RockStation

Congregation címmel itt van még egy új Foo Fighters-dal

2014. október 31. - sunthatneversets

Foo Fighters20142.jpg

Egyre közelebb van az a november 10-e, amikor is végre megjelenik a Foo Fighters új nagylemeze Sonic Highways címmel. Az eddig bemutatott új dalok után most itt van még egy Congregation címmel, melyben ráadásul a híres country sztár Zac Brown is vendégeskedik. A felvételt az Atlanta-i Southern Groundban rögzítette a banda.

Tovább

Send Me Down - Még egy új dal a The Bannertől

the_banner_promo.jpg

Mutattunk már egy új dalt a New Jersey-i hardcore/crust The Banner december 9-én megjelenő, Greying című új lemezéről. Már itt is van a következő, méghozzá Send Me Down címmel. Ez némileg líraibb hangvételt üt meg, mint az előző, de munkásságukat ismerve, valószínűleg nem ez a formátum lesz a jellemző csapásirány a lemezen. Klikk.

Tovább

Tony Iommi a CSI egyik epizódjához írt zenét

0b03.jpg

A Black Sabbath körül aránylag csend van, amióta befejezték a visszatérő lemez turnéját (leszámítva talán, hogy azóta azt találták mondani, hogy jövőre új album készülhet), a gitáros, Tomi Iommi viszont továbbra sem tétlen. Honlapján úgy fogalmaz, hogy folyamatosan írja az új témákat, de egyelőre inkább csak egy-egy részlet állt össze, teljes dal még nem. "Szeretek mindenféle hangulatot bejárni a zenémmel, az egyes részek felhasználásáról viszont csak később döntök". Mindeközben felkérték, hogy készítsen zenei aláfestést a CSI című, népszerű nyomozós sorozat november 2-án adásba kerülő epizódjának egy jelenetéhez is."Megkérdezték, hogy érdekel-e a dolog, én megnéztem a jelenetet, és előálltam valamivel, amiről úgy gondoltam, hogy tetszhet nekik. Nem túl hosszú, de szórakoztat, hogy itt képsorokhoz is igazítani kell a zene hangulatát. Máskor is szívesen benne lennék ilyesmiben." Iomminak egyébként nem ez az első közreműködése a sorozatban: 2013 májusában, az akkori évad szezonzárójában feltűnt az egész zenekar, amint egy klubban játszik.

Öregdiák Nyervákrock, avagy a múlté a jövő - King Tuff: Black Moon Spell (2014)

king tuff black moon spell vinyl_1.jpgA Black Moon Spell az az album, ami valszeg első hallásra felcsesz, idegesít, mégsem akarod majd kivenni a lejátszóból, és nagyjából a 2. szám közepére hátradőlsz, amikor pedig vége, módszeresen elszomorodsz. Minden, ami romantikussá tette a rock'n'rollt 1965 és 1980 között, itt, ezen a szent lemezen keveredik össze és böfögődik vissza brutális echókon, az önirónia és önparódia határán egyensúlyozó szövegeken és nyávogó éneken át, popzenévé NEMgyalázva, hanem magasztalva! Kyle Thomas nagyot alkotott a Black Moon Spellel, és letette végső voksát a minimalista, feel-good rock (avagy, ahogy ő mondaná, A Rock) mellett. Olyan, mint a Misfits, csak cukibb; olyan, mint a Ramones, csak lazább. Egy egyszer s mindenkorra 20 éves ősrock'n'roller esszenciális önarcképe a Black Moon Spell - viszont neked, kedves Hallgató, nem muszáj mély fejtegetésekbe bocsátkoznod hallgatása során, mint nekem.

Csak rázni a csípődet, vizezni a sört, áthívni a lányokat és befűteni a bongot.
Hiszen ez a zene ezért él.

Tovább

As Blood Runs Black - dühöngő rajongók

As_Blood_Runs_Black_-_2014.jpg

Az As Blood Runs Black elég csúnya helyzetben találta magát. Történt ugyanis, hogy még tavaly júniusban indítottak egy Indiegogo kampányt a most megjelent, Ground Zero című album közönségfinanszírozására - manapság egyre kevésbé ritka az ilyesmi, gondoljunk csak a Protest The Herora vagy az Obituaryre. Összejött 25174 dollár (az 50k-s célösszegből), idő közben elkészült a lemez, a zenekar meg majdnem (ismét) földbe állt, de végül csak összeküzdötték a teljes felállást és a korongot. Csakhogy, volt egy olyan ajánlatuk a különböző csomagok között, hogy 10 dollárért (a legkisebb fizethető összeg) a befizetők megjelenés előtt megkapják az albumot digitális formában. Na, ezt az ígéretüket nem teljesítették, pedig a lóvét azt beszedték. Október 27-én jelent meg a Ground Zero, már fizikai formában is be lehet szerezni (meg persze a letöltős oldalakon is előkerült), az e csomagra befizető rajongók viszont továbbra sem láttak semmit a pénzükért, az elégedetlenségnek pedig elég keményen hangot is adnak: a banda facebook-oldala gyakorlatilag el van árasztva - jogos - anyázással, a zenekarnak meg annyit sikerült kinyögnie, hogy ó, hát az nem az ő hibájuk, próbálják megoldani mihamarább a dolgot. Ejha, de akkor mégis kinek a hibája? Az interneté, vagy az email szolgáltatóké? Az a legszomorúbb az ilyesmiben, hogy ezzel épp a leghűségesebb rajongóikba rúgnak bele egy jó nagyot, mert elég bajos azt megmagyarázni, hogy mitől megerőltető egy címlistára köremailben kiküldeni egy letöltési linket, ami amúgy eleve eléggé jelképes viszonzási forma 10 dollárért. Egyébként a begyűjtött pénz tételes elszámolása is érdekesen fest, például nehéz elképzelni, mi kerülhetett 2500 dollárba a borítón. Összehasonlításként az Obituary a Kickstarteren mindösszesen 10 ezer dollárt lőtt be teljes költségvetésnek, végül viszont 60699 USD folyt be nekik 925 támogató jóvoltából. Aztán persze az is lehet, hogy tényleg csak ennyire bénák és nem volt szándékos a dolog, de ebből már elég nehéz lesz jól kijönni. Mindenesetre valaki fel is töltötte a teljes lemezt Youtubera, amit alább beágyaztunk.

Tovább

Új Armored Saint-album érkezik jövőre

 Armored Saint 2014.jpg

John Bush a volt Anthrax, jelenleg pedig Armored Saint-frontember a minap a Metal Insider című rádióműsor vendége volt, ahol elmondta, hogy jövőre bizony új lemez várható a bandától. Sőt már lemezszerződésük is van a Metal Blade kiadóval. Bush még dalcímeket is elárult, ezek szerint az albumon többek között a Win Hands Down, a Mess, a Muscle Memory, az An Exercise In Debauchery, az In An Instant és az Up Yours című tételek biztosan helyet kapnak. A csapat visszatérő, eddigi utolsó albuma egyébként 2010-ben jelent La Raza címmel.

Megjelent a Clue második EP-je

CLUE - 2014 Band Photo.jpg

A Clue zenekar 2012-ben alakult Budapesten. A megalakulás évében napvilágot látott C.Q. című debüt EP-t számos klubban és fesztiválon bemutatták. A dal- és refréncentrikus hozzáállással megírt dalokat az ösztönös, rock 'n' roll-os lendületesség és a groove-ok mellett kidolgozott dallamok, és intenzív hangulatok jellemzik, amelyben fontos jelentősége van a spirituális töltetű dalszövegeknek is. A leginkább grunge-ként definiálható zenét stoner és doom elemekkel ötvözik. A most megjelenő What's on your mind? című lemez súlyosabb riffelése mellett felerősödtek a pszicheledikus hangulatok és progresszív zenei megoldások. A felvételeket 2014 nyarán rögzítették a srácok az Audioplanet-es Jaya Hari das segítségével. Alább a teljes EP.

Tovább

A nulla nyomában - Cancer Bats lemezinfók, új dal

Cancer Bats 2012.jpg

A torontói Cancer Bats valamikor 2015 márciusában tervezi megjelentetni ötödik nagylemezét Searching For Zero címmel. Ennél többet egyelőre nem kötnek az orrunkra, ellenben egy új dalt már mutatnak is, Arsenic In The Year Of The Snake címmel. Voltak már ennél jóval meggyőzőbbek kapásból, az előzeteseknél is, de meglátjuk mit mutat a lemez további része. Klikk.

Tovább

Groteszk útikalauz mocskosoknak: Melvins - Hold It In (2014)

Melvins-Hold-It-In-Album-Review-1160x1383.jpgSzámomra azt hiszem a Melvins az a bizonyos arany középút, aminek a megkereséséről és a fontosságáról az én bölcs anyukám, ha nem is a zene kapcsán, de már az idők kezdete óta beszél nekem. Az arany középút. Mégpedig pontosan az általam megnevezett két legjelentősebb végpont, a Black Flag és a Black Sabbath között. Na és hogy mi még a Melvins ezen túl? Madárijesztő. Egy eldugott tó mélyén vonagló hydra. Az illuzionisták fehér kesztyűs kezében a cilinder. Olyan tudós, ami mindig a kérdéses létezésű, láthatatlan lények nyomában mozog. Zene. Amiben az össze nem illő elemek feloldhatatlanul, de mégis egységesen válnak időtlenné. Éppoly bizarr fenségességgel, mint alantassággal. Torz komikum és trauma. Ami alighogy hagyta kicsit megemelkedni a mellkasomat a még mindig a szegcsontomnak feszülő utolsó Tres Cabrones című lemezük súlya alatt, máris itt az új Hold It In.

Tovább

Blood In Blood Out: új Exodus videó az új lemezről

exodus14c.jpg

A bay area-i thrash veteránok új lemeze, a Blood In Blood Out nemrég jelent meg, itt írtunk is róla. A banda elmondása szerint gyűlölnek videót forgatni, ám most ez mégis örömmel töltötte el őket, mert egy ilyen klipet mindig is akartak csinálni. Mármint amit a címadó dalra forgattak, ez találjátok a hajtás után. 

Tovább

A Sólstafir újra Budapestre látogat

Sólstafir 2014 2.jpg

Furcsa nevek, misztikus borítók, nehezen bekategorizálható hangfolyamok. Ez csak egy része annak, amit az évtizedes múltra visszatekintő Sólstafir formáció nyújtott a világnak. A magyar közönség 2014-ben pedig nem csupán az elsöprő energiájú nagylemezek és a nyár végén megjelent új album, hanem a zenekar közelgő budapesti fellépése miatt is örülhet, hiszen november 19-én a Dürer Kert színpadán is bemutatják Ótta című új anyagukat.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum