RockStation

Itt a Led Zeppelin következő újra-kiadása: Februárban érkezik a „Physical Graffiti Deluxe Edition”

2015. január 09. - sunthatneversets

led_zep_psychical.jpg

A Led Zeppelin 2015-ben is folytatja az újrakiadások sorát, ezúttal a Physical Graffiti duplalemezét vehetjük majd kezünkbe a frissített változatban. A kiadvány napra pontosan a 40. évfordulón érkezik, hiszen 1975. február 24-én jelent meg az együttes hatodik sorlemeze. Ahogy az összes többi korábbi megjelenés, így ez is Jimmy Page által lett újramaszterelve és keverve, az eredeti korongok mellett pedig egy harmadik lemez is a csomagba került, melyen kiadatlan dalok kaptak helyet.

Az album tizenhatszoros platina minősítést kapott az USA-ban, kereskedelmi sikerével csak a kritikai elismerések száma vetekedhetett. A valaha létezett egyik legjobb rock lemezként tartjuk számon, amely a 15 trackjével egy olyan elemi erőt képvisel, mellyel a zenekar az egész zenei világra sorsfordító hatással bírt. Ekkor hallhattuk először a keményebb Custard Pie-t vagy az akusztikus Bron-Y-Aur Stomp-ot és a Kashmir keleties raggáját.

A harmadik lemezen hét kiadatlan felvétel szerepel, így az In My Time of Dying és a Houses of The Holy nyers mixei és például a Trampled Under Foot korai verziója, amely még a Brandy & Coke címet viselte. Meglepetésként még az Everybody Makes It Through hihetetlenül eltérő, korai verziója, az In The Light is rajta lesz, alternatív szöveggel. Ezek által teljesebb képet kaphatunk a zenekarról és különböző perspektívából ismerhetjük meg az anyagot.

A kiadvány legizgalmasabb darabja pedig a Super Deluxe Box Set, amely tartalmazza a két alaplemezt és a harmadik korongot az extra felvételekkel CD-n, illetve 180 gr-os bakeliteken, ezen kívül egy letöltő kódot a teljes anyag digitális verziójához, egy 96 oldalas bookletet korábban nyilvánosságra nem került fotókkal, illetve az eredeti borítókép nagy felbontású poszterét, amikből az első 30.000 példány egyedileg sorszámozott. Ínycsiklandó darab.

Alább a tracklista:

Physical Graffiti
Első lemez
1. “Custard Pie”
2. “The Rover”
3. “In My Time Of Dying”
4. “Houses Of The Holy”
5. “Trampled Under Foot”
6. “Kashmir”

Második lemez
1. “In The Light”
2. “Bron-Yr-Aur”
3. “Down By The Seaside”
4. “Ten Years Gone”
5. “Night Flight”
6. “The Wanton Song”
7. “Boogie With Stu”
8. “Black Country Woman”
9. “Sick Again”

Harmadik, kísérő lemez
1. “Brandy & Coke” (Trampled Under Foot - Initial Rough Mix)
2. “Sick Again” (Early Version)
3. “In My Time Of Dying” (Initial Rough Mix)
4. “Houses Of The Holy” (Rough Mix With Overdubs)
5. “Everybody Makes It Through” (In The Light Early Version/In Transit)
6. “Boogie With Stu”  (Sunset Sound Mix)
7. “Driving Through Kashmir” (Kashmir Rough Orchestra Mix)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr947055185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum