlértékeltebb zenekara, vagy a világ legnagyobb metálbandáinak egyike. Az viszont tény, hogy olyan marketinggépezet áll mögöttük, hogy lassan az egyszeri metálrajongó - aki pedig különösebben nincs oda a zenekarért - is azon kapja magát, hogy folyamatosan a Slipknot jön vele szembe. Októberben új albummal jelentkeznek és közismert tény, hogy a maszkos csapat minden új albumára új maszkokkal áll elő, így aztán ez most sem lesz másképp. Ráadásul az elhunyt Paul Gray basszusgitáros és a kirúgott Joey Jordison helyett új tagok is vannak a bandában. Az előzőek után fel is vetődik a kérdés, hogy akkor most ki, kicsoda a zenekarban?

Tovább

Hallgasd meg a Sleepwave bemutatkozó albumát teljes egészében

Sleepwave-Best-Buy-Theater-NYC-2014.jpg

Ha szeretitek, az általam, csak diszkó-metálnak nevezett zenei stílust, amely akkora földön túli hatalommal bír a fiatalok felett, hogy azt anno el sem tudtuk volna képzelni. A fiúkból, testileg visszafejlődött, női sérós eunuchokat, a lányokból körömlakkos, még az első menzesz előtt rommá tetovált "hardcore" cicababákat képes gyártani, akiknek fogalmuk nincs sem a hardcore-ról, sem másról, csak a szelfi megy, de az nagggyon.Tisztelet a kivételnek természetesen. Persze ez is csak egy divat-hóbort, mint sokaknak a grunge, vagy a nu metal volt, ez is lecseng előbb utóbb.....remélem minél előbb....Ha ezen a dolgon túl tettük magunkat, akkor van egy jó hírem számotokra. Itt a Sleepwave, az Underoath frontemberének, azaz Spencer Chamberlain-nek a bandája. Sőt, hogy még fokozzam a dolgot, most a debütáló albumot teljes egészében végig lehet hallgatni. Hát nem Szuper??

Tovább

Új albumon dolgozik a Fear Factory

fearfactory2012_1.jpg

A Nuclear Blast Entertainment kiadónál folytatja pályafutását a Dino Cazares gitáros és Burton C. Bell énekes nevével fémjelzett Fear Factory. A csapat októberben, a zenekar régi barátjával Rhys Fulberrel karöltve vonul stúdióba, hogy rögzítse új albumát, melynek keveréséért Andy Sneap fog felelni. Tervezett megjelenés 2015 eleje.

Slipknot: Megvan, hogy kit rejt az egyik maszk?

slipknot basszer.jpg

Ma már hírt adtunk róla, hogy megérkezett az iowai horror brigád új klipje a The Devil In I, ahol láthattuk az új maszkokat (Kinek, hogy tetszik?) Na, de ez még semmi! Miről szólna a hír, ha nem arról, ami most mindenkit foglalkoztat? Ki lehet az új basszusgitáros és az új dobos? Volt itt már szó Chris Adler-ről a Lamb Of God dobosáról, de olyan hírek is felreppentek, hogy Joey marad a bandában. Azonban most úgy látszik, hogy kiderült ki az a személy, aki a 2010-ben elhunyt Paul Gray basszeros helyére került. Hajtás után kiderül, hogy kit is rejt a maszk!

Tovább

Ozzy most egy kicsit eltévedt

0b02.jpg

Ozzy Osbourne a világ egyik legviccesebb figurája, aki néha olyan szerencsétlen, hogy még magára is veszélyt jelent. Most, mondjuk semm kárt nem tett magában, éppen csak a feleségével Sharonnal volt, amikor megunva az autogramosztást elsietett, hogy beüljön az autóba. Igaz, az éppen nem az övék volt. A TMZ-nek pedig még videója is van róla.

Tovább

19. Brutal Assault Festival, Josefov erőd, Jaromer, Csehország 3. nap

BrutalAssaultAmon2.jpg

A szervezőknek ezen a napon sikerült egyetlen napra összehozni a fesztivál összes kakukktojását, ahogyan 2013-ban a Fields of the Nephilim, idén rögtön három zenekar lógott ki a sorból zenéjével. A német Cripper azonban nem lógott ki a fesztiválról, velük indítottam a napot.

Tovább

Ruin Our Lives: Fincsi új Krieg-videó

991_photo.jpg
Ebben az esős taknyos időben csak is kétféle muzsika jöhet számításba nálam.....vagy zúzok Panterát, vagy valamilyen black metal cuccot... persze abból is a jókat A New Jersey-beli 1995 tájékán alakult amerikai black metal banda, a Krieg nemrég  jelentette meg új  anyagát, amelynek címe Transient. Megleptek minket egy új vidijóval....

Tovább

Jövő kedden INVSN koncert az A38 Hajón

140916_invsn01.jpg

A punkrock egyik legkomolyabb, műfajteremtő együttese, a svéd Refused frontembere, Dennis Lyxzén másik zenekara, az INVSN tavaly jelentette meg első lemezét – bár más nevek alatt már másfél évtizede létezik az együttes. Nagyszabású power pop, klasszikus rock keveredik némi folkos hatással: az INVSN a Sziget-fellépés után egy hónappal visszatér, hogy forró hangulatú klubkoncerten mutassa be, mint is tud Lynxzén, amikor nem dühös punkrockot tol.

Tovább

Újabb "fontos" infók a közelgő Slipknot nagylemezről

Slipknot.jpg

Nem, nem azt fogjátok megtudni, hogy ki lesz a dobos, illetve ki volt a dobos, aki feljátszotta az új lemez témáit, sem azt, hogy ki fogja kezelni a basszusgitár. Ennél sokkal fontosabb dologra tért ki Corey Taylor egy rádiós beszélgetés során: a koncerteken a dobosnak és a basszernek egyforma maszkja lesz. Na, ennyi. Ugye, hogy ettől lett teljes a napod? Amúgy az új lemez október 21-én jelenik meg a .5: Gray Chapter címmel, emlékezve a 2010-ben elhunyt néhai basszusgitárosra, Paul Gray-re.

Tovább

Nachtmystium - Egy haver keményen kitálal Juddról

blakejuddpromo.jpg

Mostanában masszívan magára rántotta a szaros lepedőt a Nachtmystium frontember, Blake Judd. Néhány hónappal ezelőtt sittre vágták, mert ellopta egy ismerőse gitárját, most pedig, új lemezének megjelenése után nem sokkal a Century Media is kitette a szűrét, mert eléggé úgy tűnik, hogy átvert egy csomó rajongót kamu előrendelésekkel (nem először egyébként). Az énekes/gitáros közismerten heroinfüggő, azonban rengetegszer esküdözött már, hogy sikerrel járt az elvonón, és már nem a drogok irányítják az életét. Egyik haverja és ex-zenésztársa, Neill Jameson (Krieg, Twilight) most elég kendőzetlenül mondja el a véleményét Judd hülyeségei kapcsán.  

Tovább

A Skeleton In The Closet - Ízelítő az Anthrax DVD-ről

02_37.jpg

Mint már mondtuk, szeptember 16-án új koncert DVD-vel jön az Anthrax, amely a puritán, bár kétség kívül sokat mondó Chile On Hell címet kapta, s nem túl meglepő módon a Belladonna-korszak dalaira koncentrál. Borítót, trailert és setlistet már láthattunk; most itt az A Skeleton In The Closet teljes felvétele is, ami amúgy anno az 1987-es Among The Livingen szerepelt.

Tovább

Káosz utáni Ezotéria: Mayhem – Esoteric Warfare (2014)

mayhemesotericcd.jpg

A legendás black metal horda legfrissebb albuma a hét évvel ezelőtti Ordo ad Chao utódjaként jött ki idén nyáron. Ahogy megszokhattuk, a saját műfaji kereteiken belül ismét megújultak. A 2007-es album mocsárhangzása után sikerült újra megtalálni a megfelelő arányokat, emellett talán a számok is könnyebben emészthetőek lettek... ha egyáltalán ezt mondhatjuk egy ilyen zenekarnál.

Tovább

A kormorán szárnyaira ragadt olajban veszteglő SepoQ - Meaningless Echostatus című lemeze, csak nálunk!

Sepoq2014.jpg

Azt mondja a Sepoq, hogy ... Első dolog a figyelemfelkeltés! A Kobra bandája sosem volt íly kegyetlen! Lemezünkre él a pénzvisszafizetési garancia! De a vinylért FIZETNI KELL! Mert olyan is lesz, amint a Lecter eljut egy bankba! Így nézünk ki, ezt tudnotok kell!.

Tovább
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum