RockStation

Iron Maiden kislemezborítók és a mögöttük rejlő sztori, 2. rész

2015. január 06. - magnetic star

irma_cover_0.JPG

A brit Metal Hammer a közelmúltban óriás-posztert jelentetett Eddieről, az Iron Maiden kabalafigurájáról, a másik oldalán néhány további klasszikus Maiden borítóval az 1980 és 1989 közötti korszakból. Aki ezt kiragasztja otthon a falra, annak a szobája igazi Iron Maiden kegyhely lesz. A poszterre került kislemezekről már olvashattatok egy összeállítást a készítő Derek Riggs kommentárjaival, azonban hely hiánya miatt nem került poszterre az összes kislemez, ezekről az újság internetes oldalán lehetett olvasni még két részben. Alább most a 2. részt olvashatjátok. 


SANCTUARY
Megjelent 1980. május 23-án

irma_cover_1.jpg
Eddie első nyilvánosan kivégzett áldozata nem más volt, mint az Egyesült Királyság akkor megválasztott miniszterelnöke Margaret Thatcher, akit annak idején gyakran emlegettek „Vaslady”-ként, és aki majdnem napra pontosan egy évvel a Sanctuary megjelenése előtt lépett hivatalba. Az alkotó, Derek Riggs azt állítja, maga is foglalkozott a gondolattal, hogy Thatcher asszonyhoz hasonlóra festi meg a halott nőt, még mielőtt a zenekar kereste volna meg ezzel, de először még elvetette az ötletet, mert „kissé ízléstelennek” találta. Az ellentmondásos személyiség hírében álló Riggs hozzáfűzi még, hogy a borítót hivatalosan soha nem tiltották be, csak a banda menedzsmentje cenzúrázta meg, hogy csapjon némi hírverést a bulvársajtóban a csapat – zenei és esztétikai szempontból is – legpunkosabb anyagának.

RUNNING FREE (LIVE)
Megjelent 1985. szeptember 23-án

irma_cover_2.jpg
Az első olyan Iron Maiden borító, amelyről Eddie rejtélyes módon lemaradt, egy Ross Halfin fotó Bruce-ról és Steve-ről (na meg Adrian lába is belelóg) a World Slavery Tour idejéből hősi pózban és hosszú fehér zokniban. Utóbbi talán azt hivatott kihangsúlyozni, mennyit fényképezte abban a bandát az évben Ross Halfin a koncerteken. A színpadképből vagy a bandából nem sok látszik (a kihajtható borító belső részében egy remek poszter látható, amely ebből a szempontból sokkal nyerőbb volt), ám a fotó így is tükrözi a 85-ös Maiden fellépéseinek izgalmát, erejét, színpompáját, forró hangulatát, léptékét és hangerejét.

RUN TO THE HILLS (LIVE) / PHANTOM OF THE OPERA (LIVE)
Megjelent 1985. december 2-án

irma_cover_3.jpg
„Az operaház fantomja a hegyek felé rohan” – így magyarázza Derek Riggs ezt a pazar dupla kislemezt, amelynek borítóját a 19. századi angol művész, John Martin hegyes tájakat ábrázoló képei ihlették. „Valami szépet akartam festeni a szörnyek helyett” – emlékszik vissza honlapján az alkotó. „A háttérrel annyit bíbelődtem, hogy nem is maradt elég időm Eddie-t megfesteni, úgyhogy gyorsan őt is be kellett illesztenem.” Eddie személyre szabott, csillogó orgonájával viszont különösen kiváló munkát végzett; az embernek még az is eszébe jut, hogy talán pont ennek a képnek a hatására kezdett a banda hirtelen a szintik iránt érdeklődni 1986-ban.

WASTED YEARS
Megjelent 1986. szeptember 6-án

irma_cover_4.jpg
„Kicsit fura, kicsit gány” – minősíti Derek Riggs a maga tipikus nyers stílusában ezt a borítót, amely minden 12 éves sci-fi bolond vágyai netovábbja. Ezen már az új, cyber-fejlesztésű Eddie árnyékképe látható egy, a Vissza a jövőbe filmet idéző időgép 8 bites képernyőjén, amint vélhetően a Somewhere In Time album borítója felé irányítja a masinát. A többi kijelzőn a The Number Of The Beast és a Live After Death egyes részletei láthatók, plusz a Powerslave piramisai és (feltehetően) az Upton Park, miközben a helyi idő 23:58 órát mutat (két perc éjfélig, azaz Two Minutes To Midnight).

STRANGER IN A STRANGE LAND
Megjelent 1986 november 22-én

irma_cover_5.jpg
Riggs itt rendesen Clint Eastwoodosra veszi a cyborg Eddie-t, aki szivarral a szájában, fenyegetően lép be egy, a Mos Eisley-i (Csillagok háborúja) becsületsüllyesztő által ihletett bárba és félbeszakít egy kártyapartit, amelyben ismét megjelenik a Kaszás. Gyönyörűen megfestett, lebilincselő alkotás, maga Derek is elégedettnek tűnik vele: „Volt időm dolgozni rajta, sikerült is tisztességesen megfestenem… úgyhogy jobban néz ki egynémely másik munkámnál” – jelenti ki szerényen a honlapján (majd hozzáfűzi: „Tetszik a zöld csaj, a zöld csajok dögösek”).

CAN I PLAY WITH MADNESS?
Megjelent 1988. március 20-án

irma_cover_6.jpg
Mintha a cyber Eddie már túl szexi lett volna, a szerencsétlen szörnyből itt ismét csak a fej látszik. Mi több, az agya kilottyant, az arcába csavarokat fúrtak, látászavarai vannak és a repedezett fej híg tojássárgájával van tele. A Seventh Son korabeli borítók megalkotásában Riggs szabad kezet kapott: „Derek feladata mindössze annyi volt, hogy valami szürreálist és kurvára meghökkentőt alkosson” – fejti ki Rod Smallwood a Martin Popoff-féle Run For Cover: The Art Of Derek Riggs című könyvben. Az őrületnek ezt a durva víziójába sikerült humort is csempészni az önálló életre kelt kanállal: „Eddie, a tojástartó" – ironizál Derek.

THE EVIL THAT MEN DO
Megjelent 1988. augusztus 1-én

irma_cover_7.jpg
Ezt a borítót a művész a leadási határidő előtti éjszaka készítette el, egy heti betegeskedés után, ami új értelmezést ad a füstölgő-villámló szárnyú démon alakjának, aki egy szerződést lobogtat a néző felé. Eddie feje itt végképp egy füstfelhőre redukálódott le, kígyókkal az agya helyén és börtöncellával a szájában. Ez a második a három Derek-féle koncepciózus Eddie-borító közül. Ködös elmélkedés az ítélet és a hatalom témájában, és pont úgy néz ki, mint amit egy beteg ember hozott létre.

THE CLAIRVOYANT
Megjelent 1988. november 7-én

irma_cover_8.jpg
A dalban megénekelt látnoki képességek ábrázolásához Riggs úgy döntött, három Eddie-arcot kapcsol össze a múlt, a jelen és a jövő szimbólumaként. „…Azt azonban nem tudtam eldönteni, mi legyen a szájjal. Végül a fúróval annyira állat módon nézett ki az egész, hogy ilyennek festettem meg” – emlékszik vissza Riggsy a derekriggs.com oldalon. Derek állítása szerint Freddie Mercury a The Clairvoyant festményből merítette az egymáshoz kapcsolódó arcok ötletét a Queen 1989-es The Miracle albumának borítójához.

INFINITE DREAMS
Megjelent 1989. november 6-án

irma_cover_9.jpg
Ez a koncertfotó, egyfajta kényelmes megoldásként, az 1989-es Maiden England koncertvideóról lett átmentve ide. Az 1981-es Live At The Rainbow vörös és zöld fényben úszó Eddie-jére utal vissza, itt azonban a szörny a The Trooperről ismerős brit zászlót tartja a kezében, miközben motoron ugrat át a közönségen. A festmény bizonyára megörvendeztette és felvillanyozta a banda népes motoros rajongótáborát, Derek Riggst azonban ez (meglepő módon) soha nem hatotta meg: „Utálok motorokat festeni, kivagyiság és dögunalom az egész” – lamentál a honlapján. A motorosokat vélhetően kiakasztotta, hogy a Maiden England 2013-as újbóli kiadásán a Riggs-féle motoros képet rejtélyes módon egy lovas Eddie váltotta fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr177042095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gerithegreat88 2015.01.07. 00:54:22

Örülök a Maidenes cikknek, de azért a 4-5 soroknál talán többet is írhatott volna a kedves szerző. Főleg, hogy a leírások többsége arról szól, mi van a képen...

murray 2015.01.07. 06:11:44

régi szép idők, mikor ezeket a maxikat a szent istván körúti soláris lemezboltba jártunk kazira felvetetni :-)

gorillaso 2015.01.07. 07:29:33

Meg Bécsbe albumokért a why not?-ba. Mondjuk a nyálmetál helyett inkább az ipari-underground vonzott, de azért a zúzósabbját elviseltem.

Papp Sanyi 2015.01.07. 08:38:11

Volt valaki, aki ezen elfuserált borítók alapján hallgatott bele az IM-be? Botrányos mind.

body_andras 2015.01.07. 09:00:50

Up the Irons! Nem mondanék nemet egy komplett kis- és nagylemez kollekcióra BAKELITEN :P

Gyingizik 2015.01.07. 09:12:08

Sajnos emiatt az Eddie-figura + fehér térdzokni, szegecses öv stb. feeling miatt sokan azt gondolják a Maidenről, hogy egy 80-as évekből ittragadt, paraszt metál együttes. Miközben a zenéje a Fear of the Dark-tól kezdve egy kidolgozott és igényes epikus hard rock, intellektuális szövegekkel, amelyek történelmi, spirituális, sci-fi stb. témákat dolgoz fel. Előadásai operát idéző hatalmas díszletekkel ellátott, látványorgiák a 25 méteres háttérfestményekkel, gigantikus díszletekkel stb. Nekem nem jön be ez a Eddie, 1990 körül meg kellett volna válni tőle.

saks 2015.01.07. 09:25:05

Valamikor karácsony tájékán, egy átvirrasztott éjszakán fedeztem fel, hogy a youtube-ra felkerült több Iron Maiden album hivatalos formában, bonus track-ekkel (kislemez nóták) és a számok lejátszása közben a hozzájuk tartozó különböző kislemez borítók láthatók!
Up the irons!

gigabursch 2015.01.07. 09:36:11

" hősi pózban és hosszú fehér zokniban. Utóbbi talán azt hivatott kihangsúlyozni,"

Már elnézést, de LÓFASZT!

Bruce Dicinson válogatoptt brit tőrvívó volt, akkoriban még vastagon vívott, és ami rajta van az egy Uhlmann vívózokni.
Nyilván volt neki egy pár belőle, de hosszú-hosszú évekig minden koncerten Uhlmann vívózokniban volt.

Remélem segíthettem

(amúgy az edzője 56-ban disszidált, mikor elege lett abból a látványből, hogy egy szovjet tank ágyúcsöve néz befelé az ablakon (ezt egy riportban +- így mindta el Bruce).

pannonfunk 2015.01.07. 10:01:03

Ez is csak kommercializmus, ami beteg lelkű teenagerek által keltett piaci rést szándékozott betömni/kihasználni. Meglepő módon azért vannak normális zenéi is a IM-nek, ezen borítók alapján nem várná ezt az ember.

Azazuma 2015.01.07. 10:05:47

Off:
@gigabursch:
- Akkor párbaj!
- Pillanat, csak felveszem a vivózoknimat!
Bocs, de most, hogy már tudjuk, hogy az egy vivózokni, így még röhejesebb az egész fotó.
Szeretem a zenéjüket, de ennyi elcseszett, erőltetten horror felé hajló ronda borítóval kevés együttes büszkélkedhet.

gigabursch 2015.01.07. 10:13:19

@Azazuma:
OFF folyt: :-)
Az biztos, hogy kilógnak a sorból, mert egyediek.
Kicsit olyan mint a francia gépkocsi gyártás.
Sose követték a szenderdet. Lehet emiatt szeretni is, meg utálni is.

A 12 Wasted Years című videóbe van is egy jelenet, hogy rakják össze Japánban a díszletet, s míg gurigálják a cájgot a roadok, addig asszózik a vívómesterével.
A TeCső-n meg van pár vedő, ahogy vív is, egyrészt sportólóian, másrészt szóraoztatóan, így pl az MTV (emtíví) egyik bemondó faszijával (már nem emlékszem a nevére), úgy 1990 körül.
Az szórakoztató...

Leone_510 2015.01.07. 10:22:51

nekem ez a kedvenc korszakom az IM-től és leszarom ha másnak kifinomultabb az ízlése :)

@murray: nekem még megvannak az ott felvett kazetták mert nincs szívem megválni tőlük :)

2015.01.07. 11:10:49

Szörnyen gány és igénytelen borítók ezek, a legrosszabb "minden metálos egységsugarú idióta" sztereotípiákat erősítik, ráadásul ezek a képek már a megjelenésük idején is kínosak voltak szerintem. Mondjuk én az egész Maident egy rémesen túlértékelt együttesnek tartom, úgyhogy a véleményem nem számít.

Mercel 2015.01.07. 11:13:10

Mai szemmel lehet, hogy gázosak a borítók de a porszagú nyolcvanas években iszonyat menő volt nem csak a banda, hanem ez a fajta megjelenés is.
Amúgy ha valaki előkap egy akkori sci-fi magazint kb. hasonló képekkel vannak teli.

A zenéjüket lehet szeretni nem szeretni de tagadhatatlanul igényesen felépített zenék.
Mondjuk ez kölyökkoromban nem jött át egyszerűen csak nagyon tetszett, de hála a youtube-nak pár éve ismét felfedeztem magamnak és ahogy néztem és hallgattam ledöbbentem rajta, hogy valójában mennyire összetett a zene amit csináltak.

Amúgy vicces mert életem első lemezét (kazettáját) bulgáriában vettem egy piaci árustól egy barátnőm tanácsára akinek 2 óra múlva már panaszkodtam, hogy mennyire gáz ez a zene és wááá.. mondta, hogy hallgassam meg még egyszer az albumot, ha nem tetszik átveszi tőlem.
Másnap kérdezte, hogy na? Mondtam neki nem adom, mégiscsak tetszik, bár akkoriban még csak maga a zene, Bruce Dickinsonhoz még kellett egy kis idő:)
(Somewhere in Time)

Túrós (törölt) 2015.01.07. 15:23:48

@Mercel: gázosak??? Ember... ez egy ilyen stílus, van benne sok giccs oké, de pont azért jó. Tök mindegy milyen szemmel nézed, ez vagy tetszik vagy nem

ukunoka 2015.01.08. 07:54:45

Kapjunk elő akkori hazai lemezborítókat összehasonlításképpen, oszt akkor tessék fikázni ... (szerintem ezekkel semmi gáz, a kornak tökéletesen megfelelő technikai szinten kivitelezett borítók...)

Mercel 2015.01.08. 19:50:43

@Túrós:

Kivételesen idézném önmagam..

"Mai szemmel lehet, hogy gázosak a borítók de a porszagú nyolcvanas években iszonyat menő volt nem csak a banda, hanem ez a fajta megjelenés is.
Amúgy ha valaki előkap egy akkori sci-fi magazint kb. hasonló képekkel vannak teli.
"
Mit nem értettél?

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2015.01.09. 16:10:24

@Gyingizik: Én pont hogy másként látom. Az kétségtelenül igaz, hogy "a zenéje a Fear of the Dark-tól kezdve egy kidolgozott és igényes epikus hard rock, intellektuális szövegekkel, amelyek történelmi, spirituális, sci-fi stb. témákat dolgoz fel", stb. Ugyanakkor tök jó, hogy nem váltak meg Eddie-től. Sokkal egyedibbé teszi őket, ráadásul azt sugallja, hogy a zenekarnak van humora, nem veszi magát véresen komolyan. A Maidennél nincs olyan tematikus beszűkültség, mint manapság egy csomó együttesnél. Ha ránézel pl. egy black metál-banda lemezborítójára, mit látsz? Zord hegyek, kopár fenyők, vagy okkult jelképek, és borítékolhatod, hogy a szövegek témája ezt hajszálpontosan leképezi. Egy csomó death metál-banda borítója mit ábrázol? Vért és belsőségeket, és a szövegek megint csak szépen igazodnak ehhez. Hogy sok power metál-együttesről ne is beszéljek. Nagyon sok zenekar világa kiszámítható. A Maidennél nincs ilyen, és pont ez teszi őket annyira egyedülállóvá. Ehhez szerintem Eddie is szervesen hozzátartozik.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum